Petőfi Népe, 2001. január (56. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-12 / 10. szám

2001. Január 12., péntek HAZAI TÜKÖR Petőfi Népe - 5. oldal Béketárgyalások az egészségügyben A miniszter szerint fájdalmas átalakítások várhatók Egy tálból pogácsázlk a szakszervezeti vezető ás a miniszter. fotó: europress/diósi imre Dr. Mikola István egészségügyi miniszter csütörtökön az ágazati szakszervezetek képviselőivel egyeztette elképzeléseit. A tárca nemrég kinevezett első embere dél­után külön, négyszemközti megbeszélést folytatott Cser Ágnessel, az Egészségügy­ben Dolgozók Demokratikus Szakszerve­zetének (EDDSZ) elnökével. Budapest A miniszter szerint fájdalmas átalakítások várhatók az egészségügyben. Elsőként, mint mondotta, az irányítás terén kíván rendet teremteni. Megújul a minisztérium, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szakembergárdája. A miniszter véleménye szerint nem csak bér-, és intézményi finanszírozási problé­mák nehezítik a gyógyítás, illetve a gyógyí­tók helyzetét. A szakszervezeti vezetők előtt ezért nem tett konkrét béremelési ígé­reteket, annál is inkább, hiszen hivatalba lé­pésekor egy már elfogadott, kétéves költség- vetés várta. Annyit viszont elárult, hogy a kormányfő és a pénzügyminiszter egyaránt támogatásáról biztosította atekintetben, hogy az állami bevételi többletekből első­sorban az egészségügy fejlesztésére fordíta­nak többletforrásokat. Cser Ágnes, az EDDSZ elnöke a találkozót követően bizakodóan szólt az új miniszter elképzeléseiről. A négyszemközti megbe­szélésen rövid, közép- és hosszú távon megoldandó problémákat egyeztettek. A szakszervezeti vezető szerint az intézmé­nyek dologi kiadásainak növelésére és a dolgozók bérrendezésére rövid távon kell sort keríteni. Mikola István újságírói kér­désre reagálva elmondta, hogy az elődje ál­tal létrehozott és a cégbírósági bejegyzés alatt álló Nemzeti Egészség Kht. várhatóan nem valósulhat meg az eredeti elképzelé­seknek megfelelően. Január végére ígérte az ügy megnyugtató rendezését. NÉMETH ZSUZSA Gyorsítják az olajpereket Budapest Az ország bíróságai jelenleg 138 olajügyet tárgyalnak soron kívül. A soronkívüliséget elrendelő ta­valy júliusi intézkedés óta 33 ügynek került a végére pont. Az utóbbi évben - növekvő bírói lét­szám mellett - a bíróságok előtt folyamatban lévő ügyek száma csökkent, a magyar bíráknak az európai uniós jog ismeretére va­ló felkészítése is rendben zajlik - közölte a sajtó képviselőivel az Országos Igazságszolgáltatási Ta­nács Hivatalának (ÓIT) vezetője. Zanathy János beszámolója sze­rint a tanács szerdai ülését meg­látogatta az Európai Unió buda­pesti misszióvezetője, aki az el­következő másfél évet az igazság­szolgáltatás szempontjából is rendkívül fontosnak ítélte. A csatlakozással hazánkban is hatá­lyossá váló uniós jogszabályok­kal az idén is 700 magyar bíró is­merkedhet meg. Az ÓIT újabb olajügyben ren­delt el szerdai ülésén soronkívüli­séget, ami nem statáriális eljárást jelent - hívta fel a figyelmet Zanathy János. Az eljárásjogi sza­bályokat a soronkívüliség elren­delése után is valamennyi ható­ságnak meg kell tartania. A so­ronkívüliség mindössze annyit je­lent, hogy a bírónak minden kés­lekedés nélkül, azonnal meg kell tennie minden olyan intézkedést, amelyet az eljárás megkövetel. A védekezés alapvető jogát semmi nem csorbíthatja. Ezeket a lehető­ségeket a bíró akkor sem vonhat­ja el a vádlottól vagy a védőtől, ha részükről feltételezhető a joggal való visszaélés, s ezáltal az eljárás menetének lassítása. horváth Kezdő okmányirodák Sokan nem tudják, mit hol kell intézni Minden adat számítógépen van az okmányirodákban. Január másodikán az ország valamennyi okmányirodájá­ban megkezdődött a munka. Néhol akadozik még a rend­szer, de az tény, hogy már az első napokban nyolcvannyolc­ezer állampolgár ügyét, iratait intézték el. Budapest Az ügyfelek leginkább a sorban állás miatt panaszkodnak. Mi­után a legtöbb helyen sorszámot kapnak a várakozók, az állam­polgár megteheti, hogy elmegy egyéb dolgait intézni, és később tér vissza. Sokfelől azonban azt jelentették, hogy reggel már hét órakor a kapuban várják a fél ki­lences nyitást, délben viszont már nincs ügyfél az irodában. A várakozást növeli az is, hogy a legtöbben nem tudják, mit hol kell intézni, most ismerkednek az új rendszerrel. A külföldről behozott autók „V” jelzésű, ideiglenes rendszá­mát kizárólag a főváros XIX. ke­rületi irodájában intézik, mert ott van a VII. számú vámhivatal is. Minden sárga rendszámú, tehát személy- és teherszállító jármű ügyintézését a megyei, illetve a fővárosi központi irodában vég­zik. Ugyancsak ott foglalkoznak a „P” jelzésű próbarendszámok, a „Z” jelzésű, végleg külföldre szál­lítandó autók, a „C” jelzésű, tehát külföldi állampolgárok tulajdo­nában lévő gépjárművek okmá­nyaival, valamint az „E” jelzésű, egy alkalomra szóló engedélyek kiadásával. Eddig nem volt, most elkészült az egész országra kiterjedő egy­séges gépjármű-nyilvántartás. Sokan keresték fel az irodákat az első napokban azért, mert elvesz­tették gépjármű-vezetői igazol­ványukat. Ők ideiglenes jogosít­ványt kaptak. Az irodák alkalma­zottja rövid idő alatt is sok ta­pasztalatot szereztek. Az egyik legfontosabb: a rendszer abból a szempontból kiválóan működik, hogy nem lehet becsapni az ed­dig ismert trükkökkel. Egy autós­nak például január másodikán a rendőrjárőr bevonta az igazol­ványát. A vétkes gépkocsivezető tizenöt perccel később az ok­mányirodán jelentette, hogy „el­FOTÓ: EUROPRESS veszett”, kapott is egy ideiglenes jogosítványt. Három napon belül azonban minden kiderült. Az or­szágos nyilvántartás elkészítése során olyan gépkocsivezetőt is találtak, akinek három jogosítvá- nya volt.___________________k.t. Nyugdíjas-tiltakozás A Magyar Szakszervezetek Or­szágos Szövetségének nyugdí­jas választmánya közlemény­ben jelentette be felháborodá­sát, amiért a parlament dönté­sével a kormányzat megszün­tette a méltányossági nyugdíj­megállapítás több évtizedes in­tézményét. Ezt a lépést a vá­lasztmány társadalomellenes­nek, jogellenesnek, sőt alkot­mányellenesnek tartja - így a közlemény. ■ Nemzeti minimum Az MSZP arra kéri a parlamenti pártokat, hogy nyilatkozzanak: a nemzeti minimum részének tekintik-e a szociális jogok érvényre juttatását Magyaror­szágon, és készek-e e téren az együttműködésre. Erről Kiss Pé­ter szocialista képviselő beszélt csütörtökön Budapesten. Hang­súlyozta: pártja elkötelezettje annak, hogy érvényre lehessen juttatni a nyugat-európai szoci- ális jogokat Magyarországon. ■ Festmények januárban még tavalyi áron a kecskeméti Mártonfi Galériában! Sokszorosított grafikák 1000, egyedi grafikák 3000, akvarellek 5000, olajfestmények 8000 forinttól kaphatók! Festményt, grafikát folyamatosan vásárolunk. Régi keretek felújítása garanciával! Mártonfi Galéria Kecskeméten, a Dobó krt. és a Kisfaludy utca sarkán, a Centrál Passage Űzletház első emeletén. Tel.: 06-30/342-9017 Torgyán helyett Túri-Kovács? Ágh szerint a Fidesz a kisgazdák végelgyengülésére vár Budapest Pokol Béla és Lányi Zsolt után tegnap a harmadik kegyvesztett kisgazda frak­cióvezető-helyettes, Csúcs László is benyújtotta lemondását. Miközben a lázadók Torgyán József le­váltásának forgatókönyvén dolgoznak, az elnök mögött álló erők sem tétlenkednek. Szerdán taktikai megbeszélést tartottak a Torgyán leváltására készülő tábor vezéregyéniségei: Csúcs László, Kiszely Katalin, Lányi Zsolt, Molnár Róbert és Liebmann Katalin, mi­közben 17 megyei szer­vezetnél vélekednek úgy, hogy a párt élén je­lenleg a legmegfelelőbb ember áll, illetve hogy a lázadóknak nincs iga­zi bázisuk. Ennek az állításnak ellentmondani látszik az a Lányi Zsolttól származó információ, amely szerint több kisgazda az­zal kereste meg őt, hogy - ha át­menetileg is - adott esetben vál­lalja el az elnöki posztot. Tegnap Csúcs László is felállt frakció­vezető-helyettesi székéből. Úgy­mond azért, hogy ne zavarja a frakció vezetés megújításának folyamatát. Hogy lesz-e fordulat, az állító­lag a Fidesz, illetve Orbán Viktor szándékától is függ - véleked­nek egyesek. Tény, hogy Lányi Zsolt néhány napja már a mi­niszterelnöki dolgozószobában is járt, igaz, hivatalos közlések szerint nem pártbeli ügyek mi­att. A honatya utóbb mégis gesz­tusértékűnek minősítette a ta­lálkozót. Orbán környezete egy­előre hallgat. Boross Péter főta­nácsadó például titkára szerint azért hárítja el az érdeklődést, mert még a látszatát is kerül­ni akarja annak, hogy kisgazda belügyekbe üti az orrát. Politikai elemzők mindeneset­re úgy vélik: Orbán Viktor óva­tosan ugyan, de a Torgyán utá­ni időkre készül. Ágh Attila az Europressnek elmondta: a kor­mányfő azért nem kéri fel máris távozásra koalíciós partnerét, mert lépése „politikai mészárlás­ként”, a partnerpárt fel­szívására irányuló szán­dékként hatna. A polito­lógus szerint a Fidesz kivárásra, az FKgP vég- elgyengülésére játszik. Torgyán helyett nem Lányit, hanem a széles befolyással bíró, tárgya­lóképes Túri-Kovács Bélát látnák szívesen az elnöki poszton, sok múlik tehát azon is, hogy Túri-Kovács szembefor- dul-e Torgyánnal, vagy sem. Ágh úgy véli: a meccs kétesé­lyes. Mivel a jelenlegi elnök mö­gött még mindig tekintélyes kis­gazdatömeg áll - s ügyesebb po­litikus, mint egyetlen komoly el­lenfele, Lányi - fél-egy évre kon­szolidálhatja az elmérgesedett helyzetet. A másik forgatókönyv lényege az, hogy a színfalak mö­gött - némi fideszes segédlettel - a lázadók szembefordítják a többséget az elnökkel, s új veze­tés veszi át a hatalmat a pártban. Informátorunk szerint az első verziónak egyelőre nagyobb a valószínűsége. TAKÁCS MARIANN Jimmy temetése A január 2-án elhunyt popze­nész, Zámbó Jimmy búcsúztatá­sa január 20-án, szombaton 12 órakor lesz Csepelen, a Rákóczi téri görög katolikus templom­ban - jelentette be a Magneoton Kiadó csütörtökön. A közle­mény szerint a temetési szertar­tás 13 órakor kezdődik a csepeli temetőben. A művész ravatalát már előző nap, pénteken felállít­ják a templomban, ahol a bará­tok, ismerősök és rajongók 14 órától másnap 11 óráig róhatják le kegyeletüket.______________■ Még nem késő Mérlegképes könyvelő képzésre jelentkezni A január 8-i cikkünk megjelené­sét követően sokan érdeklődtek a Perfekt képzései iránt. A kérdé­sekkel természetesen megkeres­tük a Perfekt Bács-Kiskun megyei igazgatóságát. Tordasiné Király Györgyit ezúttal arra kértük, hogy a mérlegképes könyvelő képzést mutassa be olvasóinknak.- A mérlegképes könyvelő kép­zés választható vállalkozási sza­kon (a termelő, szolgáltató, vállal­kozási szférában dolgozóknak), illetve államháztartási szakon (a költségvetési intézményeknél, önkormányzatoknál dolgozók­nak, vagy elhelyezkedni kívánók­nak). A mérlegképes könyvelői képzés célja olyan gazdasági szakemberek képzése, akik képe­sek lesznek a beszámolókészítési, értékelési, döntéselőkészítési, az ezekhez kapcsolódó tervezési, szervezési, elemzési, ellenőrzési feladatok ellátására. Elméleti fel- készültségük és gyakorlati tapasz­talataik alapján a szabályozásban bekövetkezett változásokat önál­lóan feldolgozzák, és alkalmasak számviteli, pénzügyi, gazdasági szervezeti egység vezetésére, irá­nyítására is. A képzés előfeltétele 2001 feb­ruár 28-ig: középiskolai végzett­ség. A képzés időtartama két év (heti egy alkalommal), díja rész­letekben fizethető. A hallgatóknak mindkét sza­kon tantárgyi és vizsgakötele­zettségük van. Az első évfolya­mon vállalkozások gazdaságtana (államháztartási szakon állam- háztartási ismeretek), pénzügyi ismeretek, vezetési-szervezési is­meretek tárgyból írásbeli vizsgát kell tenniük. A második évfolya­mon gyakorlati vizsgát tesznek számvitel-elemzésből és ellenőr­zésből, míg szóbeliznek jogi is­meretekből. A képzés komplex szóbeli vizsgával zárul, melyre eredményes gyakorlati és írásbe­li vizsgák esetén jelentkezhetnek a hallgatók. Sikeres szóbeli vizs­ga után a hallgatók államilag elis­mert felsőfokú szakmai szakirá­nyú szakképesítést igazoló okle­velet kapnak. A Munkaügyi Központtól egyéni támogatás és állásmegtar­tó támogatás kérhető. A mérlegképes könyvelő kép­zésre - mindkét szakra - 2001. február 15-éig lehet jelentkezni az alábbi címen: PERFEKT Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága Kecskemét, Kisfaludy u. 6-8. II. em. 204. Tel/fax: 76/484-806

Next

/
Thumbnails
Contents