Petőfi Népe, 2001. január (56. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-02 / 01. szám

12. oldal - Petőfi Népe PETŐFI NÉPE 2001. Január 2., kedd VIDÁM SZILVESZTER. Kiskunhalason szilveszter este többezres tömeg gyűlt össze a város főterén, hogy együtt búcsúztassák az óévet. A helyi Stúdió TSK táncosai látványos keringőt adtak elő. Éjfélkor sorra nyíltak a pezsgőspalackok, majd szinpompás tűzijáték köszöntötte az új évezredet, fotó: pozsgai Népfőiskolái előadások Jakabszállás Az idén folytatódik Jakabszál- láson a népfőiskolái előadás-so­rozat. Az új esztendőben első­ként január 5-én, azaz e héten pénteken várják a helyi és a kör­nyékbeli települések érdeklődő polgárait. Az előadás 17 órakor kezdődik a művelődési házban. Ez alkalommal arról lesz szó, hogy milyen új lehetőségek kí­nálkoznak a kertészeti növény- védelemben. Ezt követően a sző­lő kerül napirendre, s végül bor­kóstolóval zárul a program. Az előadásokat szorgalmasan hall­gatók januárban azt is megtud­hatják, milyen állat-egészségügyi előírások várhatók az EU-csat­lakozás során. Megemlékeznek majd a II. világháborúban elesett hősökről, s diavetítéssel egybe­kötött előadást is hallhatnak népünk embertani képéről. Feb­ruárban az őstermelői adózásról és a nyugdíjasokat érintő jogsza­bályváltozásokról is szó lesz. p.s. Revolvert kért a részeg _____A MAI NAP L ottóeredmények A Szerencsejáték Rt. tájékozta­tása az 52. játékhéten az alábbi nyerőszámokat sorsolták ki. Ötös lottó: 58, 66, 68, 83, 89. A jokerszám: 4 0 0 6 5 8. Hatos lottó: 1, 5, 9, 24, 35, 45. A pótszám: 33. Szilveszteri extra lottó: 1, 15, 19, 28, 82. Az 1. játékhéten - egyetlen nyer­tes esetén - az ötös lottón a te- litalálatos várhatóan 850 millió, a hatos lottón pedig 230 millió forintot ér. ■ Országos vásár Az idei első országos állat- és ki­rakodóvásárt Lajosmizsén tart­ják. Az érdeklődőket január 7- én várják a településre.______■ A NAP VICCE Biztosítási ügynök járja a skót falvakat. Az egyik gazda házá­ban elmeséli a lehetőségeket.- Hm - töpreng a gazda -, szóval azt mondja, hogy húsz fontért egész évre biztosíthatom a há­zam, és garantálja, hogy tűz ese­tén százezret kapok kártérítés­ként?- Ahogy mondja.- Bármi legyen is a tűz oka?- Igen. Hacsak a vizsgálat nem deríti ki, hogy ön szándékosan idézte elő! A skót megvakarja a fejét:- Mindjárt gondoltam, hogy valami trükk van a dologban! Budapest Furcsa „rablási kísérlet” történt pénteken a fővárosban. Egy felte­hetően ittas férfi arra kérte az óbudai Szentendrei úti postahi­vatal biztonsági őrét, adja át neki szolgálati lőfegyverét. Ugyanis öt perc múlva ki szeretné rabolni a postát. AIII. kerületi rendőrkapi­tányságára este hatkor érkezett a bejelentés. A helyszínre érkező járőrnek a biztonsági őr mondta el az esetet, hozzátéve: amíg érte­sítette a rendőrséget, a furcsa ké­rést előterjesztő férfi eltűnt a kör­nyékről. A rendőrség a minden bizonnyal előszilveszterező férfi személyleírásának birtokában in­tézkedett a postahivatal folyama­tos ellenőrzésére, a rablójelölt azonban nem tért vissza. mti Nem vigyázott a pénzére Budapest Hatmillió forintot loptak ki egy 67 éves asszony táskájából isme­retlen tettesek. A tolvajlás szom­baton kora délután a 6-os villa­moson történt. Az írni-olvasni nem tudó, unokájával közös ház­tartásban élő hölgy egy hónapja adta el a lakását. Annak vételárát azóta otthon dugdosta, s a pénzt most akarta elhelyezni egy bank­ban. A hat darab, egyenként egy­millió forintot tartalmazó, banki csomagolású bankjegyköteget át­látszó műanyag zacskóba, azt pe­dig bevásárlószatyra külső, ol­dalsó részén lévő, cipzáras zse­bében helyezte el. Kizsebelésére feltehetően akkor került sor, ami­kor a Baross utca és a Blaha Luj­za tér között utazott. Az ügy fel­derítésén a BRFK zseblopási al- osztálya dolgozik.___________«m Ha előfiz havonta Ft ^ etőfi Népére, Önnél marad! Megrendelem a Petőfi Népét, a Duna-Tisza köze napilapját, mert 0 mindennap korán olvashatom PH pályázhatok az előfizetőknek szóló játékokon PH részt vehetek a nagy, téli szerencsekártya-játékban, melynek fődíja: egy konyhaberendezés 400 ezer Ft értékben Pl kedvezményben részesülök □ egy hónapra 1080 Ft □ negyedévre 3240 Ft □ fél évre 6480 Ft Tel.: Nevem: Címem: A Petőfi Népe telefonon is megrendelhető, a 06-80/480-756-os ingyenes számon. Címünk: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A 62117 Spagetti-világrekord? Dubai A legnagyobb fazék spa­getti világrekordjának megdöntésére számítanak az Egyesült Arab Emírsé­gekben. Dubaiban száz szakács 703 kiló spagettit készített kereken öt­ezer ember számára, hozzá öt­száz liter mártással. A nagy mennyiségű tésztát egy három méter átmérőjű fazékban főz­ték. A spagettit szállító élelmi­szer-ipari üzem közölte, hogy az Emírségek be akarnak ke­rülni a Guinness Rekordok Könyvébe a spagettivel. Az ed­digi legnagyobb spagettifőzet ugyanis „mindössze” 533 kilót nyomott. A tömeges spaget­tizés a helyi idegenforgalmi hi­vatal ötlete volt. Hamis pezsgő Brüsszel Nagyszabású pezsgőhamisí­tást lepleztek le Belgiumban. Egy namuri vállalat olcsó spanyol habzóbort töltött egy ismert pezsgő emblémájával ellátott üvegekbe. A csaló vállalat igazgatóját és annak titkárnőjét letartóztatták. Mintegy 45 ezer, hamisított pezsgőt tartalmazó üveget ki­vontak a forgalomból. Visszacserélt kislányok ü'évi bánság Mazara del Valló Szicília szigetén nem min­dennapi feladat vár két há­zaspárra: a szüléskor a kórházban elcserélt kislá­nyaikat három év eltelté­vel kell visszavezetniük az igazi szülőkhöz. A város kórházának szülészeti osztályán 1998. január 1-jén egy ápolónő tévedésből felcse­rélt két újszülött kislányt. így egyikük sem került tulajdon szüleihez. A dologra akkor de­rült fény, amikor az egyik anyu­ka a bölcsődébe ment (nem igazi, de annak hitt) gyermeké­ért. A hölgy megpillantott egy másik kislányt, altit sosem lá­tott még, ám - megdöbbenésé­re - az ő szakasztott mása volt. A nő gyanút fogott. Az azonnal elvégzett vérvizsgálat valóban kiderítette, hogy az a kislány az ő édes gyermeke. Miután a két házaspár három éven át a másik gyermekét ne­velte, most kölcsönösen együtt­működnek abban, hogy a csa­ládváltást minél simábbá te­gyék a két kislány számára. Le­hetőleg minél több időt tölte­nek együtt és természetesen a két kicsivel, akik végre saját családjukhoz kerültek. A há­zaspárok minden lehető módon igyekeznek elkerülni, hogy ma­gántörténetüket szenzációként kezelje a sajtó, igyekeznek név­telenségben maradni. Tajpej Egy tajvani férfi azt kér­te, hogy ültessenek ser­tésorrot az arcába. A plasztikai sebész nem volt hajlandó teljesíteni e kíván­ságot. A férfi a műtéttől azt remélte, hogy nagyobb lesz a szerencséje az‘új évben. Kí­nai hagyomány szerint egy ember arcának alakja befo­lyásolja az illető szerencsé­jét, a sertés pedig a jólétben eltöltött életet jelképezi. A történet szereplőjének any- nyiban mindenesetre máris „malaca volt”, hogy az általa óhajtott „disznóság” elma­radt. Sőt jóléte is nőhet: az így megtakarított pénzzel. Fájdalmas divat Rio de Janeiro Míg nálunk a hőmérő higanyszála egyre lej­jebb süllyed, és vaco­gunk, a Föld déli félte­kéjén most bontakozik ki a nyár. A meleg nyár természetesen fürdőzéssel jár, valamint egy különös új divattal. Rio de Ja- neiróban az utazási irodák azt javasolják a náluk vaká­ciózó külföldieknek, hogy ha élvezni akarják a tenger és a napsütés áldásait, szőrtele- nítsék testüket. A szépség- ápolási intézmények kliense­inek 45 százaléka már az erő­sebb nem tagjaiból kerül ki. Ám a bársonyos bőr meg­szerzése egy kis problémával jár: a férfiak nincsenek hoz­zászokva a szőrtelenítési pro­cedúrához. Sokuk szerint fájdalmas az új divat. A bra­zil nők viszont elégedettek. Tetszenek nekik a csupasz bőrű férfiak. Akik megtanul­hatják, hogy a szépségért meg kell szenvednie a test­nek (és a pénztárcának is). ÚJÉVI PARÁDÉ LONDONBAN.'Alvin, a rajzfilmfigura lég­gömbalakban jelent meg a londoni parádén. A rendezvényen több mint tízezer ember vett részt, és 35 zenekar játszott. A szí- nes kavalkádban bohócok, mazsorettek is felléptek. fotó: epa Színes világ EZ VOLT AZ UTOLSÓ. Két évadon át játszották óriási sikerrel az Olivér! című musicalt a kecskeméti Katona József Színházban. A szombat esti, telt házas utolsó előadáson percekig tartó, dörgő vastapssal búcsúztatták a nézők a darabot. Képünkön az első felvonás egyik jelenete látható: Sirkó László (Fagin), Gmóser Ádám (Olivér), Kovács Petya (bandatag). __________________________________fotó:walterpéter

Next

/
Thumbnails
Contents