Petőfi Népe, 2000. december (55. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-07 / 286. szám
■í: I 2000. December 7., csütörtök IPAR PÉNZ I NFRASTRUKTÚRA Petőfi Népe - 7. oldal Csökkenhetnek a telefontarifák Nem érdemes elsietni a jogszabályalkotást a hírközlési piacon Optimális esetben 2002. január elsején nyitható meg a hazai távközlési piac. Ekkor léphet ugyanis hatályba az egységes hírközlési törvény és az azt kiegészítő végrehajtási rendeletcsomag. A törvény kilencedik szövegváltozata a Miniszterelnöki Hivatalban van, ahonnan a kodifikálás és a tárcaegyeztetés után kerül a kormány elé. így tavaszra megszülethet a törvény. Budapist A magyar hírközlési piacon eddig körülbelül ezermilliárd forint értékű tőkét fektettek be a nemzetközi és a hazai társaságok. A piaci szereplők éves árbevétele csaknem 800 milliárd forint. A liberalizációnak tehát komoly tétje van. Árcsökkenés várható A volt hírközlési miniszter, Katona Kálmán többször emlegette, hogy fél évvel a Matáv monopoljogainak megszűnése, vagyis KÖZCÉLÚ íAVBESZÉLŰ-HALÚZAT Hálózat 1990 1997 1998 1999 Mobil rádiótelefon-készülékek száma, ezer db - 706,2 1 034,0 1620,3 Távbeszélő-fővonalak száma, ezerdb 995,8 3095,3 3 385,2 3 605,0* Ebből: egyéni 704,7 2 627,2 2 889,1 3051,5 közületi 265,4 403,4 428,3 451,1 nyilvános Távhívásba bekapcsolt fő25,7 42,3 43,9 43,2 állomások aránya, % Lakásfővonal 87,4 99,9 100,0 100,0 bekapcsolására várakozók száma, ezer db készülékek száma A száz lakosra jutó ■ 7,0 10,2 16,1 fővonalak száma 9,61 30,54 33,52 35,89 TELEFONBESZÉLGETÉSEK Hálózat 1990 1997 1998 1999 Helyhez kötött hálózatból kiinduló beszélgetések, millió db 1 300,8 3789,1 4143,9 4 250,3 Ebből: helyi 1072,2 2335,7 2310,1 2 358,0 belföldi 199,0 1373,5 1753,6 1807,3 nemzetközi 29,6 80,0 80,3 85,0 Egy fővonalra jutó napi beszélgetések száma Fővonalról kezdeményezett 3,73 4,29 4,31 3,33 beszélgetések átlagos időtartama, perc . 2,48 2,45 2,56 2001. december vége előtt is meg lehetne nyitni a piacot. A törvényalkotók szerint viszont az időpontokkal nem szabad dobálózni, nem érdemes elsietni a jogszabályalkotást a hírközlési piacon sem, mert az megbosszulhatja magát. Maga a törvény, illetve annak tervezete mintegy húsz felhatalmazást ad, tehát ennyi helyen kell kiegészíteni a keretrendszert a kiegészítő jogszabályokkal. Ezek határozzák majd meg például a piac felszabadításával bevezetendő egyetemes szolgáltatást, az ehhez kötődő pályázati rendszer feltételeit, a kapcsolódó támogatások nagyságát, pénzügyi forrásait. Az új egységes hírközlési törvény nemzetgazdasági jelentőségét elemezte nemrégiben a GKI Gazdaságkutató Rt. is. A makrogazdasági hatásvizsgálatot végző társaság úgy véli, a törvény elfogadása, a piaci versenyt erősítő végrehajtási jogszabályok kialakítása és gyakorlati érvényesítése esetén a bruttó nemzeti termék, a GDP növekedése érezhetően gyorsulhat, és a távközlés fogyasztói árainak évi 6-8 százalékos mérséklődése is valószínűsíthető. Mobilpiaci küzdelem A Vodafone egy évvel ezelőtti indulása a konkurens mobilszolgáltatók szerint is jelentősen hozzájárult a piac robbanásszerű növekedéséhez. Az új cég megjelenése erőteljesen megnövelte a hazai mobiltelefon-felhasználók táborát. A Vodafone jelenlegi piaci részesedése 6 százalék körüli, így az eredetileg egy éven belül kitűzött 10 százalékos részesedés elérése reálisnak látszik. Harc az 1800-as sávban A harmadik mobilszolgáltató belépésekor kikötötték, hogy a mór piacon lévőknek engedniük kell a felzárkózást, és csak egy óv múltán fejleszthetik nagyobb sávszélességű szolgáltatásaikat. A Pannon GSM november 16-ától indította 1800 MHz-es hálózatát, ami nagyobb kapcsolási biztonságot és gyorsabb adatátvitelt biztosit ügyfeleinek. A verseny folytatódik.., A Pannon GSM és a Westel helyzeti előnyben volt, mert az új cég piacra lépésekor több százezer előfizetővel rendelkezett. Hónapok távlatából nézve úgy tűnik, hogy az új szolgáltató megjelenése a Westelnek tett a leginkább jót, hiszen ügyfelei számát és piaci részesedését ez a szolgáltató tudta legjobban növelni. Míg tavaly decemberben 769 ezer ügyfelük volt, mostanra ez. a szám megközelíti az 1,5 milliót. A Vodafone megjelenése linón GSM ügyfélkörét is jelentősen megnövelte. Egy szaki,ip szerint a Vodafone erőteljes reklámkampánya még jobban felhívta a figyelmet a mobiltelefóniára. A Pannon ügyfeleinek száma így tavaly év vége óta több százezerrel növekedett, és ők is elérték a bűvös egymilliót. A teljes piac - a Westel 0660 százezer ügyfelét is számítva - akár hárommillió mobiltelefon-felhasználót jelent az év végére. A piacnak azonban szakemberek szerint újabb szabályozásra volna szüksége. ______ ■ - (»T«) Ú JABB KISAUTÓ. A Micro és a DaimlerChrysler új modellje. A kétüléses Smart 2,5 méter hosszú és 1,5 méter széles. Hatfokozatú automata sebváltója és 598 köbcentis motorja van. Japánban már kapható 11 ezer dollárért. fotói w* Új partnerprogramot indít a Microsoft Budapist Mintegy 120 magyar informatikai vállalatot érint az a bejelentés, hogy a Microsoft Corporation jövőre új kritériumok alapján adja meg a certified partneri minősítést a pályázó cégeknek. A hírt a Microsoft Magyarország hétfőn közölte, A közlemény szerint a megváltozott minősítési rendszer bevezetésével egy időben az anyavállalat elindítja új partner programiát is. Ez a résztvevő vállalatokat kiemelt támogatással és erőforrásokkal segíti a Microsofi,technológián alapuló megoldások kiépítésében. A jövő év elején életbe lépő Microsoft Certified Partner Program elődje, a jelenleg is érvényes Microsoft Certified Solution Provider program, 1992- ben indult. Jelenleg 31 ezer tagja van a világon. A program kettős céllal indult: egyfelől a hivatalos Microsoft partnereket segítette termékekkel, információkkal és szolgáltatásokkal, másfelől a vevők számára garantálta a megoldás- szállítók szakmai hozzáértését. Az új rendszer két partneri fokozatot különböztet meg. A Microsoft Certified Partnerek a hagyományosnak mondható informatikai szolgáltatások bármelyikét végezhetik. Viszont a minősítés magasabb szintjét elnyerő Microsoft Gold Certified Partnerek tevékenységi körüknek megfelelően szakosodnak. Segítség az adós családoknak? Budapist A Családügyi Minisztérium szeretne az adós családokon segíteni. Akik tartósan tartoznak lakáshiteleikkel. A Szociális és Családügyi Minisztérium (SZCSM) reményei szerint már a jövő év elejétől működhet a rendszer. Szemkeő Judit, a tárca politikai államtitkára beszélt erről a sajtónak. Elmondta: a szociális, a belügyi, a gazdasági tárca és a Miniszterelnöki Hivatal közös javaslata a családok helyzetétől függően háromféle módon kezelné a helyzetet. Az adatok alapján 20 ezernél kevesebbre tehető az 1990 előtt felvett lakáshiteleiket tartósan nem fizető családok száma. A tartozások összege az esetek többségében 400 ezer és egymillió forint között van. Az adósságaikat önhibájukon kívül fizetni nem tudó, értéktelen lakással rendelkező, szociálisan rászoruló családok, nyugdíjasok vagy fogyatékkal élők tartozását az államnak kellene rendeznie. Ebbe a körbe néhány ezer család tartozhat. Azokon viszont, akik értékes ingatlanokat építettek a kölcsönből és képesek lettek volna lakáshitelük törlesztésére, de ezt mégis elmulasztották, ilyen módon nem segítene az állam. Ezekben az esetekben az OTP értékesíthetné az ingatlant. A szociális tárca azt szeretné elérni, hogy az OTP az érintetteket levélben szólítsa fel: két hónapon belül értékesítsék ingatlanukat. Amennyiben ennek az adósok nem tennének eleget, kilakoltatnák őket. A harmadik csoportba azok tartoznának, akiknek jelentősebb összegű tartozását alig fedezné a lakásért kapott pénz. Ezeket a lakásokat szociális bérlakásokká minősítenék. Az ön- kormányzatok dönthetnének arról, hogy az adósok tovább maradhatnak, vagy más ingatlanba költöztetik őket, E terület szabályozása a Gazdasági Minisztérium (GM) feladatkörébe tartozik. Kaphatnának-e segélyt munkanélküli KISOSZ-tagok? SZIQID A Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekvédelmi Szövetsége (KISOSZ) kérdőíves felmérést végez. Megkérdezi az ágazat egyéni vállalkozóit: munkanélküli ellátásért cserébe vállalnak-e járulék- fizetést? Erről kedden a Szegeden tartott országos tanácsülésén döntött a szövetség. Antalffy Gábor ügyvezető elnök emlékeztetett: a KISOSZ csaknem két éve szorgalmazza azoknak az egyéni vállalkozóknak a munkanélküli ellátásba történő bevonását, akik nem tudnak lépést tartani a piaci versennyel, ezért tevékenységük beszüntetésére, a vállalkozásuk feladására kényszerüli..'!-. Elmondta: a Gazdasági Minisztérium elképzelését a KISOSZ eredeti formájában nem tartja elfogadhatónak. A résztvevők hangsúlyozták: a munkanélküli ellátás hiánya csaknem 280 ezer egyéni vállalkozót érint hátrányosan. A kormány előterjesztésében pedig ahhoz ragaszkodik, hogy a vállalkozók is vállaljanak további részt a közterhekből a munkanélküli ellátásért cserébe. Az országos tanácsülés ezért úgy döntött: megkérdezik a vállalkozókat, készek-e 4,5 százalékos összevont munkavállalói és munkaadói járulékot fizetni, hogy munkanélkülivé válásuk esetén ellátásban részesüljenek, __________■ Ja vult a Heinz eredménye PlTTIIUROH Üzleti évének november 1-jén zárult második negyedében 5,8 százalékkal növelte éves összevetésben nettó eredményét a Heinz Co. vezető élelmiszeripari csoport. (Átmenetileg övék volt a Kecskeméti Konzervgyár is.) A cég keddi eredménybeszámolója szerint a tiszta haszon 241,7 millió dollár - közkézi részvényenként 69 cent - volt a legutóbbi három hónapban az egy évvel korábbi 228,4 millió dollár (63 cent EPS) után, A piac 68 centes EPS-t várt a második negyedévre. Az üzleti év első negyedéről a Heinz 68 centes közkézi részvényenkénti eredményt jelentett. Pályázati felhívás ! A Délalföldi Gázszolgáltató Részvénytársaság 6724 Szeged, Pulz u. 44. versenyeljárást indít 20 mVóra névleges teljesítmény alatti háztartási és nem háztartási ügyfelek gázmérőinek rendkívüli leolvasása tárgyában. A részletes pályázati feltételek a dokumentációban kerülnek meghatározásra. A dokumentációt rendelkezésre bocsátó szervezet neve és címe: Délalföldi Gázszolgáltató Rt. Beszerzési és Logisztikai Osztály 6724 Szeged. Pulz u. 44. A dokumentáció írásban történő megkérésének határideje: 2000. december 12., 12 óra. A dokumentáció ára 20 000 Ft + áfa, mely kifizethető ajánlatkérő Budapest Bank Rt.-nél vezetett 10102842-03792317 számú számlájára, vagy készpénzzel a DÉGÁZ Rt. Szegedi Kirendeltségének pénztárában (Szeged, Vásárhelyi Pál u. 6.). A fizetésénél hivatkozni kell ezen hirdetményre. A dokumentáció átvehető munkanapokon 8-12 óráig a fenti címen, vagy kérésre postán megküldjük. Az ajánlatok benyújtásának határideje: 2000. december 19.. 10 óra. További felvilágosítást nyújt: Kurucz János beszerzési csoportvezető. Tel.: 62/569-786, Minden napra ajándék! Ajándékozza meg Öntől távol élő, idős szüleit, rokonait Petőfi Népe-előfizetéssel! Akinek előfizeti, mindennap eszébe fog jutni, kitől kapta az ajándékot. Információs, ingyen hívható tclcfonszáin: 06-80/480-756. Mi sem egyterűbb Mazda Premacy 1.81 Exclusive (115 LE) A Mazda Premacy a családban marad, ás biztos, hogy mindenki megtalálja benne az örömét. Friss formatervezés, maximális variálhatóság és komfort - egy autóban. Az 5 különálló, egyenként dönthető, csúsztatható és hátul kivehető ülés bőséges helyet biztosit 5 utas számára - csomagokkal együtt. Alapfelszereltség a szervokormány, a beépített RDS sztereó, de még a klímaberendezés, az elektromos tükrök és elöl-hátul az elektromos ablak is. Kiemelkedő aktív és passzív biztonsági felszereltség: Family Box ütközésvédelmi rendszer, kipörgésgátló, vezető- és utasoldali légzsák, fej- és mellkas-oldallégzsákok (elöl), plusz ABS elektronikus fékeröelosztóval (EBP). Igazán exkluzív ajánlat: S 399 000 Ft-ért. Minden Mazda modellre 3 év vagy 100 000 km garanciát vállalunk. MAZDA DAKÓ 6000 Kecskemét. Mindszenti krt. 53. Tel.: 06-76-485-715 Fax: 06-76-487-810 www.mazda.hu Mazda Info: 06-80-323-626 Még szép, hogy Mazda A képen látható autó illumricló.