Petőfi Népe, 2000. december (55. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-07 / 286. szám

a 2000. December 7., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 3. oldal Az ügyésznő rosszul kérdez? Stadler József elvesztette a türelmét A TÁRGYALÓTEREMBŐL Kihozta a sodrából Stadler Józsefet az ellene folyó per. Azt állította, hogy az ügyésznő rosszul kérdezett, miután ellentmondásba ke­rült saját korábbi vallomá­sával és a harmadrendű vádlott által előadottakkal. Az igazságszolgáltatás malmai, ha lassan is, de őrölnek. A megis­mételt Stadler-per is szép csen­desen halad a maga útján. Teg­nap a harmadrendű vádlott, Per­gel László Nándor meghallgatása folytatódott. A magát magyar-kanadai ál­lampolgárnak valló férfi vissza­vonta az Országos Rendőr-főka­pitányságon 1995-ben tett vallo­mását, amelyben például azt ál- liotta, hogy a 70 centes egység­áron eladott vodkáért Stadler Jó­zsef kérésre 2 dolláros számlát állított ki egy angol cég nevében. Szó volt még 20 tonna ezüstről is, ami Azerbajdzsánból érkezett volna, de nem jött. Az ezüstügy­nök viszont állítólag eltűnt, s ve­le együtt nyoma veszett Stadler József 650 ezer dollárjának is. A veszteséget valahogyan kompen­zálni kellett, s ebben segíthetett a harmadrendű vádlott Stadlemek. Pergel László Nándor a kulcsfi­gura a parfümüzlet rejtelmeiben is, ezért erre vonatkozóan is el­hangzott néhány kérdés. Pergel a rendőrnyomozókat okolta, ami­ért állítólag valótlan vallomást kényszerítettek rá. Több kötetre rúgó szövevé­nyes iratanyagban kell tisztán lát­nia annak, aki érteni akarja az ügyet. A fiatal ügyésznő érzékel­hetően erős szakmai ambícióval viszi a vádat, s miként a bírónő, ő is visszautalt a vádlottak korábbi vallomásaira. Ilyen kérdéseivel láthatóan ki­hozta a sodrából Stadlert, aki ki­jelentette, hogy az ügyésznő rosszul kérdezett. Ezután több­ször nyomatékosan kellett a vál­lalkozót figyelmeztetni, hogy a kérdésekre válaszoljon. Még sa­ját ügyvédje is erre intette. BÁLÁI F. ISTVÁN Vámfizetés nélkül gurultak a határon át az autók? Kalocsai Bíróság Hamis papírokkal elvámo- latlan gépkocsikat hoztak forgalomba a vádlottak. Az ügyész szerint ráadásul mindezt bűnszövetkezetben követték el. ítéletet jövő hétfőn hirdet a bíróság. Dr. Schön Ferenc büntetőtanácsa vámorgazdasággal és egyéb bűn- cselekményekkel vádolt férfiak büntetőperét tárgyalta hétfőn. A vád szerint két férfi úgy döntött, hogy elvámolatlan gépkocsikat vásárolnak és hoznak belföldi forgalomba. Mindez még 1996- ban történt. 180 ezer forintért szereztek hamis vámbélyegzőt, majd megegyeztek egy társukkal, hogy vámkezelési okmányokat tölt ki hamis adatokkal. Ezen felül fiktív külföldi számlákat is készítettek vele a gépkocsik adás­vételéről. A férfi okmányonként 5000 forintot kapott. Az ügyész szerint a hamis pa­pírokat a szintén hamis bélyeg­zővel lepecsételték, majd a kocsi­kat értékesítették. Kezdetben ha­zánkban, majd később negyedik társuk vállalta autók külföldről való becsempészését. Ő abban az évben rendszeresen járt Olaszor­szágba, ahol gépkocsikat vásá­ISMERTTÉ VÁLT BŰNCSELEKMÉNYEK _______MASTAR0RSZÁS0N_______ 1 999 okt. 2000. okt. változás csempészet vámorgazdaság 234 180 -23% okirat­hamisítás 1682 1389 -17% Forrás: Belügyminisztérium rolt. Az magyar-osztrák határig hozta azokat. Ott az eredeti rend­számot magyarra cserélte. Az au­tókat az ötletgazdákkal - az I. és II. rendű vádlottakkal - legalizál- tatta, majd értékesítette. Az ügyész álláspontja szerint a vádlottak cselekményeiket bűnszövetkezetben követték el, mivel mindegyikük külön fel­adattal rendelkezett. A bűncse­lekmény-sorozat elkövetésével rendszeres haszonszerzésre töre­kedtek, erre az életmódra ren­dezkedtek be, így tettük üzletsze­rűnek minősül. Négy vádlott részére letölten­dő, egyiküknek pedig felfüggesz­tett börtönt (3 hónap) kért főbün­tetésként. A védők beszédeikben a cselekmények megvalósulását vitatták, illetve lényegesen eny­hébb ítéleteket kértek. Az elsőfo­kú ítéletet jövő hétfőn, délután 2 órakor hirdeti ki a kalocsai bíró­ság. PÁNCSICS HAJNALKA ______________Gazdasarok______________ V álasszunk mandulát! Mandulát a szőlőművelésre is al­kalmas, északi széltől védett, dé­li-délkeleti, vagy délnyugati fek­vésű területeken lehet a legjob­ban termeszteni. Mindegyik fajta önmeddő, ezért kell két-három fajtát együtt telepíteni. Értékénél fogva a mandula sokkal nagyobb megbecsülést érdemelne ha­zánkban. Felhasználja az édességipar, a cukrászok marcipánja is mandu­labélből készül, a keserű mandu­lát pedig a kozmetikai ipar dol­gozza fel. Jó évben egy-egy fa 3-5 kilogramm héjas magot terem, ami 1,6-3 kiló mandulabelet je­lent. Már 20 mandulafa a szőlőül­tetvény déli szegélyén jelentős bevételt jelenthet. Későn virágzó fajtákat ültessünk, mert március­ban elfagyhat a termés. A Bu­dát ét ényi 1-es szeptember dere­kán érik, papírhéjú. Termései na­gyok. Mag-bél aránya 47-50 száza­lék. Ez az egyik legízletesebb faj­ta és jól tűri a telet. Porzói a Budatétényi 70-es és a tétényi kei1 ne. Szintén papírhéjú és szeptember közepén szedhető a Budatétényi 70-es fajta. Termése kicsi de mag-bél aránya 65-72 százalékig terjed. A Tétényi ked­venc 1-2 héttel később érik mint az előzők. Korán termőre fordul, rendszeresen és bőven terem, fá­ja edzett, télállósága jó. Papírhé­jú, termése apró. Ismert még ha­zánkban a Tétényi bőtermő, a re­kord, és a kemény héjú is. Ez a három fajta későn virágzik és egymást porozza be. A Tétényi kemény héjú szeptember elején érik. Legjobb porzója a Tétényi re­kord mely októberben szedhető, félpapír héjú, termése közepes nagyságú, mag-bél aránya 38-44 százalék. A Tétényi bőtermő szeptember elején érik, fépapír héjú, mag-bél aránya 45-50 szá­zalék. Meg kell még említeni a Szigetcsépi fajtákat is. Az 58-as jelzésű kemény héjú szeptember végén érik, termése nagy, mag­bél aránya 30 százalék, jó ízű, édes, kimagaslóan a legjobban tűri a telet. _____ ■ V íz helyett nagy adag méreg Néhány lakó tartozása miatt a vízmű korlátozta a szolgáltatást A Darvas tér 1. szám alatti vízkorlátozás nem új keletű. Két éve, 1998 februárjában a Bácsvíz Rt. a szomszédos épületben (Dar­vas tér 3.) zárta el a csapot. Igaz, akkor tel­jesen. Gönczöl Katalin ombudsman lapunk­ból értesült az esetről és hivatalból azonna­li vizsgálatot rendelt el az ügyben. A vizsgá­lat megállapította, a vízmű jogsértő módon rendelte el a vízkorlátozást. Kiskunfélegyháza A Darvas tér 1. szám alatti toronyházban hatvan család lakik. Valamennyi lakásban vízóra méri a fogyasztást. A hatvan közül ötvenkét család számlákkal bizonyítottan rendesen fizeti a vízdí­jat. A notórius nem fizetők mindössze nyolcán vannak. Miattuk egy egész épület szenved. Szabó Lászlóné férjével és hat gyermekével a tizedik emeleten lakik. Csapjaikból kedd délután óta egyetlen csepp víz nem folyt. Azóta férjével vödrökben, kannákban hordják a főzéshez, tisztálkodáshoz, WC-lehúzáshoz, mosogatáshoz szükséges vizet a földszinti bár­ból. Pedig mindig becsületesen fizettek. Eddig szerencséjük volt. Még nem romlott el a lift. Hasonló a helyzete a kilencediken lakó Gondi Kálmánnénak is. A vízkorlátozásról ő is csak a levélszekrényében talált felhívásból értesült. Akárcsak a negyedik emeleti Homoki Szabó József. Nála ugyan csordogál a víz, minda­zonáltal egyetért szomszédai felháborodásával. A megkérdezettek szerint a vízmű ismét jogsértő módon járt el, amikor teljesen önkénye­sen, a városi tisztiorvosi szolgálat engedélye Homoki Szabó József: kedd este minden postaládában benne volt a vízmű felhívása. nélkül, és az egész épületre kiterjedően korlá­tozta a vízszolgáltatást. Réz János, a Bácsvíz Rt. félegyházi üzem- mérnökségének vezetője viszont ennek ellenkezőjét állítja. Mint mondta, a törvény szerint jártak el, amikor nem zárták el a vizet, csupán egy szűkítő közdarabot iktattak be a rendszerbe. Ettől a vízszolgáltatás továbbra is folyamatos, csak épp az épületbe jutó víz mennyisége lett kevesebb. Amennyiben a nem fizetők hajlandóságot mutatnak, hogy részlet­ben törlesszék tarozásukat, a vízmű azonnal visszaállítja a teljes szolgáltatást - ígérte Réz János. Az ügyre visszatérünk. _______szász anprás J eges ár bármikor lehet ______ Duna _____ M inél inkább távolodunk a legutóbbi jeges árvíz idő­pontjától, annál közelebb vagyunk a következőhöz. Ez a periódus. Baján 1941-ben és 1956-ban volt jeges ár.- Jeges árra, bizony, bármelyik té­len számítani kell - mondja dr. Halász Rudolf, a bajai székhelyű Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazga­tóság vezetője. - Ám ahhoz, hogy ez valóban bekövetkezzék, egye­bek mellett a következő két felté­telnek is teljesülnie kell: két-há- rom héten át mínusz 10 fokos na­pi középhőmérséklet és alacsony, maximum két-három méteres vízszint a Duna bajai szakaszán. Az idei meleg nyarat követően egyébként nagy télre számítanak Ä ÁRADÁS árhoz képest ma mintegy másfél méter­rel magasabb és jóval széle­sebb a töltés. A jelenlegi ki­építés a min­denkori árvízszint plusz 1 méter. Erre azért is szükség van, mert utoljára 1986-ban törték intenzí­ven a jeget. Tehát vélhetően köze­ledünk az újabb ár időpontjához. Az előkészületek jól haladnak. Mivel a jég nem ismer országha­tárokat, össze kell hangolni a munkát déli szomszédainkkal. A határon túl, a Vukovárig tartó, 100 kilométeres közös szakaszon négy nagyon veszélyes rész van. Ráadásul Újvidéken öt hidat bombáztak szét a NATO-csapá- sok során: a roncsok a Dunában hevernek. Magyarországnak, Horvátországnak és Jugoszláviá­nak közös erővel kell védekeznie ezeken a területeken. Bár a régi egyezmény már nem él, a balkáni háború óta előszőj; háromoldalú szakértői tanácsko­zást tartanak a jövő héten Baján a védekezésről. Ez azért is fontos, mert nincs meghatározva, hogy hol a határ a Dunán. A magyar jégtörő hajók teljes készültség­ben állnak: az Al-Dunán és Jugo­szlávia területén is bevethetők. Két hajó már Baján állomásozik, kettő pedig a fővárosban. Utóbbi­ak egy éjszaka alatt leérnek. A vízügyi tárca nem sajnálta a pénzt: tele tankkal várakoznak a jégtörők. MUNKATÁRSUNKTÓL Balesetek, bűnügyek hagyta a lakást Nem volt nehéz dolga annak a betörőnek, aki arany ékszereket lopott el egy bajai férfi lakásá­ból vasárnap este. Az idős em­ber valószínűleg elfelejtette be­zárni az ajtót, így a tettes aka­dálytalanul tudott 200 ezer fo­rintnyi ékszerrel távozni a la­kásból. A rendőrség megkezdte a nyomozást. ÁRUHÁZI TOLVAJOK. Ismét résen volt az egyik kecskeméti bevásárlóközpont biztonsági szolgálata, tegnap ugyanis tol­vajokat fogtak. Egy 22 éves szegedi nő, valamint egy 39 éves szegedi férfi próbált meg közel 30 ezer forintnyi áruval távozni a Billa áruházból, per­sze fizetés nélkül. A biztonsági emberek azonban észrevették őket, és értesítették a rendőrsé­get. A kecskeméti kapitányság emberei őrizetbe vették a tol­vaj párost. Közlekedés Az 51-es főúton több helyen is dolgoznak a mai napon. A 81-84., a 110-115., illetve a 172-192. km között gondozzák az út menti növényzetet. Ugyancsak az 51-en a 162-192. km között cserélik a táblákat. TRAFFIPAX. Ma Baja belterü­letén számíthatnak a gépjármű- vezetők radarellenőrzésre. ■ Közéleti hírek • Az elmúlt hetekben tisztújí­tást tartottak az MDF megyei szervezeteinél. Majd múlt pén­teken összeült az párt új megyei választmánya. Ezen Karsai Pé­tert választották meg megyei el­nöknek. A szervezet alelnökei: Font Sándor, Lőrincz István, Gavaldi István. Az országos vá­lasztmányi tagok közé Karsai Pétert, Hugyi Mihályt, Gavaldi Istvánt, Lőrincz Istvánt és Font Sándort delegálták.. A megyei választmány az országos elnöki tisztségre két politikust, dr. Dá­vid Ibolyát és Lezsák Sándort ja­vasolta. ■ Mindenki segítőkész volt Balesetet szenvedett a kerékpáros _________ Baja __ A baleset megtörtént. Ke­rékpárost ütöttek el a na­pokban Baján. A bicikliző kislány egy, a piactól az Ár- pád-kút felé kanyarodó fe­hér Peugeot-val ütközött. Szerencsére a sofőr azonnal érte­sítette a mentőket és a rendőrsé­get, miközben a járókelőkkel óva­tosan betakarta, körülpárnázta a kislányt. Két arra járó orvos is rögvest segített. Szerencsére pilla­natok alatt megérkezett a rendőr­ség és a mentők rohamkocsija is. Dr. Bálint Gábor baleseti sebész egy órával később megnyugtató hírt közölt: a kislány jobb lábán zúzódások vannak, megúszta ennyivel az ütközést. Már haza­engedték. A 10 percig sem tartó drámában nem a perlekedés, ha­nem az összefogás és a segítő- készség volt a jellemző. k.l Karácsonyi festményvásár a kecskeméti Mártonfi Galériában! Sokszorosított grafikák 1000, egyedi grafikák 3000, akvarellek 5000, olajfestmények 8000 forinttól kaphatók! Festményt, grafikát folyamatosan vásárolunk. Régi keretek felújítása garanciával! Mártonfi Galéria Kecskeméten, a Dobó krt. és a Kisfaludy utca sarkán, a Centrál Passage Üzletház első emeletén. Tel.: 06-30/342-9017 Karácsonyi ajándékkosár . a minimum forgalmi jutalék elengedé- J sét 3 hónapig új vállalkozói számla- nyitásnál .ingyenes BankVonal használatot 3 I hónapra új szerződés megkötésekor 1%-os kamatmérséklést a Családi ) Bankszámlához kapcsolódó folyó­számlahitel felvételénél , fél százalékos kamatfelárat a Családi I Bankszámlán 100.000,-Ft vagy azt meghaladó összegű betét 3 hónapos lekötése esetén ingyenes MobihHír szolgáltatást 3 hó- I napra az új szerződés megkötésekor havi 10 óra ingyenes Inemetr hozzáférést 3 hónapon keresztül mindazoknak, akik a felsorolt kedvezményekből legalább egyet igénybe vettek. Kecskemét, Csányi u. 1-3., Tel.: (76) 481-883 Kiskunhalas, Kossuth u. 3., Tel.: (77) 422-963 í 9

Next

/
Thumbnails
Contents