Petőfi Népe, 2000. december (55. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-29 / 303. szám
4. oldal - Petőfi Népe VILÁG TÜKÖR 2000. December 29., péntek Nastase bizalmat kapott A magyarok támogatják az új román kormányt Bukarest A román parlament két házának együttes ülése csütörtökön a miniszterelnöki programbeszédet követő, több mint háromórás vita után 314:145 arányban bizalmat szavazott az Adrian Nastase vezette új kormánynak. , A Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) által létrehozott kisebbségi kormány csak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a nem magyar nemzetiségek kisebbségi képviselőcsoportjának támogatásával érte el a beiktatásához szükséges szavazatszámot. A titkos szavazás eredményéből, illetőleg a frakció-képviselők előrejelzéséből ítélve a demokratikus ellenzék politikai alakulatai közül a Demokrata Párt (PD) frakciójának tagjai és a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM) szenátorai és képviselői adtak le ellen- szavazatot a kormányprogram megvitatása után. Az RMDSZ támogatását az egy nappal korábban aláírt megállapodás tette lehetővé. A romániai magyarság szempontjából különösen fontosak a közigazgatás decentralizációjáról, az államosított ingatlanok visz- szaadásának befejezéséről, valamint a kisebbségvédelemről szóló fejezetek. A megállapodás előirányozza a helyi közigazgatásról szóló törvény parlamenti elfogadásának befejezését, mégpedig a szenátus által már jóváhagyott formában. A jogszabály így lehetővé teszi a nemzetiségek nyelvének használatát mindazokban a helységekben, ahol a kisebbségek a lakosság több mint 20 százalékát teszik ki. ■ Adrian Nastase új román miniszterelnök a parlament két háza előtt ismerteti kormánya programját. FOTÓ: EUROPRESS/EPA OKUCANIBAN ünnepi állománygyűlésen búcsúztatták a magyar SFOR-alakulat azon katonáit, akik békefenntartó szolgálatuk teljesítése után még szilveszter előtt hazatérnek. December 30-án a Magyar Műszaki Kontingens 71 katonáját leváltják, ugyanakkor érkeznek meg Magyarországról az alakulat új tagjai. MOSZKVA kész haladéktalanul párbeszédet kezdeni a rakétaelhárító rendszerek korlátozását szabályozó ABM-szerződés kérdéséről - közölte telefonbeszélgetésük alkalmával Putyin orosz elnök Bili Clintonnal. NORVÉGIA nyugatí partvidékén fényparádéval adták át a forgalomnak Európa leghosszabb víz alatti alagútját. A 7860 méter hosszú Boemlafjord- alagút Stord szigetet köti össze a szárazfölddel. A skandináv országban négy hete avattak fel egy másik alagutat. Ez a világ leghosszabb, 24,5 kilométeres közúti alagútja, s a fővárost, Os- lót Bergen kikötővárossal összekötő autópálya utolsó hiányzó szakaszát pótolta ki. SZLOVÁKIÁBAN a Magas Tátrában lavina sodorta el egy kilenctagú német turistacsoport három tagját. A balesetben hárman megsérültek, szerencsére csak könnyebben. BOSZNIÁBAN, a Szerb Köztársaságban először alakul olyan kormány, amelynek tagjai között nem szerbek is lesznek - erősítette meg Ivanics megbízott kormányfő. A boszniai szerb államalakulat korábbi kormányainak csak szerb tagjaik voltak. __________■ V áltás előtt a Fehér Házban Nincs két jó szava egymásról a távozó és a leendő First Ladynek Nőhöz csöppet sem méltó - írja az amerikai sajtó amit a távozó First Lady, Hillary Clinton és az új elnökíeleség, Laura Bush megenged magának: válogatott sértéseket vagdosnak egymás fejéhez, mint - idézzük - „két buta tyúk”. Washington Hillary már napok óta azon mesterkedik, hogy Laura elleni mérges nyilait elhelyezze politikai és baráti körökben. „Forgassátok vissza az órátokat huszonöt esztendővel. Most Laura Bush jön a maga teljesen reménytelen háziasszony-kinézetével a Fehér Házba - jelentette ki a szenátor asszony. - Manapság már nincs az a nő, aki bevenné azt a régimódi szerepfelosztást, amit Bushné propagál. Az az érzésem, hogy egyszerűen utánozni próbálja az anyósát, mert így érzi magát biztonságban.” Ezzel kapcsolatban egyébként a megválasztott First Ladynek is megvan a maga véleménye. Laura Welch Bush 54 éves, egy texasi építőipari vállalkozó egyetlen gyermeke, s az állam egyetemén a könyvtárosi szakot végezte. Szörnyű megrázkódtatást jelentett számára, amikor nem szándékosan, de olyan autóbalesetet okozott, amelyben egyik legjobb barátja életét vesztette. Iskolatársként rokonszenveztek egymással a fiatal Bushsal, de csak jóval később hozták őket össze - állítólag amolyan összeesküvéssel - közös barátaik, s már mindketten harminc éven felül voltak, amikor egybekeltek. Két ikerlányuk, Barbara és Jenna (nevüket a nagymamákról kapták) 1981-ben született. Soha nem akart politikusfeleség lenni, pedig Bush hamar bekerült a képviselőházba, s a férj felmenői, testvérei ugyancsak a közélettel fűzték össze életüket. Élete párja s az egész család annál többet köszönhet neki: ő volt az, aki megszelídítette a vad kilengéseiről nevezetes fiatal Busht, aki nem vetette meg az italt. Párjának negyvenedik születésnapján válaszút elé állította: vagy a whisky, vagy ő. Ettől kezdve indult el Bush „új élete”. Könyvtárosként - és mint „Texas első asszonya” - sokat tett az analfabetizmus elleni küzdelemben. Hagyományossá vált, hogy reggelenként, néhány perc párhuzamos újságolvasás után, megvitatták a legfrissebb történéseket. Laura ilyenkor feltette a kérdést, hogyan foglal majd állást a férje, s gyakran befolyásolta is a megfelelő irányba. Anyósa, Barbara Bush, aki az egyik legnépszerűbb First Lady volt, s nagyon szereti menyét, hasznos tanácsot adott neki: „Soha ne bíráld a nyilvánosság előtt férjed valamelyik politikai kijelentését...” Épp ez az a tanács, amelyet Hillary oly hevesen kritizál. Nem is hagy kétséget afelől, hogy szerinte miben merül majd ki Laura ténykedése: „Virágcsokrokat fog kötözgetni, étrendeket állítgat majd össze, s felügyeli a sütemények készítését. De az is lehet, hogy átrendezi a Fehér Ház könyvtárát.” A szenátorrá avanzsált Clintonné nem hagyja szó nélkül utóda külalakját sem. „Láttátok már a szoknyáját és a blúzát, vagy amit ő frizurának nevez?” - kérdezgeti a politikusok feleségeit. Ám a sokat olvasott Laura sem marad adós a válasszal. „Hillary hatalomvágyó nő, aki egész életét a küzdelemnek szenteli, s mindent összetör, ami az útjában áll - adott rövid jellemzést. - Hillary számára csak egyetlen ember létezik, és ezt az embert Hillarynek hívják. Ráadásul ezt is csupán a pénzért teszi.” S hogy még egy utolsót rúgjon ő is a másikba, hozzáfűzte: „Alig várom azt a pillanatot, amikor Ms. Clintont vendégként körbevezethetem a Fehér Házban. És mindent meg fogok tenni azért, hogy ennél többre soha ne is vigye...” - utalt Laura Bush Hillary Clinton kimondott-kimondatlan elnöki ambícióira. ___________________________ (GYULAY-RÉTIJ H illary Clinton Ellentmondásos elnökség A svédek nem kedvelik az EU-t, de bővítéspártiak Stockholm________ N éhány nap múlva, történetében első ízben Svédország veszi át az Európai Unió elnöki tisztét, ám az ország népe alapjában negatívan viszonyul az unióhoz és intézményeihez. Egy friss felmérés szerint a közvélemény 56 százaléka úgy tartja, hogy Svédország többet veszített az EU-tagsággal, mint amennyit nyert. Viszont egyértelműen pártolja a közösség keleti bővítését: a megkérdezettek 61 százaléka támogatja új tagok felvételét Európa keleti feléből, míg például Ausztriában csak 23 százalék biztosítana elsőbbséget az új tagok felvételének. Az unió egyetlen más tagországában sem élvez olyan nagy támogatottságot a bővítés, mint Svédországban. Rejtélynek nevezte a svédek unióhoz fűződő viszonyát Jacques Delors, az Európai Bizottság volt elnöke, aki a Notre Europe intézettel együtt a megbízást adta a svédországi hangulatfelmérésére. Uniós adatok szerint a tagállamok közül Svédország beállítottsága a legnegatívabb az EU iránt. A valutaunióról tartott szeptemberi dániai népszavazás nemleges kimenetele erősítette a svéd kételyeket az Európai Pénzügyi és Valutaunióval (EMU) szemben is. A svédek azonban nem minden téren utasítják el az EU-szin- tű együttműködést: pártolják például azt, hogy a szervezet fokozza a harcot a bűnözés vagy a szegénység ellen, a biztonság és a környezetvédelem mellett. Ezek a témák az EU-átlagnál is jobban érdeklik a skandináv ország lakóit. ■ Halasztott csúcs Kairó - Jeruzsálem - ________Washington ________ Nem mondták le hivatalosan, de elhalasztották a tegnapra tervezett hármas közel-keleti csúcstalálkozót. Túl messze van egymástól a palesztin és az izraeli álláspont a közel-keleti viszály megoldását célzó amerikai béketerv megítélésében - közölték egyiptomi és izraeli részről. Kairói jelentések szerint még nem rögzítették a találkozó későbbi időpontját, az egyiptomi elnök mindazonáltal azt tervezi, hogy külön tárgyalásokat folytat Arafaltai és Barakkal. Az izraeli kormányfő egyébként nem ír alá olyan megállapodást, amely palesztin fennhatóság alá juttatná a jeruzsálemi Mecsetek terét - jelentette be csütörtökön Ehud Barak nemzetbiztonsági tanácsadója. Bili Clinton távozó amerikai elnök javasolta, hogy a béketervébe foglalt kompromisz- szumok egyikeként Izrael engedje át a palesztinoknak a Mecsetek terét, a judaizmus és az iszlám szent helyét, amelyet Izrael 1967- ben kebelezett be. Danni Ja- tom nemzetbiztonsági tanácsadó mindamellett megerősítette, hogy az izraeli kormány kiindulási alapként elfogadta a Clinton- tervet. ■ SAJTÓ m PRESS 76/482-998 Eredményekben gazdag, boldog úi évet kívánunk! Külföldi és hazai napilapok, folyóiratok széles választéka! Kecskemét, Arany J. utca 3. Nyitvatartási hétfő-péntek 7-18 óráig szombat 8-14 óráig dohányáru - tabaccoa - cigarettes A XXI. század befektetése a 20% feletti kamatozást, biztonságos tőkeképzást nyújtja. Érdeklődni: £ 06-30/228-0394. VLAGYIMIR VLAGYIMIRBAN. Putyin orosz elnök megajándékozta az 1108-ban alapított, Moszkvától FOTÓ: EUROPRESS/EPA délre fekvő település gyermekvárosának kis lakóit