Petőfi Népe, 2000. december (55. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-09 / 288. szám
2. oldal - Petőfi Népe VÉLEMÉNYEK HÍR HÁTTÉR 2000. December 9., szombat Jó napot! December 9., szombat Köszöntjük a Natáliákat! A Natália latin eredetű név, jelentése: az Úr születésnapja. Köszöntjük még a névnapjukat ma ünneplő Ábel és Delila nevű olvasóinkat is! Lapszél A verseny A verseny az verseny, kicsiben is. Persze, a kis vállalkozások közti kenyérharcot csak ritkán lehet megtapasztalni. Pedig a harc folyik. Nem is mindig csendesen. Tegnap reggel K. egyik utcáján hirtelen éktelen zenebona hasított a levegőbe. Aha, cirkuszosok érkeztek! - gondoltam. Ők szoktak autó tetejére szerelt hangszórókon bejelentkezni. De most más történt. Optikusi szolgáltatásokat kínált a mozgó reklámhordozó. Fél órán belül kétszer is elhajtva a konkurens üzlet előtt. Ez utóbbi már régebben itt tevékenykedik. Az, amelyik a hangos reklámban szerepelt, az év során nyílt kétszáz lépésre a másiktól. Tehát ő a feltörekvő. Ő akar piacot szerezni a másik rovására. Kicsit elgondolkodtatott a módszer. Van-e erre a tevékenységre engedélye a nagyhangú autó tulajdonosának? S mi lesz, ha a város ezernyi vállalkozása mind így akar majd szeletet a tortából? Lesz akkor csinnadratta a városban, az Isten mentsen meg tőle bennünket. Vagy legalábbis az önkormányzat... ATS KIRÁLYI AJANDEK. Mégpedig attól, aki a világon legrégebben uralkodik összes kollégája kjözül. A thai Bhumibol 54 éve van trónon. Hetvenharmadik születésnapja alkalmából meglepte alattvalóit. Színes képeket vásárolhatnak róla... ______________________________ fotó: epa V eszélyes a Boldog Király A tragédia és a komédia jellegzetességeit egyszerre, egyazon pillanatban felmutató ezredvégi történet apró, ám önmagukban mindent kifejező jelenetei sorjáznak napról napra. Képzeljünk el egy átlagos, magyarul beszélő, színes, szélesvásznú családot, három gy„ három sz., négy k„ amint meghitten készülődnek a kereszténység egyik legnagyobb ünnepére. Átlagos anyuka reggelit készít csemetéinek boldogan, miközben átlagos apuka az illatával az egész lakást betöltő fenyőfát dí- szítgeti, kissé elfogódottan a reátört gyermekkori hangulatoktól. Hogy, hogy nem, hirtelen furcsa hangokat kezd kiadni kis testéből a Horizon HZ-5356 típusú szendvicssütő és a Livstar CNN.7060 fantázianevű turmixgép, majd kéz a kézben mindkettő - nem tőlük származó kulisz- szahasogató sikítozások közepette - leég. Szeretetteljes ünnepi hangulatuk nem tűnik el teljesen, a kizárólag jó Istenbe vetett hitük viszont ldssé meginog, amikor - a sors szolid evangéliumi utalása - Happy King (boldog király) elnevezésű vasalójukat kora délután megcsapja az elmúlás szele, amit ő átlagos anyukán rögtön meg is torol, majd a rúgások elől önkéntes tűzhalálba menekül. A feldíszített, a keresztény kutúrkörben rendkívül összetett jelentésű szimbólum körül este kissé félve gyűlik össze átlagos család, ami érthető: Christmas Tree-Top Decoration típusú ka- rácsonyfaégő-füzérük átvállalva a csillagszóró szerepét, hirtelen felindulásból gyújtogatásba kezd. Átlagosék az üres poroltó mellett ünnepélyesen megesküsznek, hogy nem vásárolnak többet bizonytalan eredetű műszaki cikket. _________________________________________ÚPN Nézőpont Tapodi Kálmán _________ P iros-fehér-zöld, ez a magyar föld Várak, csaták, országok sorsát döntötték már el a nyélhez erősített kelmedarabok. A zászlók megszerzői győztesekként ünnepelhették magukat. Sokan tettek már fogadalmat, esküdtek föl a nemzetet szimbolizáló lobogóra. A március 15-ére zászlókat színező óvodások is ismerik a mondókát: piros-fehér-zöld, ez a magyar föld! A zászlók megszerzésének nimbusza, úgy tűnik, nem csorbult. Régebben nehezebb volt a „zsákmányszerzés”, hiszen csak az államilag kijelölt ünnepeken kellett kihelyezni a trikolórt. Amikor még valamivel jobban ment a magyar válogatottnak, a focimeccsek előtti ünnepnapokon megszaporodott az ellopott zászlók száma. Az ereklyék rendszerint a Népstadion lelátóin szurkolók kezében tűntek fel újra. Ma könnyebb a helyzetük a tolvajoknak, hiszen ősz óta minden közintézményen ott kell lengedezniük a nemzeti jelképeknek. Vajon mire használhatják az ellopott zászlókat? Válogatott focimeccsekre már nem annyira divatos elzarándokolni, a diszkókban meg hamar kiszúrnák, ha valaki nemzeti zászlóba burkolózva vo- naglana. Az megint más kérdés, hogy mindez zavarna-e ott valakit. Ha meg hazaviszik a zászlókat, akkor miért nem teszik ki legalább az állami és nemzeti ünnepeken? Egy zászlósakcióban én is részt vettem. Már több mint tizenöt éve történt, Gyöngyinapkor, amely ugye október 23-ára esik. Szülőfalumban ez „zászlós ünnep” volt, hiszen 1944-ben aznap történt a település „felszabadítása”. Mi nem a szovjeteket ünnepeltük, hanem barátom nejének névnapját. Nos, akkor emlékeztünk meg kissé rendhagyó módon 1956-ról, amely a hivatalos verzió szerint még ellenforradalom volt. Gimnáziumi tanárainknak köszönhetően azonban mi másképp vélekedtünk. Hogy nyomatékot adjunk mindennek, a kirakott zászlók egyikének közepére egy jókora lyukat vágtunk és visszahelyeztük a tartójába. Még a rendőrség is kereste a tetteseket, a zászlót a bolt raktárába rejtették. Igazából nem volt egy nagy hőstett, de akkoriban még volt mi ellen lázadni. A mostani zászlólopások viszont értelmetlenek. A nemzeti jelképeket törvények is védik, azok meggyalázását büntetik a paragrafusok szerint. Ilyen esetekről azonban még nem hallottam. Mi nem a szovjeteket ünnepeltük RÉSZVÉNYÁRFOLYAMOK (2000. december 8.) Borsodchem 7 050 Ft ff Fotex 282 Ft O Matáv 1153 Ft ff Mól 4 600 Ft ■űOTP 14100 Ft ff Rába 2 350 Ft ■U Richter 16000 Ft ff Zalakerámia 2 290 Ft ____ÜBUX: 7499,54 +1,10% eltérés az előző záróértékhez képest BankWustria Creditanstalt Teljes körű folyószámla-vezetés magánszemélyek részére: •-4,50% látra szóló folyószámlakamat • átutalások: - eseti- állandó • betétlekötési lehetőségek • bankkártyák: CM, EC/MC, Visa • telefonbank, home banking • folyószámlahitel 6000 Kecskemét, Kisfaludy u. 8. Tel.: 76/512-100 61580 AZ MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre, forintban) Angol font 432,58 Cseh korona 7,59 Euró 265,25 Német márka 135,62 Osztrák schilling 19,28 Lengyel zloty 68,03 Svájci frank 175,38 Szlovák korona 6,12 USA-doilár 299,18 Hírháttér » Eltévedt fiú • Hírháttér * Eltévedt fiú » Hírháttér Két nap a hideg mocsárban Eltévedt, és több mint két napot töltött a Kolon-tó mocsarában egy 19 éves izsáki fiú. A fiatalember szombat délutántól hétfő délutánig várt a nádasban arra, hogy valaki megtalálja. Izsák - Kecskemét Egy hete történt: a két barát, H. Miklós és B. Zoltán kerékpárral elindultak egy közös ismerősükhöz. Útjuk a Kolon-tó mellett vezetett el. Barátjukat azonban nem találták otthon, ezért amerről jöttek, arrafelé elindultak haza. A két történet innentől különbözik. H. Miklós szerint, aki jelenleg is a kecskeméti megyei kórház belgyógyászatán fekszik, az úton találtak egy fényképezőgép-tokot. Hallották is, hogy valahol nem messze az úttól a nádasban kattog a gép. A két barát úgy gondolta, akik fotóznak, azoké a tok. Miklós elvállalta, hogy megkeresi a fényképészeket, és elindult befelé a mocsárba. De mire ódért, a fotósok már eltűntek.- Vissza akartam jönni, de nem találtam már vissza. Jártam már a nádasban korábban, de ilyen messzire még nem mentem be - mondta Miklós a kórházi ágyán. Korán sötétedett és köd is volt, így Miklós elmondása szerint hiába kereste a kiutat, egyre beljebb jutott az útvesztőben.- Találtam néhány szárazabb helyet, oda tudtam leülni, meg egy kicsit aludni. A barátom viszont elment azzal a férfivel és a nővel, és otthagyott engem. Barátja, B. Zoltán másképpen mesélte el a történetet otthon. Igaz, csak édesanyjával tudtunk beszélni, de ő mindent tudott az esetről.- Jöttek az úton ketten biciklivel már hazafelé. Egyszer csak Miklós azt mondta a fiamnak, hogy ő másik úton megy, majd találkoznak. A fiam mondta is neki, ne menjen arra, menjenek haza együtt. Nem volt szó semmilyen fényképezőgép-tokról és semmilyen fogadásról. A szép szó azonban nem ért semmit, a 19 éves fiú elindult. B. Zoltán és édesanyja csak később tudta meg, hogy mi is történt.- Miklós anyukája azt mondta nekem - meséli felháborodva Zoltán mamája a telefonban -, hogy a fiam a hibás, mert Miklós eltűnt. Ő is felnőtt ember, el tudja dönteni, hogy mit csinál. H. Miklós két napot töltött a nádasban étlen-szomjan. Szombat este kiabálni kezdett segítségért, a közeli tanyában hallottak is valamit, de nem gondolták, hogy baj van.- Hétfőn már nem mentem sehova, ott voltam egy helyben. Már nem bírtam mozogni, annyira fáztam. Gondoltam arra is, hogy nem kerülök ki élve innen, de azért jobban bíztam abban, hogy meghallja valaki a hangomat. Miklós anyukája vasárnap reggel kezdett igazán aggódni fiáért. Délelőtt az összes rokonnál és ismerősnél keresték a fiút, hiába. Délben Miklós édesanyja és Zoltán anyukája közösen elmentek a rendőrségre, de ott nem találtak senkit. Egy szolgálaton kívüli rendőrtől kértek segítséget, aki azonban azt javasolta, keressék még a fiút. Este nyolc óra is elmúlt, amikor kétségbeesésükben a kecskeméti kapitányságot felhívták. Az ügyeletén felvették az adatokat, de közölték, 72 órának kell eltelnie, hogy hivatalos körözést adhassanak ki. A család itt sem járt tehát sikerrel. Hétfőn reggel aztán Izsák polgármestere, Mondok József intézkedett. Segítséget kért Csernák Jánostól, aki hivatásos vadászként dolgozik. Csernák János délelőtt a helyi rendőrség parancsnokával járta be a tó környéki tanyákat és helyeket, de nem találták a fiút, így délután is folytatták a keresést. Négy óra tájban jött a hír, hogy hallották a fiú kiabálását. Egy másik izsáki férfi, Juhász Zsolt volt az, aki felfigyelt a hangokra. Ő repülőmodellező, és éppen hazafelé készülődött, amikor meghallotta Miklós hangját. Ő értesítette a rendőröket. Csernák János ezután speciális gumiruhát hozott és bement a fiúért.- Nem volt szerencséje Miklósnak, ugyanis egy régi tőzegbányában szinte hónaljig merült a közel nulla fokos vízben. Az ereje már szinte teljesen elhagyta. A kórházban dr. Király Csaba belgyógyász főorvos elmondta: a fiút enyhe kihűléses tünetekkel hozták be. Egy ideig az intenzív osztályon kezelték, mert felmerült a szívizomgyulladás gyanúja. Ez szerencsére nem következett be. Egyelőre nyugtatót kap, még megfigyelés alatt áll pár napig. Körülbelül még két napot bírt volna ki Miklós a nádasban. gerencsér Kedvezményes hirdetési lehetőség! Küldjön ÜNNEPI JÓKÍVÁNSÁGOKAT szeretteinek, barátainak, ismerőseinek a ' J Jps f A í í \J 0 U 0 Akciónk december 31-éig tart. Érdeklődni lehet a 76/518-246-os telefonon j Európa egyik vezető hegesztőgépgyártója, a mlGimonic magyarországi leányvállalatához KERESKEDELMI VEZETŐT keres. Feladata: a cég magyarországi értékesítésének növelése, hegesztéstechnikai tanácsadás, vevőszolgálati teendők ellátása. Elsősorban hegesztéstechnikában jártas, angolul vagy németül beszélő, jogosítvánnyal rendelkező személy írásos jelentkezését várjuk az alábbi címre: MIGATRONIC Kft. 6000 Kecskemét, Szt. Miklós u. 17/A E-mail: migatronic@matavnet.hu