Petőfi Népe, 2000. december (55. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-08 / 287. szám

1 6. oldal - Petőfi Népe PETŐFI KEPE 2000. December 8., péntek Irodalmárok, muzeulógusok, szakmai érdeklődők figyelmébe! Petőfi-szilveszter már negyedszer Kiskőrösön Akik szívesen vennének részt olyan szilveszteren, ahol a vi­dámság mellett a legnagyobb magyar költőre, Petőfi Sán­dorra is emlékezhetünk az ő születésnapját külön is kö­szöntve, Kiskőrösön lehető­sége lesz erre az ezredfordu­lón is. A program 17 órakor a Kis­kőrösről induló képzőművé­szek munkáiból összeállított kiállítás megnyitásával (Pe­tőfi Múzeum) kezdődik, 17.40-kor a Lyra Együttes és Hatvani Zoltán előadómű­vész műsorával folytatódik (művelődési ház), ezt követi 18.15-kor a Radikál nők esté­lye című, a ’48-as politiku­sok, írók feleségeinek gondo­latai alapján összeállított színpadi produkció. A vacso­ra és a tánc után 0.30-kor a szülőház előtt fáklyák fényé­nél emlékezünk a költőre, Barkóczi Ferenc polgármes­Kedves menyasszonyok! | A Royal esküvőiruha-szalonba j megérkezett a 2001-es kollekció! 1 KARÁCSONYI AKCIÓ! Ruhafoglaláskor: 10.000 Ft-os kedvezmény december 23-áig. Kecskemét, Munkácsy u. 19. | Tel.: 30/9-586-636 téri serleges köszöntője, il­letve fogadalomtétele után dr. Szigethy Gábor ünnepi beszéde következik, ezután az evangélikus templomban megtekinthető az eredeti ke­resztelési anyakönyv. Ezután tánc a művelődési házban, ahol a Kőrös 5-ös ját­szik egész éjjel. Jelentkezés és információ december 15-éig a Petőfi Szü­lőház és Emlékmúzeumban. Telefon: 78/312-566 Fenyőfák széles fajtaválasztéka (ezüst, normán, fekete, luc) különböző méretekben (100-130 cm) kaphatók: Kecskemét, Csillag utca 4/C Nyitva: mindennap, 8-16 óráig. Tel.: 76/483-182, g 20/9243-638 § Viszonteladóknak kedvezmény! Vállalkozók, figyelem! Exkluzív 33,5 m:-es üzlethelyiség kiadó, 2001. január 1-jétöl a Nagykőrös, Derkovtts u. 1. számú épületben (Generali-Providenc Biztosító Rt. mellett). • Bérleti díj: megegyezés szerint. Érdeklődni: személyesen, a lak.szöv.-nél (Nagykőrös, Derkovits u. 1.), vagy az 53/351-341-es telefonon. 59892 FŐISKOLÁT, EGYETEMET VÉGZETTEK RÉSZÉRE! A BGF Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kara ismét indítja kihelyezett formában, februártól az alábbi másoddiplomás képzéseket mérnök (üzemmérnök) végzettségűek részére: Közgazdász szakmérnök > és főiskolai, egyetemi végzettségűek részére: Pénzügyi, adó-, illeték-, vámszakértő A végzettek a legkorszerűbb pénzügyi, számviteli ismeretek birtokába kerülnek! TÁRSKERESÉS HANGSEBESSÉGGEL! Meghallgathatja leendő párja üzenetét! Válaszolhat rá, vagy felmondhatja saját hirdetését! TALÁI __ION T ÁRSAT MÉG MA! 06-90-230 450 Á kívps $!*> 99 FM-öfo/p«src4-6 FN-ófci kopcsotesi d»f A*ol S|>* mgr<»r - tJudwpo»! K«adó» Kft Auckota* 1539 Bp„ Pf S91 T«l. 488 SÖTS OSZD MEG VELEM. TITKAIDAT! „u0na\án'- ÚJ! Jelentkezés és felvilágosítás: 8000 Székesfehérvár, Móri út 16. ,-9o- Tel.: 22/501-665 mn.: 9-15 óráig Kubinyi Gyuláné Telefon: 06-30-239-6676, 06-30-938-9265 http://www.marav.hu/uzlet/minerva • E-mail: minerva90@matavnet.hu Engedd el magad! '' lányoknak: 488-5623 f iüknak 06-90-430 023 A bívős dip 180 kopewtó»: dij Áxei Springt* -Rodopost K»ock>* Kft. 1539-Bfí., Pf.syt T«f. . 488 -SÁ15 i Köszönjük a bizalmát mindazon ügyfeleinknek, akik már megújították előfizetésüket 2001 mTQ\ Petőfi Népe információs (ingyenes) telefonszáma: 06-80/480-756. * 61770 i ^|emíte Távközlési Rt. VÍRUSVÉDELEM AZ INTERNETEN Sokat hallunk mostanában az Internet használata során is olyan veszélyekről, mint a vírus. De mit jelent a számítógépes vírus, és hogyan védekezhetünk ez ellen? Erről beszélgettünk az Emitel Rt. vezérigazgató-he­lyettesével, Szecsődi Istvánná dr.-ral. Az Emitel Rt. a 77, 78, 79-es primer körzetekben nemcsak távközlési szolgáltató, de a térség piacveze­tő Internet-szolgáltatója is. Nyilván ebben a szerepében különösen oda kell figyelnie a biztonságpoliti­kájára. Valóban így van. Társaságunk célja, hogy az Internet-szolgáltatáshoz ne csupán a hozzáférést biztosítsa, hanem annak használatát megkönnyítse, és az Internettel kapcsolatos kételyeket is feloldja. Természetesen saját biztonságunkon túl előfizetőinket is igyekszünk maximálisan megvédeni az Interneten keresztül terje­dő vírusoktól. Amikor az Internetet említik, gyakran említik az internetes vírusok veszélyét is. Elmondaná nekünk, mit jelent a vírus kifejezés ebben az esetben? Ha valaki bármilyen okból olyan miniprogramot ír (és azt eljuttatja lehetőleg minél több gépre), ami romboló utasítást vagy utasítások sorozatát adja parancsba a számítógépnek, akkor a gép hűen végrehajtja azt, és kész a baj. A vírus tehát ilyen “gonosz” program. És sajnos, ez a “találmány” nem kíméli az Internetet sem. Milyen bajt okozhat egy vírus? Gyakorlatilag a számítógépen lévő valamennyi adatunk és programunk törlődhet, használhatatlanná vál­hat, a vírus típusától függően. Sőt, léteznek olyan vírusok, amelyek fizikailag tesznek tönkre hardware-t, te­hát akár a gép bizonyos részeit is ki kell cserélni! Az Emitel Rt. milyen védelmet tud nyújtani a vírusok ellen? Egész pontosan az Interneten terjedő vírusokat igyekszünk megakadályozni, erre van lehetőségünk. Egy­éves intenzív tesztelést követően döntöttünk úgy, hogy a cégünknél már bevált vírusvédelmi rendszer szol­gáltatásait az EmitelNet ügyfelei részére is felajánljuk. így született meg a VIVA vírusvédelmi szolgáltatás. Mit nyújt a VIVA? Először is WEB-szűrést. A Weben megjelenő fájlok szűrésére vonatkozik. Ezt díjmentesen mindenki szá­mára biztosítjuk, gyakorlatilag életbe lépett, nem kell külön megrendelni. Ez a szolgáltatás nem jelent sem­miféle akadályt, korlátozást és indokolatlan ellenőrzést az Internet-használatban. Mindössze akkor veheti észre az előfizető, ha a fájl, amit szeretne letölteni az Internetről, vírust tartalmaz. Másodszor pedig e-mail-szűrést. A szűrés minden egyes e-mail-címre (postafiókra) külön-külön beállít­ható. Vírusellenőrzést végez a csatolt állományokon, találat esetén vlrusmentesíti a fájlt; ha ez nem sikerül, nem továbbítja a fertőzött állományt. Tömörített állományokat is képes megvizsgálni és vírusmentesíteni Fer­tőzés esetén értesítést küld mind a feladónak, mind a címzettnek. Ebben tájékoztatja, hogy milyen vírust ta­lált és hogy sikerült-e azt törölnie. Mit tudhatunk még a szolgáltatást nyújtó programról? A rendszer több tízezer vírust és mutációt ismer. A legújabb vírusok ellenszerét naponta automatikusan letölti az Interneten keresztül. Ki veheti igénybe ezt a szolgáltatást? Az az ügyfél, akinek az Emitel Rt. levelezőszerverén aktív e-mail-postafiókja van, azaz e-mail-címre (cso­maggal vagy anélkül) nálunk fizet elő. A fentiek után azt gondolhatjuk, hogy a VIVA nem ingyenes ... Szeretnénk ezt a szolgáltatást minél szélesebb körben elérhetővé tenni, ezért jelképes díjat számítunk fel, illetve a legtöbb esetben díjmentesen biztosítjuk a VIVA szolgáltatást. E-mail (nyílt hozzáféréssel) és Felfedező csomaghoz a szolgáltatás 200 Ft, Kilátó csomaghoz 100 Ft+áfa havonta postafiókonként. Világjáró csomaghoz, valamennyi ISDN-csomaghoz és bérelt vonalhoz a szolgálta­tás díjmentes, de ebben az esetben is meg kell rendelni. A csomagoknál a díjban nincs különbség aszerint, hogy a csomag üzleti vagy magán. Ha már úgy döntöttem, hogy ennyit megteszek a saját gépem biztonságáért, hol rendelhetem meg a szolgáltatást? Az ügyfélszolgálati irodákban, üzletkötőknél és viszonteladóinknál, de már e-mailben is. Ajánlom figyel­mükbe honlapunkat ( www.emitel.hu ), ahol bővebb információt is olvashatnak. jíéé Diszkont A CSEMEGE Szupermarketek Rt. a Jééé 684. sz. kecskeméti boltjába felvesz SZAKKÉPZETT önkiszolgáló­pénztárost. Jelentkezni lehet személyesen Mészáros Zsuzsa boltvezetőnél. Cím: Kecskemét, \ Széchenyi sétány 3. 1 Telefon: (76) 478-349 MEG NEMKESO! Figyelmébe ajánljuk az ISO 9001 szerinti minőségbiztosítási rendszert működtető PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Rt.-nél a januári szakképzési törvényváltozások előtt 2000-ben még a jelenlegi feltételekkel elkezdheti a MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐI tanfolyamot A tanfolyamhoz ingyen biztosítjuk az új számviteli törvényt tartalmazó könyvet. Jelentkezési határidő: 2000. december 15. V perfekt További információk: Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság 6000 Kecskemét, Kisfaludy u. 6-8. T.: 76/484-806 6215 Zaiakeráiitia Varázsolja szebbé lakásét : I. osztályú Zalakerámia termékekkel! MOST • 6 féle csempe 3 féle padlólap . f5%-kal olcsóbban", kapható üzleteinkben Kiskunfélegyháza Szeged, BALTEX Márkaboltok: Kalmár u. 18. Kálvária sgt. 104. j Iff Tel.: 30-232-85-48 Tel/fax.: 62/444-508 1 1 A CONSTANTINUM KATOLIKUS GIMNÁZIUM és SZAKKÖZÉPISKOLA 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi u. 2. 2001/2002-es tanévben szeretette! várja 4 osztályos gimnáziumába azokat a fiúkat és lányokat, akika tudományok művelése mellett fontosnak tartják a keresztény értékek Kettő 24 fős létszámú osztály indul: idegen nyelv (angol, német) 01 kódszámmal informatika 02 kódszámmal. Szakközépiskolánkba érettségizettek jelentkezhetnek:- Felsőfokú gyógypedagógiai asszisztens: OKJ 54 1499 01- Gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző: OKJ 52 3452 01 £ Leánygyermekek részére kollégiumi elhelyezést tudunk biztosítani. Munkatársat keresünk megyei napilap terjesztésére LAJOSMIZSE területére. Jelentkezni: Kósa Pálné Kecskemét, Fehérvári út 6. Tel.: 76/487-353 1 A BELVÁROS UJ KÖZPONTJÁBAN A Rákóczi utca-Wesselényi utca-Bocskai utca által határolt tömbrehabilitáció első ütemének kivitelezése 2001 márciusában befejeződik. Most még van lehetőség patinás környezetben, liftes épületekben, önálló fűtésű 2 lakás, 3 üzlet és néhány orvosi rendelő, iroda kialakítására alkalmas ingatlan vásárlására. Kedvezményes hitel, kamattámogatás, adó-visszatérítés és szoc. pol. támogatás (jogosultság esetén) igénybe vehető. Érdeklődni: POLYDOM-INVEST Kft. Kecskemét, Kiskőrösi út 12. Tel.: 76/500-960 BEFEKTETÉSI ÉS VAGYONKEZELŐ KFT.

Next

/
Thumbnails
Contents