Petőfi Népe, 2000. november (55. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-07 / 260. szám

mm 2000. November 7., kedd HAZAI TÜKÖR Petőfi Népe - 5. oldal Pártot terveztek a bűnözők A belügyminisztert is meghallgatta az olajbizottság Budapest Pintér Sándor bel­ügyminiszter a parla­ment olajügyeket vizsgáló bizottsága előtt arról is beszélt, hogy 1994 előtt poli­tikai pártot akartak alapítani magyar- országi bűnözők, ezt azon­ban akkor sikerült meg­akadályozni. Az olajbűnözés kialakulásának és elterjedésének állomásait is­mertetve a belügyminiszter el­mondta, hogy az ő tudomása szerint az olajos bűncselekmé­nyek 1993-ban kezdődtek. Pin­tér Sándor akkor országos rend­őrfőkapitány volt; azt mondta, éppen a rendőrség volt az, ame­lyik gyorsan fellépett a vissza­élések ellen, míg a politikusok akkor késlekedtek meghozni a szükséges döntéseket. A kilencvenes évek elején először a háztartási tüzelőola­jat töltötték dízelüzemű jármű­vekbe, így jutottak a forgalma­zók literenként 30-40 forintos haszonhoz. A belügyminiszter szerint ezt érzékelve a rendőrség kellő gyor­sasággal fellépett a visszaéléssel szemben, a törvényi szabályo­zás azonban váratott magára. Az 1993-ban született importjogo­sítvány pedig már nagymértékű bűnözésre adott lehe­tőséget, literenként 70- 90 forintos hasznot hozhatott. Ekkor in­dult meg a szőkítés. A rendőrség javaslatot tett arra, hogy azonos legyen a fűtőolaj és a dízel üzemanyag ára, de ezt a parlament nem szavazta meg. Pintér Sándor elmondta, poli­tikai pártot akartak létrehozni a bűnözők. 300 millió forintot gyűjtöttek össze egy alapba be­törésből, gépjárműlopásból, prostitúcióból származó bevé­teleikből, és az 1994. évi válasz­tásokon indulni szerettek volna. Amikor erről a rendőrség tudo­mást szerzett, értesítette az Or­szággyűlést, a vezető politiku­sokat, közjogi méltóságokat, így sikerült megakadályozni ennek a politikai pártnak a létrejöttét. A belügyminiszter azt is hozzá­tette: tudomása szerint ebben a szerveződésben olajbűnözők nem vettek részt. Végül pedig az anyagi háttér felszámolásával sikerült elérni a magát Republi­kánus Pártnak nevező tömörü­lés megszűnését is. Pintér arról is beszélt a bizott­ságban, hogy az olajos bűnözők nem elsősorban a politikusokat környékezték meg, sokkal in­kább az államigazgatási veze­tőket, akik közül volt, aki épp emiatt börtönbe is került. ■ hírek röviden A JÖVŐ TUDÓSAI. A fiatal kutatóknak a mainál nagyobb szerepet kell vállalniuk a fejlesztésekben, hogy a magyar gazdaság verseny- képes lehessen - ezt a Magyar Tudomány Napjához kapcsolódó egyik rendezvényen hangsúlyozta Pokorni Zoltán oktatási minisz­ter. Emlékeztetett rá, hogy a központi költségvetés jövőre az ideinél több mint 17 milliárddal, 2002-ben pedig 19 milliárddal szán többet kutatásra és fejlesztésre. LEVÉL A NATO-NAK. A honvédelmi miniszter a napokban küldi el a levelet, amelyben Magyarország azt kéri a NATO-tól: a magyar be­fogadó légibázis Pápa helyett Taszár legyen, és így ez a repülőtér kapja a fejlesztésre szánt 25 milliárd forintot. Szabó János azt is je­lezte, hogy új vadászrepülőket hazánk csak 2006 után szándékozik venni. TURISZTIKAI fejlesztések. Ma 300 ezer embert foglalkoztat a turiz­mus Magyarországon, és az ágazat kétszer olyan gyorsan fejlődik, mint a gazdaság más területei - ezt Budai Zoltán turisztikai helyettes államtitkár hangsúlyozta egy nemzetközi tanácskozáson. Főként az információs hálózatot szeretnék fejleszteni az elkövetkező két év­ben, hogy alapot teremtsenek a minőségi turizmus fejlesztéséhez. Torgyán nyilvános vagyonleltára Kölcsönös vádaskodások az Országgyűlés hétfői ülésén „Az én házam, az én váram”- emlékez­tetett a mondásra dr. Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési mi­niszter az Országgyűlés hétfő délutáni ülésének első felszólalójaként. A kis­gazda miniszter napirend előtti felszó­lalásában nyilvánosan ismertette csa­ládja vagyoni helyzetét. Budapest Dr. Torgyán József részletesen kitért arra, hogy mely ingatlanok, milyen tulajdoni hányadban, melyik családtag nevén van­nak. Ismételten hangsúlyozta, hogy a va­gyon egy élet munkájának gyümölcse, amit 13 éve ügyvédként praktizáló fiának tevékenysége és menyének tetemes örök­sége is gyarapított. Mint elmondta: új csa­ládi házának építésébe azért fogott, mert a jelenlegi társasházi lakásuknál 1998 márciusában robbantásos merénylet tör­tént, s azután ott már nem érezték magu­kat biztonságban. A lakóközösség távo­zásra szólította fel őket, hiszen annak ide­jén több szomszédnál is komoly károk ke­letkeztek. Új otthonának megteremtésé­hez a jelenlegi ingatlanok és átmeneti köl­csön nyújt fedezetet. A miniszter a kor­mány nevében kért szót, mivel Orbán Viktor miniszterelnök felhatalmazásából nemcsak önmagát, hanem az ország veze­tő testületét is tisztázni szerette volna az alaptalan rágalmakkal szemben. Kovács László, az MSZP frakcióvezetője hozzászólásában Torgyán József szemére vetette, hogy vagyonnyilatkozatának tar­talmáról néhány napon belül eltérő nyilat­kozatokat tett. Hol azt mondta, hogy a rablóktól tartva nem valós tényeket kö­zölt, hol pedig azt, hogy a lezárt boríték minden adatot tényszerűen tartalmaz. A szocialista képviselő a hiteles dokumen­tumok feltárására szólította fel a minisz­tert. Knncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője ugyancsak azzal vádolta Torgyán Józsefet, hogy „összevissza beszél”. Szerinte is tisz­tázni kellene, hogy a szóban tett legfris­sebb vagyonnyilatkozata egyezik-e a ko­rábban leírtakkal. Csnrka István, a MIÉP frakcióvezetője a kormány öngyilkosságának nevezte azt, hogy kiáll földművelésügyi minisztere mellett. Szájét József, a Fidesz-MPP frakcióvezető­je szerint ki kellene nyitni minden lezárt vagyonnyilatkozatot. A szocialistákat kép­mutatónak nevezete, és megjósolta, hogy a zárt vagyonnyilatkozatok kinyitásához szükséges törvénymódosítást nem szavaz­za majd meg az ellenzéki párt. A kisgazdák nevében Lányi Zsolt frakció- vezető emlékeztetett arra, hogy a múltban Parlamenti koalíciós egyeztetés. FOTÓ: EUROPRESS/KÖRMENDI IMRE átélt, súlyos gyötrelmek után a mostani támadásokat is túl fogja élni a nagy múltú történelmi párt. Közölte: Torgyán József kisgazda pártelnök írásba adta, hogy vala­mennyi vagyonnyilatkozata mindenben megfelel a valóságnak. Az Országgyűlés mentelmi és összeférhe­tetlenségi bizottságának elnöke szabotálja a közélet megtisztulását elindító szabad demokrata javaslatokat - nyilatkozta la­punknak Hack Péter SZDSZ-es képviselő azután, hogy Isépy Tamás megtiltotta neki és Kuncze Gábornak, hogy vagyonnyilat­kozatukat a nyilvánosság elé tárják. így a hiteles dokumentum helyett a két politi­kus sajtótájékoztatón, s csupán szóban adhatott számot vagyonáról. A politikusok üvegzsebűségét évek óta szorgalmazó honatya szerint a bizottsági elnök visszaél a joggal akkor, amikor úgy nyilatkozik, hogy a képviselők zárt borítékban elhelye­zett vagyonnyilatkozataihoz senki, még ők maguk sem férhetnek hozzá. Egyéb­ként is - vélekedett Hack Péter - minden­kinek, így a képviselőnek is joga, hogy sa­ját adatával szabadon rendelkezhessen. Isépy Tamás lapunk megkeresésére úgy nyilatkozott: nincs akadálya annak, hogy a képviselők az Országgyűlés számára ké­szített nyilatkozatuk másolatát közzéte­gyék. Az eredeti dokumentum esetében azonban erre csak összeférhetetlenségi el­járás keretében kerülhet sor. Egy ilyen el­járás megindítására viszont - amelyet Torgyán József esetében az SZDSZ írás­ban kért - a mentelmi bizottság elnöke nem lát kellő alapot. NÉMETH ZSUZSA - HORVÁTH MAGDOLNA A tőzsde világa Őszi fecskék Az utóbbi idők átlagától némi­leg elmaradó forgalom mellett folyt a kereskedés a héten, amit félbe tört a szerdai kereskedési szünnap. A BUX index értéke fo­lyamatosan csökkent, ez legfő­képpen a Matáv papírok látványos gyengélkedésének tudható be, de jelentősen csökkent a MÓL ára is. A vegyipari részvények a vártnál jobban teljesítettek, a hét közben többször is megakadályozták az index nagyobb méretű esését. mint 6%-ot erősödött és az általá­nos negatív hangulat ellenére is 16 ezer forint közelében tudott maradni. A másik jelentéstevő cég, a Pannonplast korábban már „profit warning“-ot tett közzé és ennek fényében negyedéves eredményei megfeleltek a piaci elemzők (lefe­lé) módosított várakozásaival. Bár a számok maguk önmagában nem adtak sok okot az örömre, de a je­lentésből kiolvashatók a cég távo­Pannonplast Eltelt az év első kilenc hónapja és ilyenkor az egész piac a tőzs­dén szereplő vállalatok negyed­éves beszámolóira vár. Ezekben az időkben felpezsdül a kereske­dés, egy-egy jobb, vagy rosszabb jelentés hatására szélsőségesen változhat a részvények árfolya­ma. Az ősz első „fecskéi" a Richter és a Pannonplast voltak. A gyógyszeripari vállalat a szak­mát meglepve a vártnál jobb ne­gyedéves eredményekről szóló jelentést tett közzé. Azonnali re­akcióként a részvény ára több labbi tervei. A műanyag ipari vál­lalat olyan gyártó kapacitás kiépí­tésén fáradozik, amivel hazai be­szállítójává válhat a Magyaror­szágra települt és termelő báziso­kat létrehozott multiknak, mint például a Philips. A rövid távon nagy pénzügyi kiadásokat és így valamivel rosszabb negyedéves eredményeket jelentő beruházá­sok a jó irányba mutatnak, ezért vásárlásra ajánljuk a cég (vélemé­nyünk szerint alulértékelt) rész­vényeit. (Szepesi László CA IB) Bank Austria Creditanstalt Rt., 6000 Kecskemét, Kisfaludy u. 8. Tel.: 76/512-100 TJJ r ; HELYEN! DH UNIVERZUM ÉRTÉKPAPÍR-KERESKEDELMI RT. ff ÉSZfck lakásépítés es felujitásszervező, tanácsadó INGATLANFORGALMAZÓ IRODA • Családi házak tervezése • kivitelezése • felújítása, műszaki ellenőrzése. Cím: Kecskemét, Árpád krt. 4. Tel.: 76/488-545 | Értékpapírpiac 2000. 10. 27-11. 03. Nép László Szezon Az amerikai elnökválasztást megelőző hót optimizmussal telt a világ értékpapír­piacain. Az USA-beli tőzsdék mindegyike emelkedni tudott: a Dow Jones 2, a Nasdaq csaknem 5%-kal erősödött. Se­gítették a részvényeket a makroadatok is, melyek az amerikai gazdaság lassuló, de kiegyenlített növekedésére utalnak. En­nek hatására egyébként erősödni kez­dett az euro a dollárral szemben, melyre egy intervencióval még az EBC is rásegí­tett (a közös európai deviza dellárárfolya- ma hétközben átlépte a 87 centet is). Eu­rópában kevésbé volt kedvező a hangu­lat, bár így is emelkedő piacokkal talál­kozhattunk, azonban az erősödés mérté­ke átlagosan 1-1,5%-os volt. A távol-kele­ti régió szintén pozitív megítélésnek ör­vendett: a Nikkei éves mélypontjáról pat­tant el mintegy 3%-ot, míg a Hang Seng több mint 5%-kal került feljebb. Az olaj ára nem változott jelentősen, a közeljövő­ben várhatóan inkább stagnálni fog, a 30 USD/hordó szint környékén. A hazai részvénypiacon beköszöntött a beszámolási időszak. Első fecskeként ismét a Richter eredménye látott napvilá­got (20%-os növekedés), mely igen ked­vező fogadtatásra talált a befektetők kö­rében. Az utóbbi időben feltűnően ala­csonyforgalom mellett 15.000 Ft közelé­ben stagnáló árfolyam két nap alatt 16.000 Ft-ra ugrott, erős kereslet mel­lett. Megugrott a Pannonplast árfolyama is: az előző heti 4.250 Ft-ról 4.700 Ft fö­lé emelkedett, majd az eredményszámok láttán a befektetők csak igazolva látták várakozásukat, ezért 4.500 Ft-ra csúszott vissza. A többi "blue chip" egyirányú mozgást vett fel: esett. A MÓL 4.700 Ft- ra csökkent, míg a MATÁV egyenesen zuhant, megközelítve éves mélypontját: 1.274 Ft-on zárt. Újabb pofont kapott a Synergon: egy bejelentés szerint a cég érintett a volt vezető ellen folyó eljárás­ban. Ennek hatására az ár 1.000 Ft alá esett. A vegyipari fronton lassan tisztá­zódnak az erőviszonyok, mely ellentétes ármozgásokat váltott ki az érintett részvé­nyeknél. A BorsodChem megközelítette a 9.000 Ft-os árszintet, míg a TVK 6.000 Ft környékére esett (a záróárak alapján mindkét papírnál 5%-ot meghaladó volt a heti elmozdulás mértéke). A gépipari szektor is megbolydult: a Mezőgép a BUX ellenében emelkedett 3%-ot, a Rá­ba hétközben pedig 2.400 Ft felett is járt, végül 1%-os erősödéssel fejezte be a hetet. Az Antenna Hungária piacán bombaként robbant a hír: a kormány haj­landó a cég 100%-os privatizálására. Ez mindenképpen kedvező bejelentés az ár­folyam szempontjából (amely az előző heti 5.700 FFról 7.300 Ft-ig emelkedett, azután azonban 6.500 Ft-ra visszaesett), viszont a piac láthatóan már a megjele­nés előtt lereagálta a fejleményt (már nem először). DH UNIVERZUM ÉRTÉKPAPÍR-KERESKEDELMI RT 6000 Kecskemét, Dobó krt. 12. Tel.: 76/486-606, 486-607; Fax: 76/481-884

Next

/
Thumbnails
Contents