Petőfi Népe, 2000. november (55. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-18 / 270. szám

Pe.ofi Népe ^ eCSkemét 2000. November 18., szombat és környéke Szerkeszti: Ábrahám Eszter KÁJÉGÉS MOTÍVUMOK. A kecskeméti Katona József Gimnáziumban nyílt meg az a kiállítás, melyen az iskola rövidítésének betűit vethette mindenki papírra, kedve és fantáziája szerint. A tárlatot Les- kowszky Albert nyitotta meg. _____ fotó: banczik Róbert E gy új kertváros körvonalai Hamarosan megemelkednek a telekárak is? Máriahegy Kecskeméten a Nyíri út ar­borétum melletti szakaszá­ra és a Zana-közre szilárd burkolat került. A tegnap átadott csaknem két kilo­méternyi új út a Máriahegy fejlesztésének első szaka­sza. A Máriahegy még külterület, és „tanyás ingatlan” az építési beso­rolása, de a feltételek már adot­tak a belterületbe vonás lehető­ségére. A leaszfaltozott útsza­kasz alatt ugyanis főközművek húzódnak, amit a Tesco épített ki az E75-ÖS úti áruházig. A Mária- hegyben élők rácsatlakozhatnak ezen közművekre. A fejleszté­sekhez szükséges pénzt a lakók­nak saját vagy önerős közműpá­lyázatokon van lehetőségük meg­teremteni. Sőt, a belterületbe vo­nást is nekik kellene kérelmezni az önkormányzatnál.- A Máriahegy rendezési terve már készen van, ez az útmutató, hogyan lehet fejleszteni a térsé­get. Kijelölték az utcákat is, amik rácsatlakoznak az új szilárd bur­kolatú útra. Lényegében most a Zana-közig kibővült egy terület, amely kertvárosi jellegű, belterü­leti városrész megépülésére ad lehetőséget - mondja Bognár Ist­ván, az önkormányzat mérnöki és környezetgazdálkodási irodá­jának vezetője. Az utcák és a közművek kiépí­tésére, valamint a földek művelé­si ágból történő kivonására az ön- kormányzatnak azonban jelenleg nincs pénze. Ezért csak önerős módon oldódhat meg a térség to­vábbi fejlesztése. A vállalkozói ér­deklődés is egyre nagyobb, ami az ingatlanárak ugrásszerű nö­vekedésével fog járni. Belátható időn belül a petőfivárosi és vacsi- közi telekárakkal vetekedhetnek a máriahegyiek. rajnai attila Városvezetők az útavatáson: Szappanos Benedek és Hertelendy László tanácsnokok, Tóth Kása Kálmán bizottsági elnök, dr. Szécsi Gábor polgármester. fotó: b. r. Ajándék a Ladánybene 27-től Öltöző már van, a tornateremre még várni kell A ladánybenei iskolának elkészült a torna­öltözője. Mégpedig a Ladánybene 27 zene­kar segítségével. Drabant Jánosné iskola- igazgatóval beszélgettünk. Ladánybene- A közelmúltban készült el a tomaölíözőjük. Ez, gondolom, megkönnyíti az életüket.- Valóban, ez egy nagyon nagy segítség. Régeb­ben a gyerekek a WC-ben és a szertárakban öl­töztek át. Végre kulturált körülmények között készülhetnek a testnevelésórákra.- Hogyan sikerült megvalósítani a beruházást?- Kitűnő kapcsolatot ápolunk a Ladánybene 27 reggae együttessel. Az ő támogatásukkal alakí­tottuk ki az öltözőt. A szakemberek munkabérét sem kellett kifizetnünk, mert a helyi vállalkozók és az önkormányzat vállalta a költségeket.- Milyen formában támogatja önöket ez a nép­szerű zenekar?- A Szerencsekerékben elért nyereményüket ne­künk ajánlották fel, gyakorlatilag ez az összeg fedezte a teljes átalakítási költséget. Ezenkívül kaptunk már tőlük egy videomagnót és CD-leját- szót is.- Mekkora összegről volt szó?- Több mint 700 ezer forintról. Külön köszönet illeti őket, hiszen egyéb módon is támogatják az iskolánkat. Minden évben eljönnek a közsé­günkbe, és koncerteket adnak. Volt olyan eset is, hogy a nagycsaládosoknak szóló estjükön a rendezvény büféjének a bevételét kaptuk meg, máskor pedig a belépőjegyek árát adták nekünk.- A szép dolgok után ejtsünk néhány szót a ne­hézségekről is. Gondolom, az önök iskolája is küszködik néhánnyal...- Sajnos igen. Elsőként említeném meg, hogy bár öltözőnk van, de tornatermünk nincsen, így a tanulóknak vagy az út túloldalán lévő sportpá­lyára, vagy az ötszáz méterre lévő focipályára kell kijárniuk.- Télen vagy esős időben mit lehet csinálni?- A művelődési házban tartjuk ilyenkor az órá­kat, de ez sem ideális, mert az ablakok nincse­nek védve. így labdázni nem lehet. A tél pedig elég hosszú. Szeretnénk egy tornatermet, de ed­dig még a tervekre sem volt pénzügyi fedeze­tünk, pályázatot pedig csak kész tervvel lehet benyújtani. Jó hír azonban, hogy a képviselő­Drabant Jánosné 1957-ben született Kecskeméten. 1996-ban diplomázott a Közgaz­daság-tudományi Egyetem német nyelvtanári szakán. 1999-ben szakvizsgázott az ELTE-n. 1989-től tanít a ladánybenei iskolában. 1996-tól igazgató. Két gyermek édesanyja. testület a héten döntött arról, hogy a tervezési költségekre biztosítják a szükséges pénzt. így várhatóan hamarosan elkészülnek a tervek.- Az önök intézménye kis iskola. Jelent-e ez eset­leg valamiben hátrányt más iskolákhoz képest ?- Az egyik legfőbb hátrány, úgy gondolom, ép­pen a kis létszámú tantestület. Tizennégyen ta­nítunk itt, és mindent nekünk kell megoldani. Ez azonban nem mindig egyszerű. A másik do­log, hogy felsős szaktanárokat vidéki iskolába nagyon nehéz találni. Nincs ez másképp nálunk sem. A fiatalok inkább városi iskolában taníta­nak, ha a tanári pályán maradnak egyáltalán.- Van-e valamilyen változás a tanulók létszámá­ban, és jellemző-e, hogy a szülők inkább kecske­méti iskolákba íratják gyermeküket?- Nem, évek óta viszonylag állandó a tanulólét­számunk. Ugyanannyian jönnek, mint ahányan végeznek. Az idei évben magasabb a nagycso­portosok száma. így valószínűleg emelkedni fog a tanulólétszámunk, hiszen nem jellemző - bár előfordul -, hogy elvinnék a gyerekeket más is­kolákba.- A közeljövőben milyen rendezvényük lesz?- Ma tartjuk a szülők, tanárok és diákok bálját. A tanulók műsorokkal lépnek fel, amelyek ter­mészetesen minden szülő érdeklődését felkeltik. Ilyenkor a gyerekek is a felnőttekkel mulathat­nak éjfélig.- Milyen lehetőségeket biztosítanak a tanulóik számára a tanórákon kívül?- Van társastánc- és néptánctanfolyamunk, valamint kézműves szakkörünk. Gyeremekeink sok helyre és eredményesen pályáznak kézmű­ves munkáikkal. Ezenkívül énekkarunk és me­semondó szakkörünk is remekül működik. SEBESTYÉN HAJNALKA Verseny az autógyárakért Ipar Már csak két magyar város, Tata­bánya és Kecskemét van verseny­ben a BMW gyár beruházásáért. A német autógyár ugyanis Ma­gyarországon szeretné legyárta­ni az új modelljeit. Dr. Szécsi Gá­bor, Kecskemét polgármestere el­mondta, hogy az idén még lesz egy tárgyalás az autógyár képvi­selőivel, és várhatólag a jövő év elején eldől a beruházás sorsa. Annyi azonban már biztosnak látszik, hogy városunknak na­gyobbak az esélyei, mert jobb inf­rastruktúrával és árakkal pályá­zott a beruházás elnyeréséért. A két városon kívül egyébként más, volt szocialista országok is pá­lyáztak a beruházásért. De a BMW egyelőre úgy döntött, hogy hazánkban szeretné megvalósí­tani új gyárát. A polgármester nem cáfolta azt, hogy a BMW mellett az Audi is érdeklődik Kecskemét iránt, mert az új A2-es modelljeit Magyarországon sze­retné gyártani. Erről azonban még korai volna bármi konkré­tumot is kijelenteni, mert ezek a tárgyalások még nagyon kezdeti stádiumban vannak. ■ Csoki Mikulások, virgácsok Eltűnt nőt keres a rendőrség Piaccsarnok _______ M ikulások és virgácsok is kapha­tóak már a kecskeméti Budai ut­cai piacon. Az ünnepek közeled­tével egyre több eladó kínál kü­lönböző méretű csoki Mikuláso­kat, többféle ízű szaloncukrot és karácsonyi kerámia gyertyatartó­kat. A legkisebb Mikulásokat teg­nap 35 forintért adták, a köze­peseket 50-200 között, de akadt olyan is, amelyért 600-800 forin­tot is elkértek. Hamarosan a ka­rácsonyi standokat is kihelyezik a piac külső részére, és megér- kezenek a fenyőfák is. Legalább­is erre lehet következtetni abból, hogy a padokat átrendezték. A karácsony mellett most nagy hangsúlyt kapnak a név­napok is, hiszen az Erzsébetek és Katalinok sok-sok szép cso­korra számíhatnak a napokban. Aki a piacon szeretné megvásá­rolni az illatos bokrétákat, nem lesz nehéz dolga. Rengeteg szép virágot kínálnak. A hagyomá­nyos gerbera, szegfű és rózsa mellett több különleges virágszá­lat is választhatnak a névnapra indulók. Egy-egy tetszetős csok­rot 500 1500 forintért kötnek PIACI ÁRAK, KECSKEMÉT Ft/Kg Sárgarépa «II 1 60-100 Gyökér 220250 Dióbél A 9001000 Gesztenye el “ Ab 450560 MA iéfam 500600 Paradicsom 150300 Brokkoli Wr m22° Vöröshagyma 7090 Fejes káposzta üti, 5060 Alma , 0 ” 25-120 Forrás: PN-INFO meg. Emellett természetesen gazdag kínálat volt zöldség- és gyümölcsfélékből is. A burgo­nyát és a vöröshagymát akciósán kínálták zsákos és kilós kiszere­lésben. Az előbbit általában 50- 60-ért, az utóbbit 70-90-ért mér­ték. A fejes káposztát 60-tól, a kelkáposztát 120-tól, a lila ká­posztát 130-tól adták. A paradi­csom egyre drágább, 150-300 kö­zött adták kilóját. De érdeme­sebb a drágábbat választani, mert az olcsóbbak nagyon aprók és túlérettek. A paprika ára is emel­kedett: 120-250 között mérték. Kelendőek voltak a déligyiimöl- csök is: a banánt 169-től, a naran­csot 200-tól adták. ■ Kecskemét A kecskeméti rendőrkapitányság nagy erőkkel keresi a képen lát­ható, 44 éves Bolesza Péterné Sulek Katalin kecskeméti lakost, aki október 13-án, hétfőn tűnt el. Lakásáról ismeretlen helyre ment. Személyleírása: körülbe­lül 162 centiméter magas, mo­lett, kék szemű, haja barna ősz­be forduló. Eltű­nésekor piros széldzsekit, fe­kete melegítő­alsót, valamint barna velúrcipőt viselt. Magával vitt egy fekete válltáskát is, ben­ne személyes irataival és útle­velével. A rendőrség kéri azo­kat, akik hétfő óta látták a höl­gyet, illetve tudják, hogy hol van, munkanapokon hívják a kecskeméti kapitányság nyo­mozó alosztályát a 76/484-684- es telefonszám 3531-es mellé­kén, vagy értesítsék a legköze­lebbi rendőrt. ■ Olcsóbb benzint ígérnek Idén nyílnak az első aatóklubos konténerkutak? Kecskemét Már az idén megnyílhatnak Kecskeméten a Magyar Au­tóklub konténerkútjai. Ezeknél a benzinkutaknál a tervek szerint átlagban tíz forinttal lesznek olcsóbbak az üzemanyagárak. A Magyar Autóklub megoldást keres a magas üzemanyagárak­ra. Néhány hónapja bejelentet­ték, hogy létrehoznak egy orszá­gos konténerkút-hálózatot. Mi­vel ezeknek az üzemanyagtöltő­állomásoknak az üzembe helye­zése nem kíván drága infrastuk- túrát, ezért náluk a kereskedelmi árak alatt lehetne majd üzem­anyagot kapni. Ez tíz-tizenkét forintot jelentene literenként. Kórász László, a Magyar Autó­klub dél-alföldi régióvezetője a Petőfi Népe érdeklődésére el­mondta, hogy már folyamatban vannak a konténerkutak engedé­lyeztetései. Azonban ez hossza­dalmas eljárás. De reményeik szerint még ebben az évben megnyithatják az első konté- ner-benzinkutakat. Bács-Kiskun megyében az első próbakutakat Kecskeméten nyitnák meg. A kijelölt helyszínek a Tesco előt­ti útszakasz, valamint a Duna- földvári útnak a városból kiveze­tő útvonala. Az autóklubnak ugyanis ügyelnie kell arra, hogy a konténerkutak külterületre essenek, mert Kecskemét belte­rületére vonatkozóan két éve az önkormányzat benzinkút-építési tilalmat rendelt el. Új kiállítás Színház A kecskeméti Katona József Színház büféfolyosóján tegnap új tárlat nyílt. Bitay Zoltán, Du­dás Gyula és Fekete Zsolt nagy­bányai festőművészek kiállítá­sát az előadások ideje alatt te­kinthetik meg az érdeklődők. Csoportosan, előzetes egyezte­tés után más időpontokban is megtekinthetők a művek. ■ Izsákon!\ Izsák István és felesége Frittman Etelka István, Melinda és Csaba, Ildikó és Sándor és az unokák: Szandra, Harri, Mirkó. J

Next

/
Thumbnails
Contents