Petőfi Népe, 2000. október (55. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-07 / 236. szám

IIIHHB 2000. Október 7., szombat VILÁG TÜKÖR Petőfi Népe - 5. oldal Jugoszláviában győzött a népfelkelés Magyar állásfoglalás „Szerbia népe a Vojiszlav Kos­tunica vezette demokratikus erők elvitathatatlan választási győzel­me után most egyértelműen ki­nyilvánította, hogy kész és képes kezébe venni saját sorsának és jö­vőjének alakítását, egy demokra­tikus Szerbia, egy európai Jugo­szlávia jövőjének megteremtését” - hangsúlyozza Martonyi János magyar külügyminiszter nyi­latkozata. „A nemzetközi közösség és Magyarország a leghatározottab­ban elvárja, hogy a belgrádi ha­talom tartsa tiszteletben a válasz­tásokon egyértelműen kinyilvání­tott népakaratot, és tartózkodjon az ennek érvényesítésével szem­beni erőszak bármilyen formájá­nak alkalmazásától” - szögezi le a nyilatkozat. - „A feszültségek súlyosbodásáért egyértelműen a jelenlegi hatalmat terheli minden felelősség. Jugoszláviában győ­zött a demokratikus mozgalom, a vesztesnek ebből le kell vonnia a következtetéseket, ami nem le­het más, mint a hatalom mielőb­bi békés átadásának egyetlen jó­zan lehetősége. ” „A magyar kormány folyama­tosan konzultál NATO-szövetsé- geseivel és EU-partnereivel a ju­goszláviai helyzet alakulásáról. Ennek során is különös figyelmet szentel a vajdasági magyarság helyzete alakulásának. Magyar­ország egyértelmű támogatásáról biztosította a demokratikus fejlő­dés útjára lépő Jugoszláviát és népeit. Magyarország abban érdekelt, hogy a választásokon győzelmet aratott Vojiszlav Kostunicával és az új demokratikus Jugoszlávia vezetésével hozzáláthasson a jó­szomszédi kapcsolatok helyreál­lításához, a kétoldalú kapcsola­tok sokrétű fejlesztéséhez, és an­nak előmozdításához, hogy egy demokratikus Jugoszlávia mi­előbb ismét elfoglalhassa helyét a demokratikus nemzetek közös­ségében és visszatérhessen Euró­pába” - hangsúlyozza Martonyi János. VOJISLAV KOSTUNICA 1944-ben született Belgrádban. 1969-ben szerzett jogi diplomát, majd a belgrádi egyetem jogászpro­fesszora lett. 1989-ben alapító tagja volt a Demokrata Pártnak. 1992-ben kilépett és létrehozta a Szerbiai Demokratikus Pártot. 2000 nyarán ő lett a szerbiai egyesült ellenzék je­löltje az elnökválasztásra. Nős, feleségével, Zoricával egy átlagos polgári lakásban él, két macskája és egy kutyája társaságában. biai településen, egy bunkerban húzta meg ma­gát, hozzá hű maroknyi csoport védőgyűrűjé­ben. S bár - különböző jelentések szerint - a ha­talmát vesztett elnök abban bízik, hogy mozgó­síthatja a fegyveres erőket, mind a katonaság, mind a rendőrség vezetői a néppel való szolida­ritásuknak adtak hangot. Mindenesetre az államfő testvére, Boriszlav Milosevic moszkvai jugoszláv nagykövet határo­zottan kijelentette: bátyjának nincs oka a mene­külésre, ezért Belgrádban tartózkodik. Ugyanak­kor Kostunica minden közvetett vagy közvetlen tárgyalást elutasított a bukott politikussal. EUROPRESS A demokratikus világ vezető politikusai egy­más után fejezik ki jókívánságaikat Vojislav Kostunica megválasztott jugoszláv elnök­nek, és őt ismerik el a hatalom legitim birto­kosának. Belgrád Igor Ivanov orosz külügyminiszter elsőként uta­zott a jugoszláv fővárosba; eredeti célja szerint azért, hogy közvetítsen a válságban érintett fe­lek között. Belgrádba érkezve azonban már többről volt szó: átadta Kostunicának Vlagyimir Putyin orosz elnök jókívánságait, valamint azt az üzenetét, hogy Moszkva elismeri a jugoszláv ellenzéki politikus választási győzelmét. (Elem­zők figyelemre méltónak tartják azt a hírt, hogy miközben Ivanov különgépe Belgrád felé tartott, Gerhard Schröder német kancellár telefonon hívta a Kremlt, és hosszasan konzultált az orosz államfővel.) A belgrádi elnöki palotában Kostunicával foly­tatott egyórás megbeszéléseket követően a moszkvai diplomácia vezetője állítólag tárgyalt Slobodan Milosevictyel is, azt azonban a hír- ügynökségek nem tudják, hol zajlott le a talál­kozás. Zoran Djindjics, az ellenzék vezető poli­tikusa úgy tudja, hogy a diktátor egy észak-szer­Széles körű nemzetközi támogatás A szomszédos országok lezárták a határokat, hogy megakadályozzák Milosevic szökését „Egész Európa támogatja és báto­rítja önt” - ezeket a szavakat intéz­te telefonon Vojislav Kostunicához Jacques Chirac, az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Francia- ország köztársasági elnöke, mi­közben gratulált választási sikeré­hez. Egyúttal kilátásba helyezte, hogy hétfőn sor kerülhet a Szerbi­át sújtó legtöbb szankció - köztük az olajembargó - megszüntetésé­re. Hozzátette: személy szerint messzemenően egyetért ezzel az intézkedéssel, mert úgy véli, hogy így megerősíthető a ma még töré­keny demokrácia egész Jugoszlá­viában. „Szerbiában az emberek egyér­telmű kifejezést adtak vélemé­nyüknek” - jelentette ki Bili Clin­ton amerikai elnök, és támogatá­sáról biztosította a győztes ellen­zéket. Gerhard Schröder német kancellár aggodalmának adott hangot, hogy Milosevic esetleg erőszakhoz folyamodik. Joschka Fischer német külügyminiszter ki­jelentette: Szerbiában leomlott a vasfüggöny utolsó darabja is. Benita Ferrero-Waldner osztrák külügyminiszter, az Európa Biz­tonsági és Együttműködési Szerve­zet soros elnöke elismerő szavak­kal szólt a szerb nép bátorságáról, amely a demokratikus fordulathoz vezetett Jugoszláviában. A belgrádi eseményeket feszült figyelemmel kísérik a brüsszeli NATO-központban is. Az észak-at­lanti szervezet visszafogottan vi­selkedik, és egyelőre nem lát okot a beavatkozásra. Egy nevének el­hallgatását kérő diplomata közöl­te: az esetleges lépéseket a koszo­vói helyzet alakulásától teszik füg­gővé. Görögország megerősítette határőrizetét, hogy megakadályoz­za Slobodan Milosevic esetleges menekülését. Hasonló intézkedé­seket léptetett életbe Bulgária is, Románia pedig megerősítette lég­tere figyelését. Viktor Lukasenko fehérorosz államfő kijelentette: „Milosevic menedékjogának kér­dése nem időszerű.” Hasonlóan nyilatkozott Mihail Kaszjanov orosz kormányfő is. _______ ■ Győzelmi hangulat Belgrádban: ünnepük az új hatalmat. FOTÓ: EUROPRESS/EPA Megnyugtató a helyzet a Vajdaságban A Határon Túli Magyarok Hiva­tala fontosnak tartotta, hogy a ju­goszláviai demokratikus változá­sok után felvegye a kapcsolatot a Vajdasági Magyar Szövetség ve­zetőivel, ezért Szabó Tibor, a HTMH elnöke pénteken Szabad­kán találkozott Józsa Lászlóval, a VMSZ alelnökével. Úgy vélte, hogy megnyugtató a helyzet a Vajdaság magyarlakta települé­sein. „Értelmes párbeszéd kez­dődött a helyi önkormányzatok és az államhatalmi szervek kö­zött” - közölte az elnök. ■ PÁRIZSI TALÁLKOZÓ. Orbán Viktor magyar miniszterelnököt teg­nap fogadta Jacques Chirac francia államfő. A megbeszélések közép­pontjában hazánk uniós csatlakozása állt. _______fotó: epa P ÁLYÁZATI KIÍRÁS A pályázatot meghirdető szerv: Tiszakécske Város Önkormányzata 6060 Tiszakécske, Körösi u. 2. A meghirdetett munkahely és munkakör: Oktatási, nevelési, művelődési intézmények gazdasági hivatala intézményvezetői munkakör Az intézmény feladata: A városban az önkormányzat finanszírozásában mű­ködő oktatási, nevelési, művelődési intézmények gazdálkodásának, számvite­lének, munkaügyi feladatainak ellátása, ehhez kapcsolódó vagyon kezelése, üze­meltetése, karbantartási, fűtési, takarítási feladatok megszervezése, főzőkonyhák üzemeltetése. Képesítési és egyéb feltételek:- közgazdaság-tudományi egyetemi végzettség vagy pénzügyi és számviteli főiskolai végzettség- legalább 3 év szakmai gyakorlat (előnyt jelent a költségvetési területen eltöltött szakmai gyakorlat) Juttatások, egyéb:- illetmény, vezetői pótlék: a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerint- az állás elfoglal ál ásának időpontja: a pályázat elbírálását követően, azonnal- az intézményvezetői megbízás határozatlan időre szól- szolgálati lakás megoldható A pályázatnak tartalmaznia kell:- érvényes erkölcsi bizonyítványt- iskolai végzettséget igazoló oklevél másolatát- részletes szakmai önéletrajzot- az intézmény vezetésére vonatkozó vezetői programot A pályázat benyújtásának határideje: a megjelenést követő 30 napon belül. A pályázat elbírálásának határideje: a benyújtási határidőt követő 30 nap. A pályázatot Tiszakécske város polgármesteréhez kell benyújtani. Cím: Kovács Ernő 6060 Tiszakécske, Körösi u. 2. Érd.: 76/441-412 telefonszámon lehet. * Kurz Plast Kft. umru'i Minőségügyi menedzser- minőségügyi végzettségű szakemberek jelentkezését várjuk, feltétel angol- és németnyelv-tudás;- a pályázó feladata többek között a Kurz Plast Kft. meglévő ISO 9002-es minőségi rendszerének integrálása a QS 9000-rendszer szerinti minősítés megszerzéséhez. Szerszámkészítő-tapasztalt szerszámkészítőt keresünk, legalább szakmunkás végzettséggel;- előnyt jelent f röccsszerszám-készítésben szerzett tapasztalat, német nyelvi ismeretek. Mííszakvezető/gépbeállító- műszaki végzettségű szakemberek jelentkezését v; intenzíven továbbképzőnk;- előnyt jelent műanyag-feldolgozásban szerzett munkatapasztalat, német nyelvi ismeretek;- három műszakos munkarendben dolgozunk. Szakképzés, biztos munkahely érettségizetteknek-fiatal, érettségiztett fiatalokat képezünk ki gépbeállítónak, számítógép-vezérlésű fröccsöntő gépeken;- a jelentkezőknek állandó, biztos munkahelyet kínálunk egy jövőorientált iparágban;-jó kereseti lehetőség. < jelentkezését várjuk, akiket Német vezetés alatt áitó vállalatunk több év óta állít elő késztermékeket és szerszámokat igényes nagyipari megrendelőknek. Jelentkezni: Kurz Plast Kft. 6200 Kiskőrös, Izsáki út 34. Tel.: 78/511-040 Fax: 78/413-980 E-mail: kurcz@mail.externet.hu Internet: http://www.kurz-gruppe.de 52878

Next

/
Thumbnails
Contents