Petőfi Népe, 2000. október (55. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-28 / 253. szám
// ijan Novemberben megjelenő "LAPAIÁNLAT" mellékletünkben a LAPCSALÁDUNK üzleti lehetőségeiről részletes leírást kapnak olvasóink és hirdető partnereink. Megkérdeztük: ______a Pptőfí Népe? - Megbecsült partner. A mert olvasottabb 1./ a_ legutóbb a I V ÁROSI FERENCET, az Astron Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezetőjét Petőfi Népe’ - Megbecsült partner. A mert olvasottabb. Eza •> äsHsäsäs ss: i ää- ■ ^ itÄ -Ä lapob. Nyilván iSJ késett. Színes világ Hűtő-fűtő ablakok Szenzációs lelet London Víztöltésű ablakokat fejlesztett ki egy brit mérnök, Frederick McKee. Az ablakok dupla üvegűek, és a két üveglap közé kerül a víz - a szokásos levegő, illetve vákum helyett. A vízbe olyan vegyszert kevert a feltaláló, amely magába nyeli a nap infravörös sugárzási energiáját, ugyanakkor átengedi a fényt, és így tökéletes a „kilátás”. A víz az ablakból egy hőcserélőbe áramlik, amely elraktározza a hőenergiát hidegebb időkre, illetve - kánikula idején - lehűti a vizet. Ezáltal gyakorlatilag valósággá válhat az olyan épület, amelyet nyáron nem kell hűteni, télen pedig fűteni. Bangkok Thaiföldön dolgozó régészek egy dinoszaurusz bal hátsó lábának teljes csontozatára bukkantak. Az állat 130 millió éve élt. A csont a növényevő gyíkszerű óriáslények egyik példányától származhat. A lelethez közeli területen egy thai és francia régészekből álló csoport koponyaleletet is talált már. Megbánta bűneit? UJ MEDENCEK. Úgynevezett látványmedencesorral gyarapodott a cserkeszőlői strandfürdő. A 800 négyzetméteres összfelületű medencékbe 450 köbméter kevert, gyógy-, illetve meleg víz fér. A gyerekmedencéket a felnőttekével íves gyaloghíd köti össze. Mindezt pezsgőfürdő, úgynevezett élményrész, nyakmasszírozó, játszóvár és csúszda egészíű ki. A beruházás 52 millió forintba került. fotó: szász a. Seattle Az USA-ban 440 évet meghaladó börtönbüntetésre és 60 ezer dollár bírságra ítéltek egy sorozatgyilkost. A férfi negyedszázad alatt 13 személyt ölt meg. A 48 éves Robert Lee Yates öt gyermek apja. Vádalkunak köszönheti, hogy elkerülte a halálbüntetést: elismerte a 13 emberölést. Spokane bíróságán szembesülnie kellett az áldozatok szüleivel és barátaival. Lánya, a 33 éves Sasha bocsánatot kért az áldozatok hozzátartozóitól. Yates ekkor szintén a hozzátartozók bocsánatát kérte. Ám bűnlajstromán szerepel két olyan emberölési ügy is, amelyekben még nem született ítélet. Ezekben a perekben könnyen a legsúlyosabb büntetést szabhatják ki rá. MAJOMSZERETET. A londoni Természettudományi Múzeum fotópályázatot hirdetett. A beérkezett pályaművek közül a nagydíjat e felvétel nyerte, mely Manoj Shah munkája. A címe: Orángután az újszülött bébijével. fotó. era _______A MAI NAP_______ K ülföldi vendégszereplés A lajosmizsei városi énekkar három éve alakult. Az ifjú kórus máris szép sikereket tudhat magáénak. A 23 tagú csoport vendégszereplésre utazott. Berta István karnagy vezetésével ma Szlovákiában képviselik hazánkat, a Duna-menti egyházzenei fesztiválon. ■ Kiskunfélegyházán jó forgalmú, 120 férőhelyes étterem bérleti joga eladó. 20/9-808-399. 55348 Őszi szünidő Baja Kézműves foglalkozásokat szervez gyerekeknek a jövő heti szünidőre az Ifjúsági Ház. Pénteken és szombaton 10-16 óráig megtanulhatják az érdeklődők a kosárfonás, a fazekasság, a nemezelés, a szalmafonás, a csu- hékosár-készítés, valamint a szövés és fafaragás fortélyait. ■ A NAP VICCE- Miért áll a gólya fél lábon?- ???- Mert ha azt is föllmelné, rögtön elesne. Kedves vendégek Kalocsa A Közép-európai Parlament a héten tartja őszi ülését a fővárosban. A küldöttek ma Kalocsára látogatnak. Megismerkednek a várossal, s lovas bemutatót te- kintenek meg Bakodpusztán. ■ Ballonok az égen Kiskunfélegyháza Hőlégballon-találkozó zajlik a városban. A rendezvényen minden vállalkozó kedvű vendéget felvisznek a magasba. Az érdek- lődőket a reptéren várják. ■ Máról holnapra « sxpressz apróhirdetések • A LORD BÖNGÉSZDÉBE 200 DB ÚJ VÁLLFÁS ÁRU ÉRKEZIK, PLUSZ FEHÉRNEMŰK!----------------------------------------------------------------------- *55952* A KÁCERDÖT vásárolnék vágási engedéllyel, Bács-Kiskun megyében. 60/610-561.------------------------------------------------------------------------ *55665* A KÁC szőlőoszlopok és szőlőtámok eladók, nagy tételben is. Tel.: 06-20/33-89-953------------------------------------------------------------------------ *55354* AKÁCRÖNK és szőlőtám eladó. 20/3311-709.------------------------------------------------------------------------ *55994* A LUTARTÁLYT, kábel-, valamint vashulladékot veszek magas áron. Tel.: 06-30/9736-685--------------------------------------------------------.--------------- *55779* a Árpa, búza, rozs, vető- és takarmányminőség eladó. Érd.: 76/382-412.------------------------------------------------------------------------ *56976* AUDI 200 2.21, 81-es eladó. Kb. 200 E-ig Lada- v. Trabant-csere érdekel. 30/9116-353.------------------------------------------------------------------------ *55990* BIKABORJÚ eladó. Tel.: 78/412-144---------------------:-------------------------------------------------- *56016* B ORSZŰRŐ 40x40-es, 1 db 60x60-as kóracél, azbesztlapos eladó. Tel.: 06-30/9-435-805------------------------------------------------------------------------ *55414* CSIRKETRÁGYA Szabadszálláson eladó. Irányár: 50/q. Érd.: 76/353-306 v. 76/363-119, este.------------—------------------------------------------------------ *56050* D AEWOO Lanos 1.5S ‘98. B+G: 06-30/9765- 147.------------------------------------------------------------------------ *55913* DUTRA 1000-es és SZ-100-as alkatrészek eladók. T.: 06-60/489-074-------------------- *55995* E LADÓ Lada 2107-es B+G üz„ 94-es évj., mű.- val 2002.08-ig. Tel.: 78/413-414---------- *56017* E LADÓ rendszám nélküli, zárt, körablakos UAZ + 4 db originál gumi. Fülöpszállás, Attila u. 8.---------------------------------------------------------------------— *56032* ÉRSEKCSANÁDON 4,3 ha szántóföld eladó. Tel.: 79/366-195,06-20/9-690-653-------------------------------------------------------------------------*55439* E 5 pótkocsi ponyvával, friss műsz. eladó. T.: 30/978-1189------------------------------------------------------------------------ *55977* E-516-0S gabonakombájn és 20 hl-es permetező eladó. Irányár: 750.000 Ft, 210.000 Ft Tel.: 06-20/9-819-357------------------------------------------------------------------------ *56012* FEJŐGÉP és rendsodró eladó. 30/273-39-85.-------:---------------------------------------------------------------*55929* S Fekete-tarka napos bikaborjak eladók. Érd.: 06-60/389-439.------------------------------------------------------------------------ *55507* FORD Orion 1.60 84-es és szőlőkifújó eladó. Irányár: 370 E és 210 E Ft. Kecel, Újszölő u. 4. Tel.: 78/321-729-------------------------------------------------------------------------*56039* F ORGÁCS, zsákos és ömlesztett: 30/2540- 825.---------------------------------- *55613* I LITCROUPKFT # fás&i Kecskemét, Bihar u. 8. Tel.: 76/501 800 : £ Nissan Aimer a 1.4(4 ajtós LX P4) 1999 _ 2.490.000 Jí ; ♦ Nissan Prímem 1.6 SLX 4 ajtós (klíma) 1993 1.290.000 2 Nissan Sunny 1.7D SLX (4 ajtós) 1987 670.000 8 ; ^Nissan Terrano 2.7 TDí SR (3 ajtós tgk.) 1998 3.490.000 +*fa X Nissan Terrano 2.7 TD (3 ajtós) 1995 2.300.000 +áfa c £ Nissan Janette Cargo 2.3 D (5 szem. Tgk.) 1997 2.060.000+áfa L Nissan Vanette Cargo 2.3D P4 (5 szem. Tgk.) 1998 2.690.000+áfa JJ Nissan Vanette Cargo 2.3D P4 (5 szem.) 1998 2.600.000 +ára "8 Nissan Vanette Cargo 2.3D P3 (5 szem. extrás) 1999 2.440.000+áfa BMW 316i (extrás) 1990 990.000 * Citroen C25 2.5D üveges 1987 590.000 B Daewoo Lanos 1.5B (extrás) 1998 1.590.000 » Ford Courier 1.3B 5 szem. szgk. 1993 890.000 o +Ford Focus 1.8 Ghía 4 ajtós 1999 3.490.000 £ 'Ford Scorpio 2.5TD (full) 1995 2.690.000 0 ' Honda Civic 3.55 ajtós 1995 1.650.000 n 5 &Kia Schuma 1.5Í (5 ajtós, klímás) 1998 1.830.000 “ Lada Samara 1.5 sedan 1993 680.000 1. ' Mazda Xedosó 1.6i (klímás) 1994 2.249.000 X £Mercedes 190 2.6 (benzin-fgáz) 1989 1.660.000 *0 Mercedes 200D 1979 349.000 g Mercedes 3.0 TD (full, 147LE) 1988 2.200.000 8 Mercedes 309D dobozos 1988 952.000 +áfa ** ♦ Mercedes E230 1991 1.950.000 :e Mitsubishi L 300 2.5.D (5 szem.) 1991 1.090.000 "Z Peugeot 1.8GTÍ cabrio 1989 530.000 ~ * £ Renault Megan 1.4 RN (5 ajtós) 1999 2.590.000 s Renault 11 1.4 (5 ajtós) 1984 440.000 WD " Suzuki Sedan 1.6 klímás 1995 1.390.000 * • # Toyota Camry 3.0 V6 (full) 1997 5.400.000 x VW Transporter 1.6D 1987 810.000 ^ SGyűrüshenger és EB 4-es pótkocsi eladó. Érd.: 06-30/282-3868.--------------- T*»!'. HONDA Civic 1.4, 3 éves eladó. 60/451-648.------------------------------------------------------------------------ *55980* HONDA Civic 1.4i S benzines 97-es eladó. Irányár: 2.170 E Ft. T.: 06-20/333-4392------------------------------------------------------------------------ *55692* IDAREDALMA nagy tételben eladó. 79/323- 647, 30/9-672-877.------------------------------------------------------------------------ *55442* alH 6200-as vetőgép fülke nélküli 50-es MTZ, és Weimar kanál trágyavillával eladó. Érd.: 06-70/214-8092.----------------------------------------------------------------------- *55917* a lveco Magirus 8016 tehergk., HL 6002 pótkocsi eladó, cserélhető. Érd.: 06-60/612- 274.------------------------------------------------------------------------ *52312* JUMZ árokásó, 94-es eladó. 20/9-969-703. ...............................................................................- *55989* K ÉKFRANKOS, Cserszegi fűszeres gyökeres szőlővessző eladó. Érd.: 78/321-533, 06- 70/21-31-620. —;---------------------------------------------------------------------*55750* KÉKFRANKOS, Sárfehér gyökeres vessző eladó. Soltvadkert, Dózsa Gy. 31., Tóth. 50 Ft/szál.-------------------------------------------------1----------1----------- *55385* K ÉKFRANKOS, Zweigelt, Cserszegi 1 éves gyökeres szölővessző eladó. T.: 78/321-434------------------------------------------------------------------------ *55746* KÉTSZOBÁS, gázos ház 150 n-öles telken eladó Kmét, Ipoly utcában. Irányár: 8.800.000 Ft. Érd.: 76/484-217.------------------------------------------------------------------------ *55999* KISKŐRÖS, Petőfi S. u. 61-63. sz. alatt 2 ház együtt eladó. 78/312-235,18 h után.------------------------------------------------------------------------ *55494* KISKŐRÖS, Petőfi út 54. sz. alatti ház eladó. Érd.: 78/312-235,18hután.---------------------—---------------------------------------------- *55523* K UKORICA és kukorica tört szem 100 q-tól szállítva eladó. 77/425-731.---------------------------------------1-------------------------------- *55937* LADA 86-os, B+G Üzemű eladó. 20/9-969- 703.------------------------------------------------------------------------ *55967* LAKÓKOCSI (könnyű, 3-4 személyes) és Kramer 12 LE traktor eladó. 20/9-179-872.-----------------------------------------------------------------------*55966* L T 28 2.4D karambolos, 1984-es eladó. Érd.: 06-30/9-782-574.------------------------- *56040* M ALACOK eladók Kunfehértón. 77/407-587.------------------------------------------------------------------------ *55341* MALACOK eladók. 20/3348-135.------- *55699* M AZDA 626 ‘85. eladó: 420 E. 70/2200-273.------------------------------------------------------------------------ *55416* MBP 6,5 pótkocsi, Hamster rendfelszedő eladó. 06-30/9-434-318.----------------------------------------------------------------------- *55996* M ELEG vizes gőzborotva eladó. Érdeklődni lehet: 76/448-908.---------------- *56006* M ERCEDES 190D, 89-es évj. eladó. Irányár: 1.790 E Ft. 20/329-3889.-----------------------------------------------------------------------*55945* N AGY kocka lucerna eladó. Érdeklődni lehet: 60/303-531. OLCSÓ 21-25 soros vetőgépek: 30/2257- 570.------------------------------------—-------------------------------- *55696* O PEL Corsa 1.4i 1990-es és Zastava 1.1 1987-es eladó. 30/9-289-757.------------------------------------------------------------------------ *55906* RAKODÓT IFA tgk.-ra felveszek. 20/9676-189. —------------------------------------------------------------------- *56068* R ÁNTANIVALÖ csirke vasárnap eladó: 230/kg. Érd.: 76/353-306 v. 76/363-119, este.------------------------------------------------------------------------ *56052* 8 Renault 5 JTD 87-es, 5 a. jó állapotban eladó. Érd.: 06-20/3105-143.-----------------------------------------------------------------------*56049* R ÉPÁT vennék. 06-20/9657-069.------------------------------------------------------------------------ *56003* SÜLDŐK eladók. Érd.: 76/454-464.------------------------------------------------------------------------ *55804* SZAKCSOPORTOS 800 n-öl almás eladó. Érd.: 06-30/367-14-77.------------------------------------------------------------------------ *56041* SZŐLŐKARÓ és támoszlop eladó. 20/9886- 206.----------------------------------------------------------------------- *55007* S ZÜRKE liba olcsón eladó. 76/469-860, este.------------------------------------------------------------------------ *55516* TURBŐS MTZ-t vennék. 06-20/9-646-608.------------------------------------------------------------------------ *55955* T ŰZIFA eladó. 30/9438-562; 60/387-793.-------------------------------- *55794* T087 trágyaszóró eladó. Tel.: 76/374-308-1--------------------------------------------------------------------- *55687* T-100-AS lánctalpas dózer, hidraulikus, M-3- as eladó. T.: 06-60/489-074---------------------------1-------------------------------------------- *55992* T 174/2 Weimar 90-es évj.; 453-as bálázó; bili. Skoda alkatrésznek eladó. 78/421-073.------------------------------------------------------------------------ *56027* Ú J olasz függesztett és vontatott szórókeretes és Axiál ventilátoros permetező, 450-2200 I- ig és új önjáró öntöződob 50/170, többféle kivitelben eladó. 77/486-387.------------------------------------------------------------------------ *54862* 8 Újonnan induló benzinkút, étterem, szálloda Kiskőrös, Kecel, Soltvadkert vonzáskörzetéből szakirányú végzettséggel rendelkező munkatársakat keres. Érd.: 78/381-580.------------------------------------------------------------------------ *55902* VW Golf II. karosszéria vámpapírral eladó, vagy törött Golf ll-t vennék. 30/9432-472.------------------------------------------------------------------------ *55422* VW Passat Varient Family 1.9TDI, 1995-ös, kitűnő állapotban eladó. T.: 30/219-4334------------------------ *55485* V W Passat 91-es TDI eladó. 06-20/9613- 402.------------------------------------—------------------------------- *56021* V W Transporter 83. 0 eladó. 20/9-969-703.------------------------------------------------------------------------ *55988* 1 ILYEN MÉG NEM VOLT!] A LORD BÖNGÉSZDÉBEN óriási férfizakó- vásárt tartunk, 400 kg-os árukészlettel, október 30-án (hétfőn), 10 órától! YAMAHA XJ600 Diversion 94-es: 20/354- 5235.-------------------------------------------------------------------*— *56037* S Zetor 5211-es traktor jó állapotban eladó. Tel.: 76/424-542--------------------------------------------------------------------------*55915* ZT 303-as 4 fejes, félfüggesztett ekével, T- 088-as trágyaszóró, 2 db vontatott, 3 m-es V tárcsa eladó. Érd.: 06-20/3113-174. — *55971* ZWEIGELT, Cserszegi gyökeres szőlővessző kiváló minőségben eladó. Érdeklődni lehet: 78/321-423.------------------------------------------------------------------------ *55748* 1 db traktorra szerelhető emelővilla és 1 db szántóföldi permetező, valamint kb. 100 q őszi káposzta eladó. Érd.: 30/266-6804.------------------------------------------------------------------------ *55911* 1 éves gyökeres szőlővessző: Kékfrankos, Cserszegi, saszla eladó. 78/422-546.--------------------------------------------------’---------------,----- *55744* 1 9-21-25 soros vetőgép eladó. 30/225- 7570.------------------------------------------------------------------------ *54934* 2 0 l-es kannák eladók. Tel.: 78/311-716--------------------------------------------------------------------------*56015* 2,5 ha Rizling; 1,5 ha Kékfrankos Imrehegyen eladó. Érdeklődni lehet a 06-70/211-3967- es telefonszámon.------------------------------------------------------------------------ *55661* 30 db-os új Zepter edénykészlet eladó. Érd.: 78/321-594.---------------------------------------------------------1------------ *56036* 3 00 hl-es alutartály eladó. 78/421-476.----------------------------- *55479* 30 0-AS automata dízel Mercedes 1988-as eladó. Irányár: 1.800 E Ft. Érdeklődni lehet: 78/321-806.------------------------------------------------------------------------ *56035* 86 db hasas birka és 4 db kecske eladó. Érd.: 76/360-045.------------------------------------------------------------------------ *55914* 6,51 billenős pótkocsi 5 év műszakival eladó. Érd.: 30/214-2869.------------------------------------------------*,--------------------- *55972* S 88-as Barkas 1,5 év műsz. (jó állapot) eladó. Érdeklődni lehet a 06-20/9835-226-os telefonszámon.---------------------------------------------------------------------- *55086* 91-ES Ford Transit 2.5D, 5 ajtós eladó. Érd.: 06-70/211-3967. — *55660* FIAT DARÁZS ’98 KFT. Lada Samara 1.3 B ’88. 449.000 Ft Fiat Marea 1.6 B ’98. 2.800.000 Ft Citroen BX 1.4 B ’86. 350.000 Ft Moszkvics Pickup ’94. 190.000 Ft Honda Civic GLS 1.4 B ’84. 240.000 Ft Polski ’89. 195.000 Ft . Ford Mondeo 1.8 B ’97. 2.790.000 Ft Fiat Scudo 1.9 D 5 szem. ’98. 2.690.000 Ft Fiat Ducato maxi 2.8 id.TD ’99. 4.100.000 Ft Fiat Ducato 2.5 D ’85. 580.000 Ft Citroen C25 ’90. 1.090.000 Ft Barkas ’90. 250.000 Ft Ducato ’96. 2.500.000 Ft Polski Fiat 130.000 Ft Mercedes duplafülkés ’79. 580.000 Ft Opel Ascona 1.6 D ’88. 480.000 Ft Ford Escort 1.3 350.000 Ft VW Transporter ’92. 2.500.000 Ft Fiat Punto ’99. 1.670.000 Ft Opel Astra ’96. 1.620.000 Ft Fiat Ducato maxi ’95. 2.050.000 Ft Polski Fiat 126 p. ’90. 220.000 Ft Ford Transit platós ’83. 500.000 Ft Ducato maxi ’99. 4.310.000 Ft Mazda E 2200 D ’94. 1.600.000 Ft Érdeklődni: Darázs 98 Kft. Jászberény, Jászteleki u. 1. Telefon: 57/404-890,412-943 Vasárnap is nyitva. Korbet! Kft. Eger, Mátyás király u. 4. Telefon: 36/427-827,515-030 *55463»