Petőfi Népe, 2000. szeptember (55. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-30 / 230. szám

2. oldal - Petőfi Népe HÍR HÁTTÉR VÉLEMÉNY*E 2000. Szeptember 30., szombat §|§| s £$J Jó napot! Szeptember 30., szombat Köszöntjük a Jeromosokat! A Jeromos görög eredetű név, jelentése: szent nevű. Köszöntjük még a névnap­jukat ma ünneplő Becse és Honória nevű olvasóinkat is! Lapszél Kialvatlanul Még egyet nem alszunk, és már vége is. Ismét következik az akldimatizáció időszaka. Állító­lag időzónákon átvágtatva igen­csak felborul az ember élete. Reggel fekszik, este kel. Pár nap alatt sikerül csak felvenni a helyben szokásos ritmust. így volt ez Sydneyben is. Állítólag. Legnagyobb bánatomra ennek nehézségeiről nem szolgálha­tok helyszíni tapasztalatokkal. Már megint nem voltam az olimpián. Sebaj, mi vagyunk többen! Hallgatjuk a rádiót, nézzük a tévét, a szerencséseb­bek kutatják a friss híreket az interneten. Nagyobb adag kávé­kat iszunk. Pár órás bóbiskolás után segít az ébredésben. Dél­ben talán átlendít a holtponton. Este felpörget, hogy kivárjuk a közvetítés kezdetét. Piros szem, kialvatlanság, lassulás. Nem kell a sárgolyó túlsó felére utaz­ni, hogy ütemet váltson a biorit­mus. Egy idő után furcsa jele­ket észlelhet magán az ember. Sosem hittem volna, hogy egy­szer majd hajnalban lövészver­senyt nézve üvöltözök a lehal­kított tévével. Ez is megtörtént. Négy év múlva Athén. Nappali Olimpia.____________________KUBATOVIC« DIVATBEMUTATÓ LONDONBAN. Hol van már a tél! Legalábbis, ami a divatszakmát illeti. A tervezők már elkészültek a jövő tavaszi és nyári kollekcióikkal. Hussein Chalayan modelljei nagy sikert arattak a Londoni Divathét 2001 rendezvényen. A ruhaköltemények áráról egyelőre nem érkezett jelentés, talán jobb is. Hölgyeim, addig is lehet álmodozni! ______________ _____fotó, ep* C ipőtől a kucsmáig Boldogult gyermekkoromban bú­csúkor vagy szüreti napokon a következőből állt a kirakodóvá­sár: egy darab bazáros, aki egy­ben léggömbárus is volt, egy la- cipecsenyés, egy mézeskalácsos, egy vattacukros, egy körhinta és egy céllövölde. Ennyi és nem több. A családok sorban végiglá­togatták mindegyik standot, vá­sároltak és szerencsét próbáltak. Mindez nem került túl sok pén­zükbe, mert a választék az nem volt széles skálájúnak nevezhető. Más szórakozás - például 24 órás tévéadás közel 30 csatornán - nem lévén, nagyjából az egész város megfordult a vurstliban, fő­ként azért, mert nem jelentett túl­zott anyagi megterhelést senki­nek két menet a körhintán, egy lufi és egy vattacukor. Nem úgy, mint napjainkban. Utcányi bó­désor, lábbelitől kucsmáig, nyak­lánctól fahéjas manduláig. Mini vidámpark, mászóka, ugrálóvár, luficsodák, előadóművészek, bá­lok, bulik, tűzijáték, hogy csak a lényeget soroljuk fel. A hullám­zó tömeg mégsem egyértelműen boldog. A kisgyerekes családok vesszőfutásként élik meg a dol­got, a gyerekek persze mindent akarnak, s az ezresek olvadnak, mint jégcsap a kánikulában. Hiá­ba van minden, nem nagyon jut rá pénz. Annak idején, ha pénz többé-kevésbe lett volna, nem volt mire költeni. Akár azt is mondhatnánk: kirakodóvásár­fronton a helyzet változatlan. Zajbüntetés a szomszédnak Szomszédbüntető fűnyírózajos CD-t dobott a piacra egy új-zé- landi férfi. A 64 perces albumon kiváló hangminőségben nem csupán gépi fűnyírás hallatszik - ha kell, teljes erővel -, hanem amint a hagyományos CD-ket, ezt is meg-megszakítják a szá­mok közötü szünetek. így pél­dául jól felismerhető a gyűjtőtar­tály ürítésének zöreje vagy a kés alá szorult kő fülsértő ne­sze. A lemezt elsősorban azok­nak ajánlják, akiknek elegük van a szomszédjukból. Ezt itthon már rég kitalálták: Nemzetbüntető címmel. Jeles közembereink beszédei azok­nak ajánlhatók, akiknek még nincs elegük a politikusokból. __________________________<-wo») Né zőpont Mihályka Gyula__________ F aképnél hagyták az inflációt Az idei 8-9 százalékos várható inflációval szemben több mint 50 százalékos üszteletdíj-emelést hagyott jóvá önmagának Kecskemét képviselő-testülete. Ez azért kicsit durva. Hiába hangzott el a vitá­ban, hogy egy bizottsági elnök, aki valamely önkormányzati cég felügyelőbizottságát is erősíti - s van ilyen szép számmal - már bruttó 220 ezer forintot keres havonta. Cserébe a „társadalmi” mun­kájáért, a főállása mellett. Ez a január 1-jétől tervezett magyar minimálbérnek több mint az ötszöröse, a jelenlegi­nek pedig majd küencszere- se. S akkor még nem beszél­tünk arról a havi 160 ezer fo­rintról, amit a képviselők munkája kapcsán felmerülő költségekre fizet ki a városhá­za. Merthogy a havi 150-220 ezer forintból szegényeknek nyilván nem telik egy-egy budapesti utat, netán egy munkaebédet kifizetni. Azt egyelőre nem tudni, kik osztoznak ezen a havi 160 ezer forin­ton, de valószínűleg csak néhány élelmes képviselőről lehet szó. A szerdai ülésen ugyanis kiderült, hogy a városatyák többségének halvány fogalma sincs erről a pénzszerzési lehetőségről. Jóindulat­tal tételezem fel: ha tudnak róla, akkor sem jutna eszükbe ebből a tortából is kihasítani egy szeletet. Néhány hónapja még arra csodál­koztunk rá, hogy van olyan képviselő, akinek a havi mobiltelefon­számlája 50-100 ezer forint volt. Közpénzből fizették ki ezt is. Ezen a fronton már rendet vágtak, de olyan ez, mint a mesebeli sárkány: egy levágott fej helyett három nő. A testület vitájában az volt a legfélelmetesebb, hogy a képviselők abszolút papírforma-vereséget szenvedtek a pénz kísértetével szem­ben. S ezt előre lehetett borítékolni. Teljességgel hiábavaló volt né­hány városatya győzködése arról, hogy ekkorát azért mégse kéne markolni a közpénzekből. Négy képviselővel szemben 22-en úgy gondolták, hogy nekik bizony jár a vastagabb boríték. Masszívak voltak és eltökéltek. A jogi bizottság elnöke 10 percig kérlelte őket, hogy szavazzanak a kisebb mértékű emelésre. De beszélhetett vol­na 100 percet is, a falon megelevenedhettek volna Székely Bertalan történelmi seccói, a sarokban az orgona felzenghetett volna magá­tól, mindhiába. A döntés a fejekben régen megszületett. Gondolom, a választópolgárokéban is. A vastagabb borítékot választották BÉSZIÉHYÁBFOLYAIBOK (2000. szeptember 29.) Borsodchem 7 355 Ft Fotex 340 Ft Matáv 1435 Ft ű Mól 4 900 Ft O OTP 15400 Ft ü Rába 2190 Ft 8 Richter 15800 Ft Ű Zalakerámia 2 745 Ft ú BUX: 8270,41 +2,13% eltérés az előző záróértékhez képest BankVVu stria Creditanstalt Betétkampány 3-6 havi lekötésre 2000. szeptember 30-ig. 1 millió Ft feletti lekötésnél 9,30% kamat 6000 Kecskemét, Kisfaludy u. 8. Tel.: 76/512-100 «« BID 8300 C INDEX IX. 25-29-IG iiit* 8?flfl 8097.65 ■ 827Q 4 j 8100 8088.39. -1. 1 8000 7900 * s í í 1 1 ........í........* :.... j..........i........5... p öiiít rg ro -e <0 T3 "2 -£ § S s s 5 AZ MNB HIVATALOS OEVIZAÁBFOLTAMAI (1 egységre, forintban) Angol font 439,03 Cseh korona 7,42 Euró 263,75 Német márka 1 34,85 Osztrák schilling 19,17 Lengyel zloty 66,03 Svájci frank 173,03 Szlovák korona 6,03 USA-dollár 299,72 ________Hírháttér * Gazdaság • Hírháttér ♦ Gazdaság * Hírháttér________ A munkavállaló bűnhődik Keresik a megoldást a romániai magyarok legális munkavállalására A kitiltás helyett más megoldást várnak az erdélyiek a Magyarországon illegális munkát vállalók ügyében. Az ellenük hozott magyar- országi intézkedések kárát főként a több tíz­ezernyi erdélyi magyar munkavállaló érzi. Magyarország Mindezt az RMDSZ Kolozs megyei elnöke jelen­tette ki, aki úgy véli: a többéves kitiltás helyett más megoldást kellene keresni. Az erdélyi ma­gyar számára a magyarhonból való kitiltás na­gyobb szégyen, mintha otthon börtönbe kerül­ne. A határon túli magyar szervezetek ezért szeptember elejére Orbán Viktor kérésére írás­ban is megküldték véleményüket, melyben megfogalmazták igényüket: hogy folytatódjanak a tárgyalások az erdélyi magyarság külhoni, il­letve kettős állampolgárságáról. Ennek a schen- geni határok buktatóinak, korlátainak feloldása lenne a célja. Ugyanakkor politikai üzenete is van, amely először fogná össze a magyarságot és a határon túl élő közösségeket. Az elmúlt hónapokban több mint száz erdélyi magyart utasítottak ki Magyarországról, két-há- rom, esetenként öt évre is, mert Magyarorszá­gon munkavállalási engedély nélkül végeztek munkát. Az Országos Munkabiztonsági és Mun­kaügyi Főfelügyelőség szakemberei szerint tény, hogy például a román és az ukrán állampolgáro­kat is egyre gyakrabban sújtja szigorú idegen- rendészeti intézkedés. Ám az új idegenrendé­szeti törvény hatályba lépése óta a hatóságnak nincs mérlegelési joga. Akit illegális munkavégzésen érnek, an­nak vissza kell térnie hazájába. Ez a kül­földi munkavállalók büntetése. A munkáltatók eközben bírságot fizetnek, még­pedig az engedély nélküli foglalkoztatás kezde­tétől az ellenőrzés időpontjáig kifizetett bér két­szeresét kell bírságként befizetni. De ez nem le­het kevesebb, mint a mindenkori havi minimál­bér ötszöröse. Ha a feketéző munkavállalók és munkáltatók büntetését bűnlajstromukkal is összevetjük, ak­kor elgondolkodtató aránytalanságra bukka­nunk. Ezt hangoztatja a Romániai Magyar De­mokrata Szövetség Kolozs me­gyei szervezetének elnöke, Kónya-Hamar Sándor. A feke­temunkát végzőknél hiány­zó munkavállalási engedélyt ugyanis nem a külföldi munka- vállalóknak, hanem a magyar munkáltatóknak kellene besze­rezniük. A munkaadók pedig szívesebben dolgoztatják a kül­földieket illegálisan, hiszen így sem adót, sem társadalombiztosítást, sem egyéb járulékot nem kell fizetniük. Ráadásul a megélhetésért küzdő külföldi, például román állampolgárságú mun­kavállaló hajlandó a minimálbérnél kevesebbért is, akár heti 50-60 órát dolgozni. így áll elő az a képtelen helyzet, hogy a munkaadó lustasága vagy ellentétes érdekeltsége, esetleg az enge­délyt kiadó szervezet szigorúsága miatt legin­kább az országból kiutasított munkavállaló bűn­hődik. Miközben a munkáltatót, aki magyar ál­lampolgárságú, csupán anyagi kár éri. Kónya- Hamar Sándor szerint az ellentmondást épp az előbb említett szó, a magyar állampolgárság, te­hát az erdélyi magyarság külhoni magyar állam- polgársága oldhatná fel. Hasonlóan gondolkodnak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetői is, bár ők hangsú­lyozzák, a kettős állampolgársággal azért csín­ján kell bánni. Egyrészt, mert önmagában nem oldaná meg a problémákat, másrészt, mert olyan szépen hangzik, hogy az politikai mézes­madzagként is tökéletes a választópolgárok lépre csalásához. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke a következőket mondja: - Nincs rendezve egy­részt a szociális ellátásnak, valamint a munka­adónak a kötelezettsége abban az esetben, ha határon túli magyar munkaerőt vesz igénybe. Nem elég a külhoni magyar álampolgárságot hangoztatni. Nem mondom azt, hogy ennek az Erdélyben és gondolom, más határon túl élő magyar közösségek szintjén nincs erre egyértel­mű igény, viszont a határon túli magyarok jogál­lásáról szóló jogszabály is szükséges. Olyan megoldásokat kell találni, amelyek Magyaror­szág érdekeit az európai uniós integráció során nem sértik, de ugyanakkor érvényesülnek a ha­táron túli magyar közösségek elvárásai is. __________ _______ ____________________MR A Phoenix Mecano AG egy ipari komponenseket gyártó multinacionális svájci konszern magyarországi termelő egysége, a PM HUNGÁRIA KFT kettő műszakos munkarendben üzemelő, lineáris haj­tások, ipari térelválasztó elemek gyártásával foglalkozó üzeme a termelési volumen további növekedése miatt munkatársakat keres, az alábbi munkakörökbe: SZERELŐ (finomszerkezeti munkára) ww SZERELŐ (finommechanikai munkára) RAKTÁROS (csomagolás, raktározás) Elvárásaink: szakmai rátermettség, kézügyesség. Előny: szakirányú végzettség. NC-CNC csoportvezető Elvárásaink: programozási ismeretek (Siemens, Sinumeric), vezetői rátermettség, németnyelv-tudás Amit mi nyújtunk: jó kereseti lehetőség, korszerű munka- körülmények, hosszú távú, biztos megélhetés. Érdeklődni: 76/500-871-es telefonszámon, Keresztesi Sándornál lehet. PM Hungária Kft. 6000 Kecskemét, István kir. krt. 24. PM HUNGÁRIA KFT A Phoenix Mecano AG egy ipari komponenseket gyártó multinacionális svájci konszern magyarországi termelő egysége, a PM HUNGÁRIA KFT kettő műszakos munkarendben üzemelő, lineáris haj­tások, ipari térelválasztó elemek gyártásával foglalkozó üzeme a termelési volumen további növekedése miatt munkatársat keres, az alábbi munkakörbe: GYÁRTÁSSZERVEZŐ Elvárásaink: műszaki végzettség, a számítógép fel­használói szintű ismerete, jó problémamegoldó készség, kellő agilitás. A német nyelv szóbeli kommunikációt lehetővé tevő szintje igény. A pályázathoz magyar és német nyelvű fényképes önéletrajz szükséges. Amit mi nyújtunk: jó kereseti lehetőség, korszerű munka- körülmények, hosszú távú, biztos megélhetés. Érdeklődni: 76/500-871-es telefonszámon, Keresztesi Sándornál lehet. PM Hungária Kft. 6000 Kecskemét, István kir. krt. 24 & P PM HUNGÁRIA KFT

Next

/
Thumbnails
Contents