Petőfi Népe, 2000. augusztus (55. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-09 / 185. szám
Petőfi Népe 2000. Augusztus 9., szerda Olvasói családunk Szerkeszti: Miklós Magda DALLAMOK SZÁRNYÁN. A fülöpszállási Herpai Vilmos Általános Iskola énekkara egy összeszokott jó kis csapat. A diákok bár most boldogan vakációznak, de szeptembertől újra együtt lesznek, s szívesen vállalnak dobogós kiállásokat. Felvételünk egy ilyen alkalomkor készült Kerekegyházán, fotó: pul»i sara Furulyát faragnak, virágot kötnek Ingyenes kézművestábor Tiszaugon Tegnap a gyerekek egy része a gyöngyfűzés fortélyaival ismerkedett, a többiek furulyát faragtak. Fafaragás, bőrdíszművesség, virágkötés, gyöngyfűzés, furulyakészítés, szerepel egyebek mellett a hétfőn indult egyhetes tisza- ugi ingyenes kézműves tábor programjai közt. Az immár negyedik alkalommal meghirdetett napközis tábort idén is Balás Edéné, a helyi falusi turizmus egyesület elnöke szervezte. A harminchét táborozó közül huszonketten helybeliek, illetve a szomszédos Tiszasasról és Szentkirályról járnak át. Tizenöt gyerek a Volánbusz közelmúltban alakult önkéntes támogató alapítványa (KÖTA) közreműködésével érkezett Tiszaugra. A táborban készült tárgyakat a nap végén hazavihetik a gyerekek. Berényi Sándort és Fokti Krisztinát 5. házassági évfordulójukon sok szeretettel köszönti Bodor mami, Fokti mami, anyu, apu, Viki és a sógor. Szülinapi köszöntő A kecskeméti Faragó Zsanett- kát hatodik, Faragó Adrient pedig első születésnapján sok-sok szeretettel köszöntik szüleik és keresztszüleik. Palacsintabirodalom Minden gyerek álma teljesült, annyi palacsintát ehettek, amennyi beléjük fért. Irigylésre méltó helyzetben vol- zek pedig a „nagymama lekvár- nak, Boros Mátyásnénak. A mai tak az tiszaalpári iskolások és ját” és szorgos munkájukat adták számítógépes világ gyerekei szá- óvodások: muszáj volt palacsintát a legdrágább fizetségért - a moso- mára ezek a játékok már muzeá- enniük. A Kádár Rajos és az Ár- lyért, s a gyerekek hálájáért. Kü- lis daraboknak számítanak. A fo- pád Nyugdíjas Klub tagjai „édes lön köszönet a népi játékokért, tót Kiss Jánosné küldte Tiszaal- pillanatokat” szereztek a gyere- amit a nyugdíjasklub tagjai vará- párról. (Bevallom, ahogy a képet keknek, közel 1800 palacsintát zsoltak az iskolásoknak: Bodor nézegettük kollégáimmal, szívesütöttek a nagymamák. A hozzá- Ferencnek, Balogh Károlynénak, sen lettünk volna a gyerekek /lévaiét az SZMK állta, az ügyes ke- Faragó Antalnak, Hegedűs István- lyében - a szerk.) • pezéssel, szövegszerkesztő és rajz programok megismerésével, képeslapok készítésével, játékkal telik a gyerekek ideje. A számitógépes tábornak a Móra Ferenc Művelődési Ház ad helyet. _____fotó: hódi anikó Ku gelmann Edinának és Dombi Sándornak házasságkötésük alkalmából sok boldogságot kívánnak keresztszülei és a család Kiskunhalasról. Sok boldogságot! Bajai kolléga- nőnknek, Radics Erikának a hét végén bekötötte a fejét Almádi Attila. Ezúton is sok boldogságot és szeretetted hosszú közös életet kívánunk az ifjú párnak.. DISZKONT DISZKONT Jééé! Most csak ennyi? Már megszokhatta, hogy a Jééé Diszkont órai mindig kedvezőek - óm most még ebből is engedünk! Július 31. és augusztus 13. között alábbi termékeinket szokatlanul alacsony, akciós áron kínáljuk Önnek, a készlet erejéig: • Csirkemell előhűtött tálcás 699-/kg • PINI párizsi 500 g-os rádban 189-/db • Parmalat tartós tej, 2,8%-os, II 119• Karaván sajt 1099-/kg • Kristálycukor, 1 kg 143• Soap Drops folyékony szappan, pumpás (jojoba, aloe vera) 259• Soap Drops folyékony szappan utántöltő (jojoba, aloe vera) 229• Crepta eü. papír, 8 tekercses 219• Nárcisz papírzsebkendő, 10x10 db-os 170• Dosia Bio Active, 3,6 kg 799• Dosia Bio Color, 3,6 kg 789- WU 2 sampon, 1 I 339-