Petőfi Népe, 2000. augusztus (55. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-25 / 199. szám
4. OLDAL 2000. Augusztus 25., péntek Agilis kis Agila Városi tumultusra termett az Opel mini egyterűje Szinte egyszerre jelent meg a piacon az Opel Lengyelországban gyártott Agilája és a Suzukinál Esztergomban készülő Wagon R+. A közös fejlesztésnek köszönhetően sok a hasonlóság, és feltehetően a különbség is a két kocsi között. Szerettük volna összehasonlítani az ikreket, de a Suzukit csak látásból sikerült megismernünk, mert az esztergomiaktól ezúttal sem tudtunk kocsit kapni. téré is igyekeztek a lehető legnagyobb biztonságot kialakítani. A vezetőoldali légzsák alapfelszerelés, de rendelhető természetesen az anyósülés elé is, az ajtókban megfelelő oldalvédelem van, az első ülések biztonsági övei feszísaiöö« esj esai Álomautó £XJ3 öö £XZ3 £25 £25 ISI Győztes típus *H5 fgq *ű5 fBWft fa*; Megéri az árát ISilfí Átlagos Gyenge ZMMHMÓÍc WWt.. föl £»1 fÄi Nem hinné az ember, milyen komfortos belül ez a kis autó Nem lehetett könnyű dolguk a tervezőknek, amikor a mindösz- sze 3,5 méter hosszú autó belsejét úgy kellett kialakítaniuk, hogy abban négy felnőttnek és a csomagjaiknak is helyet szorítsanak. Akárhogy is, a feladatot megoldották: a magas tetőnek, a kiemelt üléshelyzetnek és a nagy üvegfelületeknek köszönhetően az Agilában az utasokat barátságos, tágas, világos tér fogadja. A műszerfalba, az ajtók kárpitjaiba épített rekeszekben, az ülések alatti fiókokban millió, az utazás során nélkülözhetetlen apró holminak van helye. A hátsó ülésen helyet foglalók, ha nem is túl kényelmesen, de tíz centivel magasabban ülnek, mint az elöl utazók, s ez szokatlanul jó kilátást biztosít számukra. Tesztautónkban a már megszokottan komfortos Opel-műszerfalat találtuk az ___________ADATOK____________ M otor: 1199 cm3 Teljesítmény (kW/LE/perc): 55/75/5600 Hossz.,/szél.,/mag./mm: 3500/1620/1700 Tengelytáv (mm): 2360 Csomagtartó: 250/1250 lit. Saját tömeg (kg): 920 Terhelhetőség (kg): 420 Gyorsulás (0-100 km/h): 13,5 s. Fogyasztás (1/100 km): 7,4 Alapár: 2 099 000 Ft Tesztautó ára: 2 469 900 Ft integrált, ellophatatlan rádióval, a jól elhelyezett kezelőszervekkel. Az elektromosan működtethető első ablakok és ugyanígy állítható külső tükrök otthonos érzést nyújtanak. Az elektromos szervokormány, a pontosan működő váltó, az átlagos, de mégis meglepően finom rugózás, a 2,36 méteres tengelytáv és a 9,95 méteres fordulókor, valamint a 14,collos gumik kiváló stabilitást, ugyanakkor jó manőverezési lehetőséget biztosítanak a magas építésű kocsinak. A vevők szemében a kisautók egyik vélt gyenge pontja mindig a biztonság. Nincs olyan autó, ami biztonsággal csattanhatna mondjuk egy teherautóval, a kis Opel tervezői a frontális ütközések esetővei és erőhatárolóval készülnek, a pedálok ütközéskor kiakadnak, hogy ezzel is csökkentsék a lábsérüléseket. A hátsó üléseken - ez már szinte természetes - Isofix csatlakozók vannak a biztonsági gyerekülések számára. Az Agilák hengerenkénti benzinbefecskendezésű, két vezér- műtengelyes, kopogásérzékelős, ECOTEC motorral kaphatók. A kisebbik 1,0 literes, 16 szelepes, 58 lóerős, a nagyobbik 1,2 literes, 16 szelepes, 75 lóerős. Mindkét aggregáthoz 5 sebességes kézi váltó csatlakozik, a gázpedál és a motor között nincs „fizikai” kapcsolat, egy szenzor segítségével elektronikusan adja illetve veszi le a gázt a pedál megnyomásakor a vezető. Természetesen a motor vezérlése is elektronikus, ami gazdaságossá teszi a működést, tartósabb élettartamot biztosít. Minimális a szervizigény, a szelepvezérlésre és a vezérműtengelyre rá sem kell nézni, a gyújtás egyedi transzformátorait közvetlenül a gyertyák felett helyezték el, nincsenek kábelek, ezért minimális az energia- veszteség. Elfogadható a kocsi ára is. 1,2 literes tesztautónk két légzsákkal, rádióval, színre fényezett külső tükrökkel, szervokormánnyal mintegy tíz százalékkal drágább, mint a szerényebb kivitelű és gyengébb motorral készült 2,1 milliós alapkivitel. ______________________________(SOMFAI) T iszta levegőt „gyártó” dízelautók A Volkswagen-gyár mérnökei tökéletesítették a dízelmotorokban zajló égési folyamatot, és kidolgoztak egy speciális szűrőberendezést, amely eltávolítja az olaj égése során keletkező gázból a káros anyagokat. A wolfsburgi vállalat szerint az általuk gyártott dízelautók ezekkel az újításokkal már most teljesíteni tudják a majd csak 2005- ben bevezetendő Euro-4 kipufogógáz-normát. A német cég ezzel igyekszik megcáfolni azt a tételt, ami szerint a dízelmotor kibocsátotta égéstermék károsabb, mint a benzinesek kipufogógáza. A Volkswagen szerint a fejlesztés nyomán a dízelautók válnak majd a leginkább környezetbarát járművekké. A wolfsburgi mérnökök kétféle módszert dolgoztak ki az Euro-4 kipufogógáz-norma teljesítésére, amely mintegy 50 százalékkal kevesebb káros anyag kibocsátását engedélyezi, mint a még csak a közeljövőben bevezetendő Euro-3 normarendszer. A kis lökettérfogatú autók számára az új határérték eléréséhez elegendő az égési folyamat tökéletesítése, mert a koromrészecskék eddig azért kerültek a kipufogógázba, mert az üzemanyag nem égett el teljesen. A cél tehát az volt, hogy a magas nyomással befecskendezett üzem- anyagcseppek és a levegő legjobb keverékét hozzák létre, mert a tökéletesebb égés nagymértékben csökkenti a keletkező korom mennyiségét. A nagyobb géposztályokban azonban ez az eljárás önmagában nem hozta meg a kívánt eredményt, a tervezők ezért kialakították az „Active CRT-rendszert”, amely egy speciális szűrőből és egy nitrogén-oxid katalizátorból áll. Ez a filter az égéstermékben semlegesíti a káros anyagokat, és így a kipufogócsövön csak egészségre ártalmatlan gázok távoznak. Az ilyen szűrőberendezések egyetlen hibája eddig az volt, hogy néhány üzemóra után a filter „megtelt”, és ez meghibásodáshoz, illetve az üzemanyag-fogyasztás növekedéséhez vezetett. A Volkswagen most kiküszöbölte ezt a problémát: a káros anyagok a kipufogógázban lévő oxigénnel együtt elégnek, és így a szűrő terhelhetősége szinte korlátlan. A német autógyár szerint tehát tévedés azt hinni, hogy a dízelmotorok ideje lejárt. A hvolfsburgiak úgy gondolják, hogy a jövőben is az egyik alapvető motorkonstrukció marad az autógyártásban a dízelmódszer. ' ■ H CO Az oxidációs katalizátor működési raiza fémház ,, cellastruktúra h2o-co2 kerámia hordozó nemesfém bélés 25% kezdőrészlet vagy 0% kamat* biztosan 100% haszon! JUMPY JUMPER C15 A Citroen augusztus 21-től rendkívül kedvező finanszírozási feltételekkel, kezelési költség nélkül kínálja Jumper, Jumpy, Berlingo és Cl 5 típusú haszonjárműveit. Ön választhat: alacsony kezdőösszeg vagy kamatmentes részletek! Bárhogy is dönt, száz százalék, hogy jól jár! * kezdőrészlettől és futamidőtől függően. www.citroen.hu Az Ön Gtroen márkakereskedője: Király Autó Kft. 6400 Kiskunhalas, Szabadkai u. 35. Tel.: 77/427-015 Fax: 77/427-015 6000 Kecskemét, Jókai út 35. Tel.: 76/500-031 Fax: 76/500-031 MOST ÉRKEZETT! j Padlószőnyeg: 3, 4, 5 m szélességben FlltÓSZŐnyeg: 67, 95, 133 cm szélességben, csúszásgátló hátréteggel! AKCIÓS ÁRON: 15-féle padlószőnyeg, nagyméretű lábtörlő. Kecskemét, Dózsa Gy. út 20. | Nyitva: 9-18; Szó: 9-12 óráig. Tel./fax: 76/485-167 Tel.: 76/496-155 CITROÉN Óra-Ékszer Szaküzlet m Kalocsa, Városház u. 5. — Tel: 78/462-420/9 mell. II \u zn (a volt Piros Arany éttermében) IEKlEEEE^22»I^TEEStI 2000 augusztus 01 - szeptember 15-ig Hozott aranyból | l30öPt/cjr I200 Pt/gr helyett áron t í • ■ JíT KÉVÉS AUTÓ Soltvadkert, Kossuth út 112. 78/381-939 1. FIAT Fiorino 1.3 B+G 1994. 890.000 Ft 2. Honda Orion 1.3 Benzin 1993. 990.000 Ft 3. Honda Civic 1.4i 1996. 1.920.000 Ft 4. Lada 1300 1990. 490.000 Ft 5. Lada Samara 1100, 5 ajtós 1989. 490.000 Ft 6. Mercedes 190 2.5D 1988. 1.495.000 Ft 7. Mitsubishi Lancer 1991. 1.070.000 Ft 8. Nissan Trade 3.0 Diesel 1994. 2.145.000 Ft 9. Nissan Vanette 2.3 Diesel 1998. 2.290.000 Ft 10. Opel Astra 1.7DTL 1994. 1.590.000 Ft 11. Opel Vectra 1.7D 1992. 1.090.000 Ft 12. Opel Corsa 1996. 1.430.000 Ft 13. Opel Calibra 2.0i 1993. 1.880.000 Ft 14. Opel Corsa 1.0 12V 1998. 1.590.000 Ft 15. Peugeot 205 1.1 B 1984. 335.000 Ft 16. Pontiac Transport 230i 1994. 2.780.000 Ft 17. Renault 18. 1.6 Turbo Benzin 1984. 190.000 Ft 18. Skoda 105 B+G 1982. 175.000 Ft 19. Tranbant 601 1989. 165.000 Ft 20. Wartburg 1.1 Lim 1989. 425.000 Ft 21. VW Jetta1.6TDi 1989. 1.190.000 Ft 22. VW Passat 1.8i 1991. 1.195.000 Ft A használt gépkocsikra hitelfolyósítás lehetséges! Bács-Kiskun Megyei Rendőrkapitányság által engedélyezett MOBIL EREDETISÉGVIZSGÁLÓ ÁLLOMÁS 77ífílíbT Ifjsn gépjárművek EREDETISÉGVIZSGÁLATÁT DÍJTALAN helyszíni kiszállással Bács-Kiskun megyében. KÖNYVELÉST VÁLLALOK. visszamenőleg is. Telefon: 76/415-971; 20/9-377-088. 46225! ^fcÓRASZAKÜZLET NYÍLT A BELVÁROSBAN! Karórák, faliórák, ébresztőórák széles választékban, kedvező áron kaphatók. Szolgáltatásaink: órajavítás, ■+ elem csere, szíjak, csatok árusítása, •+■ üvegcsere,- ANTIK FALIÓRA JAVÍTÁSA. Információ: 06-30/228-8185 06-30/228-9379 IHG PARTNER 464ie kovács János órás • Kecskemét, Wesselényi u. 3 w • Kecskemét, Akadémia krt 30. <8 Tel.: 06-20/3236-300 $ | j'jJ §£) íd J Gnrag> aa ®aaorajg>aáiagia j A Petőfi Népe szeptember 15-én, a 2000. éW Nyári Olimpiai Játékok nyitónapján színes mellékletet jelentet meg. Olimpiai mellékletünkben számtalan érdekességet: pletykákat, eredményeket, sporttörténeti áttekintést kínálunk olvasóinknak a nagy eseménnyel kapcsolatban. í ■ ■ Hirdetési ügyekben érdeklődjön a 76/518-246-os telefonszámon! TÁRSKERESÉS 06-90-230 450 A hívás tiíía 99 o/perc-tó R+áfa kapcsolási dtj Axel Springer-Budapest Kiodóí Kft. Audiot©* 1539 Bp,, Pt:59\. Tel.: 48Ö -5615 MEG VELEM .óséaek'10'*'4 a\eheV>sef ELŐ! Engedd el magad! <§pVx' '' lányoknak: 488-5623 fiúknak: 06-90-430 023 A btvős eft'p 180 Fhrófo/perc+ó Rtöfo kapcsolási dij Awdíotex 1539 Bp., Pf:59T. Tel : 488 -5615 Válaszolhat rá, vagy felmondhatja saját hirdetését! TÁRSAT