Petőfi Népe, 2000. augusztus (55. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-16 / 191. szám

12. oldal - Petőfi Népe NÉPE PETŐFI 2000. Augusztus 16., szerda ||| IFJÚSÁGI TALÁLKOZÓ. Négy település fiataljait hívták meg a keceliek a millenniumi év alkalmából városukba. A vendéglátók a schwarzenbrucki, a szabadkai, a felsőhegyi és a gufidaumi tinédzsereket e napokban ismertetik meg a térség és az ország nevezetességeivel. _______________________fotó: b. zs. _______A MAI NAP________ V éradókat várnak Ma Tiszakécskén lesz véradás. A szervezők 9-13 óráig várják az önkéntes segítőket a közpon­ti orvosi rendelőben. ■ Piacok az ünnepen Augusztus 20-án, vasárnap a kecskeméti piaccsarnok zárva lesz. Az ünnep miatt a Zöldfa utcai vásártéren sem tartanak autó- és a kirakodóvásárt. ■ A NAP VICCE- Édesapa, ugye neked jó az arcmemóriád? - kérdezi Évike.- Azt hiszem, elég jó. De miért kérded?- Mert most törtem össze a borotválkozótükrödet. Szentkirály napja Ünnepi program Az augusztus 20-i program szombat este 7 órakor ünnepi or­gonahangversennyel kezdődik a helyi római katolikus templom­ban. A százéves évfordulójára készülő templom nagyorgonáját Hajdú Jenő apát-kanonok, főes­peres áldja meg. A hangversenyt dr. Bottkáné Égető Mária orgo­naművész, a szegedi dóm orgo­nistája adja. Közreműködik Széli Bernadett magánénekes, vala­mint a templom Szent Cecília Kórusa. Vezényel Nagy Péter karnagy, Bach, Schubert, Guil- mant és Silva művei csendülnek fel. 20-án, vasárnap délelőtt 10 órakor ünnepi nagymise, majd körmenet kezdődik. Ezt követő­en megkoszorúzzák a hősi em­lékművet. A koszorúzás után terményáldásra kerül sor a Szent István-szobornál. Délután egykor motokrossz- verseny kezdődik a lövészdomb­nál. Fél 6-kor Szabó Gellért pol­gármester mond ünnepi köszön­tőt, majd népdalénekesek és nép­táncosok lépnek fel. Az ünnepi programok között szerepel még terménybemutató, kirakodóvá­sár, helytörténeti, képzőművé­szeti és pénzérme-kiállítás. Este utcabállal zárul az ünnep. _■ É vfordulót ünnepelnek a Tisza mentén FELVESSZÜK A RITMUSÁT & CIB BANK 6500 BAJA, DÉRI FRIGYES SÉTÁNY 1-3. TELEFON: (79) 523-130 6000 KECSKEMÉT, SZÉCHENYI TÉR 14. Telefon: (76) 415-960 Érvényes; 2Q0Q, május 15-től BEIÉI! KAMAm VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE Lekötési Idő Éves kamat, 1M Ft lelett (%) (EBKM) 1 hét 6,000 (6,08) 2-3 hét 7,500 (7,60) 1-2 hó 8,500 (8,62) 3 hó 8,250 (8,36) 6 hó 8,000 (8,11) 12 hó 7,500 (7.60) CIB Bankszámla 2,000 (2,05) MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE 50 E Ft-5 MFI 5-10 MFI 10 M Ft lelett Lekötési Idő éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM 1 hó 8,750 (8,87) 8.875 (9,00) 9,000 (9,13) 3 hó 8,500 (8,62) 8,625 (8,74) 8,750 (8,87) 6 hó 8,500 (8,62) 8,625 (8,74) 8,750 (8,87) 12 hó 8,000 (8,11) 8,125 (8,24) 8,250 (8,36) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XL/Classic sávos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-100 EFt-ig 3,000 3,08/3,08 100 E Ft—1 M Ft 4,000 4,13/4.12 1 M Ft felett 7,000 7,33/7,29 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) sávos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-50 E Ft-ig 3,000 3,08 50 E Ft—1 M Ft 7,000 7,33 1 M Ft felett 9,000 9,52 KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) éves kamat (%| EBKM 3 hónap 8,750 8,87 6 hónap 8,750 8,87 12 hónap 8,250 8,36 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet. KINCSEM 2000 kötvény (min. 10 E Ft) EHM' 1 hó 8,750 8,75 3 hó 8,750 8,75 6 hó 8,750 8.75 12 hó 8,250 8,25 * Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. Érvényes: 2000. április 3-161 Éves kamat (%) Folyószámlahitel 20,00 Betétőrző hitel 16,50 Lombardhitel 18,00 Ingatlanfedezet mellett nyújtott - lakáscélú hitel kamat 17,50- egyéb célú hitel kamat 19,50 CIB Otthonteremtő Hitel 1 éves kamatperiódus 12,80 5 éves kamatperiódus 11,20 CIB Személyi kölcsön 25,00 THM: 30,93-36,84%, 3%-os kezelési költség mellett Éves kernel (%) HUF prime rate 13,85 CIB©0640242242 A BANCA COMMERCIALEITALIANA-CSOPORT TAGJA Tiszaug A település augusztus 19-én, szombaton ünnepli alapításának 925. évfordulóját, s ekkor kerül sor a millenniumi zászló átadá­sára is. Reggel hét órakor zenés ébresztővel köszöntik a polgá­rokat. Kilenc órakor ünnepi is­tentiszteletet, megemlékezést, kenyérszentelést és cipóosztást tartanak. Az ünnepség után, há­romnegyed 10-től délig sport- és különböző játékos vetélkedők szórakoztatják a közönséget a sportpályán. A program délután két órától zenés műsorokkal, valamint látványos bemutatók­kal folytatódik. Közben könyv- bemutatót és kirakodóvásárt is tartanak. Az egész napos ren­dezvény - melyre a Tiszaugról elszármazottakat külön szere­tettel várják - este látványos tűzi­játékkal és diszkóval ér véget. Itt a szőlő- felvásárlás ideje! a Petőfi Népe most 30% kedvezményt ad hirdetési áraiból azoknak a cégeknek, vállalkozóknak, akik szőlőfelvásárlással kapcsolatos áraikat kívánják közzétenni. Érdeklődjenek hirdetésszervezőjüknél, vagy a terü- , létén illetékes Petőfi Népe hirdetésfelvevő helyen. A kiadó és a kecskeméti szerkesztőség címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon: 76/518-200. Hirdetésfelvétel: Telefax: 76/481-386 Helyi szerkesztőségek: Baja: Árpád tér 6. Tel./fax: 79/322-453; 79/426-371. Levélcím: 6501 Baja, Pf. 311. Hirdetésfelvétel, olvasó­szolgálat: 79/323-974. Bácsalmás: Szt. János u. 9. Tel./fax: 79/341-225. Kalocsa: Szent István u. 78. Tel./fax: 78/461-849. Ke­cel: Fő tér 1. Tel.: 78/321-211; Fax: 78/321-760. Kiskunfélegyhá­za: Mártírok útja 1. (bejárat a Kossuth utcán). Tel./fax: 76/463- 274. Kiskunhalas: Szilády Á. u. 5-7. Hirdetésfelvétel, olvasószol­gálat; Tel./fax: 77/423-852; Tel: 77/425-670. Kunszentmiklós: Bocskai u. 12. (Tasskertes) Tel./fax; 76/351-745. Tel.: 30/9859- 575. Tiszakécske: Béke út 142. Tel.: 76/441-578. Nagykőrös: Derkovits u. 7. Tel.: 53/355-918. Kiskőrös: Árpád utca 2.Tel.: 78/413-643. Színes jC,: világ ír zsírtöbblet Nurmi-opera Dublin kos. A fellendülés szerencsére------------------------------------;----- nem csak csípős következmé­A z utóbbi évek gazdasági fel- nyekkel járt, hanem megnö- lendülése miatt egyre több ír hí- velte a kebleket is. Míg a 80-as zik el. A legfrissebb (fel)mé- években a legkelendőbb mell­rések szerint az átlag ír ma hat tartóméret a 32B volt, addig kilóval kövérebb, mint tíz éve, mostanra az ír hölgyek 34C- s immár a lakosság fele túlsó- sek, sőt 36C-sek lettek. Helsinki Sportopera született Paavo Nurmiról, a legendás finn at­létáról. Címe: Paavo, a nagy. Nagy verseny. Nagy álom. A „repülő finn” 25 világcsúcsot állított fel futásban. 1973-ban hunyt el. Ordítóbajnok Varsó Ismét lengyel és ismét női győzelem született az ordí­tás-világbajnokságon. A 300 fős mezőnyt 126,1 decibeles üvöltésével utasította maga mögé Dagmara Stanek. Tor­ka hangereje egy légkalapá­cséval vetekszik. Papagájparkolási bírság Athén Parkolási bírságot rótt ki egy papagájra Görög­országban egy rendőr. A papagáj Patrasz városában egy állatkereskedés előtt - a rendőr szerint - akadályozta a járdán a gyalogosforgalmat, ezért kapta a bírságot. A cé­dulát a rendőr nem a madár szárnya alá helyezte, hanem a papagáj gazdájának adta át. A kereskedő nem értett egyet a büntetéssel. Már csak azért sem, mert a rendőr a közelben szabálytalanul par­koló autókra nem tett bírság­cédulát. A vétkes, ám okos madár a bírságcédulát dü- hödten összetépte csőrével. DÁVID ÉS GÓLIÁT. Emanule Yarbrough amerikai szumóbajnok 317,5 kilót nyom. Könnyedén emeli a levegőbe a mellette eltör­pülő, mindössze 75 kilós Marian Krzaklewskit. A két férfi a na­pokban meg is mérkőzött egymással Gdanskban. fotó, epa A Petőfi Népe szeptember 15-én, a 2000. évi Nyári Olimpiai Játékok nyitónapján színes mellékletet jelentet meg. Olimpiai mellékletünkben számtalan érdekességet: pletykákat, eredményeket, sporttörténeti áttekintést kínálunk olvasóinknak a nagy eseménnyel kapcsolatban. Hirdetési ügyekben érdeklődjön a 76/518-246-os telefonszámon! Máról holnapra > expressz apróhirdetések * A LORD BÖNGÉSZDÉBE ÚJ ŐSZI VÁLLFÁS ÁRU ÉRKEZETT!-----------------------------------------.-----------------------------*46821* A LUTARTÁLYT vennék 400 Ft/kg-os áron. Tel.: 06-20/9911-914,06-20/9951-184------------------------------------------------------------------------ *45517* ALUTARTÁLYT 360-370 Ft/kg-os áron, aluhul- ladékot 230-250 Ft/kg-os áron és hűtővagont is vennék. Érd.: 06-20/316-3751.------------------------------------------------------------------------ *45885* ASTRA Sedan 1.6 eladó. 78/462-949.------------------------------------------------------------------------ *45677* a BIO BORSZŐLŐ ELADÓ, CSERSZEGI FŰSZERES ÉS BIANKA. ÉRD.: 30/9071-019.------------------------------------------------------------------------ *45786* BÓCSÁN félkész családi ház eladó. Érd.: 78/353-355.------------------------------------------------------------------------ *45773* BORSZŐLŐ 10 ezer q leköthető. 77/421-005.------------------------------------------------------------------------ *45890* BÚZAKORPA eladó. 30/2540-825.------------------------------------------------------------------------ *45770* DAEWOO Tico SX 800 cm3,5 a., 97-es, 1. túl., hitelre is, 999 E Ft. 30/9583-380.------------------------------------------------------------------------ *45912* DRÓTFONAT olcsón eladó. Érd.: 76/441-939; 06-20/3119-375.----------------------------------------------- *45874* E LADÓ 85-ös évj. IFA, érv. műsz. 79/321-144.------------------------------------------------------------------------ *45852* »E-281-es silózó Cristal 12045-ös és Wartburg Trans olcsó áron eladó. 70/214- 8092.------------------------------------------------------------------------ *45919* FENYŐFORGÁCS szállítva is: 30/2540-825.------------------------------------------------------------------------ *45771* F ESTŐSZŐ LŐ 300 q eladó. 77/421-822.------------------------------------------------------------------------ *45891* FIAT Puntó VAN 55 tgk., 98-as, 1.050 M Ft áfa, hitelre is eladó. Érdeklődni lehet: 30/9583-380.------------------------------------------------------------------------ *45913* RAT Marea Weekend 1.6 16 V, 1.999 M Ft, hitelre is, friss műszakival. 30/9583-380.------------------------------------------------------------------------ *45903* FIAT Regata 1.7D, 86. évj., 399 E Ft, eladó. 30/9583-380.-----------------------------------------*----------------------------- *45907* F IAT Tipó 1.90, 89. évj., 699 E Ft, eladó. 30/9583-380.------------------------------------------------------------------------ *45914* FIAT Uno 1.1B, 5 a., 84-es, 399 E Ft eladó. 30/9583-380.------------------------------------------------------------------------ *45905* FIGYELEM! Keresek megvételre KIA BESTA karambolos fülkét. 06-30/9553-237.--------------------------------------------------'■-------------------- *45866* F ORD Sierra 2.0 B+G, 85. évj., 5 a., eladó. 30/9583-380.------------------------------------------------------------------------ *45909* GOLF 91-es, 3 a., 1.3B, hitelre is, 899 E Ft, eladó. 30/9583-380.------------------------------------------------------------------------ *45910* HYNDAI Pony 1.5B, 91-es, 4 a., 799 E Ft, hitelre is eladó. 30/9583-380.------------------------------------------------------------------------ *45917* KUKORICÁT, búzát, zaboL tritikálét, árpát ven­nék! 14 férőhelyes dán technológiájú fiaztató eladó. 77/425-731.------------------------------------------------------------------------ *45888* LADA Niva 93. decemberi, megkímélt, újszerű állapotban eladó. 06-20/3506-405.------------------------------------------------ *45904* L ADA Samara 88-as évj., 2 év msz-val, megkímélten, garázsírozva eladó. 20/9586- 160.------------------------------------------------------------------------ *45856* LUCERNAMAG eladó. Tel.: 78/417-005------------------------------------------------------------------------ *45717* MBP 6,5 pótkocsi 3m-es vetőgép, 2 fejes eke, 1500-as Zsiguli, 200-as MA szivattyú eladó. Érd.: 76/354-729.---------------------------------*45895* MITSUBISHI Lancer 1.8D, 4 a., 84-es, friss műszakival, 439 E Ft. 30/9583-380.------------------------------------------------------------------------ *45916* MT. tehén eladó. 18-20 h. 78/343-804.------------------------------------------------------------------------ *45875* NÉGYSZEMÉLYES motorcsónak és 15 kW-os áramfejlesztő eladó. Érdeklődni lehet: 06/20/9939-455.------------------------------------------------------------------------ *45877* NISSAN kisbusz friss mű.-val 93-as évj. eladó. Alutartálycsere érdekel. Tel.: 06-20/316- 3751------------------------------------------------------------------------ *45518­OPEL Astra 1.4-es, 92-es metálfény, sok extra, friss mű.-val. 78/411-810,20/9209-916.------------------------------------------------------------------------ *45884* ' OPEL Vectra B 96-os, légkondis, részletre is eladó. 78/462-949.------------------------------------------------------------------------ *45676* PARADICSOM eladó. Érd.: 20/9836-237.-------------------------------------------------------------------------*45753* PIETRAIN kansertés, tiszta vérű eladó. Érd.: 06-60/307-392.---------------------------------------------------------------—----- *45847* P LATÓS ZSUK eladó. 30/9723-800.----------------------------------------------------------------------- *45873* R ENAULT Clio 1.2B, 5 a., 94. évj., hitelre is, 1.999 M Ft, eladó. 30/9583-380.---------------------------------------------------------------------- >45911* R ENAULT 11 1.60, 87-es évj., 1,5 év műsza­kival eladó. 76/455-528; 30/295-1885.---------------------------------*------------------------------------- *45850* S AMARA 90-es B+G eladó. 20/3620-464.------------------------------------------------------------------------ *45865* STIHL-HUSZ láncfűrészek jó állapotban eladók. Ár: 50 E Ft/db. Tel.: 06-30/2157-963------------------------------------------------------------------------ *45887* SUZUKI Swift 1.0-s, 93-as 800 E Ft-ért eladó. Tel.: 30/9252-154------------------------------------------------------- *45722* SUZUKI Szépia ZZ eladó. Tel.: 20/313-5431------------------------------------------------------------------------ *45897* SZIPPANTÓS IFA eladó. 79/363-062.----------------------------------------------------------------------- *45820* S ZÓLŐPRÉSEK eladók. 78/321-938.-------------------------------------------------- *45785* TARGONCA 31, Rába motor 180-hoz, sebváltó hidak eladók, 60/473-178; 60/473-179.------------------------------------------ *45892* T ARTÁLYOS kovaföldszürö eladó. 06- 20/9688-201, 72/352-822.------------------------------------------------------------------------ *45893* VILLANYPÁSZTOR 12.500 Ft. 06-20/9394- 884.-------------------------------------------------------------------------*45696* VÖRÖSHAGYMA eladó, 80 Ft/kg. T.: 78/311- 548 VW Jetta 91.10. havi eladó. 30/219-0682.-------------------------------------------------------------------------*45806* SAXÓNIA vetőgép eladó. 76/458-428.------------------------------------------------------------------------ *45780* 8 220-as 3 talicskás betonkeverő gép eladó és 93-as 2107-es gázos Lada. Érd.: 06- 20/327-7351.------------------------------------------------------------------- *45661*

Next

/
Thumbnails
Contents