Petőfi Népe, 2000. augusztus (55. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-10 / 186. szám
I 2000. Augusztus 10., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 3. oldal Leányexport a déli határon Határőrizet Újabban már a kéjhölgyek is a zöldhatáron közlekednek Jugoszlávia felé. Legalábbis az Ukrajnából és Moldovából érkezők. Eddig három alkalommal sikerült elcsípni a határon át igyekvő prosütuáltakat. Két esetben az embercsempészek is horogra kerültek. Kiderült: a lányok valamennyien a jobb megélhetés reményében hagyták el hazájukat. Mint mondták, felszolgálói, illetve bártáncosnői állásokat szerettek volna vállalni Jugoszláviában. A bűnügyi felderítők azonban olyan jeleket találtak, amelyek alapján szinte biztosra vehető, hogy a lájiyok prostitúcióból kívántak megélni. Azt egyelőre még a nyomozószervek sem tudják, miért élénkült meg Jugoszláviában az ukrán, illetve a moldáv kéjhölgyek iránti igény. Az embercsempészek egyébként rendkívül változó árakon nyújtanak segítséget az illegális külföldre juttatásban. Előfordul, hogy egy transzportért 1000 dollár körüli összeget kérnek, más esetekben személyenkénti összeget szednek. A legutóbbi esetben a 12 lánynak fejenként 50 márkáért vállalták a segítséget. Az elfogott személyekkel szemben az embercsempészek esetében a büntetőeljárás folyamatban van, embercsempészet bűncselekményének alapos gyanúja miatt, a 12 lányt pedig idegenrendészeti eljárás során már kiutasították az országból - nyilatkozta lapunknak Kovács Iván őrnagy, a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság sajtóreferense. BERKI ERIKA Egy nap - két erdőtűz Bács-Kiskun A hét elején két hektár fenyőerdő gyulladt ki Tompa külterületén. Ám a kiskunhalasi, kiskőrösi és félegyházi tűzoltók megfékezték a tüzet. Egy óra múlva azonban újra riasztották őket, ezúttal Balotaszállás és Öt- tömös között gyulladt fenyves erdő aljnövényzete. Itt ki egy már nehezebb dolguk volt a tűzoltóknak, több mint három hektár erdő lett a lángok martaléka. A két tűz okát még vizsgálják a szakemberek. A tompái erdőtűzben több mint százezer, míg a Balotaszállás és Öttömös közötti fenyvestűz esetében félmillió forintos kár keletkezett. Iskolájukra emlékeztek Iskolaünnep Közel háromszázan vettek részt augusztus 5-én a Kiskőröstől hat kilométernyire lévő feketehalmi iskola egykori diákjainak találkozóján. Az ünnepség néhány, a tanyai iskolában eltöltött évekre jó szívvel emlékező ember ötlete volt. Összehívták hát a régi iskolatársakat. A meghívottak szinte kivétel nélkül eljöttek, még külföldről is érkeztek egykori diákok. A találkozó résztvevőit Barkóczi Ferenc polgár- mester köszöntötte, aki maga is az iskola tanulója volt. Felidézte az 1907-től 1975-ig működő iskola alapításának körülményeit, s megemlékezett a hajdani pedagógusokról, akik közül ma már senki nem él. A századfordulón a tanyavilág lakói kérték az iskola létrehozását, hogy gyerekeiknek ne kelljen 6-8 kilométerről a községi iskolába járniuk. Maguk vásároltak telket, és sokan részt vettek az építkezésben is. A pedagógusok közül kiemelkedett a 30-as években tanító Paulinyi Mihály tevékenysége, aki a nevelő-oktató munka mellett amatőr régészként számos rézkori, avar kori település sírmaradványait tárta fel a környéken. A találkozón unokája - aki Balczó András öttusa világ- és olimpiai bajnok nővére - olvasta fel szülei visszaemlékezéseit a Fekete-halmon eltöltött évekre. A közös ebéd után még sokan mondták el az iskolával kapcsolatos emlékeiket, de legtöbben kisebb csoportokban, a régi osztályközösségekben idézték fel a szomorú s vidám diáktörténeteket. SINKOVICZ LÁSZLÓ __________________Gazpasarok__________________ Ú j agrárkamarai szolgáltatás A Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara további két megyei agrárkamarával együttműködve internetes piaci információs szolgáltató rendszert hoz létre, amely 2000 szeptemberétől kezdi meg működését. A cél elsősorban az, hogy tagjaink üzleti ajánlatai a három kamara közös honlapján naprakészen jelenjenek meg, jelentősen segítve a gazdálkodók piaci kapcsolatainak erősödését. A kamara székházában diszpécserszolgálatot is működtetni fogunk annak érdekében, hogy az internetkapcsolattal /ISDN vonallal/ nem rendelkező vállalkozók is igénybe vehessék ezt az új szolgáltatásunkat. Fontos számunkra, hogy a működésről, a szolgáltatás célszerű igénybevételéről saját tapasztalatuk alapján dönthessenek, így szeptembertől novemberig térítésmentes lesz az igénybevétel. A szolgáltatás megfelelő díjtétel mellett lehetséges a tagsági körön kívül állók számára is. A zökkenőmentes indítás érdekében kérjük, hogy az alábbi szelvény visszaküldésével jelezzék előzetes szándékukat, érdeklődésüket. A szelvény visz- szaküldőinek eljuttatjuk a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges okmányokat, s csak azok kitöltése és visszaküldése esetén, egyoldalú szándéknyilatkozattal jön létre a jogviszony. További felvilágosítással székhelyünkön (Kecskemét, Tatársor 1/A), E-mail címünkön ( bakamara@mail.matav.hu ) vagy telefonon (76/497-072) szívesen állunk rendelkezésre. BÁCSKISKUN MEGYEI AGRÁRKAMARA Név:............................................................. (Kapcsolattartásra jogosított képviselő): ..... L akcím/székhely:....................................... ........ ..........................................Telefon/fax: Esetleges Web/E-mail cím:......................... K isebb fogyasztónak drágább gáz? Alapdíjat kémek a felhasznált földgázmennyiség árán felül Balesetek, bűnügyek Nem fizetett a fáért Az Opel Astrába 280 forintért adják a benzin literjét. Pusztán azért, mert csak 6 litert fogyaszt. A többet zabáié márkákba viszont olcsóbb, csak 250 forint az ugyanolyan benzin. Szerencsére ez csak kitalált analógia. Viszont az ipari méretű gázfogyasztóknál július 1-jétől ez az új díjszabás logikája. Homokmégy Farkas Jenő Homokmégy-Hillyén gazdálkodik. Családi vállalkozásának száz hektár szántója van. Búzát és kukoricát termesztenek. Idén csak kukoricát, a belvizek miatt. Az AD MAJOR Kft., Farkas Jenőék családi cége vett és üzembe helyezett tavaly egy Termikont 500-as szárítóberendezést. Erre azért volt szükségük, hogy a saját szemes terményeiket betárolhatóvá szárítsák betakarítás után. A beruházás hosszú távon mindenképpen olcsóbb, mint bérszárító igény- bevétele. Farkas Jenő azt tervezte, hogy a saját szárító szabad kapacitására inkább ő maga vállal majd bérszárítást környékbeli termelőktől. A kalászosok 14,5 százalékos víztartalommal tárolhatók be a szabvány szerint. Idén a búzát 11 százalékos víztartalommal aratták. Tehát nem kellet szárítani. Viszont ősszel a kukoricát mindenképpen meg kell szabadítani a fölösleges víztartalmától. A Termikont 500-as a százhektáros családi birtok szükségleteit mindenképpen kielégíti. Üzembe helyezésében az a ráció, hogy viszonylag olcsón beszáríthatja a terményt. Betakarításkor nincs azonnali eladási kényszerhelyzetben. Majd akkor adja el a búzát, kukoricát, ha megkapja érte azt az árat, ami neki megéri. Betárolja a terményt, és kivár, Tavaly ősszel már dolgozott a FOGYASZTÁS szárító. Csak azért a gázért kel- lett fizetni, amelyet ténylegesen elhasználtak a szárításhoz. Most júliustól megváltozott a.díjszabás. A Gazdasági Minisztérium módosította 11/1999. (III. 19.) GM rendeletét. A változás lényege: a 100 köbmé- ter/órásnál kisebb fogyasztású terményszárítók (és más ipari fogyasztók is) alapdíjat kötelesek fizetni, az elfogyasztott gáz árán felül! Farkas Jenő szárítója 40 köbméter/órás, tehát neki is fizetnie kell évi 180 ezer forint alapdíjat. Erre jön még a ténylegesen elfogyasztott gáz ára. Ez lenne a családi gazdaságok támogatása? - kérdi a gazda. Ugyanis a 100 köbméter/órásnál nagyobb fogyasztóknál minden maradt változatlan. Ezeknek továbbra is csak a ténylegesen elfogyasztott földgáz árát kell megfizetniük. Ez adja a bevezetőben leírt példához az ötletet. Vajon mit szólnának az autósok, ha azoknak többet kellene fizetniük a benzinért, akiknek kisebb fogyasztású a kocsijuk? Farkas Jenő azt reméli, hogy a Földművelés- ügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumon csupán véletlen figyelmetlenség révén jutott keresztül ez a rendeletmódosítás. És hogy az FVM tesz az eredeti helyzet visszaállításáért. A. TÓTH SÁNDOR Nem fizetett ki közel 2 millió forint értékű faárut egy fülöpszál- lási férfi egy kft.-nek. A 31 éves férfi még októberben rendelte a szállítmányt, ami meg is érkezett a fülöpszállási vasútállomásra. A férfi ott társaival átvette a rakományt, elszállította, majd el is adta azt. A kft.-nek azonban mind a mai napig nem fizetett. A kiskőrösi kapitányság most vette őrizetbe a férfit, aki ellen megindult az eljárás. HATMILLIÓS AUDI. Ellopták vasárnap hajnalban egy német állampolgár gépkocsiját Laki- telek-Tőserdőből. A RAST-54 rendszámú Audi A6-os ellopásával az ismeretlen tettes hatmillió forint kárt okozott a tulajdonosnak. ELFOGTÁK. Nem sokáig örülhetett zsákmányának az a fiatal férfi, aki a napokban betört Bu- gacon egy ABC-be. A tettes mindössze ötezer forint értékű édességet és vegyi árut vitt el a boltból. Az üzletbe az ablakon keresztül jutott be. A félegyházi rendőrség azonban hamarosan a nyomára bukkant a fiúnak, így a tulajdonos kára gyorsan megtérült. ■ Közlekedés Kamatmentes kölcsön Támogatás Kárenyhítés A tiszabögi Jóljárt házaspár fél saját házában. Á falakat, mennyezetet tavasz óta támasztékok tartják. Akkor roppantotta meg a belvíz az alap nélküli, öreg épületet. Jóljárték októberben elköltöznek. Már ki is nézték új házukat, melyet azonnal megvesznek, amint együtt lesz a pénzük. A ház árából még másfél millió forint hiányzik, ezt az önkormányzat adja kamatmentes kölcsön formájában a fiataloknak. A pénzt tizenöt év alatt kell visszafizessék. Jóljárték nem az egyetlenek, akik házépítésre, házfelújításra hosz- szú lejáratú kölcsönt igényelhetnek Tiszakécskén. A képviselő- testület a napokban módosította saját rendeletét. Épp azért, hogy segítsen a település bel- és árvízkárosultjain. A bel- és árvízkárok enyhítésére a kormány 43 millió forintos központi támogatást utalt ki Ti- szakécskének. A pénzt hosszú lejáratú kamatmentes visszatérítendő kölcsönként osztják szét az igénylők között. A 43 millió felét már meg is kapta az önkormányzat. A tiszakécskei közgyűlés légéi kécskei bel- és árvízkárosultaknak Jóljártné egyelőre a régi ház udvarán gondozza a virágokat Fanni lányával. ■ utóbb módosította az önkormány- az igénylők. (A törlesztés havi zat lakásvásárlást és építést sza- egyenlő részletekben történik.) A bályozó rendeletét. A rendeletmó- kedvezményes kölcsönökkel jelső- dosítással lehetővé vált, hogy a jö- sorban a város bel- és árvízkáro- vőben az 500 ezertől 1 millió fo- sultjain kívánnak segíteni. Az ösz- rintig terjedő kölcsönt 10 év, míg szegek odaítéléséről minden eset- az 1 milliótól másfél millióig terje- ben szakbizottságok döntenek, dőt tizenöt év alatt fizessék vissza _________________szász ahprás Az 54-es út 19-29+710. km-ei közt aszfaltoznak. Kaszálást végeznek az 52-es út 50-60., az 53-as 48-50. és az 54-es 70-77. km-ei közt. TRAFFIPAX. Ma Kecskeméten, Katonatelepen, Akasztón és Kiskőrösön, számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. ■ Közéleti hírek • Lezsák Sándor országgyűlési képviselő (MDF) ma délután 5-6 óra között a Lakitelek Népfőiskolán tart képviselői fogadóórát. • Thürmer Gyula ma Bajára látogat. A Munkáspárt elnöke 15 órakor a Petőfi-szigeti Ifjúsági Táborban a Baloldali Front Munkás Ifjúsági Szövetség egyhetes táborának megnyi- tóján vesz részt. ■ EKO BÚTORBOLT Kecskemét, Báthory u. 1 (A volt bútorbizományi helyén.) Tel.: 76/485-136 ANTIK, OLASZ, STÍL- ES HASZNÁLT BÚTOROK Műszaki cikkek- háztartási gépek- híradás-technikai cikkek készpénzben vág}' bizományi konstrukcióban történő adásvétele. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 9-18; szombaton: 9-12 óráig. június 1 5-étől VÉGK1ÁRUSÍTÁ: a készlet erejéig. A terv a lakóknak kedvez Kiskunfélegyháza A bikahegyiek (Félegyháza) közül többen tiltakoznak a szomszédságukban lévő gyárak terjeszkedése ellen. Azt szeretnék, ha az önkormányzat kisajátítaná ingatlanjaikat. Úgy vélik, a rendezési terv készítésekor figyelmen kívül hagyták érdekeiket. Rédeiné Bondor Klára városi főépítész nem ért egyet a tiltakozókkal. Elmondta, a Csanyi úttól délre, illetve a Csanyi út és a szentesi vasútvonal közé eső területet már három éve iparterületté nyilvánították. A részletes rendezési terv azonban most készült el. Eddig a lakóházak az ipari területbe tartoztak. Most lakóterületi övezetbe kerültek. A főépítész szerint az átminősítés elsősorban a bikahegyiek érdekeit szolgálja. A gyárakkal szemben viszont szigorúbb követelményeket támaszt. Ha ugyanis terjeszkedni akarnak, figyelembe kell venniük azt, hogy most már lakóövezet van szomszédságukban. Emiatt szigorúbb környezetvédelmi előírásoknak kell megfelelniük. A főépítész asszony kétli, hogy csökken-e az ingatlanok értéke. Ellenkezőleg. Ha ugyanis a gyár terjeszkedni akar, kénytelen a szigorúbb szabályokat betartani, vagy a környéken élőket egyéb módon kárpótolni. Az ingatlanok kisajátítására az önkormányzatnak nincs anyagi lehetősége. Kisajátítani egyébként is csak közérdekből lehet - szögezte le Félegyháza főépítésze. VAJDA PIROSKA a VANETTE C. összes típusára, a készlet erejéig rendkívül kedvező hitelt biztosít a Nissan BAJAI képviselete! Hiezl és Társa Kft. 6500 Baja, Kölcsey u. 73. Tel.: 79/422-422 Fax: 79/326-381 e-mail: nissan@elender.hu j” PJÍSSAISÍ I Ajánlott kenőanyag: ,/^ Mobilt!] Nissan. Ha egyszer beül, többé nem akar kiszállni. 41768 Helyből megérjj