Petőfi Népe, 2000. július (55. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-28 / 175. szám
06-80/480-756 (FORNETTI FRANCHISE A siker egyetlen útja ÍP*I>* ** Palásti József A 2000. év igazi nagy ünnep a sütőipari szakmában oly régóta elhivatottan jelen lévő P&P Pékség tulajdonosainak. A cég július 24-én ünnepli fennállásának tizedik évét, és húsz éve nyitotta meg Palásti József és Pólyák Mátyás az első pékségüket szülőfalujukban, Kunszálláson. A két tulajdonos-barát pedig ebben az évben ünnepli a negyvenedik születésnapját. Az állandóan megújuló, és vásárlóinak folyamatos meglepetésekkel szolgáló P&P Pékség napjainkban Kecskemét és Észak Bács-Kiskun megye legmeghatározóbb sütőipari cége. Mintegy kétszázötven kereskedelmi partnerrel rendelkezik, és több százezer ember választhat nap mint nap friss pékáruikból. Minden kedves vásárlóban felvetődik a kérdés, hogy csak magát ünnepli az idén a P&P, és a hűséges partnerek ebből nem részesülnek? Természetesen üzleti partnereik és a termékeiket fogyasztók is részesei a cég ezredfordulós nagy megújulásának, annak ellenére, hogy egy aránytalanul nagy mértékű kenyéráremelés híresztelése fo lyik. Palásti József - aki tizennyolc évesen már pékmesterlevéllel rendelkezett, és nyugodt szívvel kimondhatja, hogy mindent tud erről a szakmáról - szeretné elvenni a pánikkedvelők kenyerét. Elmondta, hogy nincs szó óriási áremelésről, mivel a terhek az elmúlt években is folyamatosan jelen voltak, amit a P&P Pékáru Kft. becsülettel vitt a hátán, és nem hárította át a vásárlóira, sem dolgozói fizetéseire. Az alapanyagokat, főként lisztet beszállítók sorozatos áremeléseit azonban már nem lehet tovább kivédeni. Az elmúlt években a magyar- országi sütödék nyereségtermelő képessége egyre csökkent, mindezen gondok ellenére a P&P Pékkültek, az országunkban megtelepedett multinacionális cégek pedig a pénzükkel kezdték el megölni a piacot. Hiszen a hiper- és szupermarketek pékségeit a tulajdonosaiknak megéri önköltségi áron is üzemeltetni, azért, hogy ellehetetlenítsék a magyar kiskereskedelmet, és a kiskapaci- tású pékségeket. Felmerül a kérdés, van-e ezen a gondokkal terhelt piacon megoldás? Igen, van egy út, a kis- és közepes üzletek számára is. A biztos megélhetés és a túlélés iráminőséget kapnak. Ebben a könyörtelen piaci harcban nincs már jövője azoknak a kis élelmiszerüzleteknek, amelyek öt pékségtől rendelnek cégenként öt kilogramm kenyeret. Akik megkötötték már a P&P Pékáru Kft.-vel a franchise szerződést, tudják, hogy nem csak Bács-Kiskun megye legsikeresebb termékcsaládját tudhatják üzleteikben, hanem üzleti gondoskodást is kapnak. A P&P ugyanis leveszi vállukról az árurendelés és a szállítás gondjait. Mostanában minden kedves körösi utcai Zöldfa vendéglő oldalában. Sokan persze kétkedve fogadhatják a franchise rendszerhez való tartozás biztonságát. Pedig a P&P Pékáru Kft. rendszeréből nőtte ki magát Kö- zép-Európa legnagyobb látványpékség rendszere is: a Fornetti Franchise. Palásti József marketing-projektje egyedülálló, mert ő az egyetlen, aki volt szocialista országból indított el franchise rendszert, és sikerrel tud eladni élelmiszert a kelet-európai a piacon. A PARATLAN PAROS áru Kitinek továbbra is jelentősek voltak a piaci sikerei. A kis pékségek az egyre növekvő közterhektől a feketegazdaságba meneFORNETTI nya, a P&P franchise üzemeltetésű rendszere. A százötven kemencét üzemeltető hálózat látványpékségei és az egységes rendszerben napi pékárut forgalmazók Észak-Bács- Kiskun megyén kívül már Pest megyében, valamint Budapesten is sikeresek, és a hálózat a piaci igényeknek megfelelően dinamikusan tovább bővül. Akik találkoztak már az idén a Neked 8, és a Heti 6-os féle vásárlási akciókkal, tudják, mit jelent a P&P pékárut forgalmazó üzletekben vásárolni. Ez az egyetlen értékesítési rendszer, amely a kisboltok mögött áll, és benne a vevők is állandó megbízható vásárlónk tapasztalhatta, hogy a P&P pékáruk csomagolva kaphatóak az üzletekben. Erre az új higiéniai előírások kötelezik a sütödéket, amelyet a kis pékségek már nem tudnak betartani. Egy új trendhez is igazodik a P&P Pékáru Kft. Kecskeméten az Alföld Áruház alatt elsőként nyitotta meg kávézó és szendvicsbárját. Az üzlet igazolta a tulajdonosok szakmai tudását. A sikerek hatására újabb ilyen jellegű üzletekkel bővül majd a P&P Pékáru Kft. Hamarosan további két üzlet fog megnyílni Kecskeméten. Az egyik a Kéttemplom közi sétálóutcában, a másik pedig a NagyA Fornetti fagyasztott pékáru-üzletágának jelenleg 1300 tagja van. A Fornetti Franchise jelen van Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Hor vátország- ban és Romániában. Partnereik nin csenek szigorú szabályokhoz kötve, mert az egyséPolyák Mátyás ges arculat mellett figyelembe veszik a helyi sajátosságokat, és a nemzeti ízeket. Ősztől pedig a Fornetti Franchise értékesítése megindul az Európai Unió felé. Kecskeméten hamarosan felépül egy háromezer négyzetméteres franchise logisztikai és exportközpont. És hogy miért éri meg egy franchise rendszerhez tartozni? Azért, mert partnereinek valamennyi szolgáltatásuk ingyenes: teljes körű termék- és technológiai szervizt kapnak, valamint egyre több szolgáltatást, amely biztosíthatja számukra az állandó, biztos profitot. A szerződött felek munkáját, kereskedelmét folyamatosan figyelik, segítik őket reklámanyagaikkal és akcióikkal. A Fornetti Franchise önálló életre kélt, mára túlnőtt az anyavállalaton és nemzetközileg is bizonyított. Tartozzon ön is az ötmilliárdos forgalmú Fornetti Franchise birodalomhoz, és ünnepeljen a P&P Pékáru Kft.-vel idén augusztusban is Kecskemét főterén, a Hírős Hét fesztiválon. § § ***** jf. rtntMin.j Értesítés! A Városgazdasági Kft. értesíti Hetényegyháza Matkó Méntelek Kadafalva Tisztelt Lakosságát, hogy 2000. augusztus 1-jétŐl a települési szilárdhulladék-szállítás a többször módosított 54/1996. (XII. 23.) Kr. rendelet értelmében csak szabványedényböl, illetve a VG. Kft. emblémájával vagy címkéjével ellátott zsákból történik. A Városgazdasági Kft. felhívja a lakosság figyelmét, hogy a megjelölt időponttól az egyéb módon kihelyezett hulladékot nem szállítja el! A szabványedények megvásárolhatók vagy bérelhetők a Városgazdasági Kft. I. telep ügyfélszolgálatán (6000 Kecskemét, Béke fasor 71/A). Ügyfélfogadás: hétfő, szerda, péntek: 8.00-12.00; kedd, csütörtök: 13.00-15.00 óráig. . Telefon: 76/501-910. c $ SUZUKI KISKUNHALAS AKCIÓS MODELL 3 ajtós Swift 1.3 Sport sok extrával (feketemetál vagy sárga) WagonR+ tesztautó nagy kedvezménnyel! Hitellehetőség: min. 20% kezdőrészlet max. 72 hónap futamidő 70% befizetés esetén casco nem szükséges Autószalon: Tel./fax: 77/424-330 Nyitva: hétfő-péntek: 8-12 és 13-17; szombat 8-12 óráig. Szerviz: Tel.: 77/421-370 Nyitva: hétfő-péntek: 7-16 óráig. BÓNA AUTÓSZERVIZ KFT 6400 Kiskunhalas, Majsai út 18. 42940 A Raiffeisen Bank Rt. kecskeméti fiókja munkatársat keres a következő munkakörökbe: Vállalati ügyfélreferens/Vállalati ügyfélasszisztens Elvárások:- felsőfokú közgazdasági végzettség,- vállalatgazdasági ismeretek,- angol- és/vagy németnyelv-tudás,- jó kommunikációs és kapcsolatteremtő képesség. (Kereskedelmi banki gyakorlat a kiválasztás során előnyt jelenthet, de pályakezdő fiatalok jelentkezését is várjuk.) Lakossági ügyfélreferens Elvárások:- szakirányú (közgazdasági, pénzügyi) végzettség,- jó kommunikációs és kapcsolatteremtő készség,- angol- és/vagy németnyelv-tudás. Olyan, ambiciózus, sikerorientált pályázók jelentkezését várjuk, akik szeretik a felelősséggel járó kihívásokat, önállóan és felelősségteljesen képesek dolgozni egy szakmailag magas elvárásokat támasztó, ezzel együtt biztos hátteret, versenyképes jövedelmet és széles körű juttatási csomagot kínáló szervezetben. pályázataikat a I Kérjük, fényképpel ellátott I következő címre küldjék: Raiffeisen Bank Rí., Kecskeméti Fiók 6000, Kecskemét Vágó utca 2-4. X Raiffeisen BANK