Petőfi Népe, 2000. július (55. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-28 / 175. szám

2000. Júuus 28., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 3. oldal Csalogató ingyenporták Nyolc önkormányzati teleknek még nincs gazdája Három ház épülőfélben van, a negyedikhez most fogtak hozzá. fotó: sz. a. Tiszaug Öt ház már elkészült. Há­rom még épülőfélben van, a negyediket most kezdték el. Valamennyi ingyentelken épült. A telkeket a tiszaugi önkormányzat adta a köz­ségben letelepedőknek. Az aggasztó méretű népességfo­gyás megállítására a helyi képvi­selő-testület néhány éve találta ki, hogy ingyentelket ad mindazok­nak, akik Tiszaugon kívánnak le­telepedni. A telkeket a község dél­keleti végén, a Hunyadi utcában jelölték ki. Nagyságuk 800-1000 négyzetméter között váltakozik, vagy annál is nagyobb. Valameny- nyi telek közművesített: víz, gáz, villany van rajtuk. A telkekért pénzt ugyan nem kell fizetni, cse­rébe viszont az igénylőnek Tisza- ugra kell költöznie. Kikötés továb­bá, hogy a telekre öt éven belül házat kell építeni, amely tíz évig nem adható el. Bár korhatár nincs, elsősorban fiatal, lehetőleg gyerekes házaspárok jelentkezé­sét várják. Az ingyentelkek szé­pen fogynak, mára mindössze nyolc szabad telke maradt a cso­dálatos fekvésű és igen kedvező adottságú tiszazugi községnek. SZÁSZ ANDRÁS Több a tűzoltók munkája Bács-Kiskun A megye tűzoltóinak az ár- és belvíz után jelenleg az aszály, a szárazság okoz gondot. Egyre gyakoribbak az erdőtüzek. De közel ötszörösére nőtt ebben a fél évben az avartüzek száma is a kecskeméti tűzoltó­ság intézkedési terüle­tén. Bánóczky László tűzoltó alezredestől, a városi parancsnokság helyettesétől megtud­tuk: ezeknek a tűz­eseteknek nagy részé­ért az emberek a fele­lősek. Nem figyelnek eléggé az avar vagy szemét elégetése so­rán, és sokszor nem oltják el ren­desen a tüzet. Emberi felelőtlen­ség okozta például az ágasegy­házi erőtüzet is. Elég néhány iz­zó parázs, és a kiszáradt füvön és aljnövényzeten rövid idő alatt el­terjednek a lángok. (Még mindig tartja magát a közvéleményben az a vélekedés, hogy az idei nagy erdőtüzeket gyújtogatás okozta. - a szerk.) A másik, nyárra jel­lemző probléma a tarlótűz. A tűzoltóságnak a téeszek fennállá­sáig feladata .volt minden évben a mezőgazdasági munkák megkez­dése előtt gépszemlét tartani. Azt ellenőriz­ték, hogy tűzvédelmi szempontból megfelel­nek-e a kombájnok az előírásoknak. A priva­tizáció után a gazdák már nem fordítottak ak­kora hangsúlyt az ellen­őrzésre. Nőtt a vakri­asztások és a téves ri­asztások száma is. Ez azért probléma, mert ilyen ese­tekben a komoly helyzetekben nem tudnak akkora erővel kivo­nulni a tűzoltók. GERENCSÉR __________________Gazdasarok__________________ A z örökzöld kecskerágók Az örökzöld kecskerágók távol­keleti származásúak. A kúszó kecskerágó hajtásai földön kú- szók, vagy támasztékra, lég­gyökerekkel kapaszkodók. Több fajtája ismert. Tojás- dad, apró leveleik lehetnek zöl­dek, fehér-, sárga- vagy rózsa­szín-tarkák. Egyesek levélszíne télen bronzos barnára színező- dik. A tavaszi új hatások leve­lei világosabb, élénkebb színű­ek. Virágai apró zöldek, jelen­téktelenek. Egyes fajták bőven teremnek. Termésük borsszem nagyságú, narancsvörös mag­köpenyű, lilásrózsaszín pap­sapkával. A kúszó kecskerágó igényte­len, jól érzi magát napon és ár­nyékban is. Üde, nyirkos tala­jon szépen fejlődik, száraz, sül- vényes talajon szenved. Szapo­rítani tavasztól őszig hajtás­dugvánnyal lehet eredménye­sen. A japán kecskerágó ugyan­csak változatos, bokros növé­sű. Levelei tojásdadok, csipkés élűek, sötétzöldek, fényesek, bőrneműek. Van fehér és sárga szegélyű, sárga-tarka, apróleve­lű és törpe fajtája is. Virágja, termése a kúszó kecskerágó- hoz hasonló, de gazdagabban terem. Színes termése télen, tél végén szembetűnő. Kötöttebb talajt, védett fekvést igényel. Kemény télen lombja károsod­hat. A metszést jól tűri, edé- nyes-dézsás növénynek is ülte­tik. Napon és félárnyékban is jól díszlik. Szaporítani tavaszi, nyár végi hajtásdugványról le­het. A kecskerágókat - főleg száraz talajon - gyakran káro­sítják a pajzstetvek, permetez­ni kell ellenük. BÚZÁS LÁSZLÓ Fegyverrel jöttek a rablók Fegyveres bankarablás történt tegnap reggel Szentkirályon, a Lakiteleki Takarékszövet­kezet fiókjában. A bűnözők hárommillió fo­rintot zsákmányoltak, majd egy motorke­rékpárral elmenekültek a helyszínről. Szentkirály Előtte a három bankalkalmazottat és a helyiség­ben dolgozó festőt a mellékhelyiségbe terelték. Csomagot tettek az ajtó elé, mondván, felrobban, ha kijönnek. A rablók távozása után a három megfélemlített nő és a festő mégis előjött a WC- ből. A csomag persze nem robbant fel. A hely­színre érkező rendőrök eközben üldözőbe vették a motort. A két férfi a rablás alatt a símaszkon bukósisakot viselt, amiből a zsaruk megtaláltak egyet eldobva. Nem sokkal ezután a fekete színű MTZ 250-es motor is meglett, a rablók egy tanyás részen hagyták. Azonban nem tudni pontosan, hogy gyalog vagy másik járművel menekültek-e tovább. A nyomozókutyák segítségével a rend­őrök megtaláltak több gázpisztolyhoz való lőszert is. A rablás idején mindkét férfi szürkés színű vászonnadrágot és ugyanolyan színű, hosszú ujjú kabátot viselt. A símaszk az ar­cukat csak részben takarta el. Az egyik rabló 30-40 év közötti, hoz­závetőleg 170 centiméter magas, vékony testalkatú, a másik szin­tén 30-40 év körüli, 190 centimé­ter magas, és világos színű baju­sza van. Az alkalmazottak ottjár- tunkkor még az események hatása alatt álltak. Azt azonban elmondták, nem helybeliek voltak az elkövetők. A Lakiteleki Takarékszövetkezet szentkirályi ki- rendeltségén még nem történt ilyen eset. A fiók­ból mindennap elszállítják a pénzt. A tegnapi na­pon a hóvégi kifizetések miatt volt ekkora összeg a páncélszekrényben. Zsigrai Bélától, a takarék- szövetkezet bankbiztonsági megbízottjától meg­tudtuk, egyetlen ügyfelet sem ért kár. A szövetke­zet biztosítva van fegyveres rablás ellen. _________________________________GERENCSÉR Kevesebb állástalan a megyében Bács-Kiskun^ A zárónapon 21.064 fő volt a nyíl- alatt a megye valamennyi körze­vántartásban. Az egy hónappal tében csökkent a munkanélküli­júniusban már negyedik hónapja ezelőttinél 1092 fővel (4,9%-kal), ek száma, 1,0-12,8%-kal. A mun- folytatódott a megyében a mun- az egy évvel korábbinál 344 fővel kanélküliségi ráta a májusi 10%- kanélküliek létszámcsökkenése. (1,6%-kal) kevesebb. Egy hónap ról 9,5%-ra süllyedt júniusban. ■ A MUNKANÉLKÜLISÉGI RÁTA ALAKULÁSA A munkanélküliségi ráta, % a) Körzetek 2000 1999 június 1998 1997 1996 Kecskemét 7,8 8,4 8,7 9,6 '10,0 Baja 10,4 10,6 10,3 12,3 11,3 Kalocsa 11,4 10,7 9,8 10,6 10,4 Kiskőrös 8,7 7,7 7,3 8,7 8,8 Kiskunfélegyháza 7,0 7,4 6,3 9,0 8,9 Kiskunhalas 8,0 7,3 7,3 8,9 8,2 Bácsalmás 13,3 13,0 12,0 14,2 15,3 Kiskunmajsa 12,6 10,1 10.5 10,5 10,9 Kunszentmiklós 13,4 14,5 13,4 12,8 13,6 Tíszakécske 10,0 12,1 11,1 13,2 12,4 Összesen 9,5 9,5 9,2 10,5 10,5 Forrás: Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ Adomány két kórháznak ______Kalocsa, Baja______ Eg yüttesen csaknem hárommillió forint értékű műszert kapott a ba­jai és a kalocsai kórház. A Magzat­burok Alapítvány adományát teg­nap vették át a kórházak újszülött­osztályai. A kalocsai intézmény az újszülöttek létfontosságú élet­funkcióit, például a légzést, szív­működést figyelő betegellenőrző monitort kapott. A bajai kórház új­szülöttosztálya pedig egy inkubá­torhoz, valamint a babák parányi méreteinek megfelelő csatlako­zókkal ellátott EKG-készülékhez jutott hozzá. Majsai Attiláné, a Magzatburok Alapítvány sajtóre­ferense elmondta: céljuk minde­nekelőtt az, hogy a korszerű vizs­gálati módszerekhez szükséges műszerek beszerzésével támogas­sák a kórházakat. Remélve, hogy ezzel hozzájárulnak a születési rendellenességek csökkenéséhez, illetve a beteg csecsemők gyógyu­lásához. Évente több millió forint értékű műszerrel segítik az egész­ségügyi intézmények újszülöttel­látását. Még az idén további hat­nyolc kórház számíthat az alapít­vány segítségére.- A Magzatburok Alapítvány - folytatta a sajtóreferens - nem­csak gyógyintézeteket, hanem or­vosi javaslatra olyan szülőket is támogat, akiknek valamilyen be­tegség miatt veszélyeztetett kis­babájuk van. A rászorulóknak a hirtelen csecsemőhalál veszélyét azonnal felismerő készüléket köl­csönöznek ki, díjmentesen. A családoknál jelenleg már több mint tíz ilyen eszköz van. A ké­szülék elősegíti a gyors orvosi beavatkozást s végső soron a tragédia elkerülését. Balesetek, bűnügyek Fegyver a kocsiban Egy átalakított, hangtompítós, távcsöves kispuskát találtak két tompa férfi autójában a kiskun- halasi rendőrök. A zsaruk ked­den este Tompa mellett egy ben­zinkútnál igazoltatás közben bukkantak rá a fegyverre. Az egyik férfi azt mondta, hogy a háza közelében találta két hete, és éppen most akarta beszolgál­tatni. A férfi azonban nem tudta, hogy ilyen esetben még aznap be kellett volna vinni a puskát a rendőrségre. Mindkettőjük ellen fegyverrel való visszaélés miatt indult eljárás. TANYAFOSZTOGATÓ. 850 ezer forint értékben vitt el isme­retlen tettes július 18-19-e között egy kerekegyházi tanyáról hasz­nálati tárgyakat. A betörő után­futót, vízszivattyút, gázpalackot, nyílászárókat és elektromos ter­ménydarálót lopott el. ELTŰNT, DE MEGLETT. Ellop ták, de nem sokkal később meg­találták egy röszkei férfi Tra­bantját a kiskunfélegyházi rend­őrök. Az ismeretlen tettes ked­den hajnalban vitte el az autót a Szent István térről, amit azután a város mellett - nem tudni, mi­ért - az út szélén hagyott. A 120 ezer forintos Trabant így vissza­került tulajdonosához. A tettest keresi a rendőrség. RONGÁLÓ TOLVAJ. Rézcsapo kát akart ellopni egy kecskeméti hajléktalan szerdán délután a homokbányái volt szovjet tiszti lakásokból. Hogy megszerezze a réz csaptelepeket, jó néhány mosdót összetört. A biztonsági őrök azonban még mielőtt a zsákmánnyal távozhatott volna a tettes, elfogták és átadták a kecskeméti rendőröknek. Az okozott kár 50 ezer forint. Közlekedés Kátyúznak az 51-es főút 139-144. km-ei között. Kaszálják a füvet az 52-es főút 35-55., az 53-as főút 70-71., az 54-es főút 65-70. és az 55-ös főút 64-69. km-ei között. TRAFFIPAX. Ma Kecskeméten, Katonatelepen, Hetényegyhá- zán, Kerekegyházán, Ladány- benén, Baján és Csávolyon szá­míthatnak a járművezetők ra­darellenőrzésre. ■ Nem romlott a közbiztonság Fülöpjakab A környező településekhez vi­szonyítva Fülöpjakab bűnügyi szempontból nem fertőzött. A településen mindössze 20 bűn- cselekmény történt 1999 év ele­jétől napjainkig. Mindezt Tóth József rendőr alezredes, a félegyházi rendőr- kapitányság vezető-helyettese mondta el a legutóbbi testületi ülésen. A tájékoztatóból kiderült: a felderítési eredményesség majd­nem 64 százalékos volt, tehát a korábbi évek szintjén maradt. Nem szerencsés azonban a köz­ségben lakók számára, hogy je­lenlegi ideiglenes körzeti meg­bízottjuk egyszerre két telepü­lésen lát el szolgálatot. Ez azt eredményezi, hogy ritkábban le­het rendőrt látni Fülöpjakabon. A félegyházi rendőrkapitányság igyekszik a hiányosságot pótol­ni, de a személyi és tárgyi fel­tételek még nincsenek meg. Mindezek ellenére a település közbiztonsága nem romlott. Tóth József elmondta: szolgálati feladataik során sok segítséget kapnak a helyi polgárőröktől. _____ HÓDI ANIKÓ M ég nem késő leadni a jelentkezéseket! Ősztől új akkreditált felsőfokú képzési tagozat a Kadában Hagyományosan népszerű képzé­si formáin, szakjain túl több új le­hetőséggel is várja a jelentkező­ket a kecskeméti Kada Elek Köz- gazdasági Szakközépiskola. Dr. Kecskésné Dudás Erzsébet igazgató kérdésünkre elmondta: folyamatosan ér­keznek a jelentkezések az ötödéves szak­képzésekre, az igények alapján azonban már bizonyos, hogy az iskolában az új tan­évre csak felsőfokú szakképesítéseket in­dítanak. Az eddigi összesítések alapján elmondható, hogy több képzési formára idén is túljelentkezés van. De a nappali ta­gozatos képzési lehetőségek között még akadnak olyanok, amelyekre fogadják a diákokat. A jelentkezéseket augusztus 7- éig lehet leadni. A hagyományos közgazdasági szak­mák közül a kétéves felsőfokú pénz­ügyi szakügyintézőre és a másfél éves mérlegképes könyvelő szakképzések­re az iskola még fogadja a jelentkező­ket. Az ügyviteli szakmák közül is két szakképzésre várják a diákokat. Az egy nyelvet ismerő tanulóknak a kétéves felsőfokú ügyintéző titkárt, a két nyel­vet tudóknak pedig a kétéves felsőfokú menedzserasszisztensi képzést ajánl­ják. Továbbra is nagyon divatosak a külkereskedelmi szakmák. Ebből a szakmacsoportból még lehetőséget kí­nálnak az egyéves vámügyintéző, és a kétéves felsőfokú külkereskedelmi üz­letkötő szakok választására. A felsőfo­kú szakképzésben szeptembertől rendkívüli új lehetőséggel is várja a to­vábbtanulni szándékozókat a Kada, amely az intézménynek a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Karával tovább erősödött kapcsolatára épül. A főisko­la most kapta meg pótkeretét az akkre­ditált képzésekre, amelyet az ország­ban már jól működő akkreditált kép­zést nyújtó iskolákban használnak fel. Újabb szakmai elismerésként is érté­kelhető, hogy a Kada is a kiválasztottak közé tartozhat, és e lehetőségnek kö­szönhetően Kecskeméten is beindul­hat - megfelelő létszámú jelentkező esetén - a banki szakügyintéző akkre­ditált felsőfokú képzési tagozat. A szakközépiskola felnőttképzési le­hetőségeit, ajánlatait is gazdagítani kí­vánja. A felsőfokú képzések mellett ter­vezi a tanúsítvánnyal záruló tanfolyamok szervezését is: számítógép-kezelőit, illet­ve valutapénztárost. Többféle, OKJ sze­rinti szakmát adó tanfolyamokat is kínál­nak. Újra lehetőséget nyújtanak a számí­tógép-kezelő, gépíró- szövegszerkesztő és számviteli ügyintéző tanfolyamok el­végzésére is. A Kada őszi kínálatában új­donság lesz a pénzügyi tanácsadó kép­zés, és egy ősztől lehetséges ráképzési lehetőség is. Továbbra is népszerűnek ígérkezik a vámügyintéző-képzés, ami újabban nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek számára is egyre vonzóbb. Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskola Kecskemét, Katona J. tér 4. Telefon: 76/320-106, 481-620 QUICK TICKET - az ORSZÁGOS JEGYIRODA Jfc II I fjt 1 L \ f _____ f írKfT J kaphatók könnyűzenéi koncertekre, hangversenyekre ill színházi előadásokra, sporteseményekre, valamint korlátozott számban pr i^tjj()px az augusztus 19-t SLÁGER FESZTIVÁLRA A QUAESTOR kecskeméti irodájában - 6000Kecskemét. Dobó körút 3-t I. Tel.; 76/416-504

Next

/
Thumbnails
Contents