Petőfi Népe, 2000. július (55. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-25 / 172. szám
2000. Július 25., kedd Népe Kiskunfélegyháza és környéke Szerkeszti: Szász András Hírek KIÁLLÍTÁS. Dr. Meislné Gondos Hildegárd festőművész portrékiállítása július 31-től tekinthető meg a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ aulájában. A tárlatot Málik Béla grafikus nyitja meg délután 5 órai kezdettel. A kiállítás augusztus 13-ig látogatható. BÚCSÚ GÁTÉRON. Falubúcsút tartanak vasárnap Gátéron. Az ünnepi szentmisét Bábel Balázs, kecskemét-kalocsai érsek celebrálja. NÉVADÓ ÜNNEP. Rigó József nevét veszi fel a közeljövőben a bugaci általános iskola. Rigó József 1922-1959 között dolgozott a községi iskolában. Először néptanítóként, majd mint igazgató. A névadó ünnepséget szeptember 2-án tartják. Az ünnepségen emléktáblát is avatnak az egykori pedagógus tiszteletére. A rendezvényen részt vesz Lezsák Sándor, a parlament oktatási és tudományos bizottságának elnöke is. A szervezők az ünnepségre várják Rigó József tanítványait, barátait, munkatársait, mindazokat, akik ismerték. EGY DARABKA MÚLT. Au gusztus 2-án nyílik meg Szántó Piroska tárlata a félegyházi Kiskun Múzeumban. Ezzel ötre emelkedik a múzeum állandó kiállításainak száma, melyek mellett több időszaki kiállítás is várja az érdeklődőket. Az épület emeletén látható az az állandó kiállítás, amely Kiskunfélegyháza történetét mutatja be az őskortól napjainkig, történeti, néprajzi és régészeti gyűjteménye révén. Megtekinthetők többek között a honfoglalás kori félegyházi leletek, a város nagyhírű kismesterségeinek remekei. ■ Kiskun TV-müsor Kedd: Sugárzott adás: 10-től 20 óráig: 10.00 Képújság, 16.30 Benzingőz - autósport magazin, 17.00 Thalassa - a tenger • magazinja, 17.30 Pumukli 17. rész, 18.00 Telefonbetyár - Keresztes Nagy Zsolt műsora, 19.00 Régiónk hírei, 19.30 Sportvarázs. Szerda: Sugárzott adás: 14-től 24 óráig: 14.00 Képújság, 17.00 Perla Negra - Fekete Gyöngy 19. rész ism., 17.55 Műsorismertetés, 18.00 Életadók-mezőgazdasági magazin, 18.40 Activity, 19.00 Régiónk hírei, 19.15 Hány az óra, Vekker Úr - magyar film, 21.10 Régiónk hírei ism, 21.25 Életadók - mezőgazdasági magazin ism., 22.05 Képújság. Csütörtök: Sugárzott adás: 14-től 24 óráig: 14.00 Képújság, 17.00 Perla Negra- Fekete Gyöngy 20. rész., 17.55 Műsorismertetés, 18.00 Csillagvizsgáló: Hevesi Tamás, 18.30 Szivárvány - sztármagazin: Hexina, 19.00 Régiónk hírei, 19.15 Film, 20.45 Klippek, 21.00 Régiónk hírei ism., 21.15 Csillagvizsgáló ism., 21.45 Képújság. Péntek: Sugárzott adás: 14-től 24 óráig: 14.00 Képújság, 17.55 Műsorismertetés, 18.00 Utazás a Föld körül, 18.30 Klippek, 18.40 Activity, 18.50 A nyár kérdése, 19.00 Régiónk hírei, 19.15 Film, 20.40 Bajai halászléünnep 2000., 21.00 Régiónk hírei ism., 21.15 Perla Negra 20. rész ism., 22.05 Képújság. Szombat: Sugárzott adás: 8-tól 18 óráig: 8.00 Műsorismertetés, 8.05 Gyermekműsor, 9.00 Ébresztő - telefonos játék és információs műsor, 9.30 Thalassa a tenger magazinja, 10.30 Képújság. Vasárnap: Sugárzott adás: 8TÓ118 óráig: 8.00 Műsor- ismertetés, 8.05 Életadók - mezőgazdasági magazin, 8.40 Bajai halászléünnep 2000. ism., 9.00 Heti hírösszefogaló, 10.00 Terra X - természettudományi magazin, 11.30 Képújság. Hétfő: Sugárzott adás: 14-től 24 óráig: 14.00 Képújság, 17.00 Perla Negra - Fekete Gyöngy 21. rész, 17.55 Műsorismertetés, 18.00 Képes recept, 18.30 Életképek -jelenkor, 18.50 A nyár kérdése, 19.00 Régiónk hírei, 19.15 Film, 20.40 Életképek-je- lenkor ism. 21.00 Régiónk hírei ism., 21.15 Képes recept ism., 21.45 Képújság. PONYVA Teherautó-, utánfutó- és takaróponyva gyártása.^ Tel.: 76/460-653 Kkfháza, Vak Bottyán a. 57. Gyárak mellett nem jó lakni A bikahegyiek tiltakoznak a tervezett ipartelep ellen A Bikahegy egy részének ipari területté minősítését az üzemek fejlesztésével, illetve új vállalatok számára betelepülési lehetőség biztosításával indokolta a város. Az érvek között szerepelt a jövendő ipari park megalapozása is. A környékbelieket azonban nem győzték meg az érvek. Kiskunfélegyháza A Csanyi úttól délre, illetve a Csanyi út és a szentesi vasútvonal közé eső iparterület rendezéséről legutóbbi ülésén tárgyalt a város képviselő-testü- lete. A közgyűlésen részt vettek azok a környékbeliek is, akiket a változtatás közvetlenül érint. A bikahegyiek úgy érzik, az iparterület tervezésekor nem vették figyelembe érdekeiket. Az üzemek terjeszkedésükkel a lakóházak közvetlen szomszédságába kerülnek. Az ott élők, mondhatni, teljesen el lesznek zárva a külvilágtól. Egyik oldalról a gyárak, a másikról pedig a vasúti sín veszi körbe házaikat. Ha a városba akarnak menni, csak kerülővel tehetik. Nem beszélve a vasúti kocsik rakodását kísérő zajról: hordógörgetés, dübörgés, egyéb. A környékbeliek szerint a zaj ellen egy esteleges védő fasor ültetése sem jelent megoldást. Szemerédi Imre közel két és fél évtizede él a környéken. Elmondta: éjszakánként képtelenek aludni a kamionok és fémhordók dübörgésétől. Előre félnek attól, mi lesz, ha a közvetlen szomszédságukban lesznek a gyárak. Az ivóvizet is kénytelen a városból hordani, mivel fúrott kútjuk vize a talajba került vegyszerek miatt ihatatlan. A környékbeliek szerint, a terület iparteleppé minősítésével ingatlanjaik leértékelődnek, eladhatatlanná válnak. Ezért azt szeretnék, ha az önkormányzat kisajátítaná, megvásárolná házaikat. Értesüléseink szerint az önkormányzatnak viszont nincs anyagi lehetősége az ingatlanok kisajátítására. A témával kapcsolatban megkerestük a városi főépítészt is. Rédeiné Bondor Klára jelenleg szabadságon van, így nem sikerült elérnünk. ' VAJDA PIROSKA Megkérdeztük olvasóinkat Mi a véleménye Papp Lajos személyfuvarozó szerint: - Az áthelyezés súlyosan érint bennünket. Ez fél éven belül már a harmadik helyünk. Mire az emberek megszokják, hol vagyunk, már mehetünk egy következő utcába. Az önkormányzat ugyan megígérte, hogy táblákat állíttat fel, amelyek jelzik a taxiállomást, de ezt nem teljesítették. Eredeti helyünket, a Viola ABC előtti teret tudnám elképzelni állandó állomásként, de a város távolabbi tervei ezt valószínűleg nem teszik lehetővé. Az áthelyezésnek köszönhetően egyre kevésbé vagyunk elérhetőek, a forgalmunk pedig legalább 60 százalékkal megcsappant. a költözésekről? Czibolya János mindenben egyetért társaival:- Úgy vélem, Kiskunfélegyházának csak egy központja van. Mi, taxisok most átkerültünk egy mellékutcába, ahol nem vagyunk szem előtt. Időbe telik, mire az utasok megszokják, hol találnak meg bennünket. Sokan abban sem biztosak, van-e most taxi a városban, vagy nincs. A megoldás az lenne számunkra, ha az önkormányzat találna egy végleges helyet. Jelenlegi helyünk minden szempontból hátrányos, a forgalmunk jelentősen visszaesett. Pedig az a célunk, hogy az utasokat szolgáljuk, és nem utolsósorban, hogy mi is keressünk. Tóth László félegyházi taxis hasonlóképpen vélekedik:- Jelenlegi, Korona utcai helyünket egyáltalán nem tartom jónak. El vagyunk dugva egy mellékutcába, az emberek keresnek bennünket. Egy múltkori utasom például úgy találta meg a taxiállomást, hogy három-négy embertől kérdezősködött. Jó lenne, ha jól látható helyen, a központban lehetnénk. Itt, az Isten háta mögött senkinek sem jó a forgalma. Az utasok pedig kérdezősködés helyett inkább gyalog mennek. Olyan végleges helyet kellene találni, ami a főutcán van, vagy legalábbis a városháza és a mozi környékén. TANCTABOR A HITTANYÁN. Vasárnap véget ért a móricgáti Hittanyán megrendezett tánctábor. A sorrendben hatodik táborban a fiatalok és korosabbak latin és standard táncokat tanulhattak. A táborozást a Fülöp Atya Alapítvány támogatásával ezúttal is Kiss Gábor szervezte. A 47 táborozót Móczó János sze- gedi tánctanár oktatta. ____________________________________________ fotó. hjl f á/vo/fne WOLF AUTÓSBOLT Kiskunfélegyháza, Daru u. 7. Tel.: 76/466-591 VW, Audi, FIAT és egyéb nyugati autóalkatrészek széles választékával várja kedves vásárlóit. | Valvollne OLAJOK TERÜLETI KÉPVISELŐJE. PETŐFI NÉPE Kiskunfélegyházi Szerkesztősége KOPASZNÉ GÁL KATALIN kereskedelmi irodavezető Kiskunfélegyháza, Mártírok u. 1. Tel.: 76/463-274, g 06-30/9987-375 5 CSAPÁGYBOLT Kkfháza, Dr. Holló L. u. 29. (ES*os út, Szolnoki ABC*vel szemben) Ékszíjak» szimeringek, csapágyak, zégergytirttk, "O" gyűrűk) golyók és görgők. Tárcsacsapágyak) csapágyházak) variátorszljakt Y csapágyak nagy választékban raktárból, illetve 24 órás beszerzéssel. Utánvéttel is! Nyitva: H*P: 8-18; Szó: 8-12 óráig. Tel: 76/466-512 g Hétvégi ügyelet: 76/467-026,30/9034-763. § seny színhelye volt a napokban a bugaci lőtér. Ä versenyt a Délibáb Sportlövő Egyesület szervezte. A hölgyek közül Eva M. Hauser bizonyult a legjobbnak. A legjobb férfi Miklós Tibor, míg a legjobb if- júsági lövő Szalai Tibor lett. _____________________fotó, kiss László B ővülő szolgáltatási kör Kiskunfélegyháza Hamarosan egyéni vállalkozói igazolványokat és útleveleket is be lehet szerezni a félegyházi okmányirodában. A városháza földszintjén év eleje óta működő irodában eddig csak a személyi igazolványt és személyazonosítót, illetve lakcímet igazoló hatósági bizonyítványt adták ki. Novembertől az egyéni vállalkozói igazolványt és az útlevelet is az okmányiroda állítja ki. Jövőre a közlekedésigazgatási feladatok is átkerülnek az okmányirodákhoz. Állásajánlatok A megyei munkaügyi központ kiskunfélegyházi kirendeltsége a következő munkalehetőségeket ajánlja: Férfiak: minősített hegesztőt, szerkezeti lakatost, közlekedés- építő és gépésztechnikust alkalmaznának Kiskunfélegyházán, szórási gyakorlattal rendelkező festőt Csongrádon. Nők: varró- és tűzőnőt keresnek Kiskunfélegyházán. Mindkét nem: cipőgyártót vennének fel Kiskunfélegyházán, valamint kosárfonót Tiszaal- páron. Anyakönyvi hírek Születtek: Kovács Szabolcs Péter (anyja neve: Pappert Anita), Kiss László (Dobos Gyöngyi), Farkas Tibor Balázs (Pap-Ferenc Andrea), Patyi Alex (Farkas Katalin), Petrovics Amanda Bianka (Balogh Mária), Pásztor Alexandra Anna (Molnár Anikó), Németh Norbert (Oláh Zsuzsanna), Pintér Ágnes (Bodor Julianna), Gémes Luca (Gulyás Bernadett Mária), Tompos Máté (Horváth Andrea Rozália), Szabó Pál (Barna Katalin Terézia), Dósai Nikolett (Vidács Ildikó), Balog Vivien Viktória (Szabó Rita). A kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Általános Iskola határozott időre (egy tanévre) felvesz •1 fő ANGOL-BÁRMELY SZAKOS TANÁRT vagy - angol spec, kollégiumot végzett tanítót angol nyelv tanítására, az iskola 1-5. évfolyamán. Az állás 2000. augusztus 16-ától tölthető be. Bérezés a Kjt. szerint. Jelentkezni írásban benyújtott pályázattal lehet, 2000. augusztus 15-élg. Cím: 6100 Kiskunfélegyháza Kossuth u. 31. Tel.: 76/561-112 41491 Házasságot kötött: Szivák Attila - Mráz Orsolya Mária, Tisócz- ky Róbert László - Kocsis Bernadett, Kurucz Ferenc - Bense Erzsébet. Meghaltak: Sallai Mária, Parádi Pálné Oláh Margit, Hrus- kár István, Tarjányi Antalné Fábián Rozália, Tarjányi Sándorné Ábrahám Mária, Csűri László - Kiskunfélegyháza, Samu Imre - Gátér, Ferenczi Mihályné Csipái Anna - Bugac, Mészáros Vil- mosné Vincze Franciska - Tisza- alpár. A K0LCS0NZ0 kínálatából:- Szőnyeg-, kárpittisztitó gépek- HILTI fúrók, 40 mm-ig- Véső-bontó kalapácsok- Rotációs kapa, motoros szivattyú- Fűnyírók, siivényvágó- Videokamera Szombaton és vasárnap lakáson, irodában, üzlethelyiségben SZŐNYEGTISZTÍTÁST VÁLLALUNK! Kiskunfélegyháza. Holló László u. 17. Nyitva: H-P: 8-12, 13.30-18; t Szó: 8-13 óláig. Telefon: 76/460-021 és 06-20/321-0155 Í-Y-TRADjb CSEMPERAKTÁRÁRUHÁZ KISKUNFÉLEGYHÁZA Izsáki út Tel.: 76/466-733 Nagy választékkal és kedvező árakkal várja vásárlóit. 1480 Ft 1180 Ft Falicsempék, II. o., 20x30 méret: Padlólapok, II. o., 33x33 méret: BEMUTATÓTEREM: Kazinczy u. 1. sz. Tel.: 76/430-444