Petőfi Népe, 2000. július (55. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-20 / 168. szám

12. oldal - Petőfi Népe PETŐFI NÉPE 2000. Július 20., csütörtök 208 EVE NEM SZEGYENKEZNEK. Kiskunhalason a református templom bejárata mellett volt erede­tileg ez a szégyenkő. A kőre ültették vagy állították közmegvetésre azokat, akiket valamilyen vétekben bűnösnek ítéltek. A házasságtörőknek, paráznáknak, káromkodóknak, hazudozóknak ma már nem kell a szégyenkőtől tartaniuk, mert ezt a büntetési formát 1792-ben megszüntették. __________fotó: pozsgai N umizmatikai hírős nap _______A MAI NAP_______ V éradókat várnak Az ÓVSZ Kecskeméti Területi Vérellátó és a Bács-Kiskun Me­gyei Vöröskereszt szervezésé­ben a napokban is több helyen lesz véradás. Holnap, azaz júli­us 21-én reggel 9-től 12 óráig a nyárlőrinci művelődési házban várják a véradókat. Július 25-én, kedden 9-12-ig a szabadszállási művelődési házban, 26-án, szer­dán 10.30-13.30-igLajosmizsén, az Olivia Kft.-nél fogadják a vé- rükkel segíteni tudókat. _____■ Ke cskemét Ha július utolsó szombatja, akkor numizmatikai hírős nap. Ugyan­is a Magyar Éremgyűjtők Egye­sületének Kecskeméti Csoportja hagyományosan ekkor rendezi a gyűjtők találkozóját. Július 29- én immár tizennegyedik alka­lommal. Vélhetően most is, akár­csak a korábbi esztendőkben, százszám érkeznek majd érdek­lődők az ország minden tájáról. A GAMF (Izsáki út 10.) aulájá­ban 8-13 óráig tartó program díszvendége a nagykőrösi szüle­tésű Csikai Márta érem- és szob­rászművész lesz. A sok-sok szo­bor és érem mellett az MNB által idén kiadott, Veszélyeztetett ál­latvilág című érmesorozat egyik darabját is ő tervezte. Az ezüst 3000 forintos emlékpénz az eu­rópai hódot ábrázolja. Egyebek mellett ezt is megtudhatják az ér­deklődők a vele való beszélgetés során. A beszélgetést a Kecske­métről elszármazott, Szegeden élő dr. Nagy Ádám numizmati- kus, muzeológus vezeti. _____■ A NAP VICCE Cicvarek feldúltan érkezik haza a munkából.- Ma aztán jól odacsaptam a fő­nököm asztalára!- Na végre! - csillan fel Cicva- rekné szeme. - És mit szólt hoz­zá?- Mit tudom én? Szabadságon van! Táborok és uszoda Császártöltés keket. Ez utóbbi programnak-------------------------------------nem az iskola ad otthont, hanem A vakáció alatt sem üres a csá- a közeli Vörös-mocsár kömyé- szártöltési iskola. Jelenleg kéz- ke. A nyári hőségben egy kis hű- művestábor, a jövő héten fafara- sítő is jól jön néha, e célra az is- gó-, majd azt követően termé- kólái uszoda tökéletesen megfe- szetvédelmi tábor várja a gyere- lel. _________■ M áról holnapra » expressz apróhirdetések • A LORD BÖNGÉSZDÉBE ÚJ KILÓS ÁRU ÉRKE­ZETT AZ ALSÓ TEREMBE!--------------------------------------------------------------- '42136' A KÁC támfa eladó. 30/25-40-825.--------------------------------------------------------------- '41796' AVIA A31. 91. évj. eladó; szgk.-csere érdekel. 20/332-4191.--------------------------------------------------------------- *42222' BAROMFITELEPRE kisegítőt keresünk, nyugdí­jast is. Hetényiek előnyben. 30/2282-599.--------------------------------------------------------------- '41960' BORSOD megyei bor-nagykereskedés aug. 1- jétől vásárolna nagy tételben kannás és 2 l-es pet palackos bort nagy mennyiségben. Tel.: 06-20/9462-151----------------------------------------------------------------'42282' BORT felvásárolunk. Tel.: 06-30/9534-269--------------------------------------------------------------- '41722' BORT veszek, származásival: 20/3343-957.-------------i------------------—--------------------------- '40588' B PESTEN albérlet kiadó, 2-3 diáklánynak, az Oktogonnál. Tel.: 06-20/9982-848--------------------------------------------------------------- '42287' ELADÓ jó állapotban lévő 3 tag gyűrűshenger, amely közúton is vontatható. Fülöpszállás, At­tila u. 8.------------------------------■-------------------------------- '42233' E LADÓ targonca, Rak 2, dízel jó állapotban. Tel.: 06-30/9151-484----------------------------------------------------------------'42243' E LADÓ 88-as évj. ZT-323-A tip. traktor. Kisebb csere érdekel. 30/94-32-285.----------------------'-----j-----:---------------------------- '41933' F ORD ESCORT 1.6D 85-ös, 3 ajtós, jó állapot­ban eladó. 78/462-949.-------------------------------------------------------------- *42214' F ORD Escort (81) 1.3B eladó. Telefon: 78/421-104. •42275* Valutaárfolyamok Pénznem 1 egységre VÉTEL ELADÁS USD 276,18 280,08 DEM 130,32 134,31 ATS 18,67 18,96 CHF 165,84 169,53 ITL 0,13232 0,13567 ESP 1,5351 1,5851 , GRD 0,7619 0,7905 ! Kecskemét, Kossuth tér 3. (Aranyhomok H.) Nyitva: H-P: 8.00-16.45 Tel.: 76/481-529 FORD Transit 2.0 B+G 3 szem. 2,4 t-ra gyárt­va 3,51 összterhelésre vizsg. 85-ös évj. köny- nyű fémváz szig. felépítmény 11 lég-m3 kis di­fihibával, egyébként kitűnő állapotban (szla.- képes). Tel: 06-20/3588-763-------------------------------------------------------------- '42284' G ÁZOLAJ-HÁZHOZSZÁLLÍTÁS. T.: 20/350-7479-------------------------------------------------------------- '42283' K ISKÖRÖSÖN 3 szobás családi ház nagy kert­tel eladó. T.: 78/312-187, esti órákban--------------------------------------------------------------- '42285' KKMAJSÁN 2,5 sz. lakás eladó. 20/9-934- 904.----------------------------------------------------------------'42281' LADA 1200 (87) rossz állapotban: 70 E Ft-ért eladó. Érd.: 78/321-597.--------------------------------------------------------------- '42277' 8 Lada 1500-as kerek lámpás 95-ös, törtfe­hér, 20.000 km-rel eladó. Irányár: 570.000 Ft. 06-20/9-340-106.----------------------------------------------------------------*42052' LAKÁSOK festését, mázolását vállalom Kecs­kemét és környékén! 06-30/213-33-94.----------------------------------------------------------------'41964' NAGY bálás réti széna eladó: 150 db. Tel.: 30/218-7581----------------------------------------- *42240* NAGYMÉRETŰ utánfutó és automata fürész- szalag-élező eladó. 30/2077-222.--------------------------------------------------------------- .42199' OPEL Calibra 2.5 V6 94. évj. Mo.-n vásárolt klímával, sok extrával eladó. Cserét beszámí­tok. 20/9603-007.-------------------------------------------------------------- *42053* P ERMETEZÖSZIVATTYÚK, GLIALKA, REGLONE, SCAMPI0N kedvezménnyel eladó. 30/9720- 407.--------------------------------------------------------------- '42254' 8 Renault U-es, 1,6 dízel, 87-es évj., friss műszakival eladó. Érd.: 76/455-528 v. 76/376-100. _________________________________ *34494* SKODA 105 (81): 70 E Ft eladó. 78/421-104.-------------------------------------------------------------- '42271* T 25-ÖS kistraktor eladó. 77/401-759.--------------------------------------------------------------'42050' T25-ÖST vagy T30-ast vennék. 78/312-584.--------------------------------------------------------------- '41953' TOYOTA Yaris Terra '99.09. havi, sérülésmen­tesen, törzskönywel, fehér színben eladó. Ár: megegyezés szerint. 20/31-66-694.-------------------------------------------------------------- '42048' Ú J betonoszlop eladó: 30/245-3844.---------------------------------------------------------------*41954' V ÁSÁROLNÉK kp.-ra kukoricát, árpát, zabot, 30 q-tól. 20/9690-603.----------------------------------------------------------------*41942* VW Golf IV. 1.4 Euro villámpiros, digitális klí­mával, 16-os alufelnivel, téli-nyári és sportgu­mival, riasztóval, tolatásérzékelővel, 6 hóna­pos, 5300 km-rel, hibátlan állapotban eladó. Irányár: 4,1 M Ft. Érd.: 30/9-383-027.- '42069' VW Golf (81) 1.6D eladó. 30/9-782-574.-------------------- '42274' V W Jetta (80) 1.3 törött eladó. 78/321-388.----------------------------------------------------------------'42276' VW Transporter platós törött (82) 1.6D, 6 sze­mélyes eladó. 06-30/9-782-574.--------------------------------------------------------------- '42272' ZAB szállítva: 30/9432-472.--------------------------------------------------------------- '42223' ZASTAVA GTL 55 tip., 86-os, 2 év mü.-val sür­gősen eladó. Irányár: 129 E Ft. 20/3533-616.--------------------------------------------------------------- '42241' ZBSZ 500-as zúzó-bogyózók és KHS 40-es, 60-as prések eladók. Érd.: 20/9-256-654.--------------------------------------------------------------- '42288' ZSUK zárt felújított állapotban és ETZ 150-es eladó. T.: 06-70/210-13-92, Bácsalmás----------------------------------------------------------------'42169' 2 0 db vemhes juh eladó. Telefon: 78/460- 081.------------------------------------------------------■------- '41677' 4 éves fekete-deres heréit (arab), 6 éves lip. kanca csikóval eladó. 30/9458-049.----------------------------------------------------------------*42266' 500-AS szalagfűrész eladó. 30/25-40-825--------------------------------------------------------------- '41795' A Bács-Touring kft. a volt FIAT márkaszerviz továbbra is vállalja FIAT gépjárművek garancián túli javítását sok éves tapasztalattal. Kecskemét, Bihar u. 8. Tel.: 76/501 -801 ;501 -803 [ j (Nissan Márkakereskedés) ' " Színes világ A német zseni is magyar Hayingen Németország legfiatalabb érettségizője Magyaror­szágról származik. A fiút Franz Királynak hívják és 14 éves. Intelligenciahányadosa 145-150 körül van. Szülei orvo­sok. Franz sokoldalú tehetség: a természettudományokban, a nyelvekben és a művészetek­ben egyaránt kiváló. 18 hóna­pos korában már ismerte a be­tűket, háromévesen pedig felol­vasott a szüleinek. Osztálytár­sai sokat csúfolták okossága miatt, a tanárai pedig idegesítő- nek tartották, hogy mindig kér­dez... Franz most azt tervezi, hogy orvoslást, matematikát, számítástechnikát és fizikát fog tanulni, aztán professzorként kutatásokat folytat és tanít. Bern Éppen 200 éves a ber­náthegyi kutya. A jámbor négylábút rendsze­resen rumoshordóval a nya­kában ábrázolják, s hűsége­sen csillogó szemével még a legelvadultabb kutyagyűlö­lők szívét is meglágyítja. Ős­apja, a 200 évvel ezelőtt szü­letett Barry az Ágoston-rendi szerzeteseknek a Szent Ber- nát-hágón lévő vendégházá­ban látta meg a napvilágot. A szerzetesek rossz időben gyakran mentek ki a hóba keresni az eltévedt, esetleg lavina alá került utazókat, s Barry állítólag 40 ember életét mentette meg. A legrégibb orosz szöveg? Moszkva Orosz régészek XI. század ele­ji zsoltárszövegeket találtak. A Dávid király zsoltárait tartalma­zó négy viasztábla a tudósok szerint a legrégibb orosz szö­veget alkotja. A táblákra Veli- kij Novgorodban akadtak rá a kutatók. Koporsó­konkurencia Bonn Tiltakoznak a német kopor­sógyárosok. Ugyanis nemré­giben kartonkoporsók kerül­tek forgalomba. A tiltakozók szerint e modellek nem elég stabilak, és nem mindig áll­nak ellen a rájuk zúduló föld­nek. A szakma eddig még úgy ünnepelte a kartonko­porsókat mint ökológiai és jutányos alternatívát a ha­gyományos fakoporsókkal szemben. Ám azóta kiderült róluk, hogy a krematórium­ban sem felelenek meg a tö­kéletes hamvasztáshoz, mert kevés égő anyagot tartalmaz­nak. A hír morbid, de igaz. Japán népviseletbe öltözött lányok mu­tatják be az új 2000 yenes bankjegyet. A bankjegy kibocsátásának időpontja egybeesik a G8-ak okinawai találkozójával. fotó: epa A nyár legszebb pillanata n iijui Iwi|iiLwiJm IIIUIIUIH Olyan rövid a nyár! Gondoskodj róla, hogy le ne maradj a legszebb pillanatairól! Szereld fel magad egy Nokia 5110-essel és Praktikum Priváttal bruttó 31 900, Praktikum Classic-kal bruttó 35 900 vagy Praktikum Pro-val bruttó 43 900 forintért! Amiből 3 600, 8 100, illetve 18 000 forintot lebeszélhetsz! Az ajánlatban szereplő készülék csak Pannon GSM SIM-kártyával használható. Az árak az áfát tartalmazzák. A részletekről és további készülékajánla- u . ,r., _s_. ^ , , j ,v tokról érdeklődj képviseleteinken (Baja. Vörösmarty u. 1-3.; Kecskemét, Petőfi S. u. 8.) vagy a hoz- u? „j «kB. ff zád legközelebbi hivatalos viszonteladónknál! Készülékajánlatunk és az ajándék FM rádiós headset a • ' készlet erejéig tart. Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálat: 06 20 920 0200. www.pannongsm.hu ... ..." "

Next

/
Thumbnails
Contents