Petőfi Népe, 2000. július (55. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-20 / 168. szám
2000. Július.20., csütörtök Petőfi Népe Jo napot! tippek, ötletek a mindennapokra Szerkeszti: Sz. Miklós Magda Nincs lehetetlen, csak keresni kell! Az álláskereső klubok módszereivel könnyebb munkát találni Állás nélkül Öröm a gyereknek, gond a szülőknek Jó dolog, ha naponta munkába indulhat az ember. Ám ezt csak az tudja igazán, aki eltöltött már hosszabb-rövi- debb időt állás nélkül. A Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ minden lehetséges- módon igyekszik segíteni a munkanélkülieket. Tevékenységéről általánosságban sok mindent tudunk. Ám arról talán maguk az érintettek sem hallottak még, hogy a megyeszékhelyen és Baján úgynevezett álláskereső klubot is működtetnek. Hazánkban külföldi példák nyomán honosodtak meg e klubok, természetesen az itteni viszonyokra adaptálva. Országszerte jelenleg harmincnégy álláskereső klub várja a segítségre szorulókat. Mint a munkaügyi központok szolgáltatásai, a regisztrált munkanélküliek számára ez a fajta segítségnyújtás is ingyenes. A vidékiek számára a bejárás költségeit is megtéríti a központ. A klubban kis létszámú csoportoknak tartanak foglalkozásokat, háromhetes turnusokban. Kecskeméten az elmúlt hat esztendő során 66 csoport végzett már, több százan találtak munkát az itt elsajátított módszerek segítségével. . A klubba minden munkanélkülit várnak, a nyolc osztályt végzettektől egészeit a diplomásokig. A munkaügyi központban szórólapok tájékoztatnak e lehetőségről, § az ügyintézőkön keresztül, személyesen vagy telefonon is lehet jelentkezni a kurzusokra. Pályakezdő munkanélkülieknek éppúgy igyekeznek segíteni, mint a tartósan munkanélkülieknek. A csoportokat folyamatosan szervezik, jelentkezési sorrend szerint. A háromhetes kurzus első hetében az álláskeresés módszertanával ismerkednek meg a tagok. Minden fontos .dologról szó esik, amit tudniuk kell a munkát keresőknek. Hogyan írjanak önéletrajzot? Hogyan viselkedjenek, amikor a munkáltatóval találkoznak? Milyen legyen a megjelenésük? Mi mindent kérdezhet tőlük a munkáltató, mi az, amit nekik is feltétlenül meg kell kérdezniük? Számos olyan témát érintenek, melyek elsajátításával a munka- nélküliek megtanulják „eladni magukat”. Azt is megtanulják, hogyan lehet felderíteni a meg nem hirdetett állásokat. A következő két hét a gyakorlaté: az intenzív álláskeresés, a munkáltatók megkeresésének időszaka. A klub mindehhez technikai hátteret és szakmai segítséget biztosít (hirdetési újságok, számítógép, fénymásolás, telefon stb.). Az álláskereső klub igen sikeres: idén január-februárban az ide járók 75 százaléka helyezkedett el, éves átlagban 65-70 százalékos ez az arány. A kurzusok indítása előtt minden érdeklődővel személyesen is elbeszélgetnek a szakemberek. Megeshet, hogy a jelentkezőnek nincs is szüksége a klub segítségére, s az illető már egyetlen beszélgetés, egyéni tanácsadás után is sikeresen talál munkát. Feltérképezik a munkanélküliek képességeit és készségeit, s igyekeznek ezekkel összhangba hozni elképzeléseiket. Ám igen fontos, hogy tudja a munkát kereső, mit szeretne, mert csak reális vágyakra alapozva hozhat sikert az itt töltött három hét. Az itt dolgozó kollégák- bár behatároltak a lehetőségek- szívesen segítenek enyhén fogyatékos embereknek is, hogy munkához jussanak. A következő csoport szeptember 4-én indul. A jelentkezőket folyamatosan várják. A klub elérhetősége: Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ Álláskereső Klubja, Kecskemét, Klapka utca 34. III. em. 318. Tel.: 76/486-596. PÁLHÁZI ILONA Javában tart a vakáció. A Bács-Kiskun Megyei Rendőrfőkapitányság bűnmegelőzési osztályának munkatársa, Bakos Rita főhadnagy sorozatunkban a nyári szünidő veszélyeire és gondjaira hívja fel a szülők, gyerekek figyelmét. A PEDOFÍLIA Hazánkban az utóbbi néhány évben került előtérbe a ped- ofília. A szó a felnőttek gyermekek iránti szexuális vágyát jelenti. A pedofilok többsége férfi. A kislányokhoz vonzódnak, vannak viszont homoszexuális pedofilok is. Sokan közülük gyermekkorukban átestek szexuális zaklatáson. Mások gátlásosak, elégedetlenek párkapcsolatukkal vagy éppen szexuális teljesítőképességükkel, A legveszélyesebbek a perverzek. Tervszerűen hajtják végre tetteiket. Áldozataikat örömszerző tárgynak tekintik, sokszor kínozzák, akár meg is ölik őket. A pedofilok általában olyan munkahelyet választanak, ahol feltűnés nélkül lehetnek a kicsik közelében. Igyekeznek megszerettetni magukat a gyerekekkel. Figyelmesek, apró ajándékokkal kedveskednek. Azok pedig sokszor a szülői szeretet megnyilvánulását 14tják ebben a viselkedésben. A pedofil felnőttek először csak Ids szívességeket kérnek a gyerekektől, majd elcsalják őket a lakásukra. Udvariasak, türelmesek, értenek a gyerekek nyelvén. A feltétlen bizalom megszerzése után aztán előadják kívánságaikat. A kicsik pedig nem mernek szólni szüleiknek. Szégyellik, ami velük történt. Félnek a fenyegetések beváltásától. A verésektől, a még több erőszaktól. Még nagyobb a baj, ha családon belüli a pedofília. Szülő, nevelő, rokon is követhet el ilyen bűn- cselekményt. Az ilyen cselekményeket minél hamarabb a hatóságok tudtára kell adni. A kicsik nem szívesen beszélnek, ennek ellehére kideríthető az igazság. Bizonyos jelek ugyanis egyértelműen árulkodnak. A zaklatás jelei a tisztázatlan eredetű sérülések, a nehézkes mozgás. A visz- szahúzódó magatartás, indokolatlan kimaradások. Szexuális bűncselekményre utal a véres, szakadt alsónemű, a nemi szervek viszketése. A gyereknek ilyenkor nehezükre esik az ülés. A fizikai közeledést fenyegetőnek érzik. A zaklatás odafigyeléssel, figyelemfelhívással megelőzhető. Mondjuk meg a gyereknek: nem minden felnőtt gonosztevő, de kötelező az óvatosság. Nem szabad elfogadni semmit ismeretlenektől. Udvariasan tájékoztathatják őket arról, merre van például a legközelebbi buszmegálló, de nem kell az illetőt elkísérni. A tolakodó érdeklődőt pedig azonnal faképnél kell hagyni. Mindenkivel szemben kell annyi távolságot tartani, hogy támadás esetén el lehessen menekülni. Az egyedül otthon lévő gyerek pedig soha ne engedjen be idegent. Egy pohár vízre, egy perc telefonra sem. Az erőszakoskodó ellen hívja át a szomszédot, vagy telefonáljon a rendőrségnek. KOVÁCS JUDIT Dolgozni akarnak. Az álláskereső klub jelenlegi kurzusának néhány résztvevője Nagy Anikó klubvezetővel. A fiatalok már túl vannak az első hét módszertani beszélgetésein. Ezekben a napokban az apróhirdetéseket böngészik, találkozókat szerveznek a munkáltatókkal. FOTÓ! P. i. bau max Nyitva tartás: hétfő-péntek 8.30- 19.00 szombat 8.30- 18.00 é p í t é s h e z szépítéshez vasárnap 9.00-16.00 LENYIRTUK AZ ARAKAT JÚLIUS 20-TÓL, AMÍG A KÉSZLET TART TURBÓ SILENT 32 ELEKTROMOS FŰNYÍRÓ Teljesítménye 900 W, Fűgyűjtője 26 1, 3 fokozatú magasságállítás • xx 2517827, xx 70482317 11990 KECSKEMÉT, Kurucz krt. 8. Telefon: (76) 481-499 Vigyázzunk a nap alatt! Bőrünk védelme Néhány nap múlva melegszik az idő. A napfényesebb időszakokban érdemes megszívlelni a szakember tanácsát, miszerint ajánlatos évente egyszer elmenni bőr- gyógyászati rákszűrésre. Evek óta hangsúlyozzák ugyanis az ultraibolya-sugárzás káros hatásait.- Sokat haliam mostanában az ultraibolya-sugárzás káros hatásairól. Mennyire igazak ezek, vagy mennyire veszélyesek? - kérdeztük Kertesi Zsuzsanna bőrgyógyászt.- Valóban vannak veszélyei a napozásnak. Pánikot azért nem kell keltenünk, de nagyon komolyan kell venni ezeket. Az igaz, hogy sokkal nagyobb a sugárzás mértéke, mint évtizedekkel, vagy akár csak néhány esztendővel ezelőtt is. Ezt mindenki a saját bőrén is lemérheti. Akinek a testén például anyajegyek vannak, azokat kell leginkább óvnia a sugárzástól, azoknak a változásait kell figyelemmel kísérni. Ajánlott ezért minden évben elmenni bőr- gyógyászati rákszűrésre. Ezen a pigmentált anyajegyeket vizsgáljuk, esetleg fotódokumentációval tudjuk kísérni, hogyha annyira sok elváltozás található a testen.- Az erősebb ultraibolya-sugárzástól szaporodnak el ezek az anyajegyek, illetve nőnek meg?- Mindenekelőtt egyéni hajlam kell hozzá, de befolyásolja természetesen a sugárzás mennyisége, illetve a mértéke is. A már meglévő anyajegyekben is változásokat okoz az ultraibolya-sugárzás.- Hogyan lehet védekezni?- Akinek pigmentált anyajegye van, kenje be külön őket olyan készítményekkel, amelyek vízál- lóak. Az anyajegyeket egy 20 fölötti, esetleg 30 körüli faktorszámú készítménnyel ajánlatos védeni a káros napsugaraktól. A test többi részét pedig a bőrtípustól függően 5-ös, 4-es, 8-as naptejjel. Ez már egyénenként változik.- Mit tehet az, aki már leégett?- Kerülje a napozást, a napon hosszabb ideig való tartózkodást, ameddig teljesen meg nem gyógyul a bőre. Ha hólyagos lett, vagy erős fájdalmat érez, akkor mindenképpen keresse föl a bőrgyógyászt. Arra pedig addig is nagyon kell ügyelni, hogy ne száradjon ki a bőr. Ezért gyakran kell krémezni, lehetőleg magas víztartalmú készítményekkel. Virágporok a levegőben ___________________POLLENJELENTÉS__________________ pa rlagfű ÍWm libatopféfék útifű pázsitfűfélék gombák Allergenitás , ++++ ++++ +++ +++ m ++++ Buda Pest Békéscsaba Kecskemét Pécs Szekszárd ______________________________________________________________ Fotás:ÁNTSZ Allergia Az esős, hűvös időjárás miatt továbbra is igen alacsony az ossz pollenkoncentráció. így a főbb nyári allergének, a parlagfű (Ámbrosia), az üröm (Artemisia), a pázsitfűfélék (Poaceae), a liba- topfélék (Chenopodiaceae), az útifű (Plantago) és a csalán (Urtica) pollenjének légköri koncentrációja nagyon kis mennyiségben mérhető a pollencsapdák mintáiban. Az allergén gombák koncentrációja viszont többször rendkívül magas szintet ért el. A következő napokban is várható, hogy hasonlóan alakul a pollen és gombaelemek légköri mennyisége. Jelmagyarázat: + panaszt egyáltalán nem okoz, illetve az allergenitásáról nincs adat ++ nem gyakori allergén, keveseket betegít meg +++ gyakori allergén, többen megbetegedhetnek tőle • ++++ nagyon gyakori allergén, igen sokan szenvednek tőle * alacsony koncentráció ** közepes koncentráció *** magas koncentráció * * * * nagyon magas koncentráció