Petőfi Népe, 2000. július (55. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-20 / 168. szám

2. oldal - Petőfi Népe VÉLEMÉNYEK HÍR HÁTTÉR 2000. JÚLIUS 20., CSÜTÖRTÖK UH ",©Sr Jó napot! Július 20., csütörtök Köszöntjük az Illéseket! Az Illés bibliai név, jelentése: Jahve az én Istenem. Kö­szöntjük a névnapjukat ma ünneplő Éliána, Éliás, Gyön­gyi, Jeromos, Margaréta és Margit nevű olvasóinkat is! Lapszél Kapitalisták Nem értek egyet azzal, hogy a Munka törvénykönyvének ter­vezett módosítása kiszolgáltatot­tabbá tenné a dolgozókat. Igenis nagyon sok előnye van annak, ha a munkavállalót éjjel-nappal dolgoztatják, mint egy állatot. Nem kell majd veszekednie munkavállalónéval például ar­ról, hisz nem lesz otthon, hogy a karácsonyfa szépen áll-e, jó helyen fog-e felgyulladni vagy arrébb kéne tenni tíz centivel?! Munkavállaló időnként kap majd fényképeket gyermekeiről, akiknek elsőáldozásáról és bal­lagásáról is lemarad, hiszen a főnök azt mondja neki, hogy „Sanyikám, zdmeg, nem igaz, hogy pont most kell elmenned." Egy nagy áruházlánc szép öltö­nyökbe csomagolt elöljárói már most bejelentették, hogy köszi, akkor ők majd állandóan nyitva lesznek, ezzel is kielégítve ked­ves vásárlóik igényeit. Persze, a szemét, kapitalisták minket szol­gálnak ki. Ha nem lenne olyan, akinek éppen húsvéthétfőn jut eszébe, hogy haladéktalanul vá­sárolnia kell egy citromillatú fel­támadott Jézuskát marcipánból, akkor nem lenne ünnepi nyitva tartás. De van olyan. _■ RÉSZVÉNYÁRFOLYAMOK (2000. július 19.) Borsodchem 8 790 Ft Ű Fotex 304 Ft Ű Matáv 1865 Ft Ű Mól 3 975 Ft 0 OTP 14 690 Ft Ű Rába 2 260 Ft 0 Richter 13 845 Ft Ű Zalakerámia 2 580 Ft ű BUXi 8363,46 +2,32% eltérés az előző záróértékhez képest BankVVustria Creditanstalt BEFEKTETÉSI ALAPOK HOZAMA EGY ÉVRE VISSZAMENŐLEG 2000. 07. 19-én CA Kötvény Alap 16,02% CA Részvény Alap 8,92% 6000 Kecskemét, Kisfaludy u. 8. Tel.: 76/612-100 „ C£?f2J\lELR.p*"«4itó Kecskemét, Dobó krt. 8. (Centrál Passage Üzletház) Pénznem 1 egységre Vétel Eladás USD 277.5000 283.5000 DEM 131.5000 133.2500 ATS 18.7500 19.0000 ITL 0.1325 0.1360 CHF 165.5000 169.2500 FRF 39.0000 40.4000 CAD 1872000 193.5000 NLG 116.0000 119.0000 SKK 5.0000 6.3000 ESP 1.5400 1.5850 Napközbeni árkorrekció lehetséges! Tel.: 76/418-884 Nyitva mindennap: 8-21 óráig. Internet: www.goldinfo.hu AZ MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre, forintban) Angol font 422,22 Cseh korona 7,30 Euró 260,22 Német márka 133,05 Osztrák schilling 18,91 Lengyel zloty Svájci frank 65,01 168,25 Szlovák korona 6,12 USA-dollár 281,99 NYÁRI ÚTTORLASZ. A tiltakozásnak a képen látható sajátos módját választotta Barcelonában a minap két lakásfoglaló. Meztelenül zárták le a városba vezető utat, mivel kilakoltatták őket. Se lakásuk, se nadrágjuk... ____________________________ ___ ___fotói im F ontos kellékünk az ágy Életünknek több mint egynegye­dét az ágyban töltjük, mégis na­gyon soKan nem biztosítják a nyugodt ágyjelenetek számára az ideális hátteret. Most elsősorban nem a pásztorórára, hanem az al­vásra gondoltam. A nyugdíjas apóka a sarki kocsmában - esténként többször - három feles pálinkára négy korsó sört hajt fel altató gya­nánt. Aztán másnap csodálko­zik, hogy nem voltak piheköny- nyű álmai, s még reggel nyolc óra tájban is visszahúzza az ágy. ő nem tudja, hogy az alkohol za­varja az alvás természetes ritmu­sát és problémát okoz a reggeli felkelésnél. Egyes fiatalok este futnak fél órát, aztán csodálkoznak, hogy fekvőhelyükre bezuhanva még két óra múlva sem szunyókálnak. Pedig ez természetes következ­mény, hisz minden olyan tevé­kenység, amely élénkítő hatású, késlelteti az elalvást. A migrénnel küzdő feleség es­te tíz óra tájban jól kiveszekszi magát a családfővel, aztán cso­dálkozik, hogy a hajnali órákban később hunyja le pilláit, mint an­nak idején az első nászéjszakán. Persze a belső, lelki rugója min­denkinek más és más. Ennek ellenére az alvással kapcso­latban egyes dolgokra nem árt odafigyelnünk. Hisz nem mind­egy, sem nekünk, sem közvet­len környezetünknek, hogy reg­gel mélabúsan, lomhán vagy tettrekészen, kivirultan ébre­dünk. Tehát az ágy fontos kellékünk, ám igazán hasznos csak akkor lesz, ha mindig ügyelünk rá, hogy milyen állapotban fekszünk bele! A nyugodt alváshoz nem­csak az ágyban, az agyban is rendnek kell lennie. Hírháttér • Ebtenyésztés • Hírháttér » Ebtenyésztés * Hírháttér Harci kutyák támadásai Szerdán Budapest XIX. kerületében Idős asszonyt támadott meg egy harci kutya. A nőt könnyebb sérüléssel kórházba szállítot­ták. A kutyát a rendőrök lelőtték. Az alábbi­akban az MTI Sajtóadatbankjának összeál­lítását közöljük az Idei kutyatámadásokról. MaqyarorszAo Január 19. - A Csongrád megyei Deszken egy nagytestű keverék pásztorkutya kiugrott egy magánház udvaráról, és rárontott az újságki­hordóra. Az eb a férfi mindkét kezét összeha- rapdálta, egyik kisujját összeroncsolta. Február 15. - Komáromban két Staffordshire terrier harci kutya kiszabadult ketrecéből, és rátámadt egy férfira, akit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. Március 19. - Kutyatámadás okozta egy hétéves budapesti kisfiú halálát Újpesten, a Tungsram vízi sporttelepen. Március 21. - A Pest megyei Sződligeten életveszélyesen megsebesült egy kisfiú, a nagy­mamája pedig könnyebben, amikor mindket­tőjüket saját bokszer kutyáik marták meg. A gyermeket kivérzéses sokkos állapotban szállí­tották a váci kórházba, ahol két alkalommal is megműtötték. Március 23. - Törökbálinton súlyos sérü­léseket szenvedett egy hároméves kislány és a nagymamája, amikor rájuk támadt két rotweilerük. A gyermek a vállán, a nyakán és a fején sérült meg, a nagymama egész testét összeharapdálták a kutyák. A kislány több­órás műtéten esett át a Budapesti Szent János- kórházban. Március 24. - Szécsényben egy asszony rosszul lett a házuk udvarán, elesett, majd fia rottweilere a tarkóján többször megharapta, és fejéről egy darab bőrt kiszakított. Április 20. - Budapest IX. kerületében, a Lónyay utcában egy Staffordshire terrier harci kutya a combján megharapott egy kisfiút, akit súlyos sérülésekkel szállítottak a Madarász utcai kórházba. Április 27. - Budapest VIII. kerületében, a Dankó utca 14. számú házban egy pitbull kinézetű kutya támadott meg egy szolgálatban lévő rendőrt. Az áldozat szolgálati fegyverével a kutyára lőtt, s eltalálta a gerincét. A rendőr nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Május 17. - Nyíregyházán súlyos koponya- és agyburoksérülést szenvedett egy kisfiú, amikor a fejébe harapott egy doberman. Május 21. - Egy Nádudvar melletti tanyán kaukázusi juhászkutya mart meg egy 52 éves férfit. Az áldozatot nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel szállították a debreceni Kenézy Gyula-kórház baleseti sebészetére. Június 9. - Dunaharasztiban egy kéthetes cse­csemőt valósággal széttépett a család két mala- mud kutyája. * Június 12. - Kecskemét belvárosában a főtéren, a nagytemplom előtt két megvadult kóbor kutya megtámadott és összeharapdált egy 37 éves hajléktalan nőt, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. Az agresszív kutyákat nyolc lövéssel egy vadőr tette ártalmatlanná. Június 13. - Baján egy bácsalmási férfi szen­vedett súlyos alkar- és lábsérülést, amikor egy helyi lakos bekerített udvarára lépve két rot­tweiler rátámadt és összeharapdálta. Június 14. - A Veszprém megyei Nyirád község­ben egy terrier-német juhász keverékkutya az utcára szökve rátámadt egy tízéves kisfiúra, aki a hasfalán és a lábán szenvedett könnyebb sé­rüléseket. A megvadult állatot egy szolgálaton kívüli rendőr terítette le négy lövéssel. Nézőpont Hámori Zoltán ________ S aját magunkat gyarmatosítjuk Drágaság van. Ilyen tömören, lényegretörően és drámai sűrítéssel kifejezni csak idősebb parasztasszony tudja magát. Meg esetleg Móricz Zsigmond. Utoljára huszonöt évvel ezelőtt a nagyanyámtól hallottam ezt a mondatot: drágaság van. Mostanában erre a dologra más kifejezé­sek divatoznak. Például mondok egyet: „A piacgazdaság immanens törvényszerűségeiből következő árfelhajtó tényezők befolyásának konkrét megjelenésével kell számolni.” Lefordítsam? Magyarul azt jelenti, hogy drágaság van. Magyarul: drágaság van nincs az a balladai homály, vagy Stephen King borroríró, aki fölöz­ni tudná. Vegyünk egy egyszerű példát, amire most már mindenki hivatkozik. Azt mondják a nagy cégek, hogy az energia áremelése miatt nekik is emelni kell az árat. Ilyen például a Mol, a nagyobb húsüzemek, takarmánykeverők, -előállítók, szolgáltatók, vagyis mindenki, aki alapanyagot szállít. Nekik annyiba kerül - érvelnek -, mint a németeknek, tehát nem adhatják olcsóbban. Miért? A választ se ott kell ke­resni, ahol csak szótárral bol­dogul az ember Magyarorszá­gon magyarul. Hanem hol? A piacgazdaságban, mely pa­raszti ésszel leegyszerűsítve úgy működik, mi mibe kerül, plusz valami haszon. Nos ezt nálunk úgy ködösítik, hogy Dehogynem. Ugyanis a magyar munkabér sajnos a németnek kö­rülbelül tizede. Magyarországon magyar munkabérért dolgoznak a munkások, ennélfogva az ugyanazért a pénzért megvásárolt energi­ából tizedannyi költséggel tudnak bármit is létrehozni. Ki teszi zsebre a maradékot? Gondolom, a kormány is ebből indult ki, ami­kor nem fogadta el a gázáremelési indítványt csak. úgy. Ha Magyar- országon ugyanannyi költséggel állítanak elő egy liter benzint az olajfinomítóban, mint Németországban, akkor a magyar szakmun­kásnak muszáj lenne körülbelül egymillió-kétszázezer forintot fi­zetni bruttóban. Havonta. Annyit fizet? Nem. Akkor hol, és kinél a haszon? Nyilván megy valahova. Viszont ennek folyományaként a töredék munkabért zsebregyűrő magyar meg se tudja fizetni a kintihez mért árú termékeket. Saját magunkat gyarmatosítjuk. Innen van a drágaság. Ahogy Rejtő Jenő írta egy alkalommal: Itt van a kutya lényege elte­metve. Kincs az ajtó mögött Eqirualók Mintegy háromszáz, többsé­gében XVIII. századi vallási tárgyú könyv került elő az egerszalóki parókián egy mostanáig rejtett ajtó mögül. A köteteket Salánki Mária fedezte fel, midőn egy vizesblokknak keresett helyet az épületben. A könyvtár-magyar szakos pedagó­gus az így meglelt ajtó mögött föltáruló helyiségben a polcokon több száz, szemmel láthatóan ré­gi könyv sorakozott. Közelebbről megszemlélve a köteteket kide­rült, hogy nagyobbrészt több száz éves könyvritkaságokat rejt a helyiség, amelyben feltehetően évtizedek óta nem járt senki. A legrégebbi kötetet, amely Ludovico Granaten teológiapro­fesszor által összegyűjtött prédi­kációkat tartalmazza, a címlap tanúsága szerint 1577-ben Ant­werpenben nyomtatták. A szak­értők szerint a gyűjtemény legér­tékesebb darabja egy 1691-ben, Fridi János nagyszombati nyom­dájában készített, magyar nyelvű hungaricum, ______________■ K IA legjobb munkatársa! Sophia, ShumaisDOHC Sportágé 2otdux4 2.299.000 Ft-tól szervo­kormány, galvanizált karosszéria, öblös csomagtér, biztonságos utastér, Igényekhez mért felazereltségekkell 4.499.900 Ft-tól Pragio komfort 2 7D84LE szervo K 2700 szervo 2.099.900 Ft+áfa-tól alacsonyplatós tgk. 2.7D 84 LE különböző felépítményekkel. 2.292.000 Ft+áfa óriási (2750 mm hosszú) raktérrel. 6 személyre vizsgáztatva Is. 2.429.000 Ft+áfa RwdeléjféWte/.líMgyínlézés, <k7a> KIA MOTORS Kecskemét, Autószalon: Március 18. u. 3-5. Tel.: 76/477-263,30/9-456-333 _____ B amutatÓtarem: Sill-Coop Bsvásárlócsntrum Tel./fax: 76/461-730, vasárnap is. Baja, Szabadság u. 2. (volt műszaki bőit), illetve Szabadság u. 5. (volt festékbolt) alatti üzlethelyisége Érdeklődni: SZIGMA Rt. Kiskunfélegyháza Tel.: 76/461-177 41981

Next

/
Thumbnails
Contents