Petőfi Népe, 2000. július (55. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-19 / 167. szám

14. oldal - Petőfi Népe 2000. Július 19., szerda PETŐFI ÉLETMÓDTÁBOR. A hajdani harcos életmódot, a magyarság hagyományait, szokásait, kézműves tevé­kenységeit ismerhetik meg azok a gyerekek, akik részt vesznek az idei lakiteleki életmódtáborban. A tábor július 6-án kezdődött, s holnap ér véget. Az ország minden részéről érkeztek ide gyerekek. A táborvezetőt, Hidán Csaba történész-régész tanárt mindig érdeklődéssel hallgatták._________fotó; sz. a. _____A MAI NAP_______ V éradókat várnak Ma- 10.30-tól 13.30-ig Lajosmi- zsén lesz véradás, az Olivia Kft.- nél. A véradást az ÓVSZ Kecs­keméti Területi Vérellátó és a Bács-Kiskun Megyei Vöröske­reszt szervezi. A szakemberek várják a vérükkel segíteni tudó önkénteseket. ■ A NAP VICCE A részeg elveszti egyensúlyát, és legurul az Astoria aluljáró lépcsőjén. Egyjárókelő fölsegíti- Látja, barátom - mondja -, nem kellett volna annyit inni. Mire a részeg:- Nem inni nem kellett volna, hanem menni nem kellett volna! Veteránautós találkozó Szabadszállás A hétvégén nemzetközi veterán­autós találkozó lesz Szabadszál­láson. Az öreg járgányok az 52-es úton, a Kurjantó csárdánál gyülekeznek 22-én, szombaton délelőtt 10 órakor. A 85 meghí­vott mellett minden 1965 előtt gyártott autó tulajdonosát is szí­vesen látják. A Kálvin téren a program fő­védnöke, Kazatsay Zoltán köz­lekedési helyettes államtitkár mond megnyitót. A nap folya­mán lesznek táncbemutatók, au­tós ügyességi körverseny s gi­tárkoncert is. Az eredményhir­detés délután ötkor kezdődik. Másnap az autókaraván Duna- földvárra, majd a solti Révbér- pusztára látogat. ___________■ K unfehértói Nyár 2000 Kunfehértó verseny. A megmérettetésen két­--------;---------------------------- tagú csapatok indulhatnak. Va­A ki a hétvégét vízparton szeret- sárnap a Nádas Csárda teraszán né tölteni, az látogasson el Kun- tartják a hagyományos tóparti fehértóra! Szombaton 9 órakor ultibajnokságot. A szervezők kezdődik a strandon a fejelő- minden érdeklődőt várnak, ■ NÉPE Színes i r : f világ Felhők közt született Isztambul Kisbaba született a Sun Express légiforgalmi társaság egyik jára­tán. A kislány élete végéig in­gyen élvezheti a társaság szol­gáltatásait. Jasmine 35 éves édesanyjára váratlanul törtek rá a szülési fájdalmak. A gép piló­tája hangszórón kérte orvos je­Véget ért a kórusolimpia Linz Véget ért Linzben az első kórus­olimpia. Egy héten át 60 ország 350 kórusa, összesen mintegy 18 ezer énekes mutatta be tudá­sát. A legtöbb - szám szerint 44 Sétálni vitte a kígyót lentkezését. Szerencsére egy német orvos is volt az utasok között, s ő nyomban segített. A pilóta közben Isztambulban kért leszállási engedélyt. Az édesanyát és a babát kórházba szállították. Mindketten egész­ségesek. Az orvos, Haupt dok­tor életében most először veze­tett le szülést. Langenfeld- kórus Oroszországból érke­zett. Ausztriát 35, Németorszá­got 34 kórus képviselte. Az é- nekversenyt tudományos prog­ram is kísérte. A részvevők Brahms, Schönberg és Bruck­ner műveivel foglalkoztak. Egy részeg német nyug­díjas a minap halálra rémisztette a lagenfeldi járókelőket. A 67 éves öregúr ugyanis kedvenc óriáskígyójával sé­tálgatott. Mentségére legyen mondva: alkoholmámorban. A 3,5 méter hosszú és közel 30 kilós tigriskígyóját a nya­ka köré tekerte, kísérőjük pedig német juhászkutyája volt. A járókelők riasztották a tűzoltóságot. Azok hazaszál­lították a furcsa triót. Az úr kígyója, az Elő-Indiában ho­nos, vörösesbarna foltos tig­riskígyó áldozatait körülgyű­rűzi és összeroppantja... Medvetámadás egy kempingben Alaszka Egy alaszkai kemping­ben barnamedve járt. A hívatlan vendég meg­ölt és szinte teljesen fel­falt egy 41 éves férfit. Az eset a Kanadával határos Hyder nevű településen tör­tént. A hegyvidéki falu lakói velőtrázó segélykiáltásokra lettek figyelmesek. Ám mire a kempinghez értek, már nem tudtak segíteni a szeren­csétlen emberen. Nagy való­színűséggel a medve akkor támadt a férfire, amikor az a zuhanyozóba igyekezett. A medvét a helyszínre érkező rendőrök lelőtték. ELEFANTBÉBI RABSÁGBAN. A közelmúltban megszületett a ti­zennyolcadik elefántbébi a Sri Lanka-i állat-árvaházban. A Pin- newela árvaházban menedéket nyújtanak a megsebesült és el­hagyatott elefántoknak. fotó; era A PEUGEOT KEDVEZŐ NYÁRI AJÁNLATÁBAN: KAMATMENTES HITEL, VAGY EGY ÉV INGYENES CASCO! A kecskeméti Peugeot Carlion Már­kakereskedés és Szerviz az év szinte minden időszakában különleges ajánlatokkal várja az oroszlános már­ka kedvelőit. A nagy sikerrel zárult Partner- és 306 Saint Tropez-időszak után (néhány hét alatt több tucat ta­lált vevőre a jól felszerelt nyári model­lekből), máris itt a Peugeot újabb, ez­úttal a népszerű haszonaépjárművek- re érvényes ajánlata. A Boxer és az Expert modellekre ka­matmentes hitel, vagy eay év ingye­nes casco azokra a gépjárművekre, amelyeket 2000. augusztus 31-éiq átvesznek új tulajdonosaik! Érdemes megjegyezni, hogy az Expert, amely raktere 4 köbméteres, és 3 személyes utasfülkéje van, ettől a hónaptól már a világsikert aratott, csendes járású, gyors és kis fogyasz­tású HDI-motorral is rendelhető! A Boxer újdonsága pedig 14 (!) köb­méteresre bővített raktér! pen gépjárművételen törik a fejüket. Sokáig nem érdemes azonban gon­dolkodni, mert augusztus 31-éig valószínűleg csak a magyarországi készleten lévő gépjárműveket vehetik át tulajdonosaik. Éppen ezért a Peugeot haszongép­járműveit érdemes most megtekinte­ni és megrendelni! Hogy hol? Raktár négy keréken! Ráadásul rendkívül kedvező vásárlási és üze­meltetési feltételek mellett, valóban meggondolandó azoknak a vállalko­zásoknak, vállalkozóknak, akik ép­Kecskeméten, a Carlion márka- kereskedésben és szervizben, a Szt. László körút 33. szám alatti szalonban, a Szélmalom Csárda mellett. § A Peugeot Carlion telefonszáma: 76/501-733, 418-094. Nyitva: naponta, 8-17; szombaton 9-13 óráig. * PEUGEOT Máról 1 10I na P ra 1 • expressz apróhirdetések A LORD BÖNGÉSZDÉBE ÚJ, NAGYMÉRETŰ ÁRUK ÉRKEZTEK: 44-52-ES MÉRETIG!------------------------------- -41867­A P&P Pékáru Kft. a kiskunfélegyházi és kun­szállási üzemébe felvételre keres 1 fő villany­szerelőt. Az alkalmazásnál előnyt jelent kis­kunfélegyházi vagy kunszállási lakhely és erősáramú gépszerelői gyakorlat. További fel­világosítás a 06-30/9-656-733-as telefon­számon kérhető.--------------------------:----- *41919* A KÁC támfa eladó. 30/925-48-25.------------------------------- *41796* » Árpa, búza, galambborsó eladó. 76/382- 412.------------------------------- *41894* B ARKAS zárt tgk, 84. évj, friss műszakival sür­gősen eladó. 30/9558-090.------------------------------- *41915* B ONTOTT kisméretű tégla 12 Ft/db; 320 m2- es faház elemekre bontva eladó. 20/9964- 775.------------------------------- *41402* B OR, 500 I alföldi vegyes fehér 12 M, 80 Ft/I eladó, Jánoshalmán. 77/401-855, este.------------------------------- *41617* B ORT felvásárolunk. Tel.: 06-30/9534-269------------------------------- *41722* C ITROEN BX 1.7TD 91-es jó állapotban eladó. 20/3-356-076.------------------------------- *41911* D AIHATSU Applause 1.6 B+G, 91-es eladó: 889 E Ft. 30/9583-380.------------------------------- *41662* D ETK-115 típusú 1 egytengős szippantó eladó és rávaló új szivattyúk. Tel.: 06-20/9-819- 357 —----------------------------- *41947* D ÍZEL magánjáró, összkerekes felezés eladó. 06-60/360-919.------------------------------- *41718* E LADÓ 35 db birka. Érd.: 06-20/9927-568.------------------------------- *41949* E LEKTROMOS mérleg eladó. I: 79/321-261----------------------:--------- *40560* F IAT Marea Weekend 1.616V 97.09. hitelre is: 1.999 E Ft. 77/422-596,30/9583-380.------------------------------- *41602* F IAT Regata 1.7D 86. évj.: 399 E Ft eladó. 77/422-596, 30/9583-380.------------------------------- *41608* F ORD Sierra 2.0 B+G 85. évj. 5 a.: 349 E Ft el­adó. Érdeklődni lehet a 77/422-596, 30/9583-380-as telefonszámokon.------------------------------- *41635* H ÁROMKEREKŰ Honda Gyro és Suzuki robo­gók eladók: 06-20/9858-713.--------------------- *41651* HYUNDAI Pony 1.5B 91. évj. 4 a.: 849 E Ft el­adó. 30/9583-380.------------------------------- *41944* H-39-ES törzskönyvezett tenyészkan eladó: 06-30/240-3374. H-5580-AS körbálázó és K-454-es kisbálázó eladó vagy traktorra cserélhető! Érd.: 30/225-81-14.------------------------------------------------------;------- *41917* I VEC0 35-8 89-s 0, zárt, friss műszakival, ere­detvizsgával eladó. 20/985-9717.-------------------------------------------------------------- *41956* » Kecskeméti munkahelyre keresünk 25-35 év közötti, számítógéppel dolgozni tudó női munkatársat hosszú távra. Jelentkezni lehet: 20/9449-316.--------------------------------------------------------------- *41891* KERESEK 30 ha fölötti területet tanyával vagy anélkül, megvételre. 30/217-78-62.--------------------------------------------------------------- *41767* KIS és nagy bálás szénát vennék. Tel.: 06- 20/9657-069--------------------------------------------------------------- *41941* KÖR- és nagykocka szalma eladó. 60/303- 531.--------------------------------------------------------------- *41822* KÖRBÁLÁS szalma kapható Halas határában, tarlóról: 1700 Ft/db. 60/488-039.--------------------------------------------------------------- *41561* LADA kombi 1.5 B+G 94. évj. sürgősen eladó. 30/9558-090.--------------------------------------------------------------- *41916* »Lada 2105 90-es, piros, jó állapotban: 360.000 Ft-ért eladó. Tel.: 78/441-097--------------------------------------------------------------- *41895* »Lada 2107, 6 éves, piros 680.000 Ft-ért eladó. T.: 78/441-215--------------------------------------------------------------- *41844* LADA 2107 95.12. havi évj. gyári állapotban: 720 E Ft eladó. 06-30/2-063-146.--------------------------------------------------------------- *41818* LÚDNEVELŐ táp, kb. 30 q eladó. Érd.: 76/454-759.--------------------------------------------------------------- *41918* L-60 IFA fixes kevés km-rel, megkímélt álla­potban eladó: 06-60/380-420, 77/495-014.--------------------------------------------------------------- *41897* MERCEDES 124 2000 90. évj. eladó v. kis dí­zelcsere érdekel: 76/369-542.-------- .--------------------------------------------.41829* M ITSUBISHI Lancer 1.8D 85-ös 4 a.: 449 E Ft eladó. 77/422-596, 30/9583-380.--------;------------------------------------------------------ *41603* M T. választási bikaborjú eladó. 78/448-092.---------------------------------------------------- *41929* R ENAULT Clio 1.2B 94-es 5 a., 1. tulaj, 53 E km, hitelre is: 1.199 E Ft. 77/422-596.--------------------------------------------------------------- *41639* RENAULT Mégane 1.4 metálzöld extrákkal, 96-os eladó: 76/491-269 és 06-70/213-46- 67.---------------------------------------------- *41878* S TRUCC0K, 2 hetestől eladók. Telefon: 30/2180-668.--------------------------------------------------------------- *41892* T25-ÖST vagy T30-ast vennék. 78/312-584.----------------------------------------------------------------.4,953. T AVALYI körbálás lucerna eladó. 60/303-531.--------------------------------------------------------------- .41827* TEHENEK, lovak, borjúk eladók. Tel.: 79/376- 088,06-20/3-106-107 '------------------------------------------------------- *41940* TOYOTA Hiace 91-es 2.0B, 2 év műszakival, új gumikkal eladó. Irányár: 1,025 M. 20/9-772- 925. TRABANT kombi 1.1 90.12.: 299 E Ft eladó. 77/422-596, 30/9583-380.--------------------------------------------------------------- *41661* TRABANT 601-es '89-es nagyon jó állapotban eladó. 78/456-198.--------------------------------------------------------------- *41910* TRITIKÁLÉ eladó. Tel.: 76/376-867----------------------------r-,-----------------------r----- *41863* U AZ zárt 6 fős, gázzal, megkímélten eladó. Csere érdekel. Ár: 300 E Ft. 20/9394-884.------------------------------ *41952* Ú J betonoszlop eladó: 30/245-3844.--------------------------------------------------------------- *41954* ÚJ utánfutó eladó. Érdeklődni lehet: 77/424- 154.--------------------------------------------------------------- *41591* ÚJ olasz függesztett és vontatott szórókeretes és axiál ventilátoros permetező 440-2200 I- ig eladó. 06-77/486-387. ——------------------------------------------------------- *41865* V ÁSÁROLNÉK kp.-ra kukoricát, árpát, zabot, 30 q-tól. 20/9690-603.----------------------------------------------------------------*41942* V ILLANYPÁSZTOR 12.500 Ft. Tel.: 20/9394- 884----------------------------------------------------------------*41951* V W Bogár 1.3 teljesen felújítva eladó vagy cserélhető. 60/484-600, 79/423-266.---------------------------- *41925* V W Golf II. 1989-es, benzines, tulajtól eladó. 06-30/2-188-236. ­----------------------------------------------------------------*41908* V W Golf 1.3B. 91. évj. 5 a.: 899 E Ft eladó. 30/9583-380.----------------------------------------------------- *41636* W EIMAR rakodógép 950 E Ft, terepes Skoda Liaz 8,3 t póttal 1,2 M Ft eladó. Tel.: 06- 60/497-586; este: 79/322-512--------------------------------------------------------------- *41931* ZBZ 300-as szőlőzúzó, nagy teljesítményű; léelválasztó, szőlőfogadó garat eladó. Érd.: 78/312-016 vagy 20/9586-802.--------------------:-----------------------■------------------ *41948* S 10 db kecske eladó. T.: 06-30/2498-658--------------------------------------------------------------- *41836* 360 méter 63-as KPR öntözőcsövek 15 m-es szálakban, és rendszám nélküli 5 t-s román pótkocsi eladó: 06-30/912-6455.-------------------;------------------------------------------- *41845* 5 00-AS szalagfűrész eladó. Érdeklődni lehet: 30/9254-825.--------------------------------------------------------------- *41795* Valutaárfolyamok Pénznem 1 egységre VÉTEL ELADÁS USD 276,09 279,99 DEM 130,30 134,29 ATS 18,67 18,96 CHF 166,04 169,74 ITL 0,13229 0,13564 ESP 1,5348 1,5848 0 GRD 0,7619 0,7905 6 ’ S Kecskemét, Kossuth tér 3. (Aranyhomok H.) Nyitva: H-P: 8.00-16.45 Tel.: 76/481-529 *41890* *41945*

Next

/
Thumbnails
Contents