Petőfi Népe, 2000. július (55. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-19 / 167. szám
■4 §U 2000. Július 19., szerda SPORT Petőfi Népe - 11. oldal Újra veszélybe került a láng ___________Olimpia _________ O limpia (már csak 59 nap) - Ismét veszélybe került az olimpiai láng Ausztráliában: az ötkarikás fáklyával futó staféta útvonalától alig 500 méterre - rövid idővel odaérkezése előtt - kilyukadt egy 45 tonnás gáztartály. Tartalma szétáramlott Na- racoorte városában, Adelaide-től 200 kilométerre. A fáklyát a váltó aznapi utolsó futója vitte, aki már közel volt a kitűzött célhoz, amikor bekövetkezett a baleset. Az olimpia lángot az mentette meg, hogy nem került a gáz áramlásának szélirányába. A helyi rendőrök, illetve a város biztonsági erői gyorsan kiürítették a környéket. Tizenkétmillió jegy kelt el Labdarúgás Az elmúlt idényben a német labdarúgó Bundesliga I. és II. osztályának 36 klubja több mint 12 millió jegyet adott el bajnoki mérkőzésekre. A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) szerint az első osztályú találkozókra 8.849 millió, a másodosztályúakra 3.306 millió belépőt váltottak a pénztárakban. Ez mérkőzésenként csaknem húszezer (19.862) fizető nézőt jelent. A belépők átlagban 24,67 márkába kerültek. Bajnoki címekért ugrattak _____ Díjugratás____ Pi lismarót-Bassaharcon rendezték meg az országos felnőtt díjugrató-bajnokság egyéni és csapatdöntőjét, amelyen hárman képviselték Bács-Kiskun megyét. Sebők János (Bajai Agroinnova LK) Nabucko, Tóth Balázs (Kiskunhalasi Viltfang LK) Félix és Hugyecz Mariann (Kecskemét- Hetényegyházi Hullám LK) Za- pon nevű lovával ugratott. A Bács-Kiskun megyeiek a 4. helyen végeztek a csapatversenyben, a bajnokságot Pest megye csapata nyerte. Az egyéni összetett versenyben a még ifjúsági korú Hugyecz Mariann a 8., Sebők János a 14?, Tóth Balázs pedig a 16. helyen végzett az erős mezőnyben. Hugyecz ezzel a teljesítményével tagja lett a magyar ifjúsági válogatottnak, amely augusztus 17-20. között az ifjúsági Európa-bajnokságon szerepel. A felnőtt összetett díjugrató-bajnokságot Szász Attila (Mezőkovácsházi LK) nyerte Vulkán nevű lovával. Megelőzve Túri Józsefet Nightife nyergében (Rutt- ner Farm) és Rezgő Zoltánt Cap- riccióval, aki a Budapesti Honvéd SE versenyzőjeként végzett a harmadik helyen. ' Gólkirállyal erősített a Halas Csipkét népszerűsítenek a női kézilabdázók? Augusztus elején kezdi meg felkészülését az első osztályú szezonra a Kiskunhalasi Női Kézilabda Sport Egyesület, amely magabiztosan nyerte meg a másodosztályú bajnokságot. A halasi gárda tízpontos előnnyel végzett az NB I/B keleti csoportjának élén, a szintén tavaly kiesett miskolci csapat előtt. Kézilabda A szezonban lejátszott 26 bajnokijuk közül - a bőcsi - mérkőzés végződött vereséggel, de döntetlent is csak egyetlen alkalommal tudtak kiharcolni a KNKSE ellenében. A halasiak idegenben is legyőzték a másik nagy riválisukat, a szintén az élvonalbeli szereplés után ácsingózó hódmezővásárhelyieket. Az ősztől ismét sztárgárdákat fogadó kunsági kisvárosban az átigazolási hírek foglalkoztatják a szurkolókat. A bajnokcsapattól Katkó Andrea játékosedző mellett Asztalos Judit távozott. A lejárt szerződésű játékos, Romvári Frigyes elnök tájékoztatása szerint családi okok miatt megy el Halasról. Katkó Andrea viszont a Bibó István Gimnáziumban kapott testnevelő tanári állást, amely nehezen lett volna összeegyeztethető az NB I-es gárda tre- nírozásával. Ezért egy székesfehérvári edzővel szeretnének megállapodást kötni. Egy fővárosi jelöltjük is van a posztra, ha mégsem jönne létre a szerződés. Az elnökség emellett három játékossal akarja megerősíteni a halasi bajnokcsapatot. A gárda gerincét továbbra is a helybéli fiatalok alkotják, hiszen nagyon erős az utánpótlásbázis. Nemrég szerződést kötöttek a NB I/B gólkirályával is. Keller Andrea, a Kecskeméti Delfinben ontotta a találatokat. A ferencvárosi nevelésű, 23 éves, jobbkezes átlövő összesen 218 gólig jutott az 1999/2000-es szezonban. A hétvégén az is eldőlt, hogy a 25 éves Béres Ágnes is Halason fog játszani a jövőben. A balkezes hölgy a bőcsi csapatból szintén két évre került a Dél-Alföldre. A Spanyolországban idegenlégióskodó, Takács Andrea újabb - egy évre szóló - kölcsönadásához is a halasiak hozzájárulása kell majd, a játékos viszont még nem nyilatkozott az elképzeléseiről. A halasiak erősítési terveiben jugoszláv játékosok is szerepeltek. Egy korábbi jugoszláv válogatott, egy bajmoki lány irreálisan sok pénzt kért az elnök tájékoztatása szerint. Három másik játékos áráért viszont nem szerződtették le a német, spanyol ajánlatokkal bíró kézilabdást. Ahogyan a Vojvodina ajánlatával sem tudtak versenyezni. Romániai jelöltjük is volt, mivel legalább tíz kiszemelt kell, hogy sikeresek legyenek a játékospiacon. Az október 15-én induló bajKeller Andrea (jobbról a labdával) ősztől az élvonalbeli halasi csapatot erősíti. fotó, b. r. nokság anyagi feltételeit is igyekszik megteremteni - az igazolások mellett - a KNKSE elnöksége. A kék-fehér játékosnak ugyanis kötelező lesz a napi két-háromszori edzéslátogatás, amiért fizetés is fog járni. Az első osztályban már elengedhetetlennek tartják a profizmust, és maga a tagság is a járulékos költségek emelkedésével jár együtt. Az ez évi 8 milliós támogatás mellé így újabb 5 millió forintot kaptak a város önkormányzatától. A helyi vállalkozók pedig még februárban ígéretet tettek arra, hogy az önkormányzathoz hasonló összeget biztosítanak a halasi klubnak. Az NB I-es szerepléshez egyébként minimálisan 30 millió forintot tartottak szükségesnek a vezetők. Ez az összeg éppen a felét tenné ki például a békéscsabai klub éves költségvetésének. A tárgyalások ellenére sem sikerült viszont még a halasiaknak főszponzort találniuk. A városban ezért az is felmerült, hogy a Halasi Csipke nevét kellene felvenni - a kézműipari remekmű hatékonyabb népszerűsítése érdekében - a mostani KNKSE-vel szemben. PAPRIKA TAMÁS Jegy nincs, a pénz pedig elfogyott Hugyecz Mariann Zapon nevű lovával az akadály felett. A sydneyi olimpia szervezőbizottsága (SOCOG) meglepődéssel vette tudomásul, hogy számos afrikai ország még nem biztosította csapata repülőjegyét az olimpiára. Sandy Hollway, a SÖCOG egyik igazgatója sürgősen Kamerunba utazott, amikor megtudta, hogy húsz afrikai országnak még nincs meg a repülőjegye Sydneybe. Bár az egyes országok utazási költségeit a NOB fizeti, de a SOCOG sajtószóvivője szerint az afrikai országok másra költötték a számukra átutalt utazási költségeket. - Természetesen biztos vagyok benne, hogy ez a pénz is az olimpiával kapcsolatos kiadásokra ment, de ez nem segít azon, hogy nehéz dolguk lesz azon országoknak, amelyek nem foglalták le idejében a repü-" lőj egyeket - nyilatkozott Milton Cock- burn. A Sydneybe induló járatokra ugyanis már szinte lehetetlen jegyet kapni. Olimpia Mai műsor Felkészülési labdarúgómérkőzés: Szakmár-Akasztó, 18 óra. Hírek VÁLOGATOTTAK. Majosházi István a 46, Dömötör László (mindkettő: Kecskeméti TE) a 100 kg-os súlycsoportban tagja a magyar kadét birkózóválogatottnak, amely július 20-23. között Szlovákiában vesz részt az Európa-bajnokságon. A magyar csapat vezetőedzője Kovács Zoltán (KTE). ÚJ ELNÖKSÉG. Tegnap megválasztották a Kiskunfélegyházi Testedzők Körének (KTK) új elnökségét. Az elnök dr. Sulyok Miklós ügyvéd, a megyei ügyvédi kamara elnöke lett. A KTK új ügyvezetője Kiss Andor. Elnökségi tagnak választották Lajos Zoltánt és Csőgör Endrét. JÖN A VILÁGVÁLOGATOTT. December 20-án Győrben, egy nappal később pedig Budapesten Magyarország-Világváloga- tott női kézilabda-mérkőzésre kerül sor. A két együttes eredetileg júniusban találkozott volna, de az akkori összecsapás a nemzetközi szövetség kérésére elmaradt. SÍPOS-FUTÁS. Kedden délután 4 órakor Sipos István ultramaratonista futó megérkezett a budapesti Hősök terére, miután öt hónap alatt már 12.087,8 kilométert tett meg. A szegedi atléta február 4-én startolt a Tisza-parti városból, és november 3-ig megyéről megyére haladva, az ország összes - 3120 - települését érintve, 20.500 kilométert kíván megtenni. TRAGÉDIA. Újabb zsoké veszítette életét Olaszországban. A 19 éves Mirko Marcialis a vare- sei versenyen leesett lováról, Sir Robinról. A négylábú megtaposta, a fiatalember a kórházba szállítás után halt meg. Tavasz- szal Syracuse-ban egy szicíliai zsoké halt meg bukása után. EZÜSTÉRMESEK. A KTE birkózói Szlovákiában versenyeztek, ahol az 50 kg-os súlycsoportban Molnár Andor, 130 kg- ban pedig Szabó József szerzett ezüstérmet. GYERMEKMŰSOR. Grandbirkózás és népi játékok bemutatója szerepel abban a programban, amelyet szombaton 11 órától rendeznek a gyermektalálkozó keretében Kecskeméten, a Csalánosi parkerdőben. A birkózók 9 és 10 óra között mérlegelnek. A verseny után valamennyi érdeklődő részt vehet a játékokban. ______________■ A szövetség kiszáll az Interligából A Magyar Röplabdaszövetség keddi ügyvezetői ülésén úgy döntött, hogy a jövőben nem vesz részt az Interliga küzdelmeiben. Az MRSZ határozata szerint a klubok nevezhetnek a sorozatra, ha az Interliga programja nem ütközik a szövetség által szervezett eseményekkel. Eldőlt, hogy a férfi mezőnyben az eredetileg tervezett nyolc helyett hat csapat szerepel az Extraligában (ami a kecskeméti férficsapatot is érinti), tíz az NB I.-ben. A nők között nyolc-nyolc együttes indulhat a két kategóriában. A gyümölcsöző védelem Mikai Mikai 75 WP a szőlő pe fi Mikai C 64 szőlőbeijf%borJ hagymában peronoszpó paradicsomban, burgon Hosszú hatásta rtamlgf Felszívódó és kontakt h 'Aventis Információit^ Fekete Zoltán (30) 950 76 32 Aventis CropScience Kft. 1036 Budapest, Lajos u. 48-66. Telefon: (+36 1) 436 96 99 Fax: (+36 1) 367 25 90 lur^H A Dél-Magyarországi MÉH Rt. telepein: Kecskemét, Kiskőrösi út 3. Tel.: 76/484-144. Baja, Nagy István út. Tel.: 79/324-751. Kiskunfélegyháza, Halasi út 24. Tel.: 76/462-168. ÁTVESZ agroféüa-, színesfém-, vas-, PAPÍRHULLADÉKOT, és akkumulátort. A Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakmunkásképző és Szakközépiskola pályázatot hirdet önálló BELSŐELLENŐRI munkakör betöltésére. Felsőfokú végzettségű, számvitelben, ellenőrzésben gyakorlattal rendelkező szakember pályázatát várjuk. A pályázathoz csatolni kell: végzettséget igazoló oklevélmásolatot, szakmai önéletrajzot és erkölcsi bizonyítványt Bérezés: megegyezés szerint. Az állás elfoglalásának ideje: 2000. szeptember 01. A pályázat benyújtásának határideje: 2000. augusztus 01. Címünk: 6100 Kiskunfélegyháza, Oskola u. 1-3. Tel./fax: 76/461-022 A KÖNIG Kft. az alábbi munkakörök betöltésére munkatársakat keres:- informatikus mérnök;- minőségbiztosítási szakmérnök;- gépész tervezőmérnök, járműablakok műszaki fejlesztéséhez;- német felsőfokú nyelvtudással rendelkező munkavállalót, különféle munkakörök betöltésére;- menedzserasszisztenst középfokú iskolai végzettséggel, felsőfokú német- és középfokú angolnyelv-tudással. S3 Bérezés: megegyezés szerint. 5 Jelentkezés: levélben, KÖNIG Kft. 6041 Kerekegyháza, Arany J. u. 35.