Petőfi Népe, 2000. július (55. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-18 / 166. szám
I 2000. Július 18., kedd MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 3. oldal Kis település - nagy ünnep A millenniumi zászlóra Kancsár Mihályné kötötte fel a szalagot. fotó: p. s. Kunpeszér Sokáig emlékezetes falunapokat rendeztek az elmúlt hétvégén Kunpeszéren. A háromnapos ünnepségsorozat keretében kapta meg a község a millenniumi emlékzászlót. Szombaton zsúfolásig megtelt a kultúrház. Dr. Homoki János, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára méltatta az alig több mint fél évszázada önálló kis település polgárainak élni akarását. Majd Sípos Gyuláné polgármesternek átadta a millenniumi zászlót, amelyre Kancsár Mihályné kötötte fel a szalagot. Bakó Ferenc erdélyi plébános megható beszédet tartott, majd megáldotta és megszentelte az emlékzászlót. Átadták a Kunpeszérért díjakat is. Posztumusz elismerést kapott Vízer Ferenc kőművesmester, akinek keze nyomát sok középület és magánház őrzi. Díjat kapott Kancsár Mihály virágkertész és a 90 esztendős Balázs János is. Az egykori kisbíró, kézbesítő maga vette át a kitüntető dokumentumot és az ajándékot. Ezután Tóth Rozália Lajosmizsén élő festőművész kiállítását Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-dí- jas, kiváló művész ajánlotta a közönség figyelmébe. A vasárnapi templombúcsúra még a környező településekről is eljöttek a hívek. A focimeccseken pedig sokan szurkoltak a csapatoknak. PULAI SÁRA ÉLEN. Szomorú statisztikai sorrend élén végzett tavaly a Dél-Alföld. A Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyét magába foglaló régióban volt 1999-ben a legmagasabb az öngyilkosságok száma: 100 ezer lakosra 47 eset jutott. A Dél-Alföldet követi az észak-alföldi régió, az ön- gyilkosságok a nyugat-dunántúli régióban a legritkábbak, pw-qrafika Gazdasarok Irtsuk a fenyércirkot! A szántóföldi területeken az évelő gyomnövények felszaporodása figyelhető meg az utóbbi években. Az évelő kétszikű gyomok (az acat, az útszéli zsázsa, a vaddohány stb.) mellett természetesen az évelő egyszikű gyomok (a fenyércirok, a tarackbúza, a csillagpázsit stb.) is komoly gondot okoznak. Különösen veszélyes a fenyércirok, amelynek magja 10- 15 évig is életképes. Nehezíti az ellene való védekezést, hogy nem csak magról, hanem ri- zómáról (szártarack) is képes szaporodni. A fenyércirok ri- zómás alakja különösen nehezen irtható. A legolcsóbb és igen hatékony védekezési mód az aratás után felszabaduló tarló kezelése. A legfontosabb tennivaló a tarló felszabadítása a szalma és egyéb növénymaradványoktól. A mostani, száraz időjárás esetén hagyjuk el a tarlóhántást és a 3-4 hét alatt a rizómáról kifejlődő fenyércirok ellen lehet védekezni. Ha nedvesre fordulna az időjárás, akkor célszerű a tarlóhántás elvégzése, s ezt követően néhány héten belül nagy tömegű fenyércirok fejlődik. A kifejlődött állomány kitűnően irtható a glifozat hatóanyagú gyomirtó szerekkel (Glialka, Roundup, stb.). A szert finom porlasztással kell kipermetezni a fenyércirok 20-40 centiméteres fejlettségekor. A 20 EC töménységből 6-8 liter hektáronként a dózis. A 36 EC változatból 3,5-4,5 liter/hektár a dózis. A permedéhez HYSPRAY nevű adalékanyagot érdemes adni 0,5 liter/hektár mennyiségben vagy egyéb, forgalomban lévő tapa- dásfokozót. A permetezés után - ismételten az időjárás függvényében - 3-4 hét felszívódási időt kell adni, hogy a hatóanyag a föld alatti részekbe vándorolhasson. Ezután végezhető a területen műtrágyaszórás vagy bármely más talajmunka. A mai, szűkös anyagi körülmények között a nehezen irtható, egyéb évelő gyomnövények visszaszorítása is megoldódik ezzel a kezeléssel. Bármely készítmény felhasználásakor az előírt óvórendszabályok betartása kötelező! ^ÁCS-KISKUN MEGYEI NTÁ, KECSKEMÉT A nővérek kétszer kapnak? Egyszeri bérjuttatás az egészségügyben Országszerte feszültséget okozott, hogy a három műszakos ápolók a vártnál kevesebb pénzt kapnak az egyszeri, 15 milliárdos bérjuttatásból. Ezért az Egészségügyi Minisztérium úgy döntött: a 15 milliárd forint maradékát visszaosztják az alacsony keresetű egészségügyi dolgozóknak. Budapest - Kecskemét A hírt tegnap tudatta lapunkkal dr. Horváth Zsolt kecskeméti országgyűlési képviselő, az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára. A politikus tegnap a kecskeméti megyei kórházban járt, ahol a 15 milliárdos egyszeri bérjuttatásból 150 millió forintot oszthatnak szét. A visszaosztásra az teremt lehetőséget, hogy a kórházak, illetve az egészségügyi intézmények a plusz pénzt létszám szerint kapták meg. (A fejenkénti, bruttó 68 ezer forintos összeg a megyei kórház esetében - amelynek több mint kétezer dolgozója van - járulékokkal együtt 150 millió forint.) A tárca terve az, hogy a maradék pénzt differenciáltan osszák szét az intézmények: a legrosszabbul fizetett rétegeknek adják a legtöbbet. A létszámban azonban lehet eltérés, illetőleg elképzelhető, hogy kevesebb ember áll ténylegesen alkalmazásban a kórházakban, mint amennyiről az Egészségügyi Minisztérium tud. A tárca előzetes számításai szerint a 15 milliárd forintnak 1-2,2 milliárd forint lehet országosan a maradéka. Ezt a pénzt is megkapják a második körben a kórházak, illetve az egészségügyi intézmények. A tárca terve az, hogy a maradék pénzt differenciáltan osszák szét az intézmények: a legrosszabbul fizetett rétegeknek adják a legtöbbet. Erről azonban még nincs döntés. A háziorvosok és a fogorvosok praxisonként bruttó 136 ezer forintot kapnak a 15 milliárdból. Dr. Horváth Zsolt lapunk kérdésére elmondta: a személyenkénti összeg - a háziorvosra és egy alkalmazottjára számítva - az alapellátás esetében is bruttó 68 ezer forint. A borítékba kerülő pénz viszont náluk több lehet, mint a kórházi dolgozók esetében, mert az elszámolási lehetőségeik kedvezőbbek. A fogorvosi praxisoknál - amelyek többségükben önkormányzati fenntartásban működnek - a pénzutalásnak egy másik formáját tervezi a tárca. Az elképzelések szerint a plusz pénz egy részét ruhapénzként vennék fel a fogorvosok. így ugyanis az adóteher kevesebb. Ugyanakkor jogszerű az eljárás, mert idén forráshiány miatt nem kaptak ruhapénzt a fogorvosok. ÁBRAHÁM ESZTER Halálra verték az idős nénit Kiskunmajsa Brutálisan megvertek egy idős kiskunmajsai asszonyt. A nénit a lánya találta meg tegnap házának udvarán, holtan fekve. A vizsgálat eddigi adatai szerint a 80 éves asszonyt még vasárnap ölték meg. A néni már jó ideje egyedül élt kiskunmajsai házában. Lánya járt hozzá segítem. Hétfőn is ő ment édesanyjához, aki a Nagy Lajos király utcában lakott. A ház udvarára nem lehet az utcáról belátni, ezért a hölgy nem is sejthette, hogy milyen iszonyatos látvány fogadja majd. Édesanyját a belső udvarban holtan találta. A fején csúnya ütésnyomok látszottak, amelyeket feltehetően valamilyen vastárggyal okoztak. A helyszínre érkező rendőrök a nyomok alapján megállapították, hogy gyilkosság áldozata lett a 80 éves asszony. Bizonyára a néni értékeit akarták elvinni az ismeretlen tettesek, a lakásban ugyanis kutatásra, keresésre utaló nyomok voltak. Lapzártánkig a rendőrség még nem tudta megmondani, hogy eltűnt-e valami a házból. Az viszont tisztázott, hogy a néni nem hétfőn, hanem már vasárnap halott volt. A magas kerítés miatt nem láthatták az arra járók, hogy mi történt vele. Ezért csak a tegnap látogatóba érkező lánya bukkanhatott rá. GERENCSÉR Halfőzés: továbbra is évente Baja Elterjedt a hír a Sugovica-parti városban, hogy ezentúl csak 2 vagy 5 évente rendezik meg az össznépi halfőzést. Sokak örömére azonban ez kacsának bizonyult. Ez derül ki Béres Bélának, a művelődési ház igazgatójának írásos tájékoztatójából. A szervezőbizottság nevében ugyanis már a 2001-ben esedékes, hatodik bajai népünnepély megrendezéséhez kér támogatást és segítséget. Az ugyanakkor még bizonytalan, hogy milyen változásokra számíthatnak a polgárok. Az idei, 2014 regisztrált főzőhelyet valószínűleg nem lehet túlszárnyalni. Ebben az esztendőben egyébként jótékony célú adománygyűjtést folytatott a bajai vöröskereszt a népünnepély napján. Tószeg megsegítésére 322.590 forintot adtak össze a halfőzők és vendégeik. Széli Péter polgármester sajnálatosnak nevezte, hogy az eső alaposan megzavarta az akciót. Az összeget már átvette Tószeg polgármestere, munkatársunktól Balesetek, bűnügyek ,-m^íi . Árokban Az egyik első kerék defektje miatt futott árokba tegnap délelőtt az MS-ös autópályán egy busz. A Kecskemétről Budapestre tartó Volán-buszjárat a 46-os kilométernél szaladt le az útról. A sofőr fejsérülést szenvedett. A cég gondoskodott a balesetet szenvedett busz utasainak továbbszállításáról. TÍZMILLIÓS AUTÓ. Ellopták szombat hajnalban egy német férfi 10 millió forintot érő VW Passatját. A lezárt kocsi egy lakiteleki ház udvarán parkolt. Az eltűnt autó rendszáma DDHR-450. Az ismeretlen tettest keresi a rendőrség. RABLÁS TASSON. Vasárnap éjjel üvegcsörömpölésre ébredt egy tassi ház lakója. Az óra 2.30-at mutatott. Hirtelen felgyűlt a villany. A betörők lefogták a 81 éves férfit, lepedőből szakított csíkokkal megkötözték. A fejére egy párnát nyomtak. A pénzét követelték, s a bácsi jobbnak látta, ha megmondja: 60 ezer forintja a nadrágja hátsó zsebében van. A tettesek megkeresték a zsákmányt, és elmenekültek a helyszínről. SODROTT ALUMÍNIUM. A Baja és Érsekcsanád közötti ár- vízvédelmi töltésről, egy 700 méteres szakaszról sodrott alumíniumvezetéket vitt el egy ismeretlen tettes. Az Alsó-Duna- völgyi Vízügyi Igazgatóságnak ezzel 280 ezer forint kárt okozott a tolvaj. Közlekedés Burkolatfelújítást végeznek az 54-es út 19-29+710. km-ei közt. Csomópontot építenek az 53-as út 34+201. km-ében. Burkolatfenntartási munkákat végeznek az 51-es út 150+700-152., az 5- ös út 110+650-111+400. km-ei közt. Kaszálnak az 51-es, 53-as, 54-es utak mentén. TRAFFIPAX. Ma Baján, Bátyán, Kecskeméten, Kecskemét- Katonatelepen és Jakabszállá- son számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. ■ Fináncok a bácskai piacokon Baja - Bácsalmás A közelmúltban bácskai piacokon tartottak ellenőrzést a fináncok. A bácsalmási piacon szerszámokat és ruhaneműt árusított egy ukrán férfi. A kereskedelmi tevékenységhez azonban semmiféle engedéllyel nem rendelkezett. A pénzügyőrök a 96 ezer forint értékű vámárut (fúrókészletet, csavarokat, kézi mixereket, ruhaneműket) lefoglalták. A bajai piacon egy márkás sportcuccokat kínáló férfi nem tudott számlákat felmutatni az árucikkekről. Az Adidas, Nike és Bud- mil feliratokkal ellátott termékekről alaposan feltételezhető, hogy hamisítványok. A 79 ezer forint értékű árut lefoglalták. _______■ K ecskemét, Batthyány u. 10. szám alatti épületben irodának, rendelőnek stb. alkalmas ingatlan 3 szinten cca. 100 m!, utcai bejárattal, önálló mérőórákkal. Érdeklődni: Agócsné Kubics Juditnál, a 76/322-508 telefonszámon. 41588 AKCIÓ a S/ilvási es Társa Bt. összes üzletében 2000. július 10-júIius 25. Görögdinnye35 Ft/db Kaiser sör, 0,5 lit. 116 Ft/üv. helyett 99 Ft/üv. Sertésköröm49 Ft/kg Sertéscomb 829 Ft/kg helyett 799 Ft/kg Sertéslapocka 809 Ft/kg helyett 769 Ft/kg Marha szegy-oldalas 489 Ft/kg helyett 399 Ft/kg Marhacomb és -lapocka 859 Ft/kg helyett 759 Ft/kg Gépsonka 899 Ft/kg helyett 599 Ft/kg Virsli 349 Ft/kg helyett 299 Ft/kg Egész csirke 469 Ft/kg helyett 399 Ft/kg Hajdú sajt (reszelni való) 999 Ft/kg helyett 899 Ft/kg Tejföl (20%), 175 g 49 Ft/db helyett 45 Ft/db Tejszínhab spray, 250 g 199 Ft/db helyett 179 Ft/db Hűtés nélküli gyümölcsjoghurt, 125 g 55 Ft/db helyett 39 Ft/db Vajkrém (5 ízben), 250 g 165 Ft/db helyett 149 Ft/db Szendvicskrém (2 ízben), 250 g 135 Ft/db helyett 125 Ft/db Senna margarinkocka, 250 g 79 Ft/db helyett 59 Ft/db Tejital (3 ízben), 0,2 lit. 65 Ft/db helyett 55 Ft/db Kakaóital, 1 lit. 129 Ft/db helyett 115 Ft/db Camping dob. sajt, 140 g 159 Ft/db helyett 119 Ft/db Akciós áraink a készlet erejéig érvényesek! Lakóép Lakásépítő Kft. Kecskemét, Klaf Tel./fax: 76/486AZ0NNAL BEKÖLTÖZHETŐ, BELVÁROSI, FREKVENTÁLT HELYEN LÉVŐ LAKÁSOK RÉSZLETFIZETÉSRE MEGVÁSÁROLHATÓK:- Kecskemét, Kőhid utca 20.1. emeleti lakás: 82 m2, 2+2 félszoba, konyha, kamra, étkező, fürdőszoba, WC. Kezdöbefizetés 8.000.000 Ft Havi törlesztés: 89.000 Ft/h6/5 év- Kecskemét, Kőhid utca 20. Ili emeleti lakás: 132 m2 + 18 m2 tetőterasz, 3+1 félszoba, konyha, fürdőszoba, WC. Kezdöbefizetés: 10.000.000 Ft Havi törlesztés 105.000 Ft/hó/5 év A jogosultak a szoc. pol.-t és az áfa-visszatérltést igénybe vehetik, és a kezdő, fizetésbe beszámít! FOLYAMATBAN LÉVŐ INGATLANBERUHÁZÁSAINK:- Baja, Szenes utca 10. szám alatt társasházat építünk, melynek földszintjén garázsok, üzletek, első emeletén irodák, második, harmadik emeletén lakások lesznek. A tetőtérben nagy, körpanorámás lakásokat alakítunk ki. Az épületet lifttel látjuk el. Az érdeklődök az elöterveket irodánkban megtekinthetik, vagy kérésükre postán megküldjük Az építkezés várható befejezése: 2001. augusztus.- Ballószög községben még 1 db, tervezés alatt álló 54 m2 alapterületű kis családi ház beépítetlen tetőtérrel eladó. Kulcsrakész irányár: 5.000.000 Ft- Kecskemét, Kőhíd utca 36. szám alatt épülő 9 lakásos kistársasházban még | 1 db, egyedi igény szerint kialakítható lakás tulajdonjoga irodánkban leköthető! ; Az ingatlanokra a szoc poi. és az áfa-visszatérltés igénybe vehető, kisebb használt lakást, építési telket beszámítunk. Érdeklődni munkanapokon, 8-15 óráig: 76/486-618 telefonszámon vagy személyesen, Kecskemét, Klapka utca 6. szám alatt lehet. Lakúép kel