Petőfi Népe, 2000. július (55. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-13 / 162. szám

12. oldal - Petőfi Népe PETŐFI NÉPE 2000. Júuus 13., CSÜTÖRTÖK | ÖNTÖZNEK A DOMBON. A talajvíz hiánya az időjárástól függetlenül is szükségessé teszi az öntözést a kecskeméti vízmű-dombon. Az idei és tavalyi telepítésű cserjéknek, fáknak ugyan jót tett az elmúlt napok csapadéka, ám ez sajnos nem volt elegendő. ________________________ fotó: kovács judit H árom tonna tankönyvet kapnak ajándékba A MAI NAP Kunfehértói Nyár Polgármesterek ütnek csapra egy söröshordót holnap Kunfe- hértón. A háromnapos sörfeszti­vál megnyitóján lesz még fit­ness- és táncbemutató. Bemu­tatkozik a honvédség önvédelmi csoportja, és makettkiállítás nyí­lik a Tóparti Galériában. Itt a régmúlt és a jelen NATO-fegy- verzetéből láthatnak bemutatót az érdeklődők. A NAP VICCE Két légy sétál Robinson fején. Egyszer csak megszólal az egyik:- En most elmegyek. Majd Pén­teken találkozunk. Európa Jövője Egyesület Tizenegymillió forint értékű tankönyvet adományozott az Apáczai Alapítvány és Könyvki­adó a kecskeméti Európa Jövője Egyesületnek. Az összesen há­rom tonnát nyomó ajándékot kedden és szerdán, két forduló­val szállította az egyesület a hírős városba. A Szent Imre Ka­tolikus Általános Iskola adott helyet az adománynak. A könyvek egy részét a va­sárnap kezdődő VI. Európa Jö­vője Nemzetközi Gyermektalál­kozón adják át a határon túlról érkező magyar gyerekcsopor­toknak. Pontosabban a feszti­vál „Magyarország öröme” el­nevezésű kísérőrendezvényén, amely július 21-én, azaz jövő hét pénteken lesz. Erre határon túlról és Magyarországról vár­nak gyermek művészeti csopor­tokat, mintegy 1000 fiatalt. A könyvek másik részét rá­szoruló hazai diákok között osztja szét az egyesület, illetve jut még belőle a tervek szerint azon magyarok lakta, külföldi településekre is, amelyekkel Kecskemét városa, itteni intéz­mények, szerveződések kap­csolatot tartanak fenn. K.GY. PANNON QSM Nyári áreső, árvihar, árolvadás, árzivatar, árcsökkenés, árparádé... A részletekről és a további készülékajánlatokról érdeklődjön képvi­seleteinken (Baja, Vörösmarty u. 1-3.; Kecskemét, Petőfi S. u. 8.) vagy az Önhöz legközelebbi hivatalos viszonteladónknál! Ajánlatunk a készlet erejéig tart, és kétéves előfizetői szerződés aláírása esetén ér­vényes. A megvásárolható készülék csak Pannon GSM SIM- kártyával használható. Az ár az áfát tartalmazza. Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálat: 06 20 920 0200. www.pannongsm.hu Ahogy Tömeges tigrishalál Újdelhi Tíz bengáli királytigris pusz­tult el rejtélyes betegségben egy indiai állatkertben. To­vábbi állatok is megbeteged­tek. Egyelőre nem tudni, hogy a bengáli tigrisekkel ví­rusfertőzés végzett-e, vagy az orvosi kezelés váltott ki ná­luk valamilyen végzetes el­lenreakciót. Más tigriseknél is észlelték a „titokzatos be­tegség” jeleit. Az állatokat boncolásnak vetik alá, hogy kiderítsék elhullásuk pontos okát. Az állatokat egy parazi­ta fertőzte meg, és ez ellen kaptak kezelést. Nem kizárt a járvány esete sem. Háromszor mondott csütörtököt Bécs Őrangyalok egész serege mentette meg egy bécsi fo­gadási iroda alkalmazottjá­nak az életét. Két fegyveres rabló revolverrel fejbe verte az 52 éves férfit, majd há­romszor is meghúzta a ra­vaszt, hogy végezzen vele. A fegyver azonban csodával határos módon egyszer sem sült el. A megtámadott erre - vérző fejjel - előkapta a borssal töltött sprayt és arra kényszerítette a brutális rab­lókat, hogy - igaz, zsákmá­nyukkal együtt - megfuta­modjanak. ÖTVEN MÉTER SÜTEMÉNY. Ötven méter hosszú, min­denféle finomsággal töltött pitét készítet­tek és osztottak szét Moszkvában a rá­szorulóknak. A jóté­konysági akciót teg­nap rendezték. Az asztalnál több szá­zan álltak sorba, hogy részesüljenek a rekordméretű fi­nomságból. FOTÓ: EPA VILÁG Churchill marihuánát szív London A Big Ben árnyékában szárba szökkentek a „ge­rillakertészkedés” magvai. Winston Churchill orra alatt vadkender illatozik. A kicsiny ültetvényt egy a má­jus elsejei anarchista tüntetők­kel együtt felvonuló radikális csoport tagjai vethették el. A vá­rosi zöldövezetek eltűnése, a nagyszámú beton gépkocsi­parkoló ellen tüntető radikális zöldek a brit főváros parkjai­ban, így a parlament előtti tér egy részén is friss zöld gyepet telepítettek Churchill miniszter- elnök szobra alá a rendőrök szeme láttára. Senki nem aka­dályozta meg kertészkedésü­ket, ám arra sem gondolt senki, hogy néhány héttel később vad­kender szökken szárba a parla­ment előtt. Tüntető ausztrál ős­lakosok hívták fel a rendőrség figyelmét a tiltott növényre. Verseny sáskafogásból Lima Népi sáskafogó versenyt hirdet­tek Peruban. Az ország egyes tartományait annyira ellepték a rovarok, hogy a helyi hatóságok kénytelenek bevonni a lakossá­got irtásukba. Az Ayacucho tar­tományban élő parasztok jár­nak egyelőre az élen. Volt, aki egyetlen éjszakán 150 kiló sás­kát fogott össze. A hivatalos szervek ugyan csak futball-lab­dákkal és trikókkal honorálják igyekezetüket, de akad olyan élelmes vállalkozó, mint példá­ul egy huamangai malomtulaj­donos, aki 2 sóit, azaz kb. 57 centet fizet minden kilóért. A megőrölt sáskából ugyanis ki­váló takarmánylisztet lehet ké­szíteni, amely baromfinak és sertésnek egyaránt tápláló ele­dele lehet. Szülés az ítélet hatására Kairó A sokk hatására a tárgyaló­teremben szült gyermeket egy egyiptomi nő. Az ellene indított büntetőperben ugyanis a bíró kihirdette az ítéletet, a három­évi szabadságvesztést. A kábí­tószer-csempészetéért elítélt 35 éves anya a Ginaja nevet adta újszülött kislányának. A szó arabul bűnt jelent. Az egyipto­mi törvények értelmében az anyáknak joguk van a börtön­ben is maguknál tartani négy­évesnél fiatalabb gyermekeiket. Máról holnapra » expressz apróhirdetések « ANGOL- és matematikatanítás! Friss diplo­más és egyetemista lány diákok tanítását vál­lalja a nyári szünetben. Tel.: 76/499-042----------------------------------- *40844* SAItalajlazítót vennék. Érd.: 76/358-841.----------------------------------- *40598* Á RPA, búza, zab szállítva: 06-30/9432-472.----------------------------------- *40207* 8 Biliárdasztal és 2 karos kávéfőző gép el­adó. Érd.: 76/455-762.----------------------------------- *40662* BORSÓ, árpa, búza, kukorica, korpa eladó. 14-es sertésfiaztató eladó. 30/9534-472.----------------------------------- *40512* B ORT veszek, származásival: 20/3343-957.----------------------------------- *40588* CITROEN BX 1.7TD 91-es, jó állapotban el­adó. 06-20/3356-076.----------------------------------- *40796* I FA W50 terepes billenős: 30/9438-562.-------------------------:--------— *40742* K ÖRBÁLÁS fűszéna eladó. Tel.: 78/411-374----------------------------------- *40785* S Körbálás szalma eladó Kiskunmajsán. Fúrus, 30/9229-247.----------------------------------- *40587* KÖRBÁLÁS szalma eladó Pirtón. Felrakás megoldható. 30/2468-228.----------------------------:------ *40762** L ADA 1500S 95-ös évj. gyári állapotban 1. tu­lajtól eladó. Irányár: 550 E Ft. 78/310-006.----------------------------------- *40790* LAKÓKOCSI hétvégi telekre (fűtés, hűtőszek­rény) eladó. 06-20/917-9872.----------------------------------- *40783* NEHÉZ súlyú sertések eladók. Telefon: 30/9252-651.--.-------------------------------- *40799* O PEL Vectra 1.6-16V, 97-es, metálfekete, új­szerű állapotban, extrákkal eladó. Tel.: 06- 30/9389-854 —--------------------------------- *40754* R ENAULT 19 1.9-es dízel 94-es évj., jó áll., 1. tulajtól: 78/413-380, 30/262-5920.-------------------------------- *40789* T AKARMÁNYBÚZA eladó. 60/387-793; 78/355-162.----------------------------------- *40208* TÁTRA 148-as S3-as eladó. Érd.: 77/483-171, 60/302-034.------------------------------------*40239* ÚJ tengelyek 900x16 gumikkal eladók. Tel.: 06-30/287-4193----------------------------------- *40784* VÁGÁSÉRETT bükk-, tölgyerdő: 20/3311-709.----------------------------------- *40676* VILLANYPÁSZTOR 12500. Tel.: 06-20/9-394- 884----------------------------------- *40242* V W Golf IV. 1.4 16V, 99-es, szervizkönyvvel, tulajtól, extrákkal eladó. 20/9268-658.---------------------------*------- *40044* V W Transporter 2.5TDÍ 120 LE 2,5 éves, 68 E km: 3,6 M Ft eladó. T.: 06-20/9-271-231----------------------------------- *40782* VW T4 Mixto 97-es hosszított eladó. Kisebb csere lehetséges. Tel.: 20/941-6184---------------------------------- *40787* V W Vento 1.4B 93. évj. 35.000 km-rel szerviz­könyvvel eladó. Ár: 1.780.000 Ft. 06- 30/9435-259.----------------------------------- *40760* VW Vento 1.9TD, 5,5 éves bordópiros, 115 E km-rel, 2,2 M Ft eladó. 06-30/9899-985.--------- *40463* 3 kerekű robogó eladó. 78/422-051.-----------------------------------*40626* V alutaárfolyamok Pénznem 1 egységre VÉTEL ELADÁS USD 271,04 274,86 DEM 130,30 134,29 ATS 18,67 18,96 CHF 165,50 169,19 ITL 0,13229 0,13564 ESP 1,53 1,58 0 GRD 0,7618 0,7904 | Kecskemét, Kossuth tér 3. (Aranyhomok H.j Nyitva: H-P: 8.00-16.45 Tel.: 76/481-529 2 db KHS 60-as típusú szőlőprés megkímélt állapotban eladó. Tel.: 78/312-264----------------------------------- *39633* 8250 kis bálás búzaszalma eladó. Érd.: 77/460-683.----------------------------------- *40804* 5 éves lip. fv. deres kanca olcsón eladó. T.: 79/344-093,18 óra után----------------------------------- *40577* 80-AS panorámás MTZ, 4 korongos fűkasza; hiányos Frakk-B markoló; gumirádlis vadász- hintó lószerszámmal: 60/387-793; 78/355- 162.------------------------------------*40212* QUAESTOR TRAVEL UTAZZON VELÜNK! Costa Brava 07.21.1 hét, **/*** szálloda, fp., busszal 54.900 Ft Mallorca 07.26.1 hét, ** szálloda, reg., repülővel 79.900 Ft Rodosz 07.18. 1 hét, ** aparthotel, reg., repülővel 59.900 Ft Korfu 07.18. 1 hét, apartman, busszal 39.900 Ft Olaszország 07.15.1 hét, apartman, egyéni leg 19.600 Ft-tól Görögország 07.23. 12 nap/10 éj, apartman, busszal 44.660 Ft Tunézia 07.18., 25. 1 hét *** szálloda, félpanzió, repülővel 69.900 Ft További ajánlatainkat, ///elve Adós repülőjegyeidet keresse irodánkban! Az árak bizonyos feltételek mellett érvényesek, és nem tartalmazzák a repülőtéri illetéket. Kecskemét, Dobó krt. 3-11. (teraszon) Qy/BTOR Tel" TRAVEL WWW.quaestor.hu 40469

Next

/
Thumbnails
Contents