Petőfi Népe, 2000. június (55. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-07 / 132. szám

14. oldal - Petőfi Népe P E T Ő F N E P E 2000. Június 7., szerda IIIHHH SSSSfe mBmí IS88S888SS ■■■ A RAJT PILLANATA. A keceli Kerge juniálison ügyességi versenyeken mérkőztek egymással a fiatalok. Felvételünkön a Budakalász Gimnázium Keceli Tagiskolája tizedikes osztályainak válogatott csoportjai küzdenek a vetélkedőn. A város szélén rendezett népünnepélyen több mint kétezer helybéli és vendég szórakozott. fotói barta zsolt Települési napok Harta Június 9-étől 12-ig tart a Hartai Napok programsorozata. Pénte­ken az Anse, Lossburg és Ham­merbrücke partnertelepülésekről érkezett delegációkat fogadja az önkormányzat. Ezután a helyi vállalkozók és a megyében élő német nemzetiségi alkotók kiál­lításokon mutatkoznak be. A mil­lennium jegyében készült gyer­mekrajzok tárlata az iskolában kap helyet. Szombaton a Duna- partra érdemes kilátogatni, ahol többek között sportvetélkedőre kerül sor. A Kalocsa Helyőrségi Fúvószenekar látványos műso­rát délután helyi, szalkszentmár- toni, valamint vendégegyüttesek fellépése követi. Vasárnap szent­misére és istentiszteletre várják a hívőket. Délután két órakor po­litikai és gazdasági témájú be­szélgetés kezdődik. Ezt követő­en, este hat órától pedig az Erdei Szövetkezet székházába partner- kapcsolati ünnepségre hívják a falubelieket. Borászati tanácskozás A MAI NAP Menetrendi változás MÁV A szentkúti búcsú rendezvényei miatt június 10-11-12-én menet­rendi változás lép érvénybe. Petőfiszállás állomáson meg fog állni a Budapest Nyugati pálya­udvarról 6.10 és 8.00, a Kecske­métről 7.59 és 9.48, illetve a Kis­kunfélegyházáról 8.20 és 10.13- kor induló gyorsvonat. ■ A NAP VICCE Két alkoholista álldogál a moszkvai GUM oldalában.- Te, Misa - mondja az egyik -, nagyon sokat iszunk, abba ké­ne hagyni...- Egyetértek. De mi legyen ez­zel az utolsó vodkával?- Tudod, mit? Eldugom a há­tam mögé, s ha kitalálod, me­lyik kezemben van, megisszuk. Ha nem találsz, kiöntjük, és vé­ge az ivásnak.- Hát legyen... Szerintem a bal kezedben van...- Ej, Misa, gondolkozz! Máról holnapra ♦ expressz apróhirdetések » A LORD BÖNGÉSZDE MEGÚJULT! NÉZZE MEG, ÉRDEMES!----------------------------------- *35146* A UDI 80 1.6D 82-es eladó. 20/9-850-287.------------------------------ *35192* A UDI 80 82-es óvj. 1.6D eladó. 20/330- 4296. —-----------—--------------------------------------------------- *35187* B ETONOSZLOP 480 Ft + áfa: 30/245-3844.------------------------------------------------------------------------ *35111* BONTÁSBÓL kis- és nagyméretű tégla, 5x20- as fosznik, deszka, léc, hódfarkú cserép eladó. Bácsborsód, 20/9-964-775.------------------------------------------------------------------------ »35078* BPESTEN működő 60 m' üzlet bérleti jogát átadom. Profilja: bor, üdítők, szeszek stb. Érd.: 78/346-026. •-----—------------------------------------------------------------ *35005* D AEWOO Tico 1998. (Vili. havi) szgk. kitűnő állapotban eladó. Irányár: 1.050 E Ft. Tel.: 76/508-751------------------------------------------------------------------------ *34638* ELADÓ bontásból tetőcserép, tégla, nyílászárók, szarufák, gerendák és csővas tetőszerkezet. Érd.: 78/412-008.------------------------------------------------------------------------ *35172* ELADÓ 25 m’-es üzlethelyiség Kecskemét, Kőhíd u. 17. Belvárosi lakáscsere érdekel. Tel.: 78/346-188,06-30/9553-665-------------------------------------- .34955. ÉLELMISZERÜZLETHEZ berendezések (hűtők, polcok, szeletelők, mérleg) eladók. Érdek­lődés munkaidőben: 20/96-72-702 és 20/345-0755.------------------------------------------------------------------------ *34628* FIAT Punto, 2,5 éves, 3 ajtós, 1. tulajdonostól, 17 E km-rel eladó. 06-20/92-55-010.---------—----------------------------------------------------------- *35159* » Fiat Tempra 1.9D, 92-es, 765 E Ft-ért eladó. Érd.: 78/426-768.------------------------------------------------------------------------ *35031* TEJHŰTÖ, fejőgép, 3 hetes üszöborjú eladó. 76/376-139,06-20/9784-673.------------------------------------------------------------------------ *35034* Császártöltés Regionális szőlészeti és borászati tanácskozást tartanak a császár­töltési Teleházban június 9-én és 10-én. A pénteki megnyitó 10 óra­kor kezdődik Frick József pol­gármester köszöntőjével. Ezt kö­vetően előadások hangzanak el. Többek között Dr. Tamás Ká­rolyt, az FVM államtitkárát is FIGYELEM! A Material Tóth Plasztik kereskedelmi egyéni cég bélyegzője elveszett. Adószáma: 44090416-2-23.2000. június 05- étől érvénytelen!---------------------------------------------------------x-------------- »35168* G ÓRÉS KUKORICA ELADÓ. 79/351-316.-------------;--------------------------------------------------------- *35060* GUMIRÁDLIS hintó, lovak és lószerszámok eladók. 60/387-793, 78/355-162.------------------------------------------------------------------------ *35180* KERTIT0X 20-as permetező és 87-es VW Transporter Pick-Up eladó. 20/9-784-673.-------------------------------------------------------------------------*35032* K UKORICA eladó: 06-30/9159-313.--------------------------------------------------------------------- *34799* K UKORICA, 100 q eladó. T.: 78/460-389 —-----—-------------------------------------------------------*34937* K ÚTFÚRÁS, kútjavítás! Németh Imre kútfúró Kiskunhalas, Széchenyi u. 57. Tel.: 60/380- 495, 77/424-920, 77/423-521------------------------------------------------------------------------ *35164* K 4 42-es kisbálázó üzembe helyezve eladó. Érd.: 06-30/9551-835.------------------------------------------------------------------------ *35003* LADA 2105 megkímélten eladó. T.: 79/326- 121------------------------------------------------------------------------ *35185* LANCIA Prisma 1.9TD, 89-es évj. extrákkal, sürgősen eladó. T.: 78/418-154------------------------------------------------------------------------ *35162* LETOJT tyúkok eladók Kiskunmajsán. Tel.: 77/482-722 vagy 06-20/9325-311 ________________ *34944* M ALACOK eladók. 30/9534-472.------------------------------------------------------------------------ *34545* MT Z-55E 1800 üó.,-val, 2 m-es bolgár talaj­maró eladó. 06-30/9460-776.------------------------------------------------------------------------ *34958* S Naposborjak eladók. Érd.: 76/343-294.------------------------------------------------------------------------ *35140* NOKIA 900 communicator eladó. 30/245- 8287.------------------------------------------------------------------------ *35067* OLASZUL beszélő munkatársat keresünk utazási irodába, ügyintézői munkakör betöltésére. Tel.: 76/484-644----------------------------------------'■------------------------------*35212* » Öntözőcsövek és Thomas szivattyú eladó. Érd.: 79/378-510.------------------------------------------------------------------------ *35123* hallhatják a résztvevők. Ő a ma­gyar szőlészet és borászat hazai és nemzetközi mutatóiról és az alföldi borok piaci esélyeiről be­szél. Dr. Urbán András, a HNT főtitkára pedig a magyar borászat jövőjéről, a hegyközségek tevé­kenységéről tart előadást. A két­napos tanácskozást termékbe­mutató és borkóstoló is színesíti. POLSKI 126-os, piros, 89-es eladó. Érd.: 78/381-461, esti órákban.------------------------------------------------------------—------- *35105* » Terménytisztító, Beinlich öntözőberen­dezés és kukorica eladó. Érd.: 06-60/305- 855.------------------------------------------------------------------------ *35110* VW Golf kombi TD 95-ös eladó. 30/9786- 608.-----------------------------------------------------------------------*34938* Z ASTAVA eladó. 76/417-435.------------------------------------------------------------------------ *34852* 12 fejes töltőgép eladó. 06-30/229-0274.-------------------------------------------------------------------------*34455* 2,5 tonnás terepes targonca eladó. Tel.: 78/461-402------------------------------------------------------------------------ *35200* 30 db fias kecske és 25 db vemhes anyajuh eladó. Érd.: 06-30/286-0426.---------;-------------------------------------------------------------- *35169* 6 211-ES ZET0R 90-es éjváratú, újszerű állapotban eladó. Érdeklődni: 79/368-026.------------------------------------------------------------------------ *34990* 7340-ES Zetor, 3 éves eladó. 79/358-013.------------------------------------------------------------------------ *34972* 80-AS panorámás MTZ 4 év műszakival eladó. 06-20/3144-170, 78/355-162.------------------------------------------------------------------------ *35186* 85 és 100-as alu öntözőcsövek, öntözőszivat­tyúk, AGIL, PÁNTÉRA, FURORE, NABU-S, DITHANE, V0ND0ZEB, ANTRAC0L, CHAMPION, GLiALKA-48, ANVIL-SC stb., permetezőszivat­tyú nagy kedvezménnyel eladó. 30/9720- 407, 79/372-027, este.------------------------------------------------------------------------ *34827* 88-AS platós Dácia lejárt műszakival eladó. Állatra vagy takarmányra cserélhető. T.: 60/387-793, 78/355-162---------------—------------------------------------------ *35183* 98-AS VWT4 hosszított, kétoldali tolóajtós 5 személyes tgk. eladó. 06-20/9-468-989.------------------------------------------------------------------------ *35160* FELHÍVÁS! Kecskemét Megyei Jogú Város köz­gyűlésének a kitüntető és elismerő címek, valamint a "Város Kulcsa" kitüntetés adományozásáról szóló 23/1996. (V. 24.) KR. számú rendelet értelmébe^ a köz­gyűlés évente egy ízber^az "Ev Kecs­keméti Rendőre", az "Ev Kecskeméti Tűzoltója" és az "Év Kecskeméti Köztisztviselője" elismerő címet adomá­nyozhatja egy-egy személy részére. Az elismerő címekre többek között bár­mely társadalmi szervezet, alapítvány, magánszemély tehet javaslatot Az elismerő címek adományozására vonatkozó javaslatokat 2000. június 30-áig, írásban kell benyújtani Kecskemét Megyei Jogú Város polgár- mesterének címezve, a jegyzői tit­kárságra. ■'í-jj* eovriríAibmAií IRODABÚTOROK SZÁMÍTÓGÉPASZTALOK Ó000 Kecskemét, Kurua krt. 8. Tel./Fax; 76/417-732, 30/9436-519 Színes Zacskózajvizsgálat Gyorsított nyelvtanfolyam Atlanta Amerikai fizikusok behatóan vizsgálták, miért olyan éktele­nül zajosak kinyitásukkor a cukorkászacskók. A műszeres elemzés kimutatta: a cukorkák és a zacskó anyaga az oka a kel­Mit szeret London A terhes nők a legvonzób­bak a szúnyogok számára. Ezt brit kutatók állítják. Kide­rítették, hogy az állapotos nőket kétszer több szúnyogcsípés éri, mint a nem áldott állapotban lévőket. Az ok főképp az, hogy a várandós hölgyek teste inten­zívebb illatot áraszt. Részben lemetlen zajnak. A megoldás: más csomagolópapír (vagy fül­dugó) alkalmazása. A szakem­berek tanáccsal is szolgálnak: a zacskót úgy bontsuk ki, hogy a művelet minél rövidebb ide­ig tartson. Vagy moziban, szín­házban halasszuk a szünetre. a szúnyog? azért, mert légzésük szaporább, így több levegőt fújnak ki ma­gukból, aminek révén köny- nyebben rájuk akadnak a vér­szívók. További ok, hogy ma­gasabb a testhőmérsékletük, és intenzívebb a kipárolgásuk, ve­rejtékezésük. Utóbbi elősegíti egy olyan, bőrön megtelepülő baktérium szaporodását, amely ugyancsak vonzza a szúnyo­gokat és a moszkitókat. Köln Egy japán turista elvesz­tette az autóját Kölnben. Pedig igen elővigyázatos volt. A férfi a hétvégén egy sza­badtéri programra ment. A helyszín közelében hagyta az autóját. Ám mielőtt távo­zott volna a kocsitól, előbb gondosan feljegyezte note­szébe az utca „nevét”, ahol parkolt: Einbahnstrasse. Vi­szont amikor az autóért akart menni, többórás séta során sem talált rá a járműre. Ilyen nevű utcára annál többre! Einbahnstrasse ugyanis any- nyit jelent: egyirányú utca. Végül aztán - rendőri segéd­lettel - a japán rátalált a gép­kocsijára, sőt a német szó ér­telmére is. Csoda-borravaló Chicago Egy felszolgálónő tízezer dol­láros borravalót kapott a mi­nap egy vendégtől. A számla mindössze 9 dollárról szólt, s az úr csekkel fizetett. Nem árulta el a nevét, csak annyit, hogy orvos és brit, s hogy Mi­kulást játszani volt kedve. Előzőleg beszédbe elegye­dett a pincérnővel, aki el­mondta neki, hogy pszicho­lógusdiplomát szeretne sze­rezni. Erre az orvos felaján­lotta neki, hogy állja a tandí­ját... A jótékony férfi már máskor is adott ezerdolláros borravalót egy gyorsbüfében. NEM SZEGYEN A MEZTELENSÉG. Sőt! Ez esetben művészet. A kép közepén álló Spencer Tunick szokatlan fotókat készít. Leg­többször sok-sok pucér ember látható a képein. A minap Manhat- tanben fektetett utcára 150 ruhátlan modellt. fotó: reuters

Next

/
Thumbnails
Contents