Petőfi Népe, 2000. június (55. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-06 / 131. szám
I 2000. Június 6., kedd HAZAI TÜKÖR Petőfi Népe - 5. oldal Műemlékvédelmi enyhítések Átszervezés, elbocsátások várhatók a Mólnál Budapest - Országház Sikertelen elnökválasztás Mádl nem kapta meg a szavazatok kétharmadát A parlamenti pártok vezetőit - mind ellenzéki, mind kormányoldalon - meglepte a szavazás eredménye. fotó: feb/körmendi imre Sikertelenül zárult a parlament tegnapi, rendkívüli ülésén megtartott államelnökválasztás első fordulója, miután a koalíció egyetlen jelöltje, Mádl Ferenc nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget, azaz legalább 258 szavazatot. Budapest-Országház Eredménytelen lett a köztársaságielnök-válasz- tás első fordulója, holott a politikai előrejelzések szerint Mádl professzort mind a koalíciós, mind az ellenzéki honatyák nagy többsége erre a funkcióra alkalmas személyiségnek tartja. Amikor az Országgyűlés tegnapi ülésén Áder János házelnök méltatta a jelölt szakmai és emberi erényeit, még úgy tűnt, összejön a parlamenti létszám kétharmadának igen szavazata. Mint Áder hangsúlyozta, a hatgyermekes, földműves családból származó Mádlnál - aki segédmunkásból küzdötte fel magát nemzetközi szaktekintéllyé - alkalmasabb személyt aligha találni a legfőbb közjogi méltóság posztjára. Hozzátette, ő maga is, mint a T. Házban sokan mások, a professzor tanítványai közé tartozott, ezért állíthatja: a jelölt nemcsak közösségformálásból, hanem emberségből is mindig kiválóan vizsgázott. A titkos szavazás menetének ismertetése után a képviselők a hermetikusan lezárt, Dunára néző folyosón töltötték ki a szavazólapokat. Az egyórás technikai szünetben folytatott röpke közvélemény-kutatásunk során pártállástól függetlenül az volt az általános vélemény, hogy befut a jelölt. Aztán jött a nem várt fordulat: Ader János fél hatkor bejelentette, hogy a szavazás érvényes, de eredménytelen volt. Az összesítés alapján 363-an adták le voksukat, 7 szavazat érvénytelennek bizonyult. A megmaradt 356 szavazólapból 251-re írták az igen, 150-re ■ a nem választ, azaz mindössze 7 voks hiányzott Mádl megválasztásához. Hóm Gábor (SZDSZ) a FEB-nek elmondta: szerinte a kisgazdák között volt a legtöbb „kakukktojás”, bár a szabaddemokraták közül is többen előre jelezték - miniszteri múltja és „jobboldalkovács” szerepe miatt nem szívesen látnák Mádlt az államelnöki székben. Az eredmény Göncz Árpád hivatalban lévő elnököt is meglephette, mert az ülésteremből kijövet élénk mobil- telefonálásba kezdett. Folytatás ma 13 órakor, valószínűleg ugyanazzal a jelölttel. A második fordulót - ha akkor sem lesz meg a kétharmad - nyomban követheti a harmadik, amikor már csak egyszerű többségre lesz szükség a döntéshez. TAKÁCS MARIANN Lejárt gyógyszerek konténere A patikasok szívesen átvizsgálják a házi készleteket A lejárt szavatosságú gyógyszereket ősztől várhatóan a patikák közelében felállított konténerekben lehet majd elhelyezni. Budapest Megkezdődött a műemlék- védelmi törvény módosításának előkészítése. Magyarország követi az unió foglalkoztatási normáit. Ezekkel a kérdésekkel foglalkoztak tegnap a parlamenti bizottságok. Az Országgyűlés idegenforgalmi bizottságán belül működő kastélyok, kúriák, várak albizottság ülésén Cselovszki Zoltán, az Országos Műemlékvédelmi Hivatal elnöke kifejtette: a mostani törvény egyes fejezeteire a rendkívüli szigor a jellemző, más részei viszont túlságosan engedékenyek. Várhatóan bevezetik az úgynevezett „elővédelmet”, amelyet elsősorban a huszadik században alkotott építmények esetében akarnak alkalmazni. A „részvédelem” pedig azt kívánja elősegíteni, hogy a védett műemlékegyüttesekben például a kiszolgáló létesítmények átalakításakor ne kelljen a mai, hosszú engedélyeztetési procedúrát végigjárni, így egyszerűbbé válna mondjuk egy kastélyszálló megfelelő színvonalú felszerelése. A parlament foglalkoztatási bizottsága tegnap kihelyezett A génterápiától azt várják az orvosok, hogy segítségével sikerül meggyógyítani azokat a betegségeket, amelyekben az örökletes hajlam döntő szerepet játszik. Ezzel az eljárással már a májrákot is sikerült gyógyítani - bár egyelőre még csak az állatkísérleteknél tartanak a kutatók. Dr. Szalay Ferenctől, a Semmelweis Egyetem I. számú belgyógyászati klinikájának professzorától megtudtuk, hogy a sikeres állat- kísérletek után az embereken történő klinikai kipróbálás is a küszöbön áll. A módszer lényege az, hogy a rákos daganatokba kívülről bevitt úgynevezett génszekvenciák hozzákötődnek a beteg sejtek magjához és vagy megölik azokat, vagy - mintegy megjelölve a sejtet - biztosítják, hogy a rákellenes gyógyszerek kizárólag csak a daganatos sejtekre hassanak. A szakemberek szerint jövő januártól olyan stádiumban lesznek a kutatások, hogy teljes biztonsággal megállapítható lesz: a különböző betegségek kialakulásáért mely géülést tartott a Mólnál, ami a benzináremelések miatt kialakult közfigyelem mellett azért is érdekes, mert a nagyvállalat sokezres létszámleépítést tervez. Mosonyi György vezérigazgató példaértékűnek nevezte a cég vezetése és a szakszervezetek között kialakult munkakapcsolatot. Részletesen egyeztettek egyebek mellett arról, hogy a tavaly elfogadott vállalati stratégia alapján a Mól minden olyan tevékenységét külső vállalatokhoz adja ki, amely nem kapcsolódik közvetlenül az olajtársaság alaptevékenységéhez. Ennek a folyamatnak a keretében 2002-ig hatezer főt bocsátanak el a cégtől. Délután a foglalkoztatási bizottságban a honvédelmi tárca képviselője cáfolta, hogy a haderőreform 15 ezer tiszt elbocsátásával járna. Valójában két és fél ezer tisztet, három-négyezer köz- alkalmazottat küldenek el és várhatóan kilencezerrel csökken a sorkatonai állomány. A tiszteknek más fegyveres testületek kínálnak munkát és lehetőségük van arra is, hogy korábbi nyugdíjazásukat kérjék. A foglalkoztatási bizottság további kiegészítéseket vár a minisztériumtól a létszámleépítés részleteiről. nek a felelősek. A hibás vagy hiányzó gének pótlására már kipróbált módszerek vannak a tudósok kezében. Az emésztőrendszer megbetegedéseivel foglalkozó orvosok ma már tudják, hogy a vastagbélpolipok kialakulásában, a májbetegségeknéí, a réz- és a vasanyagcsere-zavaroknál többnyire örökletes tényezők, illetve konkrét génhiba áll a baj hátterében. Dr. Bodánszky Hedvig gyer- mek-gasztroenterológus professzor fontosnak tartja, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak a szülők a betegségek korai, gyakran már gyermekkorban felbukkanó tüneteire. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az iskolás korúak 14 százaléka visszatérő hasi fájdalmaktól szenved. Orvosi vizsgálatnak kell kideríteni azt, hogy baktérium okozta fertőzés, tejcukor-lebontási zavar, pszichés probléma vagy más oka van a kellemetlen tünetnek. A gyermekorvos úgy látja, hogy a szülők többsége nem veszi komolyan a hasfájós gyermeket. Pedig sok - később súlyos - felnőttkori problémától szabadíthatná meg őket a korai gyógykezelés. _______________________________(NÉMETHI A rról még tartanak a tárgyalások, hogy a veszélyes hulladéknak minősülő patikaszerek gyűjtésével kapcsolatos költségeket ki és milyen keretből fedezze. Az Egészségügyi Minisztérium nemrég megállapodott a Magyar Gyógyszerész Kamara vezetőivel abban, hogy az Állami Népegészségügyi és Tiszti- orvosi Szolgálattal közösen a jövőben a patikák gondoskodnak a lakosság birtokában lévő, lejárt szavatossági idejű gyógyszerek begyűjtéséről és megsemmisítéséről. A szaktárca szerint ezeknek a veszélyes hulladékoknak a kezelése különleges figyelmet igényel, mivel a jelenlegi gyakorlat szerint a kommunális hulladékkal keveredve a kidobott gyógyszerek jelentősen károsítják a környezetet. Hávelné Szatmári Katalin, a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke lapunknak elmondta, hogy a felelőtlenül eldobált patikaszerek veszélyesek lehetnek az emberek egészségére is. Éppen ezért a patikusok is egyetértenek azzal, hogy a lejárt szavatosságú gyógyszerek szelektív gyűjtése mielőbb megvalósuljon. A szakember ugyanakkor hangsúlyozta, hogy más egészségügyi intézmények, például a kórházak mellett is elképzelhető a speciális konténerek felállítása. A gyógyszerészek eddig is és a jövőben is készséggel vállalkoznak arra, hogy a lakosságnál összegyűlt házi patikákat átvizsgálják. A kamara reméli, hogy sikerül a most folyó tárgyalásokon az illetékes minisztériumokkal együtt mielőbb megállapodásra jutni abban, hogy ki és milyen arányban fedezze a konténerek felállításával járó szelektív hulladékgyűjtés költségeit. N. ZS. DÍJÁTADÁS. Az oktatás és a tudományos kutatás egysége alapozza meg a termelés, a gazdaság és az ország jövőjét - erről az oktatási tárca vezetője beszélt az Akadémián, a nemzetközi és a hazai Gábor Dénes- díjak átadását követően. A száz évvel ezelőtt született Nobel- díjas tudósra, a hologram feltalálójára emlékezve Pokomi Zoltán hangsúlyozta: a minisztérium 18 évre kívánja emelni a tankötelezettséget, és el akarja érni, hogy a felsőoktatásban tanulók aránya a mai 30 százalékról 50 százalékra emelkedjen. SZÁMVITEL. A várhatóan jövő év január 1-jén hatályba lépő új számviteli törvény jobban igazodik az Európai Unió szabályozásához. Az egyik legfőbb változást az jelenti majd, hogy a Magyarországon tevékenykedő külföldi érdekeltségű leánycégeknek, illetve fióktelepeknek megengedi az új törvény, hogy az üzleti évük eltérhessen a naptári évtől, és igazodhasson az anyavállalat gyakorlatához. SFOR-ALAKULAT. Az Ország gyűlés várhatóan még a nyári szünet előtt megtárgyalja a magyar SFOR-mandátumról szóló határozati javaslatot. A kormány korábban döntött arról, hogy kéri az 1995 óta Horvátországban állomásozó, Bosznia-Hercegovinában tevékenykedő műszaki kontingens mandátumának meghosszabbítását 2003. december 31-ig. Korábban a kontingens feladatának változása is szóba került, az egyik terv szerint a műszaki kontingenst fegyveres alakulat váltaná fel. MOBILSIKER. Hamarosan üdvözölhetjük Magyarország 2 milliomodik mobiltelefon-előfizetőjét - jelentette a Pannon GSM. A távközlési cég adatai szerint jelenleg minden ötödik embernek van vezeték nélküli készüléke hazánkban. Körükben különösen ilyenkor népszerű a szolgáltatók közötti átjárhatóság, a nemzetközi roaming. A világon egyébként várhatóan 750 millió roaming- hívást kezdeményeznek havonta a nyár folyamán. A Pannonelőfizetők által bebarangolható országok száma rövidesen eléri a hetvenet. BEFEJEZÉS. Felmentette a kormány Mojzes Imre évszámkezelési kormánybiztost, akinek a megbízatása május 31-én szűnt meg. Mojzes Imrét tavaly tavasszal bízták meg azzal a feladattal, hogy kormánybiztosként koordinálja az évszámváltással kapcsolatos állami feladatokat, illetve segítse elő a sikeres átmenetet. A kormány tavaly a dátumváltásra való felkészülésre 325 millió forintot költött, amit további 450 ezer dollár világbanki támogatás is kiegészített. Fontos a gyerekkori szűrés Az emésztőrendszer génterápiája segíthet a megelőzésben Budapest A gyümölcsöző védelem ?Aventis Mikai Ali Rovral( Previcu Aventis CropScience Kft. 1036 Budapest, Lajos u. 48-66. Telefon: (+36 1) 436 96 99 Fax: (+36 1)36725 90 Információ: Fekete Zoltán (30) 950 76 32 Az A GRIMILL-A GRIMPEX Gabonafeldolgozó és Gabonakereskedelmi Részvénytársaság megvételre felajánlja a beépített eszközökkel együtt az alábbi ingatlanokat: Bácsalmás, Mártírok u. /., raktár (Hrsz,: 1958/2) Cserkeszőlő, Orgona u. 3., üdülő (Hrsz,: 61) A vételár kifizetése kizárólag készpénzben, egy összegben, a szerződés megkötésekor esedékes. A vételi ajánlatnak tartalmaznia kell:- az ajánlattevő (cég) nevét, (székhelyét) címét;- a vételár összegének megjelölését. Az ingatlanok előzetes megbeszélés alapján, munkanapokon megtekinthetőek Az ajánlatokat dr. Fehér Zoltán jogi igazgató részére címezve, legkésőbb 2000. június 23-án, 16.00 óráig kell benyújtani (Kecskemét, Halasi út 27.) A részvénytársaság a legkedvezőbb ajánlatokat tevők számára versenytárgyalást hívhat össze. A részvénytársaság az ajánlattevőket az ajánlatok elbírálásáról legkésőbb 2000. június 30. napjáig értesíti. Részletes felvilágosítás kérhető a 76/482-260 (104 vagy 129-es mellék) telefonszámon. ys1 Petőfi Népe előfizetéssel családi nyaralást nyerhet! A játékban és a sorsoláson a Petőfi Népe júniusi és júliusi előfizetői vehetnek rész, akik beküldik a nyereményszelvényt. Fődíj: CSALÁDI NYARALÁS HORVÁTORSZÁGBAN, a Hotel Medulinban. Kecskemét, Arany J. u. 3. Tel.: 76/416-488 2-201. díj: Petőfi Népe-póló Új előfizetők részére Most szeretnék előfizetni a Petőfi Népére, ezzel részt veszek a sorsoláson. Régi előfizetők részére Júniusra és júliusra a szokásos módon fizetek elő a Petőfi Népére, Így részt veszek a sorsoláson. Név:........................................................................................ Cím:...................................................................................... . T el:................................. A szelvényeket 2000. július 10-éig várjuk címünkre: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Információs telefonszám: 06-80/480-756.