Petőfi Népe, 2000. június (55. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-30 / 151. szám

8. OLDAL 2000. Június 30., péntek | Csökken az illegális szoftverhasználat Egy év alatt 5 százalékkal csökkent Magyarországon az illegális szoftver- használat aránya. Míg egy évvel ezelőtt még 57 százalékra becsülték az il­legális szoftverek haszná­latát, addig ez a szám erre az évre 52 százalékra csökkent. A szoftverjogokat védelmező BSA nevű szervezet szerint e ten­denciának folytatódnia kell, a nyugat-európai 40 százalékos átlaghoz kellene itthon is köze­lednünk. Néhány friss, a BSA polgári el­járásában lezárt ügy is nyilvá­nosságra került. Egy budapesti, 62 gépet üzemeltető cégnél 7 millió forintos, egy balassagyar­mati bt.-nél 1,2 millió forintos, vagyoni hátrányt okozó szoftver- használatot állapítottak meg. Az illegális szoftverekkel forgalom­ba hozott számítógépekkel fog­lalkozó BSA-részleg Győrben, Szombathelyen, Budapesten egy-egy, Egerben két helyen vég­zett próbavásárlást olyan cégek­nél, amelyek illegális szoftverek­kel adták el a PC-ket. Az egyik egri cég ügyvezető­je a BSA által rendezett sajtótá­jékoztatón nyilvánosan kötelez­te el magát - a BSA-val közösen kiadott nyilatkozatában - a tör­vényes szoftverkereskedelem mellett, és megtérítette a szoft­verek jogtulajdonosainak az ed­dig okozott kárt. Az ügyvezető elmondta: alkalmazottja a tudta nélkül telepített illegális szoft­vert az eladott gépekre. Az is ki­derült, hogy megfelelő együtt­működés és az okozott kár megtérítése esetén a BSA meg­szünteti a már megindított pol­gári eljárást, és igyekszik ked­vező irányba befolyásolni a büntetőper kimenetelét is. iNteRNeTTo Internetto - az informatív fa oldalt a Coroputerwortó Számítástechnika rminkcftársai készítették a FEB Sajtóügynökség együttműködésével. HIRDESSEN Hollywood joggal retteg Eddig csak a zenészek panaszkodtak, most már Hollywood is retteghet. A világ­hálón már a legújabb filmek kalózmáso­latai is megjelennek (volt olyan, hogy még a bemutató előtt!), az amerikai fia­talok pedig szinte sportot űznek az ille­gális másolatok terjesztéséből. Igaz, a le­töltések még mindig rengeteg időt igé­nyelnek, a másolatok minősége sem kifo­gástalan, de a technika gyors fejlődése mindezt hamarosan orvosolni fogja. Ám ki kárpótolja a nagy hollywoodi stúdió­kat kiesett nyereségük miatt? Egymás után jelennek meg a Napster szoft­ver továbbfejlesztett változatai, amelyekkel nemcsak zenét, hanem fotókat és akár a legújabb hollywoodi filmeket is le lehet töl­teni a világhálóról. Aki türelmes, és nem sajnálja a (modem)időt, egy hétvége alatt olyan filmeket tölthet le az internetről, ami­lyeneket itthon még be sem mutattak. Az amerikai zeneipar lassan már egy éve pró­bál gátat szabni az MP3-dalok (természete­sen illegális) másolásának, meglehetősen vegyes sikerrel, hiszen hiába perük a Napstert, gombamód szaporodnak a weben a hasonló szoftverek. Úgy tűnik, a filmipar lesz a következő áldo­zata a világháló egyre növekvő sávszélessé­gének. Az Egyesült Államokban több olyan honlap - Scour, iMesh - található, amely a Napsternél okosabb szoftvert használ, így nemcsak MP3 formátumú dalok keresését és letöltését támogatják, hanem fotók és fil­mek másolását is. A mozikban videokame­rával felvett illegális kópiák letöltése kábel­tévés internetkapcsolat esetén körülbelül két órát, míg egy 56K-S modemen mintegy nyolc órát vesz igénybe. Az amerikai moz­góképszövetség tud a honlapok létezéséről, de sokat eddig nem tettek, némi panaszko­dáson kívül nem terelték jogi útra a „problé­mát”. Pedig egyes becslések szerint csak az elmúlt évben az illegális filmek terjesztése 2,5 milliárd dolláros kárt okozott az amerikai filmstúdióknak. On-line-reklámpiac Magyarországon Minden előrejelzést felülmúlóan növekedett a hazai on-line-reklá- mokra fordított összeg nagysága 2000 első negyedévében. A cégek 236,4 millió forintot költöttek on­line-reklámra - derül ki a Magyar Reklámszövetség internetes tago­zata és a Carnation Research közös felméréséből. A kutatók 50, hirde­tési bevételekkel rendelkező honla­pot vizsgáltak meg. 2000 első három hónapjában az öt legna­gyobb médiatulajdonos az on-line-rek- lámtorta 56 százalékát hasította ki. A megrendelések számát tekintve a piac arányosan oszlik el az on-line- és off-line- ügynökségek, illetve a közvetlen hirdetői megrendelések között, a megrendelések értékét tekintve azonban még mindig a közvetlen megrendelések a legjelentő­sebbek. Az elmúlt évekhez hasonlóan a legtöb­bet továbbra is az informatikai és távköz­lési szektor költötte internetes reklámo­zásra, és ez leginkább a mobilszolgálta­tók világhálón való megjelenésének tulaj­donítható. Túl azon, hogy a megrendelé­sek számában is ez a szektor vezet, a megrendelések értékét tekintve még na­gyobb a részesedése. A második helyen a pénzügyi szektor áll, amely csak kis mér­tékben növelte részesedését az elmúlt év­hez képest. Igen erőteljesen léptek a piac­ra viszont az on-line-állásközvetítők, fej­vadászok; ők a piacnak mintegy 5 száza­lékát fedik le. A fogyasztási cikkeket elő­állító szektorból és a turisztikai iparból viszont - a nemzetközi trendekhez mér­ten - továbbra is igen alacsony összege­ket fordítanak on-line-reklámozásra. Az autóipar jelenléte a piac növekedésével párhuzamosan nőtt. A hirdetési típusok közül továbbra is a banner a legnépszerűbb on-line-reklá- mozási forma, részesedése 90 százalék fölé emelkedett. Az on-line-szponzorálás a megrendelések értéket tekintve 5 száza­lékra esett vissza. Az elektronikus levél mint reklámeszköz a piac növekedésével tartotta 0,3 százalékos részesedését. Meg­jelentek új reklámozási formák is, ezek a megrendelések értékének mintegy 2,4 százalékát tették ki. ■ Akár 50% kedvezménnyel Is feladhatja apróhirdetését hirdetésfelvétel: Személyesen: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefonon: 76/518-250 • Faxon: 76/481-386 Áraink lakossági áfás árak, amelyek a jármű és ingatlan rovatokra vonat­koznak. Egyéb rovatainkban is kedvező áron jelentetjük meg hirdetéseit. Petőfi Népe PN-Grátisz ^Megyei Vasarnap/eggel Rnuagos Vasarnap Reggel Új Néplap TievíéTMegyenüriaín Összesen Megtakarítás 750 Ft/3 sor ' ' 750 Ft/3 sor i )% 750 Ft/3 sor 7§D^r^SQr­­­­­o co/ 375 Ft/3 sor­­­­­1125 Ft/3 sor £ O/o 750 Ft/3 sor sor 6Ö£S/£S0r­mm­­Zíö5fí/5sor O 00/ 375 Ft/3 sor 375 Ft/3 sor­­­­1500 Ft/3 sor £í 1/0 750 Ft/3 sor 6üüf i/3 sör 9ö«EF*/3^r­­­3nft^ft/3^or o 1 10/ 375 Ft/3 sor 375 Ft/3 sor 600 Ft/3 sor­mm­2100 Ft/3 sor 0 1 l/o 750 Ft/3 sor 75£R/£sSr 75£Ft/3~Sör­­3T5SI^/5Sör A í \o/ 375 Ft/3 sor 375 Ft/3 sor 600 Ft/3 sor 200 Ft/db mm­2300 Ft/3 sor 4 1 I/O 750 Ft/3 sor 7BfrR/3^Jr 9Ö0 Fi/lsöf 75£Ft/33Sf 750Ft/3sor 45ö£Ft/3^br A K0/ 375 Ft/3 sor 375 Ft/3 sor 600 Ft/3 sor 200 Ft/db 200 Ft/db 2500 Ft D/o 750 Ft/3 sor 750 Ft/3 sor 6Ö0 Ft/3 sor 9üö Ft/3 sor 750 Ft/3 sor 750Fí/3sör 750 rt/3snr 5250FÍ/3 sor c 1 10/ 375 Ft/3 sor 375 Ft/3 sor 600 Ft/3 sor 200 Ft/db 200 Ft/db 200 Ft/db 2700 Ft O 1 I/O Ha jól választ, több mint 500 OOO olvasót is elérhet!

Next

/
Thumbnails
Contents