Petőfi Népe, 2000. június (55. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-02 / 128. szám
r 14. oldal - Petőfi Népe ________________________________________________________________ PETŐFI NEPE 2000. Június 2., péntek GUBA-PARKI GYEREKNAP. A kecskeméti Mátyás Király Általános Iskola 5/a osztálya szüleikkel és tanáraikkal a közösségi munkával létrehozott vacsiközi Guba-parkban rendeztek egész napos gyereknapok ___________________________________ FOTÓ! RAJNAI ATTILA V áltozások a menetrendben Bács-Kiskun megye A MAI NAP Vakációs börze Ma 14-18 óra között a Kecskeméti Ifjúsági Otthonban Vakációs börzét rendeznek. A programban személyes tájékoztatást kaphat minden érdeklődő a nyári táborozási, szórakozási és tanulási lehetőségekről. Csak ma a nyári táborozási befizetésekre árkedvezményt is adnak. A börzén emellett ingyenes játékfoglalkozásokat, kinder-csereberét és könyvvásárt tartanak. Délután öt órakor pedig ajándéksorsolás lesz. A NAP VICCE Június 5-augusztus 4-éig vonatpótló autóbusz közlekedik a Szekszárd és Tolna-Mözs állomások közt valamennyi személyvonat helyett. Ugyancsak buszra kell szállniuk a Szekszárd és Sárbogárd állomások közt utazóknak valamennyi InterPici vonat helyett. A Bajáról Budapestre 11.48 órakor induló sebesvonat korábban, 11.40-kor indul. Pályaépítési munkák miatt vonatpótló autóbusz közlekedik a Szegedről 22.40-kor Kiskunfélegyházára induló személyvonat helyett 5-én Kistelek és Kiskunfélegyháza, 6-án és 7- én Petőfiszállás és Kiskunfélegyháza, 13-án, 14-én, és 15-én Csengele és Félegyháza, 16-án, 18-án, 20-án és 21-én Kistelek és Csengele, 22-én, 23-án és 26- án Balástya és Kistelek, 27-én és 28-án Szeged és Balástya, 29-én és 30-án Szeged és Szatymaz közt. A vonat helyett közlekedő autóbusz Vilmaszállás, Ösze- szék, Kisteleki szőlők, Pető- fiszállási tanyák és Selymes megállóhelyeket nem érinti, csak azok bekötőútjainál áll meg. Francia klub alakult Kovács és Kovácsné otthon üldögél vasárnap az ebéd után. Az asszony újságot olvas. Hirtelen felnéz.- Lajos, azt olvasom, hogy Afrikában van egy törzs, amelynek férfi tagjai egy lóért bármikor elcserélik a feleségüket. Ugye, Lajos, te nem lennél erre képes?- Ugyan, szívem! - nyugtatja meg a férfi az asszonyt. - Ma, amikor mindenkinek autója van, mit kezdenék én egy lóval? Kecskemét Megalakult az első hírős városi francia klub. A társaság lehetőséget kínál arra, hogy az érdeklődők megismerhessék Francia- országot, annak nyelvét és kultúráját. Az ötven tagot számláló klub a vársoban élő franciák kezdeményezésére jött létre, és szinte minden korosztály képviselteti benne magát. Az esték két nyelven zajlanak, hogy a franciául nem tudó magyarok is élvezhessék a beszélgetéseket és az előadásokat. A találkozóknak az Alternative English School Nyelviskola (Kecskemét, Kőhíd u.19.) ad otthont havonta egyszer, péntek este 20 órától. MUNKATÁRSUNKTÓL Máról holnapra » expressz apróhirdetések « j A LORD BÖNGÉSZDÉBE PÓLÓK ÉS BLŰZ0K ÉRKEZTEK!-------------------->-------------------------------------------------- •34632' B ABETTA újszerűén eladó. T.: 20/9210-656------------------------------------------------------------------------•34627" CEMENT szállítva: 60/302-765. __________________________________________*34523* C ITROEN D 9 sz. kisbusz eladó. 77/420-002.----------------------------------------------------------------------- •34524* D AEWOO Tico 1998. (Vili. havi) szgk. kitűnő állapotban eladó. Irányár: 1.050 E Ft. Tel.: 76/508-751------------------------------------------------------------------------ •34638* ELADÓ 1 éves fekete rackakos és -anya, nyírás előtt. 6000 Kecskemét, Izsáki út 82. Tel.: 76/412-611------------------------------------------------------------------------ •30221’ ES 12-es kombájn eladó vagy cserélhető. Tel.: 20/3335-914------------------------------------------------------------------------ *34660* E-514-ES gabonakombájnok, MFKA 4011 SA kukoricaadapterekkel eladók. 60/413-558.----------------------------------------*34550* GUMIS kocsi, vasmázsa, hűtőkompresszor, Rapitox szivattyú eladó. 06-20/3345-708.------------------------------------------------------------------------ •34620* HONDA Dió robogó kitűnő állapotban: 125 E Ft-ért eladó. Érd.: 78/312-293.-------------------------------------------------------------------------*34433* IFA tgk.-ra rakodót felveszek. 20/9676-189.------------;------------------------------------------------------------*34671* J AKABSZÁLLÁSI tanyámra keresek fiatal, kötöttségek nélküli (akár áll. gondozott) hölgyet tisztességes munkára, ottlakással. 76/382-800.-------------------------------------------------------------------------*34661* « Kiskunmajsán nyaraló eladó, Barka út 8 sz. alatt. Érd.: 20/3470-244.-------------------------------------------------------------------------*34648* KÖRBÁLÁS lucernát veszek nagy tételben is. 60/303-531, 30/361-426.------------------------------------------------------------------------ *34356* KUKORICA eladó. Tel.: 79/351-316------------------------------------------:-----------------------------*33728* L ADA Niva 86-os, zöld színű, benzin-gáz üzemeltetésű eladó. 76/469-323. —--------------------------------------------------------------------*34044* B ŐRGYÓGYÁSZATI RENDELÉS LASER CENTRUM Dr. Oroján Iván jr. főorvos Bőr- és nemi betegségek szakorvosa Ingyenes bőrrákszurés Bejelentkezés 20/9-568-528 „ Rendelés: Kecskemét Irinyi u. 22. Szerda: 17.00 óra N Baja, Jelkytér6. Hétfő: 18.00 óra LADA 2107. 90. évj. eladó. 20/32-92-947.- ---------------------------- *34092* LADA 89-es 2107-es eladó. 06-30/2454- 494.-----------------------------------------------:------------------------*34357* L ETOJT tyúkok eladók, Kiskunmajsán. T.: 77/482-722 vagy 06-20/9325-311------------------------------- *34152* MALACFELVÁSÁRLÁS 7-13 kg-ig. 77/481-629.----------------------------- *34528* M ALACOK eladók. 30/9534-472.-------- *34545* M EGBÍZHATÓ fiatalember sok szabad idővel, mobiltelefonnal, 1 t-s zárt kisteherautóval, utánfutóval állandó vagy alkalmankénti áruszállítást vállal. 06-30/2188-821.-------------------------------------------------------------------------*34651* O PEL Ascona 1.6D, 1986-os évj. felújított motorral eladó. 06-20/9864-444.------------------------------------------------------------------------ *34617* MEGGYET, cseresznyét veszek. 30/229-1723.------------------------------------------------------------------------ *34670* «Nagykőrösi áruházba személy- és vagyonőrt keresek. Érd.: 06-20/9586-341 telefonon.---------------------------------------------------1------------------- *34530* O PEL Astra Caravan 1.7TDÍ 93-as: 1.390 E; FIAT Punto 55S 98.04.: 1.320 E; Ford Transit 2.5D 92-es, körab.: 1.380 E VW Passat kombi 1.6TDÍ 87-es: 730 E. 20/3388-672.------------------------------------------------------------------------ *34631* OPEL Astra Classic 1.4B féléves, sok extrával, kevés kilométerrel eladó. 30/9630-092.-------------------------------------------------------------------------*34588* » Opel Combo 98-as évj., újszerű áll., számlaképes. Érd.: 06-30/2063-049.------------------------------------------------------------------------ *34341* ÖNTÖZŐCSŐ 80-as, 25 db eladó. 78/405- 272.-------------------------'■---------------------------------------------- *34613* PLATÓS Barkas 89-es eladó. Érdeklődni lehet: 20/9-969-703. —----- *34423* S ALAKBLOKK és térburkoló eladó. 78/422- 048. TAKARMÁNYCIROK 1600 Ft/q szállítva. Érd.: 60/305-357.------------------------------------------------------------------------ *34606* TÖRÖTT, totálkáros autót vennék: 30/9432- 472.-------------:--------------------------------------------------------- *34320* V ÁSÁROZÓK! DAF-400VE, 89-es, hosszú, magas, dupla kerekű, 2.5D kistgk. zárt, 2 év müsz., tulajtól reális áron eladó. 76/382- 800.----------------------------------------------------------------------*34664* V ASVÁZAS épület 6x15 4 db, üvegfalak 2x2,6 és 2,6x3,5, valamint kazán eladó. 06- 20/9241-074.------------------------------------------------------------------------ *34342* ZSUK platós B+G 88. évj., rendszám nélküli eladó, cserélhető: 77/454-444, este.---------------------:-------------------------------------------------- *34471* 1000 db 2,5 m-es kerítés betonoszlop rendkívül kedvező áron eladó. Érdeklődni lehet: 06-30/245-3844.------------------------------------------------------------------------ *34605* 1.3 Ford Escort 85-ös eladó, 5 ajtós. 30/2393-495.------------------------------------------------------f—-------------*34429* 2 0 m3-es mélyhűtő doboz, mázsa: 76/467- 510.--------------------------------------- .3460230 db fias kecske eladó. Érd.: 78/471-241.-------------------------------------------------------------—------ *34618* 4 00 l-s üveges italhűtő eladó. Érdeklődni lehet: 30/9105-226.------------------------------ .34615. 7 0 m2-es üzlethelyiség (irodának is) kiadó Kecskeméten a Rákóczi úton. Részletesebben telefonon: 06-20/96-72-702.------------------------------------------------------------------------ *33134* 85-100-AS alu. öntözőcsövek, BANC0L, REGENT, PAZAN, FEND0NA, DITHANE, V0N- D0ZEB, ANTRAC0L, CHAMPION, GLIALKA, ANVIL SC stb., permetezőszivattyúk nagy kedvezménnyel eladók. 30/9-720-407, 79/372- 027. Lefeküdte rokona jussát Peking Egy kínai férfi „lefeküdte” unokaöccse jussát. A nagybácsit felháborította, hogy „veszendőbe megy” az a pénz, amelyet már előre kifizetett az ágy használatáért a kórháznak a biztosító. Ezért aztán beszökött a kórházba, befeküdt Hsziao ágyába és mélyen fejére húzva a takarót, elaludt. Szendergéséből az ápolónő riasztotta fel: injekciót döfött a nagybácsi karjába. Az ápolónő is megrémült az ismeretlen beteg láttán, majd közölte az ágyban fekvővel, hogy távoznia kell. „Ez nem szálloda: mivel itt aludt, most tévedésből magának adtam be az injekciót.” A nagybácsi azonban ezt egyáltalán nem bánta. „Semmi baj, az unokaöcsém biztosítója már úgyis fizetett érte. így legalább ez se vész kárba és a családban marad” - válaszolta. Arany szemfogú tigris Vlagyivosztok Arany szemfogat ültettek orosz és amerikai állatorvosok egy szibériai tigrisbe. A tigrist négy éve favágók vették magukhoz, miután vadorzók megölték az anyját. A favágók azonban befogás közben eltörték az állkapcsát és kitörték két szemfogát. A kistigrist egy rehabilitációs központ vezetője megvette a favágóktól. Az állat azóta viszonylagos szabadságban él a rehabilitációs központban, de sérülése miatt képtelen önállóan táplálkozni. A tigrist most megoperálták, s jövőre még egy szemfogat kap, ha az első használhatónak bizonyul. Szellemfelmérés a kastélyban London Szellemfelmérők dolgoznak VIII. Henrik egyik lefejezett feleségének kísértete után kutakodva a londoni Hampton Court kastélyban. A szellemjelző műszerekkel felszerelkezett szakemberek méricskélni fognak a kastélyban. A turistákat megkérdezik, nem tapasztaltak-e szokatlan jelenségeket. A szóban forgó feleség Vili. Henrik ötödik neje volt, és a második a kivégzettek sorában. Házasságtöréssel vádolták meg, és úgy tartják, a kivégzése elől kétségbeesett szökést kísérelt meg a palotából. A kastélyt felkereső turisták közül korábban már többen felfigyeltek meghökkentő „jeges fuvallatokra”, továbbá két rejtélyes hölgy halvány körvonalait is látni vélték. GYÓGYÍTÓ sámánok. Takaróba burkolják a pácienst és sárral borítják be. Ez egy tipikus mexikói sámán gyógykezelés. A világ minden tájáról egyre többen mennek Mexikóba, hogy különböző alternatív gyógymódokkal szabaduljanak meg bajaiktól. FOTÓ: FEB-REUTERS 1 QemTtel Távközlési Rt. Ki Ki m 0, Ki K « * Ki k i#Cj X X: i*i Üt; üt ’üti Üti It m üti üti üt n üt Üt üti üti Üti m Üt üti üt üt üt Üti üti Ü« üt; üt üt üt! x üti üti üt; K üti üti üt; üt: üt; üt Üt: üt Üti Üt üt üt üt üt üt Üti üt üt üt üt; Üt üt. üt üt; üt it X: Üt Tisztelt Előfizetőnk! Ön tudja, hogy 1998 óta az Emitel Rt. minden olyan előfizetője, akinek 4-essel kezdődő kapcsolási száma van. Dl JMENTESen és automatikusan kapott vonalához egy HANGPOSTAFIÓK-ot? A hangposta szolgáltatás lényegesen többet nyújt Önnek, mint egy hagyományos üzenetrögzítő. A hangposta nemcsak akkor rögzíti üzeneteit, amikor Ön nem tartózkodik otthon, hanem ha mással beszél, akkor is képes fogadni üzeneteit. További lehetőségek: ® A bejelentkező szöveg igény szerint alakítható S A bejelentkezési idő otthon, a telefonkészülékről beállítható 'Ja Alaphelyzetben egyszerre 10 üzenetet tárol, de külön megrendeléssel ez 25 vagy akár 50 üzenetre is bővíthető flQ| Bk Az üzeneteit lekérdezheti saját, vagy egy távoli készülékről 1Ü? A titkos kódszám saját készülékről megváltoztatható + 2000 márciusától egy Új szolgáltatással tettük még kényelmesebbé az Ön szamára a hangposta használatát. Az ÜZENET VÁR szolgáltatással Ön ezentúl arról is tájékozódhat, hogy érkezett-e üzenet a hangpostájára. A várakozó üzenetet egy remegős tárcsahang jelzi, ami akkor hallható, ha Ön felemeli a kézibeszélőt. Ez a szolgáltatás szintén DÍJMENTES! Részletes tájékoztatónkat keresse ügyfélszolgálati irodáinkban, vagy hívja a 184-es, ingyenes telefonszámot! « honlap: www.cmitel.hu e-mail: info@emitel.hu Ki Ki Ki K Ki K; Ki Ki Ki Ki Ki Ki K Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki K; Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki K Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki K Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki K: Ki Ki kkkkkkKkkkkkkkkkíkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkKkkkkkkkkkkkkkkkkkkí I I