Petőfi Népe, 2000. június (55. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-20 / 142. szám
965 Ft = CSALÁDI NYARALÁS AZ ISZTRIÁN a Petőfi Népe-vei Önnek nem kell mást tennie, mint előfizetni a Petőfi Népét, és az újságban megjelenő nyereményszelvények közül legalább egyet beküldeni. Kecskemét, Arany János u. 3. Tel.: 76/479-467 Nyugdíjemelés várható Az inflációtól függ, hogy mennyivel kapnak többet a nyugdíjasok Budapest Minden az inflációtól függ. Ha nő, nagyobb az emelés, ha marad a tervezettnél, akkor az emelés csak az előre jelzett mértékű lesz. Orbán Viktor miniszterelnök tegnap szeptemberre vagy októberre tette a döntést. A pótlólagos nyugdíjemelés ugyanis attól függ, hogy a második fél év gazdasági mutatói miként körvonalazódnak. A kormányfő ezt az Idősügyi Tanács tegnapi ülésén jelentette ki. A pénzügyi tárca számításai szerint jövőre 6,5, míg 2002-ben 5,9 tized százalékkal emelkednek a nyugdíjak. A minisztérium főosztályvezetője a Nyugdíjasok Országos Képviseletének budapesti fórumán arról is beszélt, hogy a tervek szerint az idén további nyugdíjemelés várható. Elmondta, hogy januártól visz- szamenőleg emelkedik a nyugdíjasok járandósága, ha a vártnál 1 százalékkal magasabb lesz az infláció, illetve a keresetemelkedés. Ha az eltérés 1 százaléknál kisebb lesz, ATLAGNYUGDIJAK BACS-KISKUNBAN 28.090 25.000 20.000 15.000 10.000 5000 5561 1990 19.649 1995 1997 2000. jan. Forrás: KSH BK MEGYEI IGAZGATÓSÁGA akkor egy összegben kapják meg az emelést az érintettek. ______ HÍRHÁTTÉR A 2. OLDALON. 2 000. június 20., kedd Ára: 49 Ft, előfizetve: 38 Ft LV., 142. szám Bács-Kiskun és Dél-Pest megyei kiadás Csak egy kiadós eső segíthet _________ÁgaseqyhAza_________ B ár elengedték a katonákat, a parázs még izzik. Csak nem tudni, hogy hol. A katasztrófa- védelmi vezető szerint a szándékos gyújtogatás immár kizárható. De csak egy kiadós eső nyomán lehetne felszámolni a vészhelyzetet. Ugyanakkor a már kilenc napja tartó vészhelyzet idején egyetlen tanya sem égett le. RÉSZLETEK AZ S. OLDALON. A TARTALOMBÓL Az olaj- bizottság dokumentumokat követel. 5. oldal Éles lesz a harc a továbbjutásért. 7. oldal Tázlári borok versenye. 9. oldal Bírálták a jövedéki törvényt BunftPtBT csának (HNT) elnöke jelentette Urbán András főtitkár elmondki ezt hétfőn, Budapesten sajtó- ta: a HNT elismeri, hogy a jöve- A jövedéki törvény hatályának tájékoztatón. Hangsúlyozta: a déki törvény borra való kiterjesz- kiterjesztése, illetve a bortör- törvények módosításánál az ága- tése elkerülhetetlen volt, hiszen vény és a hegyközségi törvény zat képviselőinek véleményét az EU-ban jövedéki termék a bor. módosítása nincs megfelelően nem, vagy csak alig vették figye- Ennek ellenére a HNT nehezmé- előkészítve. így az új jogszabá- lembe. A borok házasíthatósá- nyezi, hogy a törvények nem ad- lyok az ágazati szereplőket hát- gával kapcsolatos tilalmak milli- nak elegendő időt az előírt köte- rányosan érintik. Nagy András, ós nagyságrendű károkat okoz- lezettségek teljesítésére, a Hegyközségek Nemzeti Taná- nak az ágazatnak. __________cikkOnk as.oldalon. E lfogták a szökevényt Állampuszta volt, mert a foglyokat óránként el- rékpárját. A nyomokat követve a lenőrzik. A rendőrök a személyle- Kígyósi csárda közelében sikerült Megszökött egy rab tegnap dél- írás alapján kérdezgették a kör- körbekerítem és elkapni a szöke- előtt az állampusztai börtön külső nyékbeli embereket, amikor a csa- vényt. A kerékpár meglett, ennek munkatelepéről. A rendőrök nagy tomaparton egy idős horgász el- ellenére szökés és lopás miatt sú- erőkkel azonnal a rab felkutatá- panaszolta, hogy a fiatalember lyosbodott az egy év múlva lejáró sára indultak. Nagy előnye nem mintegy negyedórája lopta el a ke- büntetése. m Kitüntették a magyar nagykövetet Bukarest Emil Constantinescu román államfő hétfőn az Érdemekért érdemrend nagykeresztjével tüntette ki Szőcs Ferencet, Magyar- ország bukaresti nagykövetét. A magyar diplomatának lejárt a megbízatása. A kitüntetés átvételekor Szőcs Ferenc azt hangsúlyozta, hogy nagyköveti megbízatása a román-magyar kapcsolatok fejlődésének igen fontos szakaszával esett egybe. Emlékeztetett arra, hogy a két ország közötti jó politikai kapcsolatok kedvező hatással voltak a gazdasági együttműködés fejlődésére: a két ország közti kereskedelmi forgalom értéke a háromszorosára emelkedett, a tőkeberuházások nyolcszorosukra nőttek. ■ JUNIÁLIS TÁZLÁRON. A sportpályán rendezett népünnepélyt a helyi önkormányzat. A gyerekek nagy örömére a hivatal kibérelte az ugrálós játékvárat. A főző- és szkanderverseny mellett borversenyt is tartottak, melyről a 9. oldalon olvashatnak. fotó, b. zs. Egyházi iskola bezárása? Megszűnhet a nagykőrösi katolikus iskola Nagykőrös A nagykőrösi katolikus általános iskolát fenntartó váci egyházmegye püspöke az intézmény megszüntetésének szándékát közölte az igazgatóval. Ha megtörténik az iskola megszüntetése, alighanem első eset lesz az országban, hogy a rendszerváltás után újraindult egyházi intézmények valamelyike bezár. Az iskola megszüntetéséről kiadott szándéknyilatkozatot az elmúlt héten vették kézhez a nagykőrösi illetékesek. Miklós János plébános a vasárnap délután tartott ünnepi tanévzáró szentmisén (Te Deumon) jelentette be hivatalosan Keszthelyi Ferenc megyéspüspök szándékát. A megszüntetés okaként a püspökség a tanulók csekély létszámára (76 diák), a pedagógusok szakképzettségének és a tantermek felszereltségének hiányára, valamint az épület elhanyagolt állapotára hivatkozik. ■ Kézigránát a fák tövében Fülöpjakab Kézigránátot talált gyümölcsösében az elmúlt héten egy gazda Fülöpjakabon. Rigó Imre kara- szolója a gyümölcsös kerítése mellett pendült meg a háborúból visszamaradt, úgynevezett kuko- ricacső-gránáton. A gazda óvatosan kiemelte a homokból a robbanószerkezetet, és gondosan eldugta, nehogy a környékbeli gyerekek megtalálják. Aztán szólt a körzeti megbízottnak, aki azonnal értesítette a félegyházi kapitányságot. A hét végén megjelentek a honvédség tűzszerész és aknakutató zászlóaljának emberei. Kiemelték rejtekéből a robbanószerkezetet, melyet egy közeli lakatlan területen fel is robbantottak. ■ Többnyire zavartalan lesz a napsütés. Részletes időjárástérképünk a 11. oldalon. Lángolt többhektámyi erdő Leégett egy pótkocsis teherautó Bócsa-Jakabszállás Tűz emésztett el háromhektárnyi erdőt. Tegnap Bócsa és Jakabszállás között, a 24-es kilométerkőtől nem messze csaptak magasra a lángok. A tűzoltók 14 órakor kapták a hírt - tájékoztatta lapunkat Ocskó Zoltán soltvadkerti tűzoltóparancsnok. A tűz azonban nem csak a fákban tett kárt. Egy arra haladó, 28 körbála szalmát szállító pótkocsis IFA teherautót is elértek a lángok. A jármű leégett az úton. A kivonuló tíz tűzoltóautó negyvenfős csapata 16 órára megfékezte a lángokat. A félegyházi és a kecskeméti egységeket az ágasegyházi területről vezényelték át. Őket az ágasi erdőtűznél jól bevált repülők is segítették. A gépek négyszer fordultak. Ocskó Zoltán becslése szerint jó 160 köbméternyi víz kellett a tűz eloltásához. Miután levonultak a tűzoltók, az erdészet két munkatársa 48 órás ügyeletben figyeli, felélednek-e a lángok. MUNKATÁRSUNKTÓL Petőfi Népe A Duna - Tisza köze napilapja FOTÓ, U. S. Kecskemét A borzalmas tragédiában szörnyű az is, hogy az első híradások a fiúkról mint felelőtlen elemekről szóltak. Pedig csak fociztak. Egy focipályán. A baleset pontos körülményeit most is vizsgálják, a nagy szél, a rossz állapotban lévő kapu kerülhet szóba előidéző okként. A történetet lapunkban mondják el először azok a fiúk, akik a piaristákhoz járnak, s látták saját társuk halálát. - Nem először voltunk itt, ide járunk focizni - mondta egyikük. Nem csináltunk semmi rosszat. Munkatársunk, aki a fiúkkal együtt tegnap a helyszínen járt, megvizsgálta a kapu állapotát, s mint írja: az meglehetősen siralmas, baleset- veszélyes. A megrázó történetet a 3. oldalon olvashatják. ___________kommentár a 2. oldalon. A Széktói Stadion. Képünk csak illusztráció. T ragédia a futballpályán Focikapu dőlt rá pénteken egy 12 éves fiúra. A kecskeméti Széktói Stadionban. A gyerek a helyszínen életét vesztette. Gazdasági melléklettel