Petőfi Népe, 2000. június (55. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-19 / 141. szám

8. oldal - Petőfi Népe P E T 0 F N E P E 2000. Június 19., hétfő EURO-2000 • EUR0-2000 Huligán légihíd Angliába Szombat estétől vasárnap reggelig légihíd volt Belgi­um és Anglia között. A bel­ga légierő két Hercules tí­pusú nagy teherszállító gé­pén több fordulóban tolon- colták haza Manchesterbe a Brüsszelben és Charle- roiban letartóztatott angol garázdákat. Mérlegen a labdarúgó NB I. A belga rendőrök az angol van­dálok közül több mint nyolcszá­zat vettek őrizetbe. Fogvatar- tásuk helyett az illetékes minisz­terek a miniszterelnök jóváha­gyásával úgy döntöttek, hogy azonnal hazatoloncolják őket. A művelet kát géppel is elég hosz- szadalmasra sikerült, mert egy géppel csak 40 huligánt szállít­hattak, melléjük ugyanis feltettek 50 belga csendőrt is őrzőnek a háromórás útra. Ha a szükség úgy hozza, és lesz elég nélkülöz­hető rendőr, akkor újra megnyit­ják a légihídat. A német szurkolók hasonló vandál elemeit a belgáknak sike­rült nagyrészt már a határátkelő- helyeken visszafordítani. A né­met rendőrök több mint ötvenet még német területen lefüleltek, a belgák az ő jelzéseik alapján több mint harmincat fogtak el és fordí­tottak vissza. Az angol­német (1-0) mérkőzés a- latt is szaka­datlanul foly­tak Charleroi- ban a tiszto­gató akciók. A csendőrök begyűjtötték a jegy nélkül érkezett angol és német szurko­lókat, akik több helyen megpró­báltak áttörni a stadiont körülve­vő kordonon illetve félő volt, hogy csak a mérkőzés kimenete­lét várják, hogy rombolhassanak. Jacques Van Gompel polgár- mester éjféli sajtótájékoztatója szerint a kétnapos csata mérlege több könnyű sebesült, egy tucat­nyi bevert kirakat és három meg­rongált autó. A brüsszeli rendőrség szintén munkában volt éjszaka: több mint hetven huligánt letartóztat­tak, túlnyomórészt angolokat, akik csapatuk győzelmét azzal akarták ünnepelni, hogy megtá­madtak színes bőrű bevándorló­kat. A leghevesebb összetűzés megint a tőzsde körül zajlott, ahol a rendőrök segítségére érke­ző csendőrök végül vízágyúval zavarták szét az angol vandálok kemény magját. ________«m C salódott német csapat Az angolok elleni vereség után szomorúság uralkodik a németek táborában. Most már nem csak tőlük függ a negyeddöntős sze­replés.- Keserű vagyok, mert nem ér­demeltünk vereséget. Az első fél­időben mi irányítottuk a játékot, s csak azért veszítettünk, mert nem tudtunk kivédeni egy egy­szerű pontrúgást, amely az ellen­fél egyetlen lehetősége volt - ér­tékelt Erich Ribbeck szövetségi kapitány.- Mi történt azzal a magabiz­tossággal, amely a hasonló mér­kőzéseken egykor jellemezte a német válogatottat? - tette fel kér­dését Paul Breitner, a német válo­gatott egykori klasszisa.- Hatnapos voltam, amikor legutóbb legyőztük a németeket, így sokra nem is emlékszem. Er­re a győzelemre viszont még so­káig fogok - nyilatkozta Martin Keown angol hátvéd a németek elleni 1-0-ás győzelmet követően.- Az álom tovább él, s nem tudjuk, mikor íródik az utolsó fe­jezet. Teljesen kifutották magu­kat a játékosok, pedig időnként nagyon keveset birtokoltuk a lab­dát - mondta Kevin Keegan angol szövetségi kapitány. _________■ H a már beállt, gólt fejelt- Costinhát nem azért küldtem pályára, hogy gólt szerezzen - vallotta be Humberto Coelho, a portugál válogatott szövetségi ka­pitánya, miután csapata 1-0-ra legyőzte Romániát. Costinha, aki negyedik váloga­tott mérkőzésén első gólját sze­rezte, a 87. percben lépett pályára azzal a feladattal, hogy segítsen társainak megtartani a gól nélküli döntetlent. Am valószínűleg nem kap megrovást azért, mert a 95. percben győztes gólt fejelt.- Hihetetlen, ami történt - lel­kendezett Costinha. - Az én gó­lom döntötte el a mérkőzést és bejuttatta a csapatot a negyed­döntőbe. Ez olyasmi, amiről min­den futballista álmodozik. Sokkal diplomatikusabb volt a portugálok legendás játékosa, Eusebio, aki így nyilatkozott: - Nem játszottunk jól, a 0-0 igaz­ságosabb eredmény lett volna. De persze jobb, hogy így történt. A portugálok utolsó csoportel­lenfele Németország lesz. ■ A Labdarúgó EB mai műsora Továbbjuthat a házigazda A labdarúgó Európa-bajnokság B-csoportjának utolsó fordulójá­ban a társrendező Belgium az ed­dig csalódást keltőén szereplő Törökországgal mérkőzik. A bel­gáknak a döntetlen is elég a to­vábbjutáshoz, míg a törököknek mindenképpen győzniük kell. Musztafa Denizli szövetségi kapitány elvesztette egyik alap­emberét, ugyanis a Svédország elleni mérkőzésen (0-0) megsé­rült Ümit nem léphet pályára a záró fordulóban. A jobbszélsőt Tayfun helyettesíti. Ezzel szemben Robert Wasei- ge belga kapitány a legjobb ösz- szeállítású csapatot küldheti pá­lyára. Törökország válogatottja még sohasem nyert Belgium ellen. A másik párban a már negyed­döntős Olaszország a továbbju­tásra minimális eséllyel pályázó Svédországgal mérkőzik. Az egy ponttal és 1-2-es gólkülönbség­gel rendelkező északiak csak ab­ban az esetben juthatnak tovább, ha nyernek és Törökország (1 pont, 1-2) is legyőzi Belgiumot. A két csapat közül ebben az eset­ben az kerül a nyolc közé, ame­lyiknek jobb a gólkülönbsége. Ha ez egyforma, akkor a több lőtt gól, teljes azonosság esetén a sor­solás dönt. Dino Zoff, az olaszok szövet­ségi kapitánya több játékosát, köztük Inzaghit és Contét is pi­henteti. A svéd együttesben a sé­rült Kennet Anderssont Petterson vagy Osmanovski helyettesíti. A program, B-csoport: Török- ország-Belgium, Brüsszel, 20.45- kor. Vezeti: a dán Kim Milton Nielsen. Olaszország-Svédor- szág, Eindhoven, 20.45-kor. Ve­zeti: a spanyol Jósé Maria Garcia- Aranda. (Ml 20.35-től élő, majd 22.55-től összefoglaló). ______■ A negyedik helyet nem díjazzák Kecskemét A Kecskeméti FC labdarúgócsapa­ta tavaly ősszel egész mélyről in­dulva fél év alatt a hetedik helyig kapaszkodott fel a táblázaton. A néhány hónapos tervszerű közös munkának, és az erősítéseknek köszönhetően a tavasszal jó átla­gos teljesítményt nyújtva a negye­dik helyig jutottak. Az együttes szereplését Nagy László vezető­edző értékelte. 4. KFC 20 6 12 60-39 66 Nagy László: - Az egy évvel ez­előtti induláskor az volt a terv, hogy a csapat az első 12 között végezzen. Vagyis 2000 nyarán ne kelljen osztályozót játszani az NB I/B-be kerülésért. Az ősszel a 7. helyen zártunk. Ekkor az addigi teljesítményünk, valamint az igazolások tükrében módo­sult a terv, és az 1-6. hely valame­lyikének megszerzését tűztük ki célul. Ebből a szezon végére a negye­diket sikerült megszerezni. Figye­lembe véve, hogy tavaly nyáron honnan indultunk (az utolsó pil­lanatban derült ki, hogy az NB II. helyett az NB I-ben szerepelhe­tünk), összességében a teljesít­ménnyel elégedett vagyok. Ám tudni kell, hogy ezt a negyedik helyet igazából sehol sem díjaz­zák. Bronzérem esetén legalább elmondhattunk volna magunkról, hogy a dobogóra kerültünk. A tavaszi szereplésünkben benne volt az előrébb jutás lehe­tősége is. A nyeréshez - a Sopron vagy a Videoton ellen - hiányzott a nagyobb figyelem, a jobb kon­centrálóképesség. Éppen akkor, amikor egy kicsi pluszt kellett volna a játékosoknak nyújtaniuk, Ha Török vagy Kalina meglódult a kapu felé, nehéz volt útjukat állni. FOTÓ: B. R. hibáztak. Sűrű volt a bajnoki program, a vasárnap-szerda-va- sárnap hármas ritmusban játszott fordulók közül egy meccs szinte mindig elúszott. Tavaly szezonkezdéskor és té­len is több labdarúgót igazoltunk. Egy csapat szerkezetének a kiala­kításához, az idősebb, fiatalabb játékosok megfelelő ötvözéséhez viszont 1-2 hónapnál hosszabb időre van szükség. Még akkor is, ha „kész” játékosok érkeznek a keretbe. Ezzel együtt a dobogóról az utolsó bajnoki 89. percében ka­pott góllal csúsztunk le. Bár év közben is szórtunk el fontos pon­tokat, gondolok itt az őszi érdi, a tavaszi Sopron vagy Tiszaújváros elleni meccsekre. Az általam elvártnál több gólt kaptunk, ezen a következő évben feltétlenül javítani kell. Egy sok­kal biztonságosabb védekezés mellett, jobb összpontosítással, sok futással gyakrabban kell az ellenfél kapuja elé érni. Ott pedig a helyzeteket nagyobb százalék­ban értékesíteni. A középpályá­soknak is jobban kell a jövőben a támadásokat segíteni. Ha eredmé­nyesebbek akarunk lenni, akkor nem elég, ha csak a két előretolt csatár lövi a gólokat. Az egyéni szereplést értékelve minden csapatrészben akadt egy­két jó teljesítmény. Török László 22 gólja önmagáért beszél. Kis- lőrincz György a tavaszi szezon­ban végig átlag felettit nyújtott. Hátul Maczó Miklós megbízható­OSZTÁLYQZÓK AZ NB i/B-BE JUTÁSÉRT Felemás megyei bemutatkozás 5. CSOPORT BAJA-MTE MOTIM 1-0 (0-0) Baja, 800 néző. Vezette: Sóthy (Krista, Molnár). Bajai LSE: Majzlinger - Csep- regi, Viszmeg B., Szabó, Goretich K, Szűcs, Pilcsuk (Viszmeg Z. a 85. p.), Orbán, Papp (Cifra a 75. p.), Nagy E. (Goretich G. a 90. p.), Koch. Edző: Evanics Zoltán. Motim: Nagy K. - Mester, Kell­ner, Nagy T., Rácz (Szekeres a 60. p.), Segovits, Miklós, Farkas B., Károlyi, Szakáll (Farkas P. a 65. p.), Oross. Edző: Turány Imre Kiállítva: Miklós a 87. percben (második sárga) 62. perc: Orbán Pilcsukkal kényszerítőzött a 16-osnál, majd 8 méterről lőtt a hálóba, 1-0. Fegyelmezett, jó iramú játékot hozott az osztályozó. A moson­magyaróváriak alaposan meg­szervezték védelmüket, legalább négyen vigyáztak a bajai táma­dókra. Elöl pedig Oross igyekezett megbontani a kék-sárga védel­met. Az első félidő végére adód­tak helyzetek a kapuk előtt, ám gól nem született. Szünet ismét felváltva forogtak veszélyben a hálók. Orbán gólja után is több lehetőség adódott mindkét olda­lon, Pilcsuk például egy szabad­rúgásból a kapufát döngette meg. Elfáradt a Baja, egyre inkább nyomott a Motim. Sóthy bíró szórta a sárga lapokat. Koch, Sza­bó, Nagy E. és Goretich K. előtt villant a kártya. A vendégektől Miklós kettőt is begyűjtött, így a vendégek 10 emberrel fejezték be a találkozót. A bajaiak viszont 95 percnyi játék után 3 ponttal gaz­dagodtak. Szerdán Balatonléllére utaznak. A Balaton-partiak mes­tere, Készéi Ferenc a találkozó után annyit mondott: A Baja si­kerével nyílt maradt az NB 1 B-s helyért folyó verseny. Baja-Motim 1-0! Pilcsuk indítja támadásba csapattársát, Szűcs Lászlót, fotós l. cs. Kitűnt: Orbán, Csepregi, Koch, Szűcs illetve Oross, Mester A csoport állása: 1. Baja 3, 2. Mosonmagyaróvár 3 ponttal (két meccsből), 3. Balatonlelle pont nélkül. 2. CSOPORT KALOCSA-DEMECSER 0-4 (0-3) Kalocsa, 400 néző. Vezette: Szabó J. (Frakas, Tompos). Kalocsa: Gojtán - Iván (Hegye- si a 72. p.), Sánta, Szilágyi, Far­kas, Bata, Kocsis (Szűcs a 78. p.), Balogh I., Vékony, Tóth A., Má- csai. Edző: Klement István. Demecser: Petronics - Balogh Gy„ Barna, Huszti, Dudnyik, Mi- nyin, Babjak, Márton, Hudák, Marcsek (Kovács a 87. p.), Ma- dudin. Edző: Strausz László. Piros lap: Mácsai a 77., Madu- din a 83. percben. 23. perc: Marcsek jobb oldali beadását Madudin 10 méterről, középről a kapuba helyezte, 0-1. 26. perc: Babjak átadásával Medudin lépett ki és a kifutó Gojtán alatt a hálóba gurított, 0-2. 32. perc: Babjak Marcseket in­dította, a csatár kicselezte a ka­pust és ballal a hálóba lőtt, 0-3. 81. perc: Madudin bal oldali beadását Minyin közelről fejelte a hálóba, 0-4. Kalocsai viszonylatban megle­pően kevés szurkoló előtt zajlott az osztályozó. A jobb erőkből álló Demecser fél óra alatt a maga ja­vára fordította a mérkőzést. A ha­zaiak lelkesen küzdöttek, de hely­zeteik közül egyet sem tudtak érté­kesíteni. A vendégcsapat győzel­me teljesen megérdemelt. Kár a mérkőzés végi sportszerűtlen jele­netekért. Kitűnt: Bata, Sánta, Balogh I., illetve Barna, Márton, Babjak. Klement István: - Sajnos a csodák a futballban is ritkák. A következő mérkőzésen igyek­szünk javítani. Starusz László: - A négygó­los győzelem ellenére nem volt könnyű mérkőzés. A csoport állása: 1. Demecser 4, 2. Monor 1 ponttal, 2. Kalocsa pont nélkül. Következik június 21-én a Monor-Kalocsa találkozó. an játszott, a kapusaink is igye­keztek, bár én emlékszem né­hány potyagólra is. Függetlenül attól, hogy az áhí­tott harmadik helyet nem sikerült megszerezni, nincs ok a kesergés- re. A következő évben megpró­báljuk a magasabb osztályba ke­rülést. Ehhez először is az őszi, úgynevezett előselejtezőn az első öt között, aztán a tavaszi bajnoki menetelésben a 12 tagú csoport élén kell végezni. Azért dolgo­zunk, hogy a 2001/-02-es bajnok- sában már élvonalbeli csapata le­gyen Kecskemétnek. A játékosok jelenleg szabadsá­gon vannak, legközelebb június 26-án találkozunk. Nem sok idő lesz a felkészülésre, hiszen au­gusztus első hétvégéjén már kez­dődik a bajnokság. Maczkónak lejár a szerződése, vele nem hosz- szabbítunk. A két katona, Sz. Tóth és Harmati visszamegy elő­ző klubjához. Az a célunk, hogy együtt tart­suk a csapatot. Tudomásom sze­rint a keret 95 százaléka marad Kecskeméten. Természetesen, ha valamelyik labdarúgó elutasítha- tatlan ajánlatot kap, és az a klub számára is kedvező, nem gördí­tünk akadályt a távozása elé. A védelemben, a középpálya jobb és bal oldalán, valamint a csatár­sorban is szükség lesz egy-egy meghatározó labdarúgó leigazo­lására. Ezzel kapcsolatban jelen­leg is folynak a tárgyalások. A HÁZI GÓLLÖVŐLISTA 22 gólos: Török. 11 gólos: Kalina. 5 gólos: Barna Cs., Kis- lőrincz. 4 gólos: Kasza. 3 gólos: Gyánó, Kvasz. 1 gólos: Palaticz- ky, Maczó, Tóth A., Kollár, Kele­men, Pintér, Gabala. Fociünnep Brazília A világ egyik leghíresebb és legnagyobb futballstadion- ja, a brazíliai Maracana a hét végén volt 50 éves. A Maracanában ünnepség kere­tében felavatták a hírességek csarnokát. Ezen Pelé is jelen volt, aki kitüntetést vehetett át. A pályán óriási születésnapi tor­tát vágtak fel a Happy birthday dallamára, majd 6000 gyerek kis-olimpián vetélkedett egy­mással. A Maracanát 1950. június 16- án nyitották meg hivatalosan, egy nappal később már az első összecsapást is megrendezték: Rio de Janeiro legjobbjai Sao Paulo válogatottjával játszottak. A rióiak számára a Maracana szentély. Zico, a hetvenes évek világsztárja - aki 333-szor talált be a stadionban az ellenfelek ka­pujába - még arra is emlékszik, hogy amikor először lépett ott pályára, 10 percig remegett a lá­ba. Pelé 1969 novemberében ott rúgta élete 1000. gólját. Sőt, eb­ben az arénában volt először brazil válogatott és búcsúmecs- csét is ott rendezték. TOTÉEBEPMÉNYEK A totó 24. heti szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Anglia-Németország 1-0 1 2. Románia-Portugália 0-1 2 3. Szlovénia-Spanyolország 1-2 2 4. HB Boltfelag-Tatabánya 0-4 2 5. Trans N. C.-Piatra lapz. után 6. Cibalia-Obilics 3-1 1 7. Floriana-Stabaek 1-1 x 8. LASK-Hapoel Petah-T. 2-1 1 9. Glenavon-Slaven Belupo 1-1 x 10. Trencin-Dinaburg 0-0 x 11. Primorje-Westerlo 5-0 1 12. V. Frölunda-Zrinjski 1-0 13. Myllykoski Pa-Xamax 1-2 2 +1 mérkőzés: 14. Norvégia-Jugoszl. lapz. után

Next

/
Thumbnails
Contents