Petőfi Népe, 2000. május (55. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-03 / 102. szám
2000. MAjus 3., Szerda Petőfi Népe és környéke Szerkeszti: Ábrahám Eszter Zászlódíszben Dunatetétlen A hármas ünnepen Dunatetétlen hétszáz polgárának többsége ott volt. FOTÓ: PN Hármas ünnep volt az elmúlt hét végén Dunatetétlenen. A település újbóli önállóságának tizedik évfordulóján avatták s szentelték fel a községi zászlót és címert. Aligha választhattak volna ennél szebb napot arra, hogy átvegyék a millenniumi zászlót. Mielőtt Borókai Gábor államtitkár, kormányszóvivő a település vezetőinek átadta volna az ezeréves múltunkat jelképező lobogót, elismeréssel szólt az itt élő polgárok együvé tartozásáról, otthon- teremtéséről. Ezt tette a hétszáz fős község polgármestere, Pál- fi Mihályné is, aki a vendégek között köszöntötte a falu létét megalapozó széki gróf Teleki család leszármazottját, Fischer Kálmánná Teleki Ilonát. Gazdálkodásukkal, illetve 1947-ben történt letelepedésükkel ők tették lehetővé, hogy Bács-Kiskun e nyugati vidékén hét település- rész egységeiből létrejöjjön Dunatetétlen. Az ünnepségen adták át a Dunatetétlen Községért kitüntető díjat, amit posztumuszként Ambrus Lajosnak ítélt oda a testület. A hétköznapok aktív segítője volt ő mint szövetkezeti brigádvezető, helyi tűzoltóparancsnok és képviselő is. PULAI SÁRA Felosztották a sportalapot Lehet-e igazságos bármilyen pénzosztás? Sokak szerint nem. Valószínű, nekik van igazuk. Ilyenkor ugyanis mindig séiül valakinek az érdeke. Csakúgy, mint az idei sportalap felosztásakor némely kecskeméti egyesületnek. Pedig a sportbizottság megpróbált mindenki kedvére tenni. Ám a jelek szerint éppen ezzel okozta a legnagyobb galibát. Amikor a közgyűlés a 85 millió forint felosztási elvein vitázott, akkor Szappanos Benedek (Fidesz) képviselő azért szólalt fel, hogy a szaktestület ne szórja szét a pénzt, hanem vállalja fel a szakosztályok kiemelését, s adja oda azoknak a kluboknak az összeg jelentős részét, amelyek érmekért kíizdhet- nek a nemzeti bajnokságokban. Szűcs Tibor (MSZP), a sportbizottság elnöke azonban dr. Szé- csi Gábor polgármesterre hárította ennek a döntésnek a politikai felelősségét, aki ezt szintén nem vállalta fel. így maradt minden az eredeti tervek szerint. Ez pedig azt jelentette, hogy a sportbizottság 29 egyesület között osztott szét 71 millió forintot. Igazán egyik klub sem járt jól, hiszen a névlegesen kiemelt szakosztályok nem kaptak annyival többet, hogy kilépjenek a szürkeségből: a női ko- 3000000 sárlabda 8 millió 1 ooo ooo 149 ezer, a férfi kosárlabda 5 mil- 3 079 700 lió, a férfi röplabda 9 millió 988 ezer, a labdarúgás 13 millió, a birkózás 8 millió 898 ezer, az ökölvívás 4 millió 54 ezer forintot. A többiek pedig megkapták az aprót. Ezek közé tartozott a női röplabda is, amely sportszakmai szempontból irreálisan kevés pénzt kapott, mindössze 2 millió 569 ezer forintot. Mindenesetre a bizottsági ülésen elhangzott, hogy elsősorban azoknak a sportágaknak a képviselői kaptak több pénzt, amelyeken sok néző található. Ez a vélemény azonban hozzá nem értésről tanúskodik, ez csak egy „szurkoló” álláspontja lehet. Ugyanis a sportban mindenképpen figyelembe kell még venni az eredményeket is, valamint azt, hogy az adott sportágat hányán űzik a városban. Természetesen a női röplabdá- sok mellett még számtalan szakosztály érzi úgy, hogy Kecskeméten semmire sem becsülik a munkájukat. Ők csak egy dologban reménykedhetnek, hogy jövőre igazságosabb lesz az elosztás. FARKAS _________SPORTALAP-TÁMOGATÁS_________ EGYÉB TÁMOGATOTT TERÜLETEK Olimpiai részvételre esélyes sportolók támogatása 2 500 000 Olimpiai eredmény elismerésére 500 000 Diáksport támogatására 2 000 000 Szabadidősport támogatására (pályázat) 2 000 000 Alaptámogatásban nem részesülő sportegyesületek támogatására (pályázat) Fogyatékos sportolók támogatására Tartalékalap (judo támogatása, sportverseny, sportnap) Beteg a test, ha Amikor megtudtam, hogy emlőrákom van, a 13 éves kisfiam tartotta bennem a lelket. Átölelt, vigasztalt: „Anyu, biztos, hogy nem fogsz meghalni” - mondta, és én tudtam, hogy élnem kell. A műtét óta 23 év telt el. Erzsiké azóta teljesen panaszmentes. Kilenc éve ő az elnöke a mellműtöttek megyei egyesületének.- Éppen abban az évben, 1991-ben mentem nyugdíjba, amikor dr. Szűcs Miklós, az onkológiai osztályvezető főorvosa megkért, hogy vezessem a betegklubot - emlékszik vissza a hőskorra Barna Mihályné, Erzsiké. Akkor mindösz- sze hét tagja volt a Reménység klubnak. Ma 35-40 résztvevője van egy-egy rendezvénynek, s közel kétszázan kapcsolódnak valamilyen módon az egyesülethez.- Az egyesület létszámának gyarapodása egyfelől örvendetes, másfelől viszont szomorú. Hiszen azt jelenti, hogy egyre több az emlődaganatos beteg. Miben segíthet nekik a mellműtöttek egye- Valóban, egyre növekszik az emlődaganatok száma Bács- Kiskun megyében és Kecskeméten is. S ami még sajnálatosabb: egyre fiatalabbak a betegek. Az egyesület elsődleges célja az, hogy a műtét előtt álló, illetve már megműtött betegek ne érezzék egyedül magukat. Bármilyen bajban vagyunk, megnyugtató számunkra, ha tudjuk, érezzük, hogy van számunkra segítség. Ha egy beteg eljön a klubba, ismeretségeket, barátságokat köthet. Kiöntheti a szívét, láthatja, hogy mások is ugyanattól szenvednek, ugyanattól félnek, amitől ő. A jó szó a beteg ember számára aranyat ér. A szeretet pedig - látjuk nap mint nap - valóban gyógyít.- Orvosok ezrei kutatják a rák okát, de egyelőre hiába. Ön hogyan látja, szerepet játszik a betegség kialakulásában a lélek szenvedése?- Úgy tapasztalom, hogy a tumor kialakulása mindig valamilyen lelki megrázkódtatás következménye. Ez sok minden lehet: házastárs, gyermek, munkahely elvesztése, a házasság megromlása, a férj hűtlensége. Gyakori ok, hogy a nők feleslegesnek érzik magukat, mert megnőttek a gyerekeik, és kirepültek. Az is előfordul, hogy a betegséggel akarják mindenáron megtartani a férjüket, partnerüket. Ha szembenéznek ezekkel a problémákkal, és fel tudják dolgozni őket, megszenved a lélek BARNA MIHÁLYNÉ 1937-ben született Kecskeméten, «ip 1955-ben érettségizett a kecskeméti Kereskedelmi Szakközépiskolában (ma Lestár Péter nevét viseli). 1955-től 1991-ig a megyei gyógyszertári központban dolgozott áruátvevőként. 1991 óta elnöke a mellműtöttek megyei egyesületének. Férjezett, egy fia és három unokája van. gyógyulnak. Ha nem, a kór előbb-utóbb újra jelentkezni fog a testükben. Az egyesület azért van, hogy ez ne következzék be. Minden lehetséges lelki segítséget megadunk a hozzánk fordulóknak, s mondhatom, igazán vidám és oldott hangulatú minden együttlétünk. Minden hónap utolsó keddjén, délután 1-kor jövünk össze az Izsáki úti kórház klubjában. Gyakran hívunk szakembereket is, általában az onkoradiológiai központ orvosait. Rendszeresen kirándulunk - most 4-én Esztergom környékére -, és évek óta részt veszünk a daganatos betegek megsegítésére rendezett jótékonysági est szervezésében. Hálásak vagyunk azért, hogy a Kodály Iskola és sok kecskeméti ember siet minden évben a segítségünkre.- Saját élete bizonyítja, hogy életmentő lehet a daganat korai felismerése. Ez az oka annak, hogy részt vállalt a már több hónapja tartó kecskeméti emlőszűrési programban?- Megtiszteltetés számomra, hogy az Avon Project Hope pályázatát elnyerő munkacsoport számít rám. Az egészségügyi alapellátási intézmények és a munkacsoport közös programja eddig nagyon sikeres: a 45-65 év közötti, kecskeméti és a város környéki településeken élő nők több mint 53 százaléka vett részt emlőszűrésen. A dr. Amb- rózay Éva, dr. Kellermann Péter, dr. Markó László, Bezsenyi Istvánná, Csupor Judit és jómagam alkotta munkacsoport több mint 1400 középiskolásnak és nyolcszáz kismamának tartott felvilágosítást az emlőrák megelőzéséről, az emlő önvizsgálatáról. Úgy érzem, én is segíthetek azzal, ha elmondhatom az egészségeseknek: a szűrővizsgálat, a daganat korai felismerése életmentő! A betegeknek pedig azzal segítek, ha elmondhatom nekik: az emlőrák nem jelent’egyet a halállal. A betegség legyőzhető, ha van kiért, van miért élnünk. Az elmúlt 23 évben nekem is ez a hit, az életbe vetett hitem segített. ÁBRAHÁM ESZTER sülete? Helytörténeti verseny Segélykoncert A Bács-Kiskun megyei árvízkárosultak megsegítésére a délafrikai Thula Sizwe együttes táncosai lépnek fel május 5-én Kecskeméten. Az Erdei Ferenc Művelődési Központban este 7-kor kezdődik a segélykoncert. Egy jegy 1000 Ft-ba kerül. A Lestár Péter Szakközépiskola április 27-én rendezte meg hagyományos helytörténeti versenyét. A vetélkedő idei témája: Kecskemét történelmi, kultúrtörténeti és vallástörténeti eseményei a dualizmus korában. Hét kecskeméti középiskola kilenc csapatot indított a megmérettetésen. A győzelmet a Kada Elek SzKI csapata szerezte meg. Felkészítő tanáruk dr. Károlyfalvi József volt. Második lett a Gáspár András SzKI csapata. Őket Tóth Józsefné segítette. A harmadik helyet a házigazdák szerezték meg, dr. Bolgár Jenőné és Kissné Forgó Zsuzsanna tanárok vezetésével. ■ Anyakönyvi hírek Ballagok - 2000 Születtek: Ábel Klaudia Erika (anyja neve: Juhász Ilona), Farkas Ánikó Klaudia (Molnár Zsuzsanna Ilona), Nagy Petra Karina Bán Rebeka (Koinlósi Krisztina), Molnár Adrienn Kitti (Apró Márta), Bartalus Roland (Somodi Ágnes), Szűcs Lajos Attila (Varga Tünde Ildikó) Tiszakécske, Kelemen Bálint Csaba (Horváth Vera Hajnalka), Balezer Róbert Zoltán (Szabadi Erika Andrea), Tóth Gabriella Nikoletta (Fekete Mária Gizella), Gábor Viktória (Domokos Ágnes), Romfa Nándor (Tóth Györgyi Emma), Rigó Marcell (Király Anita), Tarjányi Csaba (Buri Mónika) Kiskunfélegyháza, Barta Andrea (Parádi Andrea) Lakitelek, Hauszfatter Danielia (Droz- dik Annamária) Tiszaalpár, Vér Klaudia Boglárka (Szűcs Ágnes) Ágasegyháza, Mócza Anita Mária (Gyurgyik Anikó) Lajosmizse, Mihók Pál (Szabó Emőke) Orgo- vány, Berta Ferenc (Szőrös Mária) Lajosmizse, Víg Dániel (Bimbó Krisztina), Privler Dóra (Beregszászi Ilona) Lakitelek, Ácsai (> Zfcs I L (Papp Karola), József Bende (Pólyák Terézia Bence), Hornacsek Edit (Illés Edit) Lajosmizse, Sutus-Juhász Lilla (Kovács Tünde), Prohászka Renáta (Bíró Ilona), Guttyán Patrik (Varga Emőke Jolán) Ladány- bene, Kovács Ádám (Weinhardt Rita), Csordás Máté (Valkai Mária Terézia), Terbe Botond (Cse- rényi Mária) Ballószög, Szabó Dzsenifer (Bukovinszki Andrea), Szűcs Nikolett (Mokos Andrea) Tiszakécske, Juhász Petra Anna (Pintér Anett), Kajdácsi Balázs (Bari Anita Mária), Molnár Tibor László (Szabó Erika Margit), Meggyesi Anett (Bohács Edit), Faragó Balázs (Markó Krisztina) Lajosmizse, Sajtori René (Czi- kora Dóra Judit) Lajosmizse, Kókai István (Bodó Krisztina), Ali Ákos Tamás (Hajagos Edit), Tóth Réka (Kormányos Éva) Soltvadkert, Árnóczi Márk (Pet- rás Mária Tünde). Házasságot kötöttek: Kovács Lóránt és Barócsi Edit, Horváth László és Vecsei Gyöngyi, Hara- bula István és Varga. Katalin, Bodonyi-Kovács János és Gera Csilla Éva, Borda Gábor és Berkes Réka, Zsögön Zoltán és Kővári Marianna, Várkonyi Nándor és Dancsházi Anita, Árva László és Zubek Andrea, Fazekas Gyula Zsolt és Nyúl Andrea, Rendeczki László és Csikai Krisztina, Nagy Attila és Hojsza Edina, Punyi Jenő és Szűcs Rózsa. Meghaltak: Kimber Károly Lőrinc, Petro- vácz László- né Nicki Hilda Mária, dr. Pethes Attilá- né Mitrovics Emőke, Kovács István, Mátyus Ferenc, Kelemen László- né Éles Irén, Kiss József (Szabad- szállás), Tóth Istvánná Pintér Erzsébet (Tiszakécske), Fajszi Lász- lóné Csehszakáll Mária (Fülöp- szállás), Szabó Zsuzsanna Katalin (Tass), Peltzel Vilmos (Lajosmizse), Tóth Jánosné Bacsa Ilona (Kerekegyháza), Szűcs József (Ágasegyháza), Valter Pálné Bárkai Mária (Hetényegyháza), Bod- rics Béla Jánosné Szabó Margit, Bakos Sándor, Százdi Péter Pál (Lakitelek), Liptai Ferencné Máté Irén (Nyárlőrinc), Bene Ilona, Csordás László (Felsőlajos), Kecskés Árpádné Gál Erzsébet), Pálfi János, Tokay Gyuláné Kovács Margit, Cseh Lászlóné Sóti Erzsébet (Tiszakécske), Faragó István (Szentkirály), Zsíros György, Füyó Jánosné Ronyecz Zsuzsanna, Szabó Imre (Orgovány), Nagy László (Lajosmizse), Farkas Anna. KADA ELEK KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 12. A osztály Osztályfőnök: Hordós Zsuzsanna. Békési Edit, Boda János, Bogasow Irén, Elek Anikó, Fekete Ildikó, Flaisz Kata, Földi Orsolya, Garzó László, Halász Anett, Kalmár Emese, Kara Zsuzsanna, Kecskés Krisztina, Krikovszky Zoltán, Marton Adrienn, Nagy Lilla, Nagy Tímea, Ná- nási Erika, Németh Ferenc, Pásztor Szilvia, Pencz Hajnalka, Rigó Krisztina, Román Tamás, Rózsa Gabriella, Seres Bernadett, Szabó Ferenc, Szabó Hanna, Szerencse Szilvia, Sztupák Zoltán, Torday Ádám, Tóth Szilvia, Turóczi Katalin. 12. B osztály Osztályfőnök: dr. Károlyfalvi József. Almási Szilvia, Bakos Bernadett, Borsos Ágnes, Csernák Attila, Csík Luca, Danics Attila, Dobos Rita, Du- kai Zsolt, Duzmath Klára, Faragó Ágnes, Gácsi Renáta, Hajdú Edina, Hegedűs Adrienn, Hódi Pálma, Horváth Enikő, Lami András, Légrádi Zoltán, Mendler Attila, Mezei Mónika, Miskey Krisztina, Nyilas Nóra, Péter Zoltán, Rubos Anett, Sápi Norbert, Sebestyén Attila, Simola Lukács Zsolt, Siroki Gábor, Szabó Tamás, Szappanos Tímea, Tasi Brigitta, Virág Gabriella, Zsikla Krisztián. 12. C osztály Osztályfőnök: Péczeli Józsefné. Balogh Viktória, Bera Tibor, Egedi József, Erdős Melinda, Fekete Beáta, Fontányi Tímea, Forczek Attila, Görög Ivett, Karlovschi Beatrix, Kormányos Dániel, Kökény Nándor, Krámli Anita, Magyari Szilvia, Majoros László, Máthé Attila Viktor, Mészáros Adrienn, Molnár Norbert, Muha Mónika, Nagy Aranka, Nagy Beatrix, Nagy Orsolya, Rózsa Katalin, Szalóki Anita, Szappanos Erika, Száraz Ágnes, Szatmári Szabolcs, Szmutka János, Tarjányi Szil- via, Tóth Marianna, Udvarhelyi Zoltán, Varga Erzsébet, Varga Tímea, Zsinka Ákos. GÁSPÁR ANDRÁS IPARI SZAKMUNKÁSKÉPZŐ ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA 12. A osztály Osztályfőnök: Nyíri László. András Attila, Balatoni Roland, Bartus Péter, Bartusz Csaba, Dér Ferenc, Fehér Zoltán, Ferenczi Csaba, Galambos Tivadar, Gömöri Ádám, Gyenes Krisztina, Györke Szilvia, Hegedűs Norbert, Jóri Ottó, Kiss Sándor, Kökény Tamás, Magyar Annamária, Mikó Tamás, Nagy Nándor, Nagy Zoltán, Palócz Norbert, Szebellédi István, Takács Gábor, Vona József. 12. B osztály Osztályfőnök: Sajti Mihály. Aczél Éva, Ádám Miklós, Benkovics Ivett, Bereczki Gábor, Bíró László, Csanádi Andrea Katalin, Farkas Lóránt, Galló Attila Csaba, Gubicza Richárd, Gyenes Béla Attila, Gyenes Nándor, Halász Gábor, Haris Huba, Katona István, Kollányi Milán, Lévai József, Liptai Szabolcs, Magyar Gábor, Mayer Csaba Frigyes, Nagyhegyesi Szabolcs, Pallagi Péter, Sándor László, Szűcs Norbert, Tót Tamás Gergely, Varga Gábor. 12. G osztály Osztályfőnök: Czagán-Mákos Mihály. Csapó Ferenc, Csontos András, Facskó Milán, Farkas Gyula, Fekete Sándor, Gálfi Gábor, Jánosy Jenő, Kocsis Krisztián, Kovács Attila, Kovács László, Miklós Ferenc, Nagy Pál, Némedi Varga Krisztián, Somodi Endre, Szikora Imre, Tán- ezos Balázs, Trapp Attila. 12. H Osztályfőnök: Csapó Katalin. Antal Zoltán, Bakos János, Baranyi Szilvia, Bús Eszter, Illés Anita, Kiss Magdolna, Kovács Ferenc, Kuti Tamás, Madarász Zsolt, Megyés Zoltán, Mezei András, Nyúl Tünde, Pántos Zoltán, Peszmet Mónika, Rácz Emília, Simon Sándor, Surá- nyi Anita Gabriella, Szabó Ildikó, Törteti Zoltán, Varga Krisztián, Vértesi Tamás, Józsa István. 12.1 Osztályfőnök: Vértesi László. Abonyi Péter, Batis Tünde, Biczó Zsolt, Csikós Anita, Habran Judit, Járomi József, Kertész András, Kósa Antal, Lajos Piroska, Mag Tünde, Nagy Adrienn, Oláh Henrik, Papp Gyula, Polgár Zoltán, Simonyi Orsolya, Szénási Edina, Szűcs Roland, Tormási István, Újvári János, Zsoldos Andor.