Petőfi Népe, 2000. május (55. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-09 / 107. szám
Petőfi Népe 2000. Május 9., kedd PN-Kalauz előtérben az agrárgazdaság Szerkeszti: A. Tóth Sándor Tovább nyílt az agrárolló Csak egytized százalékkal nőtt a mezőgazdasági termelés A mezőgazdaság az elmúlt évben az 1998. évivel csaknem azonos értéket termelt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb elemzéséből. A mezőgazdasági kivitel tíz, a behozatal csaknem másfél százalékkal csökkent. Az agrárolló tovább nyílt. Budapest Tavaly a mezőgazdasági termelés az előző évihez képest mindössze egytized százalékot növekedett. A növénytermesztés 143,4 százalékkal volt magasabb, ezen belül a legnagyobb mértékben - 108,3 százalékkal - a gyümölcstermelés emelkedett. Ugyanakkor az állatok, állati termékek előállítása nvolc százalékkal elmaradt az 1998. évitől. A sertésállomány 9,7 százalékkal bővült, míg a baromfitermelés 10,5 százalékkal csökkent - tudtuk meg Szabó Pétertől, a KSH mezőgazdasági statisztikai főosztályának osztályvezetőjétől. A KSH adatai szerint a mezőgazdasági össztermékkivitel értéke - folyó áron számolva - 20,3 százalékkal, a behozatalé 20,6 százalékkal nőtt. A legnagyobb mértékben (28,8 százalékkal) a gabona és gabonakészítmények behozatala emelkedett, ugyanakkor a hús- és húskészítmények importja több mint harmadára esett visz- sza. Az exportnál a legnagyobb mértékben az állati takarmányok kivitele nőtt, a legnagyobb visszaesés a cukornál és a cukorkészítményeknél következett be. Szabó Péter elmondta: a mezőgazdaságban tavaly hat és fél százalékkal több agrárterméket vásároltak fel, mint 1998- ban. Míg a felvásárlási árak alig egy százalékkal nőttek, a termeléshez szükséges ipari anyagok árai öt százalékkal emelkedtek. így az agrárolló tovább nyílt, azaz a termelők jövedelemhelyzete tovább romlott. A jövedelmezőség tíz év óta romlik, 1996-tól drasztikusan nyílik az olló. Végül a KSH elemzése szerint a mező- gazdaságban dolgozók bruttó átlagkeresete 1999-ben mindössze a nemzetgazdasági átlag kétharmadát tette ki.- ÚJVÁRI AGRÁROLLÓ Csökken az exporttámogatás A felesleg feszültséget okozhat a hazai sertés Rövidesen csökkennek az agrárexport-támogatások. A Gazdasági, a Pénzügyminisztérium, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közös rendelettervezete már túljutott a tárcaegyeztetésen. Térképpel a dűlőkben Szigorú határszemléket kezd a földhivatal Budapest Lapunk értesülése szerint a szubvenciós kulcsok két ütemben csökkennének: először a rendelet megjelenésétől június végéig mintegy a harmadával, ezt követően pedig a jelenlegi szintnek a felére. A sertéshúskivitelnél például a 99 forintos támogatás 50 forint körülire mérséklődne. Szakértők szerint az exporttámogatás megnyirbálása várható volt, hiszen az élelmiszer-kivitelhez társuló éves szubvenciós keret 57 százalékát a szaktárca április közepéig már felhasználta. E miatt szükségessé vált a kiadások visszafogása. Komolyabb forrásbővítésre pedig a Magyarország és a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) közötti érvényben lévő megállapodás értelmében nincs legális lehetőség. A kereskedőket nem érte váratlanul a szubvenciós kulcsok leszállítása, szakértők szerint ennek tudható be, hogy egyes ágazatokban, mint például a húsfeldolgozóknál, az év elején jelentősen megemelkedett a kivitel. A rendelet megjelenését követően és baromfihúspiacon azonban az export visszaesésére számítanak. A világpiacon uralkodó nyomott árszint miatt veszteségessé válik a kivitel, a forgalomkiesést a feldolgozók várhatóan a belpiacon próbálják majd ellensúlyozni. Az árutöbblet azonban komoly értékesítési zavarokat okozhat főként a hazai sertés- és baromfihúspiacon. Valamelyest enyhíthet a helyzeten, hogy az Földművelés- ügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Agrármarketing Centruma (AMC) idén kiemelten - 80 millió forinttal - támogatja, ösztönzi a belföldi húsfogyasztást. A vásárlókat arról szeretnék meggyőzni, hogy a sertés- és marhahúsnak helye van az e- gészséges étrendben. -uoA termőföld nemzeti kincs, legyen bármilyen tulajdonban. Épp ezért törvény kötelezi a tulajdonosokat, földhasználókat a hasznosítására. A törvény végrehajtását a megyei földhivatal ellenőrzi, idén minden eddiginél szigorúbban. Dűlőről dűlőre járnak a szakemberek, térképpel a kézben. A termőföldterületeket hasznosítaniuk kell a tulajdonosoknak, illetőleg a bérlőknek. Ez azt jelenti, hogy minimum kultúrállapot- ban kell tartani a táblákat. Vagyis gazmentesen. A megyei földhivatal idén az eddiginél szigorúbban követeli meg a törvény betűjének betartását, ez hatósági feladata.- Rendszeresen ismétlődő teendőnk a határszemle - mondta Lőrincz Tibor, a megyei földhivatal vezetője. - Az idén új elemekkel bővítjük. Az engedély nélküli földhasználatra is figyelünk. Új, hogy megcéloztuk a megye nagyobb városainak kül- és belterületeit, tekintettel a katasztrofális pollenszennyezettségre, ami főként Kecskemétre jellemző. A munkában számítunk a falugazdászok, a hegybírók, a mezőőri szolgálatok közreműködésére. A növény-egészségügyi és talajvédelmi állomás hozzánk hasonlóan szigorúbban lép fel a határ arcának szebbé tételéért. Az idén megkülönböztetetten vizsgáljuk a nyomvonalas létesítmények állapotát, vagyis a vasutak, a közutak, a csatornák mentét, a Démász nyomvonalait, valamint az új telepítésű erdőket. Az érintett cégeket - MÁV, közútkezelő kht. stb. - erről tájékoztattuk. Csakúgy, mint az önkormányzatokat, amelyeknek nagy a felelősségük a belterületek, az üres telkek, a közterületek és a külterület gyommentesítésében. A Magyar Suzuki Rt. 1994-től napjainkig 200 ezer magyar gyártású Suzuki kocsit szállított exportra. Ez idő alatt a magyar piacon további 140 ezer darabot érA határszemlék során ellenőrzik a földhasználatot abból a szempontból is, hogy az műveli-e a táblákat, aki az új nyilvántartásban szerepel. Az általános határszemlével összekapcsolva azt is megnézik, ami szőlőként szerepel a nyilvántartásban, az tényleg szőlő-e.- Az idén az erdő nélküli termőterület húsz százalékát, mintegy százharmincnyolcezer hektárt ellenőrzünk - tájékoztatott Lőrincz Tibor. - Ebből a városoké százháromezer hektár, húszezer hektárt a gyommentesítési program érint és tizenötezer hektárnyira rúg a nyomvonalas létesítmények mentén szemlézendő terület. A határszemle irodai előkészítéssel kezdődik, majd a helyszínelő csoportok kinn a helyszínen dűlőről dűlőre haladnak, s térképpel a kezükben összehasonlítják a térképet a természetbeni állapottal. A műveletlen területeket bejelölik. Ezután az irodában beazonosítják a tulajdonosokat, földhasználókat és felszólítják őket művelési kötelezettségük teljesítésére. Akik harminc napon belül nem teljesítik kötelezettségüket, azokat földvédelmi' bírsággal sújtják. Ennek mértéke a terület aranykorona értékének ezerszerese. A felszólítás, a bírságolás harmincnaponta megismételhető. A bírságok összege a földvédelmi alapba kerül.- Természetesen, akiknek a belvíz tette lehetetlenné, hogy megműveljék a földjüket, azokat nem vonjuk felelősségre - hangsúlyozta Lőrincz Tibor. - Viszont ahol lehet, ők is gyomtalanítsa- nak. a. t. s. tékesített - tájékoztatta a társaság sajtóosztálya hétfőn a sajtót. Az Esztergomban gyártott Swifte- ket, Wagon R+ egyterűeket első- sorban az EU-ba szállítják. ■ Átalakuló lótenyésztés Új lótenyésztési stratégiát dolgozott ki a Bábolna Rt. Ugyanis az ágazat 1992 és 1999 között fél- milliárd forint veszteséget okozott a társaságnak. A tavalyi ráfizetés meghaladta a 152 millió forintot. Az rt. szóvivője közölte ezt a sajtóval. A Bábolna Rt. meg kívánja őrizni a nemzeti értéknek tartott 200 éves tenyésztési hagyományait, de gazdasági okból az állomány csökkentésére kényszerül. A három bábolnai ménesben jelenleg 600 ló van, mintegy 150-nel több az optimálisnál. A társaság a hatvanas évek elejétől a tenyésztésben, a futtatásban és a versenyeztetésben egyaránt érdekelt volt. Tavaly a szervezésből már kivonult, most pedig a futtatásban is át akarja adni a helyét a magánszférának. A jövő évtől kezdve a tenyésztéssel kíván hangsúlyosan foglalkozni. A lovak eladása a közelmúltban megkezdődött. __________■ Esett az euró Esett a hétfői londoni kereskedésben az euró a dollárhoz képest. Jeléül annak, hogy a valutauniós pénzügyminiszterek nyilatkozata nem hatott különösebben a piacokra - írta a Dow Jones. A közös pénz a nyilatkozat előtt mért 0,9010 dollárról 0,8917 dollárra gyengült kora délutánra. Az euró jelenleg 24 százalékkal gyengébb a tavaly januári, 1,17 dolláros induló ár- folyamnál. _____________■ Küszködő LeviS A világ első számú jeans-gyártó cégének több mint 15 százalékkal estek vissza eladásai az idén. Eközben tiszta bevételeinek csökkenése 58 százalékos volt az egy évvel korábbihoz képest. A Levi Strauss azt is nyilvánosságra hozta a hét végén, hogy 2,4 milliárd dollár adóssága van. Ha ezek törlesztésében fennakadások lesznek, úgy azt a márka sínyli majd meg - közölte a cég. ______■ Kétszázezer export Suzuki Új parkettagyártó üzemet épít a Graboplast Kecskemét A győri Graboplast Részvénytársaság úgy döntött, hogy Kecskeméten egy új parkettagyártó üzemet épít. A holding vezetése a beruházás tervezésekor ugyanazokat a szempontokat elemezte, mint a nyugat-európai tőkebefektetők. Jancsó Péter elnök-vezérigazgató stábjával számba vette a piaci fejlődést, a térség infrastruktúráját, a szakemberellátottságot.- A lakásbelső építőipari anyagokon belül a burkolók között a parketta növekedési ütemben van, tehát ez jó üzletnek tekinthető - mondta Jancsó Péter elnök-vezérigazgató. - Nem azért választottuk Kecskemétet, mert mi az Alföldön akartunk beruházni. Hanem elsősorban azért, mert Kecskeméten van egy olyan szakmai bázisa a Graboplastnak, ez a kecskeméti parkettagyár, akik képesek arra, hogy egy ilyen modern beruházást végrehajtsanak. Mivel az autópálya már Kecskemétet elhaladja és Kecskemétre személyautóval vagy teherautóval könnyű eljutni, ezért mindenképpen úgy látjuk, hogy Kecskemét egy jó befektetési célpont nemcsak a Graboplast, hanem mások számára is.- Konkrétabban mit lehet tudni a tervezett beruházásról? Mennyibe kerül, mikor kezdik és mennyi embert fognak ott foglalkoztatni?- Több mint egymilliárd forintos a beruházás, és általa 50 százalékkal fog megemelkedni a parkettakibocsátási kapacitásunk. Hogy ezt forintban mondjam, az a célunk, hogy 2002-re 4 milliárd forintot meghaladó legyen az éves forgalma ennek a cégnek. Nem fog több ember dolgozni a gyárban, mert amekkorával nagyobbak a kapacitások, annyivá nagyobb lesz a termelékenysége ennek a berendezésnek. Az elképzelhető, hogy 2001 végén, 2002-ben a most tervezett két műszakkal szemben harmadik műszakot is fogunk nyitni és akkor ez 30-40 fős többletlétszámot jelent majd. Ez tehát egy termelékenységet növelő vagy termelékenységjavító beruházás és legfőképpen egy minőségjavító beruházás. A berendezés, vagy ez az új gyár képes arra, hogy a ma létező legkorszerűbb, legmodernebb technikával a legmagasabb minőségű parkettát állítsa elő és adja el a piacon - tájékoztatott a Graboplast Rt. elnök- vezérigazgatója^ __________■ A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ezúton tájékoztat minden tisztelt vállalkozót és érdeklődőt, hogy a kamara híreiről, aktualitásairól többek között a következő megyei médiákon keresztül értesülhetnek a május 9-étől május 16-áig terjedő időszakban:- A Gong Rádióban minden reggel a 1/2 8-as és 1/2 9-es hírekben kaphatnak fontos információkat a hallgatók. Az elhangzott hírek a kamara Internet-honlaplán is megtalálhatók. A honlap címe: www.kecskemet.com/kamara- A Kecskeméti Lapok csütörtökönként a megyében tevékenykedő vállalkozókkal készített riportokat ad közre.- A Fresh Rádióban minden hétfőn, szerdán és pénteken 1/2 8-kor és 1/2 10-kor értesülhetnek a vállalkozók az aktualitásokról.- A Kőrös Hírek május 12-ei számában összefoglalót olvashatnak a 2000. év pályázati lehetőségeiről.- A Független Délvidék csütörtökönként Kamara Hírek cím alatt közli a legfrissebb információkat. A május 11-ei szám többek között a fogyasztóvédelemről is beszámol. Néhány kiemelkedő fontosságú rendezvényre is sor kerül ebben az időszakben:- Május 9.: "A siker kulcsa a kamara" fórum, Kiskőrös- Május 9.: Szakképzési fórum, Kiskunhalas- Május 9.: Fogyasztóvédelmi nap, Baja- Május 11.: EU regionális szimpózium: teherfuvarozás, közlekedés, Kecskemét További információért forduljanak bizalommal a kamara bármely, a megyében működő ügyfélszolgálati irodájához! 4 bAcs-csxihí megyei a KERESKEDELMI “ ÉS IPARKAMARA 4 CHAMBER a OF COMMERCE ’ ANDINDUSTRY 4 BÍCS-BSKÜHCWSKTY Kecskemét, 6000 Árpád krt. 4. Baja 6500, Széchenyi u. 4. Kalocsa 6300, Bátyai út 2. Kiskunhalas, 6400 Eötvös u. 8. Kiskőrös, 6200 Kossuth L. u. 5. Tel.: 76/501-500 Fax: 76/501-538 Tel./fax: 79/427-320 Tel./fax: 78/466-220 Tel./fax: 77/428-493 Tel./fax: 78/412-670 DUNAHOLDING BROKERHAZ RT. 2000. április 28-május 5. Karcza G. Tamás Megrövidítve Két héttel ezelőtt a húsvét, múlt héten a munka ünnepe miatt volt mindössze négy napig kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén és az európai piacok többségén. A tengerentúli pozitív hétkezdet jő hangulatot biztosított a vezető piacok számára. A szerdai megingást kivéve egész héten erősödtek, ám a növekedés mértéke csak arra volt elég, hogy az egy héttel korábbi érték körül zárjanak. A dollár folytatta szárnyalását az euróval szemben, a hét végi keresztárfolyam már kevesebb, mint 0,9 dollár/euró volt. Amerikában egyre több makrogazdasági mutató támasztja alá a közelgő kamatemelés szükségességét Ennek ellenére az amerikai irányadó index, a Dow Jones Industrial is bizakodó volt. A technológiai papírok árfolyammozgását tükröző' Nasdaq továbbra is a fekete bárány szerepét öltötte magára, és még akkor is esett, amikor a hagyományos szektorbéli részvények emelkedtek. A hazai börze is optimista hangulatban nyitott Előszűr a MATAV, majd pedig az OTP volt az emelkedés motorja. A részvényekre kötött üzletek összforgalma mindvégig alacsony maradt, ami azt a szakértői véleményt látszik alátámasztani, hogy a külföldi tőke kerüli a magyar piacot. A nagybefektetők kicsinek és unalmasnak tartják a hazai tőzsdét, amin valószínűleg csak újabb részvények tőzsdei megjelenése tudna segíteni. Persze az aggasztóan alacsony forgalmakat még ez sem tudná egy csapásra megváltoztatni. A spekulánsok, vagy inkább "momentum" befektetők körében az utóbbi időben oly népszerű FOTEX komoly hullámvasútra került. A hét elején 260 forintig esett, majd 348 forintig emelkedett, végül pedig 306 forinton zárt Az egyre nagyobb kilengések oka valószínűleg a 400 forint feletti vásárlók veszteségminimalizálásra való törekvése A hajdan szebb napokat látott MÓL teljesen kikerült a befektetők látóköréből. A lengyel PKN olajtársasággal való egyesülésről szóló pletykákat is teljes érdektelenség kísérte. A hírt kommentálta ugyan az olajtársaság elnöke, de a MÓL szóvivője később cáfolta a híreszteléseket. A NABI - lassan már szokásossá váló - új megrendelésekről adott hírt. Miami város önkormányzata 200 millió dollárral emelte eddigi hagyományos buszokra vonatkozó megrendeléseit, amiket az előzőekhez hasonlóan át lehet majd változtatni az új fejlesztésű compo buszokra Hasonló jó hírrel szolgált a BET-en 16-án debütáló Graphisoft is. Ez esetben a japán Kajima cég vásárolt a cégtől ArchiCad technológiát az értékesítései megkönnyítésére. A Rába meglehetősen magas osztalékfizetése továbbra sem hozta lázba a befektetőket. A gépgyártó ára 2750-2800 forint között stabilizálódott, pedig az osztalék kifizetéséig már csak kevesebb mint 1 hónap van. A lendületes hétkezdet csütörtökre stagnálássá, péntekre pedig eséssé változott. A BUX heti teljesítménye 154,5 pontos pozitívumot mutatott, minek eredményeként ismét sikerült 9.000 pont felett (9.026,99) zárnia. A gyógyszer- gyártók fellángolása is csak rövid ideig tartott. A Richter heti 16.500 forintos csúcsa után 15.895, az Egis 12.150 forinton fejezte be a hetet. (Ez utóbbi 12.600 forinton is forgott.) Dunaholding Brokerház Rt. 6000 Kecskemét, Horváth D. krt. 10-12. Tel.: 76/486-606, 486-607 Fax: 76/481-884