Petőfi Népe, 2000. május (55. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-09 / 107. szám
4. oldal - Petőfi Népe HAZAI TÜKÖR VILÁG TÜKÖR 2000. Május 9., kedd WM1 Vendég Hollandiából Budapest Délkelet-Európa, Szerbia és Koszovó, valamint Oroszország és Ukrajna helyzete került napirendre Martonyi János külügyminiszter és holland kollégája, Jozias van Aartsen tegnapi megbeszélésén. A találkozó után a magyar diplomácia vezetője elmondta: a holland külügyminiszter budapesti tárgyalása tíz nappal előzi meg a kormányfői látogatást, amely beletartozik az európai uniós tagállamok vezetőivel folytatott megbeszéléssorozatba. A kétoldalú kapcsolatokról szólva Martonyi kiemelte, hogy az utóbbi években - a jelentős holland befektetések mellett - megélénkült a két ország közötti kereskedelem. Jozias van Aartsen kiemelte, hogy a holland cégek magyarországi befektetései tavaly elérték az 500 millió eurót. ■ A határon túliakért Kolozsvár Tavaly összesen 1,62 milliárd forinttal gazdálkodott a határon túli magyarokat támogató Ily- lyés, Új Kézfogás és Apáczai Közalapítvány. Ezt közölte Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke az erdélyi magyar polgári szervezetek második tanácskozásán. Felszólalásában Szabó Tibor hangsúlyozta: az elmúlt években „agyelszívás” indult meg. Ezért a magyarországi illetékesek szeptembertől 100 millió forintnyi ösztöndíjalapot terveznek a határon túli magyar fiatalok számára, amelyet a szülőföldjükön vehetnek igénybe. A szülőföldön maradást szolgálja az a kétmilliárd forint is, amelyet a magyar kormány az idei költségvetésben különített el az erdélyi magyar egyetem megalapításának támogatására. ■ • • Ünnepi akadémiai közgyűlés Kutatás nélkül nincs gazdasági gyarapodás „Amikor a tudományt köszöntőm, a jövőnket köszöntőm.” Ezekkel a szavakkal üdvözölte Göncz Árpád köztársasági elnök tegnap a magyar államalapítás 1000. évfordulójára emlékező kétnapos akadémiai közgyűlést. Orbán Viktor beszédében hangsúlyozta: a kutatás és fejlesztés nagy léptékű haladása nélkül nincs gazdasági gyarapodás. Budapest A Magyar Tudományos Akadémia tegnap kezdődött, 166. rendes közgyűlése a millenniumi emlékezés jegyében zajlik. A legmagasabb állami és egyházi méltóságok jelenlétében megnyitott ünnepi ülés az eltelt évezred tapasztalatai alapján próbálja fel vázolni a XXI. századi magyar állam lehetőségeit. A tudomány képviselői joggal bírálnak, osztanak tanácsot, hiszen dolguk, hogy kijelöljék az utat - fogalmazott az akadémikusok előtt Göncz Árpád köztársasági elnök, aki ebben a tisztségében utoljára találkozott a tudóstestü- lettel. Az MTA elnöke felajánlotta a távozó államfőnek, hogy a jövőben állandó hellyel várják az akadémia közgyűlésein. A tudósok a legnehezebb körülmények között is elismerést szereztek az országnak, a kutatás és fejlesztés nagy léptékű haladása nélkül ma sincs gazdasági gyarapodás - hangsúlyozta köszöntőjében Orbán Viktor. A miniszterelnök a közgyűlés előtt tartott beszédében kiemelte: a következő öt év a gazdasági gyarapodás időszaka lesz, amennyiben a kormány, a magyar gazdasági, és szellemi élet képviselői együtt tudnak működni. Ennek megvalósítását szolgálja a Magyar Tudományos Akadémia alapítójának nevét viselő Széchenyi-terv is. A miniszterelnök úgy vélekedett, hogy a magyarokat egyre inkább tehetségükről és nagyszerű tudományos eredményeikről ismerik a nagyvilágban. - Van mire építenünk az új évezred Magyarországát - mondta. Glatz Ferenc, az Akadémia elnöke szerint a tudomány ma ismét válaszút előtt áll. Új kor köszöntött ránk, kitágult a világ a hétköznapi emberek számára is. Eddig az volt az általános nézet a magyarságról, hogy nehezen mozduló társadalom, de most évezredes kultúránkhoz újra kell fogalmazni céljainkat. Talán éppen ezeknek a kérdéseknek a tisztázását teszi lehetővé, hogy május 22-23-án a magyar tudósok világtalálkozót tartanak Budapesten. _________________________________H. M. Az államfő és a miniszterelnök az Akadémia ünnepi közgyűlésén. FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE Hírek röviden Felfüggesztették Kincses Elődöt A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Operatív Tanácsa hétfőn felfüggesztette tisztségéből az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnökét, Kincses Elődöt. Az ok: a megállapodással ellentétben nem a Maros megyei Területi Képviselők Tanácsa által elfogadott listát nyújtotta be a helyhatósági választások előtt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség helyi választási bizottságának. Solana közvetít túszügyben Javier Solana, az Európai Unió külpolitikájáért felelős biztos a Fülöp-szigetekre utazott, hogy békés megoldást találjon a túszdráma fejleményeire. Az emberrablók kilátásba helyezték a húsvét- kor elrabolt 21 túsz közül egy német asszony elengedését. Renate Wallert a fogságban súlyosan megbetegedett, s fia szerint állapota válságos. Václav Havel népszerűsége nem a régi Csehországban a lakosság több mint fele úgy véli, hogy Václav Havel államfőnek távoznia kellene tisztségéből - derült ki egy országos felmérésből. A jelenleg 62 éves drámaírót és gondolkodót először 1989 decemberében választották meg Csehszlovákia elnökévé, majd 1993 januárja, az ország kettéválása óta Csehország élén áll. Mandátuma 2003-ban jár le, s a törvények szerint már nem választható újra. Őrizetbe vették a feltételezett vírusgazdákat A Fülöp-szigeteken a hatóságok hétfőn őrizetbe vettek és kihallgatásra előállítottak egy házaspárt az „I Love You” néven ismertté vált számítógépes vírus ügyében. A rendőrök feltételezése szerint a világméretű „fertőzés” egy manilai asszony számítógépéről indult el. A Manila külterületén lakó gyermektelen házaspár otthonában a hatóságok telefonokat, telefonkábeleket, számítógépes magazinokat és lemezeket foglaltak le. Ismét emelkedett a kőolaj ára Drágult a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) által termelt olaj. Az elmúlt héten egy hordó OPEC-olaj átlagosan 24,30 dollárba került, az előző heti 23,45 dollár után - közölte hétfőn a szervezet bécsi titkársága, Áprilisban átlagosan 22,93 dollár volt a hétféle olajból számított OPEC-árkosár. Önmegtartóztatásra készül a Microsoft Saját közlése szerint önkorlátozást tartalmazó ellenindítványt terjeszt elő szerdáig a Microsoft az eljáró bírónak. Mint ismeretes, a kormány a vállalat két részre választását szorgalmazza. A tröszt- ellenes perben az elsőfokú bíróság április 3-án vétkesnek találta a Microsoftot a piaci fölénnyel való visszaélésben, elsősorban azért, mert a világ személyi számítógépeinek 80-90 százalékában használt Windows kezelőprogramba beépítette internetes keresőprogramját is, ezzel csaknem ellehetetlenítve a többi keresőprogramgyártót. • Putyin és a győzelem napja A kormányfői poszt várományosa közismert pénzügyi szakember Világháborús emlékművet avatott és háborús veteránokat tüntetett ki hétfőn Kurszkban Vlagyimir Putyin orosz elnök. Az orosz államfő beiktatása másnapján tett rövid vidéki útján megerősítette: másfél-két évre tervezik az átmeneti időszakot, s az ezzel kapcsolatos törvénytervezeten már dolgoznak. Oroszországi Föderáció Az orosz elnök megkoszorúzta Zsnkov marsall emlékművét. A kurszki csata helyszínén létesített emlékhelyen mondott beszédében azt hangoztatta, hogy a hazaszeretet, a haza iránti tisztelet nem a semmiből nő ki. Hanem az emlékezetből, a hősöknek emelt emlékművekből. Oroszországban gyakorlatilag már május elején megkezdődtek a győzelem napi ünnepségek. A mai Vörös téri katonai parádén azonban csupán a díszegységek vonulnak el, haditechnikát nem mutatnak be. Úgy hírlik, hogy Mihail Kasz- janovot, aki ideiglenes miniszterelnöki megbízatást kapott, hamarosan véglegesen is kinevezi Putyin. Kaszjanov gazdasági szakember, aki a pénzügyminisztériumban már hosszabb ideje dolgozik. Ő volt az, aki 1998 őszén az emlékezetes pénzügyi összeomlást követően a külföldi hitelezőkkel az átütemezés ügyében hosszú tárgyalásokat folytatott. Jeles nemzetközi pénzügyi szakértőnek tartják, akire Putyin ideiglenes elnöki kinevezését követően gyakorlatilag a kormányzat vezetését bízta az év elején. Személyét egyesek a Bere- zovszkij-csoporttal hozzák összefüggésbe. Liberális, nyugati orientációjú emberről van szó, megfigyelők szerint kinevezése tehát a külföld felé is nagyon világos jelzés: egy, a Nyugat irányába nyitott, a piacgazdaság érdekeit elfogadó Oroszországot a világ- politikába és a világgazdaságba integrálni akaró szereplő fogja a következő időszakban az orosz kormány munkáját irányítani. Izraeli-palesztin tárgyalások Tegnaptól egy Jeruzsálemhez közeli, titkos helyen folytatódtak a palesztin-izraeli megbeszélések. Az eddigiekhez képest azzal a különbséggel, hogy az amerikai közvetítő külön-külön tárgyal a felekkel a nézet- különbségek csökkentésére. Közel-Kelet A vasárnap óta folyó újabb tárgyalásokon a palesztinok ismét elutasították az Izrael által előterjesztett térképet a majdani palesztin állam határairól, mert az ajánlott vonalak „elfogadhatatlanok”. Az izraeli javaslat jóváhagyta volna a nyugati part 66 százalékán és a Gázai övezetben létesítendő palesztin államot. Cserébe azért, hogy a végső határokról és Jeruzsálem kérdéséről a döntést a szeptemberi határidő utánra halasztanák. Palesztin forrásból származó értesülés szerint az autonómiahatóság határozottan visszautasítja mindazokat az izraeli kísérleteket, amelyek célja, hogy „elkerüljék a nemzetközi határozatok végrehajtását”. A palesztin fél követeli, hogy Izrael vonuljon vissza az 1967-ben elfoglalt területekről, mert attól tartanak, hogy ha az átmeneti javaslatokba beleegyeznének, a végső döntés évekig elhúzódna Jeruzsálem hovatartozása és a határok kérdésében. A szűk egy hét, amely még a tárgyaló felek rendelkezésére áll, hogy a menetrendnek megfelelően május 13-áig elkészítsék a végső rendezés elvi keretének kidolgozását, rendkívüli erőfeszítésekre sarkallja mind a palesztinokat, mind Izraelt. Míg Jasszer Arafat a magasabb szintű amerikai közvetítésben bízik, addig Ehud Barak a közvetlen és személyes dialógustól reméli a mielőbbi megegyezést. Erről próbálta egymást meggyőzni a két vezető politikus a Ramalláhban folytatott négyszemközti találkozón. Az egyetlen pozitív fejlemény, hogy mindkét fél eltökélten keresi a megoldást a rendkívül fontos és érzékeny kérdésekre. Ugyanakkor a palesztinok nem hajlandók a határok kérdését megvitatni mindaddig, amíg Izrael nem kötelezi el magát az ENSZ-határozatok végrehajtására. Izrael azonban csak olyan mértékben hajlandó kivonulni a 1967-ben elfoglalt területekről, hogy az később ne veszélyeztesse az ország biztonságát. Kalózok az ezredfordulón A hajózás biztonsága, az elszaporodó kalózkodás elleni összehangolt küzdelem. A japán fővárosban, a Nemzetközi Tengerészeti Iroda legutóbbi konferenciáján ez a téma volt napirenden. Tokió Nem lengetnek halálfejes lobogót, nem falábon sántikálnak, foguk között nem villog miniszab- lya, de sokkal veszélyesebbek, mint valaha. Korunk kalózai a modern technika vívmányait használják: a mobiltelefontól a Kalasnyikovon át a villámgyorsan száguldó motoros hajókig. Tavaly már 285 esetben hajtottak végre támadást. A rajtaütések gyakran véresek, korrupt és megvesztegethető kikötői hivatalnokok segítségével meghamisítják az elrabolt hajók papírjait. Nem véletlenül tartottak e problémáról konferenciát éppen a japán fővárosban. A jelenség ugyanis elsősorban Ázsiát sújtja: 1999-ben az említett 285 támadásból 211 az ázsiai vizeken történt, ebből 113 az indonéz szigetvilág partjai mentén. A biztosítók a kalóztámadások áldozatainak tavaly több mint százmillió dollár kártérítést fizettek ki. A téma Japánnak is nagyon fontos. Közismert, hogy a császárság nyersolajszükséglete felét hajóval szállítja a Közel-Keletről, és a külvilággal folytatott kereskedelmének jelentős része is errefelé, a Malakka-szoros és a Dél-kínai tenger térségében bonyolódik le. Fél éve egy japán hajó, az Alondra Rainbow húszmillió dollár értékű rakományával együtt lett a kalózok zsákmánya. A martalócok lélekvesztőkbe tették a legénységet a nyílt tengeren, s még szerencse, hogy thaiföldi halászok időben megmentették őket. Két hét múlva az indiai haditengerészet a körözött kalózokat is elfogta. Az értekezleten részt vett 15 országból 14-nek nem titkolt csalódást okozott a kínai delegáció magatartása. Peking megtagadta az együttműködést a nemzetközi járőrözésben. Kína viszont néha példát statuál: januárban egyszerre tizenhárom elfogott kalózt végeztek ki. Ők foglalták el két hónappal korábban a Heung Szón nevű hongkongi teherhajót, legénységét pedig lemészárolták. Tokióban azonban több felszólaló szóvá tette: a rablók nemegyszer kínai kikötőkben lelnek menedéket, az ottani dokkokban festik át az elrabolt hajót, ottani orgazdák segítségével értékesítik a gyakran vérrel szerzett rakományt. _____________________(HARMAT) UJ GÁRDISTÁK A VATIKÁNBAN. Csakúgy, mint évszázadok óta mindig, idén is május elején esküdtek föl a pápa szolgálatára a védelmét ellátó Svájci Gárda új tagjai a Vatikánban. __________fotó: feb-reuters