Petőfi Népe, 2000. május (55. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-05 / 104. szám

4. oldal - Petőfi Népe BEMUTATJUK A MEGYE ORVOSAIT TÜDŐGYÓGYÁSZOK I. 2000. Május 5., péntek ■■■ Korunk pusztító betegsége a rák. Míg a nők körében az emlőrák, a férfiak között a tüdőrák a leggyakrab­ban előforduló tumorfajta, és sajnos a vezető halál­ok is. Pedig a tüdődaganatok jó része gyógyítható, csakhogy a betegek általában későn fordulnak or­voshoz. A daganat ugyanis a kezdeti időkben tünet­mentes. Ezért életmentő jelentőségű a tüdőszűrés. Sorozatunkban azokat a szakembereket ismerhetik meg, akik a szűrésben és a gyógyításban is rendkí­vül fontos feladatot látnak el. Ők a tüdőgyógyászok. Bács-Kiskun megyében két tüdőosztály van: Kalo­csán és Kecskeméten. (Baján a tüdőgondozó a kór­ház területén, önálló egységként működik. Vezető főorvosa dr.Vajtai István.) Ma kalocsai, bajai és kecskeméti tüdőgyógyászokat ismerhetnek meg. Küzdelem a tüdőrákkal DR. GÓHÉR ILONA 1957-ben szüle­tett Izsákon. 1982-ben vég­zett a SZOTE-n, azóta dolgozik a megyei kórház­ban. 1987-ben szakvizsgázott tüdőgyógyá­szatból. 1992-ben lett adjunk­tus. 1999-ben nevezték ki fő­orvosnak. Férjezett, két gyer­meke van. Dr. Góhér Ilona kedvenc szakte­rülete (s egyben fő érdeklődési területe) a tüdődaganatos bete­gek kivizsgálása és gyógyítása. Köztudott, hogy Bács-Kiskun megyében a férfiak körében a tüdőrák a leggyakrabban előfor­duló daganatos megbetegedés és sajnos, ez a vezető halálok is. Az egész megyéből fogadnak bete­geket, akik vagy háziorvosi be­utalóval, vagy szakorvosi (pl. tü­dőgondozói) beutalóval keres­hetik fel az osztályon kialakított szakambulanciát. Általában az alábbi tünetekkel fordulnak tü­dőgyógyászhoz a betegek: fára­dékonyság, fogyás, erőállapot csökkenése, köhögés, véres kö­pet, tartós hőemelkedés, mellka­si fájdalom, nehézlégzés. Sokan tünet- és panaszmentesen kerül­nek a szakorvos elé, kezdeti stá­diumban ugyanis a tüdőrák nem okoz panaszt. Ezért van óriási jelentősége a tüdőszűrésnek, amellyel még időben felfedezhe­tő a daganat. A járóbeteg-rende­lésen a betegek fizikális vizsgá­lata mellett elvégzik a szükséges diagnosztikai (mellkasröntgen, ultrahang) és citológiai, illetve szövettani vizsgálatokat is. Az osztály szerencsés hely­zetben van: minden eszköz adott a betegek teljes kivizsgálá­sára. Ezek közé tartozik a ha­gyományos radiológiai vizsgálat mellett a hörgőtükrözés (bron- choskópia), ennek révén a hör­gők szövettani vizsgálata és a tűbiopszia, a tüdő sejtvizsgálata és a pontos stádium meghatáro­zását célzó vizsgálatok. Ha a di­agnosztika megerősíti a daganat gyanúját, két eset lehetséges. Bizonyos daganatfajtáknál a műtéti megoldás vezethet gyó­gyuláshoz, más esetekben a da­ganatellenes gyógyszeres keze­lés, valamint a radioterápia kü- lön-külön vagy együtt alkalmaz­va indokolt. A kivizsgált betegeknél a te­rápiás terv meghatározását tü­dőgyógyász, radioterapeuta, kli­nikai onkológus és citológus al­kotta onkoteam végzi. A daganatos betegek gyógy­szeres kezelését a tüdőgyógyá­szat szakorvosai végzik az osz­tályon, a sugárkezelést pedig az onkoradiológiai központ mun­katársai. Tehát szoros együtt­működés van a tüdőbelgyógyá­szati osztály és az onkoradioló­giai központ között. A betegek állapotfenntartó kezelése, az esetleges szövődmények korri­gálása, az operált betegek után- követése szintén a tüdőgyógyá­szat feladatkörébe tartozik. Dr. Góhér Ilona számára nehéz, de örömteli emberi és szakmai kihí­vás a daganatos betegek gyógyí- tása és gondozása. ___________■ Tüdőszűréstől az allergiáig Kalocsán a tüdőgondozó intézet élén dr. Kiss Hajnalka főorvos asszony áll. A doktornő 12 évig dolgozott tüdőosztályon. Óriási tapasztalattal rendelkezik. Egye­dül látja el a szakrendelést és a tbc-gondozást. 55 ezer ellátottat bíztak gondjaira, ebből 46 ezer a 14 éven felüli. Emellett ő végzi folyamatosan a tüdőszűrést a vá­ros lakossága körében. A vonzáskörzet falvait járó mozgó ernyőképszűrökkel’ ké­szített röntgenfelvételeket is a gondozóban értékelik ki. A szakrendelésen tavaly 8360 vizs­gálatot végeztek el, illetve ennyi­en jelentek meg (köztük 490 a tbc-ben szenvedő beteg). Tavaly a városban 8751, a településeken pedig 13.324 tüdőszűrést végez­tek el. Panasz esetén a tüdőgon­dozó intézetben bárki beutaló nélkül is jelentkezhet. Itt vizs­gálják meg először az alsó légúti gyulladással (tüdőgyulladással vagy hörghuruttal), valamint a tüdődaganat gyanújával beutalt betegeket. Ezenkívül a légúti allergiák okait is itt állapítják meg 1993 óta. Bőrpróbával, illetve vérmin­tából mutatják ki az allergiát ki­váltó okokat, amit önálló labora­tóriumban értékelnek ki. A lég­úti allergiák száma egyébként itt is évről évre rohamosan növek­DR. KISS HAJNALKA 1956-ban szüle­tett Jánoshal­mán. 1981-ben doktorált Szege­den a SZOTE-n. 1989-ben tüdő- gyógyász szak­vizsgát tett Budapesten a HIETE-n. 1981-től 1993-ig a kalocsai Il-es számú tüdőosz­tályon dolgozott. 1993 óta a kalocsai tüdőgondozó vezető főorvosa. Férjezett, 4 gyermek édesanyja. szik. Ezért volt szükség arra, hogy Kalocsán is megszervez­zék a felnőttek légúti allergia­vizsgálatát és megfelelő kezelé­sét. Fel kellett vállalni továbbá a táplálkozási allergiák kivizsgálá­sát és gyógykezelését is. Ide tar­toznak a lisztre, a mogyoróra, a szójára, a paradicsomra, vala­mint a húsra érzékeny betegek. A napi munkát jól képzett asz- szisztensek egész sora segíti. A gondozóban napi átlagban 30-40 beteget vizsgálnak meg, illetve látnak el. Ezen felül naponta 50- 100 a tüdőszűrésre járók száma. A műtét előtti tüdőbetegek felvé­tele is itt történik meg. Több a tüdőrák, mint a tbc DR. ZOMBORI GÁBOR 1950-ben született Kiskunfélegy­házán. 1975-ben doktorált a Sze­geden a SZOTE-n. 1978-ban tüdő­gyógyász szakvizsgát tett Buda­pesten az Orvostovábbképző Inté­zetben. 1975-től Deszken a Pul- mológiai Központban dolgozott 16 évig. 1995-től Kisteleken a tüdőgondozó és rendelőintézet ve­zetője. 1998 óta a kalocsai kórház tüdőosztályá­nak vezető főorvosa. Nős, egy leánya van, felesé­ge diabetológiai szakápoló. Türelemmel és önfegyelemmel a tbc leküzdhető. Országos szin­ten a tbc 4500 körül fordul elő, míg a tüdőrákosok száma meg­haladja a 7 ezret is. Dr. Zombori Gábor, a 80 ágyas kalocsai tüdő­belgyógyászat osztályvezető fő­orvosa elmondta, hogy tavaly 1450 beteget kezeltek itt. Közü­lük 199 volt a tbc, ebből 5 a polirezisztens eset. Ezt a tüdő­osztályt jelölték ki a polirezisz­tens tbc-betegek részére Bács- Kiskun és Szolnok megye terüle­tén. Ezek azok a betegek, akik­nél a kórokozók érzéketlenekké váltak a 2 alapgyógyszerre és csak hosszan tartó kezeléssel le­het rajtuk segíteni. Ha a betegek rendszeresen szednék a gyógy­szereket, 5-54 kórházi nap után otthon is meggyógyulnának. Saj­nos sokan elbagatellizálják be­tegségüket és ezzel azt kockáz­tatják, hogy állapotuk súlyosbo­dik, kialakul a bacilusok gyógy­szerrel szembeni érzéketlensége. Az utóbbiak halálozási aránya nagy. Egyébként a tbc hajlamosí­tó tényezői közül kiemelkedő az alkoholizmus, a szervezet általá­nos védekezőképességének csökkenése (például az AIDS is), az egyedülállóság (a hajléktala­nok 40 százaléka tbc-ben szen­ved), a nem megfelelő táplálko­zás. A betegek 15 százaléka visz- szaeső. Minden diagnosztikai és kezelési módszer rendelkezésre áll Kalocsán. A kórokozót hely­ben mikroszkópos vizsgálattal vagy tenyésztéssel, a károsodást röntgennel és 2 éve szövetminta­vétellel állapítják meg, míg a CT- vizsgálatokat más központokban végeztetik el. Kezelnek más szer­vi tbc-betegeket is (nyirokcso­mó, csont, szívburok). Számát tekintve a tbc nálunk nem népbetegség. Sokkal inkább az a tüdőrák. Dohányzási szokásaink egyre romla­nak. Egykor a férfiak és nők közötti arány 7:1 volt, ma 4:1. Tudni kell, hogy minden 100 tüdőrákos közül 90 a dohá­nyos. A daganatok szövettani igazolását egyetemi szinten vég­zik Kalocsán. Sajnos nincs ele­gendő onkológus, ami miatt a nagyobb centrumokban műtött betegeket helyben nem lehet ke­moterápiával kezelni. Az állandó felvételes osztályon 3 orvos dol­gozik (8 kellene). Ők kezelik a felsoroltakon kívül az összes ful­ladó beteget (asztma, tüdőtágu­lás, hörghurut). Bár rendelkezés­re állnak a legkorszerűbb orvosi műszerek, 2002 után az osztály csak akkor működhet tovább, ha különleges légzési kapacitásokat kimutató vizsgálókabinnal is rendelkezik majd. A LÉGMELL SZOKÁSOS OKA egy sérülésből eredő lyuk a mellkas falán. A sürgősségi elsősegélynyújtás a sérülés fedését és légmentes­sé tételét jelend, amíg a beteg kórházba nem kerül. Az ábra részei: 1. mellkasi sérülés, 2. összeesett tüdő, 3. normális tüdő, 4. normális mellhártyazsák, 5. levegővel telített mellhártyazsák, _____________■ Veszélyes a tüdőgyulladás Súlyos légzési elégtelenség álta­lában a krónikus betegeknél lép fel. Jellemző, hogy az asztma hir­telen rohamként, sípoló légszomj formájában jelentkezik. Mind az asztmások, mind pedig a króni­kus hörghurutos betegek száma fokozatosan növekszik. Ennek okai a környezeti ártalmakban és a helytelen életmódban keresen­dők. Sürgős segítséget például a belélegezhető gyógyszerekkel, valamint oxigénterápiával lehet adni. Dr. Barkóczi Ilona adjunk­tus, a kalocsai kórház tüdő- gyógyásza elmondta: Hosszú tá­von az életmód megváltoztatásá­val, a lelki gondokon való felül- kerekedéssel és állandó gyógy­szeres kezeléssel lehet jó ered­ményt elérni a betegeknél. Az új műtőblokk és az intenzív osztály megléte óta (2 éve) korszerű léle­geztetők állnak a betegek rendel­kezésére. Oxigénterápiát az osz­tályon is alkalmaznak. A beteg­ágyak jobb kihasználtsága érde­kében azonban a kezeltek otthon is igénybe vehetik az oxigénpa­lackokat. Most van kialakulóban az oxigénkoncentrátornak neve­zett korszerű kis készülékek ki­helyezése. Ezekkel a tüdőkároso­dás csak kismértékben fordítható vissza, azonban a légszomj gyor­san és jelentősen mérséklődik. A tüdőosztályon kezelik a súlyos tüdőgyulladásban szenvedő be­tegeket is. Sajnos sok esetben an­tibiotikumokkal indokolatlanul, vagy eltúlzottan előkezelt bete­gekről van szó, akiknél a kóroko­zó már ellenállóvá vált a gyógy­szerekkel szemben. Ezeknél a betegeknél hosszan tartó, 10-14 DR. BARKÓCZI ILONA 1966-ban szüle­tett Kiskőrösön. 1991-ben dokto­rált Szegeden a SZOTE-n. 1995- ben tüdőgyó­gyász szakvizs­gát tett Budapesten a HIETE-n. 1991 óta dolgozik a kalocsai kórház tüdőosztályán. napig elhúzódó, tályog kialakulá­sa esetén akár 21-30 napi ápolás­sal járó kezeléssel kell számolni. Esetenként a tüdőgyulladások hátterében atípusos tbc vagy da­ganat húzódik meg. Súlyos aszt­más vagy tüdőtágulásban szen­vedő betegeknél van lehetőség arra, hogy néhány napig a kórház új intenzív osztályán kezeljék. A tüdőosztályon más osztályokról gyakran kezelnek tüdőembóliás betegeket is, bár nem tüdőbeteg­ségről van szó. Izotóplabor híján, a tüdőembólia-gyanús eseteket azonnal heparinos kezelésben kell részesíteni, hiszen a beteg nem szállítható. A pontos diag­nózis felállításához megvannak a korszerű eszközök (hörgőtükrö­zés, mintavétel tűszúrásos biop- sziával). Az osztályon mind az orvosok, mind pedig az ápoló- személyzet hozzáállása beteg­centrikus, ami különösen fontos a felépüléshez. ______________■ A sorozatot szerkeszti: Ábrahám Eszter Munkatárs: Király László Kínzó légúti allergiák Felmérések szerint a lakosság 20- 30 százalék szénanáthás. Szá­muk évről évre nő. Ez elsősorban a levegőszennyezés fokozódásá­val és egyéb környezeti tényezők változásával függ össze. A széna­náthát a különböző virágporok­kal szemben kialakult allergia - a szervezet túlméretezett, kóros vá­laszreakciója - váltja ki. Tünetei a gyakori tüsszögés, vízszerű orrfo­lyás, időnként kínzó orrdugulás, orr-, garat-, szemviszketés, köny- nyezés, súlyosabb esetekben fá­radtság, fejfájás, száraz köhögés, fulladás. Hazánkban három pol­lenszezon különíthető el. A tava­szi február végétől április közepé­ig tart. Ekkor virágzik a nyír, a mogyoró, az éger, a gyertyán, a kőris. Kora nyáron május elejétől július végéig a fűfélék, a gabonák, az egyes gyomok virágpora okoz­za az allergiát. Nyár végén, június végétől októberig számos gyom­növény, például a virágzó fekete üröm, és a parlagfű okozza a ba­jokat. A parlagfű a leggyakoribb és egyben a legkellemetlenebb, erős tüneteket tóváltó gyom. Az idei áprilisi nyárban különösen sok virágpor jelentkezett egyszer­re. A kezelésben antihisztamin- tablettákat, gyulladáscsökkentő hatású orrspray-ket használnak. Ezeket szemcseppel egészítik ki. Tüdőgyógyász vagy fül-orr-gé- gész szakorvos javaslata alapján a háziorvos is felírhatja a készítmé­nyeket. A kezelés eredményessé­géhez folyamatos gyógyszeres kezelés, valamint életmódbeli ta­nácsok betartása szükséges - mondja dr. Szarka Ildikó, a bajai tüdőgondozó szakorvosa. Termé­szetesen a munka során nem csak szénanáthás betegekkel fog­lalkoznak a jól felszerelt tüdőgon­dozóban. A tüdőgyógyászati szakrendelésen a légúti pana­DR. SZARKA ILDIKÓ 1963-ban szüle­tett Baján. 1987- ben doktorált a SZOTE-n. 1993- ban belgyógyász szakvizsgát tett Szegeden. 1996- ban tüdőgyógyász szakvizsgát tett Budapesten. 1987 óta dol­gozik a bajai kórházban, 1993- ig az I-es belgyógyászaton, 1993 szeptemberétől a tüdő­gondozóban. Férjezett, 2 gyer­mek édesanyja. szókkal jelentkezők ellátása mel­lett az asztmás és egyéb idült tü­dőbetegek kezelése történik, vala­mint a tbc-s betegek gondozása. Baja és vonzáskörzete ellátás szempontjából mintegy 80 ezer lakost jelent. Jelentősen növek­szik az asztmás betegek száma is. Az asztma a hörgőnyálkahártya idült gyulladása, melynek legjel­lemzőbb tünetei a rohamokban fellépő nehéz légzés, sípolás, kö­högés, éjszakai fulladás. A beteg­ségnek két formája van: a vele­született és az allergiás hátterű asztma. Utóbbinál a rohamot elő­idézheti például pollen, poratka, állatszőr, penészgomba. A keze­lést ma korszerű belégző gyógy­szerek teszik lehetővé. A betegek jobb tájékoztatása céljából 1998 óta Baján asztmaklub működik. Minden hónap utolsó keddjén a kórház klubszobájában tanács­adással egybekötött előadásokat szerveznek. A tüdőgondozóban dohányzásról leszoktató rendelés is működik. Alternatív nikotin­pótlást alkalmaznak, tapasz vagy rágógumi formájában. A kezelés célja a nikotinmegvonás tünetei­nek enyhítése. _________■ A TÜDŐ EREJE. A tüdőhatékonyság tüdőfunkciós vizsgálatokkal mérhető, analizátor segítségével. Ez össze van kötve a szobakerékpárt hajtó pácienssel. A berendezés leglényegesebb része a tüdőkapacitás és a ki- és belélegzett levegő térfogatát mérő spirométer.__________■

Next

/
Thumbnails
Contents