Petőfi Népe, 2000. május (55. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-22 / 118. szám

jjp 2000. Május 22., hétfő SPORT Petőfi Népe - 9. oldal Válogatott az Árpádvárosban Kézilabda Jó szórakozást ígér a kézilabdasport kedvelőinek a hétfő este Kecskeméten sorra kerülő Magyarország-Uk- rajna válogatott felkészülési fér­fimérkőzés. A magyar felnőtt fér­fi kézilabda-válogatott ugyanis az év legfontosabb feladatára készül. Június 3-án vb-selejtezőt játszik a gárda Norvégiával (egy héttel később lesz a visszavágó), és ennek a párharcnak a győzte­se vehet majd részt a jövő évi franciaországi világbajnokságon. Az árpádvárosi sportcsarnok­ban 17.30-kor kezdődő esemény­nyel kapcsolatban Hajdú János szövetségi kapitány elmondta, hogy Pásztor, Bene, Éles, Tóth, Kotormán, Budai, Nagy L, Mo- csai, Kertész, Berta, Rosta, Do- ros mezőnyjátékosok, valamint Zsemberi és Szatmári kapusok állnak a rendelkezésére az ukrá­nok elleni csapatösszeállításhoz. A két megyebeli (kiskőrösi) válo­gatott, Bendó és Farkas sérülés miatt nem játszhat. Érthető, hogy a kapitány elsősorban azokra a játékosokra számít, akik egészsé­gesek és jó formában vannak. Décsi Gábor, aki külföldre szerző­dött, szintén orvosi javaslatra hagyja ki ezt a szerep­lési lehetőséget. A válogatott tegnap délután ér­kezett meg lajosmizsei szállás­helyére. Ott a játékosok edzettek, s onnan ma érkeznek Kecskemét­re, a mérkőzés helyszínére. Ugyancsak kecskeméti vonat­kozású hír, hogy Fazekas Nán­dor, aki a Fotex játékosa, tovább­ra is kézsérüléssel bajlódik, ezért nem vállalhatta a játékot. A szövetségi kapitány nem mulasztotta el megemlíteni, hogy a csapat legutóbb a litvánok elle­ni mérkőzésen is nagyon ottho­nosan érezte magát az árpádvá­rosi sportcsarnokban, és ezúttal is nagyon számít a kecskeméti szurkolók buzdítására. ■ Topjoy Magyarok a világcsoportban Tenisz A magyar női teniszválogatott az utóbbi évek legnagyobb sikerét érte el: magabiztosan nyerte meg a Fed Kupa euro-afrikai zóna I. csoportját. Az együttes jövőre a Világcsoportban szerepelhet. A döntőben: Magyarország-Hol- landia 2-0. Földényi Annamária- Oremans 6:2, 7:6, Kuti Kis Rita- Noorlander 6:0, 6:1. A párost nem játszották le. A csapat tagja volt még Marosi Katalin és Man­dula Petra. Machán Róbert csa­patvezető, a Magyar Teniszszö­vetség szakmai igazgatója vala­mennyi játékos hozzáállását és játékát felső fokon dicsérte. - Az első naptól kezdve ragyogó han­gulat uralkodott, a játékosok az edzéseken és a mérkőzéseken is kiszolgálták egymást. Valameny- nyien kiváló teljesítményt nyúj­tottak, nyugodt szívvel mondha­tom, hogy kiemelkedő sikert ér­tünk el - értékelt a szakember. - Az egész torna során csak egy érdektelen páros mérkőzést ve­szített a csapat, pedig a dél-afri­kaiak, a fehéroroszok és a hollan­dok is nagyon erős válogatottal vettek részt a versenyen. SAMSUNG OLIMPIAI FUTÓFESZTIVAL. Kecskeméten, a Lánchíd utcai iskola előtti rajtnál ismét több ezren húzták fel a nyúlcipőt, hogy teljesíthessék az öt kilométeres távot.__________fot&banczik Róbert Erdei Európa-bajnokságot nyert Egy arany- és négy bronzérem a magyar mérleg Ökölvívás Magabiztos pontozásos (11-5) győzelmet aratott Erdei Zsolt a finnországi ökölvívó Európa-bajnokság 75 kg-os döntőjében a horvát Stjepan Bozik ellen. Erdei már az első menetben meg­nyugtató (3-0) előnyt szerzett, majd a második és harmadik me­netben eldöntötte az Európa-baj- noki cím sorsát. A negyedik fel­vonás előtt a világbajnok Erdei 8-1-re vezetett, és bár ekkor egy kicsit kiengedett, győzelme még­sem forgott veszélyben.- A végére kissé elfáradtam, és ellenfelem néhányszor eltalált, de ez benne van a bokszban. Ügy érzem, simán győztem. Ne­héz mérkőzés volt. De számítot­tam erre, mivel ismerem Bozikot, többször is mérkőztem vele. Most már az olimpia következik, amire teljes erővel készülök. Majd meglátjuk, mi lesz Sydney­ben - nyilatkozta az MTI-nek az immár kétszeres Európa-bajnok Erdei. A szombati döntők ered­ményei, 48 kg: Szidorenko (Uk­rajna)-Kazakov (Oroszország) 4-4, segédpontokkal 23-21, 3. Velicu (Románia) és Lakatos Pál. 54 kg: Agagüloglu (Törökor­szág)-Malahbekov (Oroszország) 6-4 pontozásos győzelem, 3. Ramazjan (Örményország) és Farkas György. 60 kg: Maletin (Oroszország)-Palic (Horvátor­szág) 6-4 p.gy., 3. Paliani (Török­ország) és Schuster (Németor­szág). 67 kg: Ülüsoy (Török­ország)-Brazsnik (Ukrajna) 3-3, segédpontokkal 19-15, 3. Jasei- avicius (Litvánia) és Kótai Mi­hály. 75 kg: Erdei Zsolt-Bozik (Horvátország) 11-5 p.gy., 3. Zub- ricsin (Ukrajna) és Ruokola (Fin­nország). 91 kg: Chanet (Fran­ciaország)-Ibrahimov (Oroszor­szág) leléptetés a 4. menetben, 3. Gustavsson (Svédország) és Garai Emil. A magyar csapat egy arany- és négy bronzéremmel zárta az Európa-bajnokságot. *** Negyedik hivatásos ökölvívó­mérkőzésén negyedik kiütéses győzelmét aratta Jacquie Frazier- Lyde. Az egykori nehézsúlyú amerikai világbajnok Joe Frazier lánya most vívta leghosszabb összecsapását, csak a negyedik menetben győzött. A 38 éves, há­romgyermekes családanya Mu­hammad Ali lányával, Laila Alival szeretné összemérni tudását, aki szintén veretlen: mind az öt pro­fimérkőzésén kiütéssel győzött. _________________MTI Hírek BRONZÉRMES. Feil János bronzérmet szerzett a motor­csónak O 350-es világbajnok­ságon vasárnap a németországi Dessauban. A világbajnoki címet az olasz Rossi szerezte meg a német Kott előtt. MAI VISSZAVÁGÓ. NB I es férfi asztalitenisz-elődöntő, visszavágó (az első meccset 10:1-re a Postás nyerte): Kecskeméti Profitholding Spartacus-Postás-Matáv, Kmét., Széchenyi sétány, 17 óra. BOGÁR GYŐZELME. Hatodik alkalommal nyerte meg a madridi 100 km-es futóversenyt Bogár János. A magyar ultrama- ratonista 6:55:00 óra alatt tel­jesítette a távot. KÉT HALOTT. Két néző meghalt, egy pedig életveszé­lyesen megsérült, amikor a bul­gáriai Albena-ralin az orosz Szergej Uszpenszki autója nagy sebességgel kirepült a pályáról. A tragédia akkor történt, amikor a szurkolók az egyik útról lecsúszott kocsit próbálták meg visszatolni. ____________■ TOTÓEREPMÉNYEK A totó 20. heti szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. B. München-Bremen 3-1 1 2. Frankfurt-Ulm 2-1 1 3. Duisburg-Hamburg 1-1 x 4. Hertha BSC-Dortmund 0-3 2 5. Kaisers!.-1860 München 1-1 x 6. Schalke 04-Rostock 0-2 2 7. VfB Stuttgart-Bielefeld 3-3 x 8. Unterh.-Leverkusen 2-0 1 9. Wolfsburg-Freiburg 2-1 1 10. TB Berlin-Nürnberg 1-3 2 11. Oberhausen-Aachen 3-0 1 12. Offenbach-Cottbus 1-2 2 13. Stuttgarter K.-Hannover 2-1 1 plusz l es mérkőzés: 14. Aston Villa-Chelsea 0-1 2 A technológiai fejlesztések, a termelőka­pacitás bővítése az Ön vállalkozásánál is a versenyben maradás feltétele. A Budapest Bank teljes körű segítséget nyújt Önnek az éven belüli és éven túli forgóesz­közhitelek, valamint az éven túli agrár-be­ruházási hitelekhez kapcsolódó állami 06-40-477-777 www.budapestba.nk . hu Sikerre visszük vállalkozását! támogatások megpályázásában. Szak­embereink segítenek Önnek a legked­vezőbb hitel és támogatási forma kivá­lasztásában, és aktívan közreműködnek annak lebonyolításában. Vállalkozásának sikere ezután csak az Ön elképzelésein múlik. Várjuk megkeresését! 8) BUDAPEST BANK A CE Capital Affiliate KECSKEMÉTIEK, FIGYELEM! Folytatódik az óriási BIG BILLA születésnapi nyeremény-party! FIGYELJE BILLA- SZÓRÓLAPJÁNAK SORSZÁMÁT! Lehet, hogy Ön PANASONIC televíziót nyert? Sorszámozott szórólapjával keresse fel még ma BIG BILLA üzletünket, és hasonlítsa össze sorszámát a nyerőszámokkal! Lehet, hogy Ön is a 10 szerencsés nyertes között van, aki azonnal egy Panasonic televíziót nyert. Ha nem, akkor se keseredjen el, mert minden tizedik szórólap azonnal értékes ajándékot nyer! Érdemes hozzánk benézni! Járjon még ma sorszámai után! BIG BILLA Pólus Róna Kecskemét, Dunaf öld vári út 2. Nyitva tartás: 8-20 óráig.

Next

/
Thumbnails
Contents