Petőfi Népe, 2000. május (55. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-18 / 115. szám
1 Petőfi Népe ¥ppc|/űtri pí Hl* JjffL í%. ' f % JifL JilL 'it^Kyí'é’ %ffry 2000. Május 18., csütörtök és környéke Szerkeszti: Ábrahám Eszter MŰSZER A KÓRHÁZNAK. Az Inkubátor a Koraszülött Gyermekekért Alapítvány tegnap ismét nagy értékű műszert adott ajándékba a kecskeméti megyei kórháznak. A koraszülött babák gyógyításához nélkülözhetetlen az az infúziós pumpa, amelyet a gyermekosztálynak ajándékoztak. Képünkön az ünnepség i észtvevői láthatók.____________________________________________________fotói banczikRóbert Közösen csatornáznának Beruházás ___ Solt, Dunatetétlen és Dunaegyháza összefogott. Közösen szeretnék megvalósítani a szennyvízcsatornarendszer kiépítését. A közelmúltban Dunatetétlen és Dunaegyháza képviselő-testülete úgy döntött, hogy megbízzák Solt polgármesterét a beruházás terveztetésére. A munkát egy olyan cégje bízták, amelyik már Solton és Rács Kiskunban több helyütt bizonyított. A döntés előtt a lakos_____Sport______________ Portugáliába vitte Kecskemét hírét a Katona- József Gimnázium. Az iskola fiú röplabdacsapata ugyanis az elmúlt esztendőben megnyerte az Országos Diákolimpiát. Ezzel pedig jogot szerzett arra, hogy képviselje Magyarországot a középiskolás világjátékokon. Az utazási költség azonban nem két fillér. Éppen ezért dr. Szécsi Gábor polgármester saját hatásköréből ság véleményét is meghallgatták. A dunatetétleniek falufórumán sokan aggódtak a beruházási költségek miatt. Mondván, miből fogják kifizetni a sok pénzt. Madácsi Pál viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a beruházás növeli az ingatlanok értékét. Ezt a gáz- és telefonhálózat bekötésekor, ha nem is azonnal, de belátták a polgárok. Hogy többen így gondolkodtak, azt a felszólalást követő taps tükrözte. László Árpád szintén sürgette az ügyintézést, s üdvözölte a három település összefogását. Benkó Istvánná ugyanezt tette, átcsoportosított 100 ezer forintos támogatással az országos hírű iskola segítségére sietett. Nem a Katona József Gimnázium gárdája az egyetlen, amely támogatásra szorult. Ezek közé tartozott a Kecskeméti SC súlyemelő-szakosztálya is, amely a sportalapból felvett összeg mellé újabb 350 ezer forint kapott. A pluszpénz a klub kiemelkedő sportolóinak világversenyekre való felkészülését szolgálja. __________________■ amikor elmondta, hogy minél előbb jó volna a csatorna kiépítése, hiszen már nincs hová vitetni a szennyvizet. Pál fi Mihályné polgármester felhívta a figyelmet a különféle előtakarékossági lehetőségekre. Ezekről a helyi pénzintézetnél készséggel adnak felvilágosítást. Mivel a beruházás előkészítése hosszadalmas, van idő a spórolásra. ígérte, minden pályázati lehetőséget megragadnak majd azért, hogy minél kisebb legyen a lakossági önerő. Hiszen a faluban nagyon sok a kisnyugdíjas. p. s. Tárlatnyitó Ma délután 4 órakor nyílik meg a Kecskeméti Díszítőművész Kör kiállítása a Múzeumi Világnap alkalmából Kecskeméten, a Népi Iparművészeti Múzeumban. A tárlatot Dr. Bánszky Pál művészettörténész nyitja meg. A műsorban közreműködik Bán Judit szavalattal és a Tánczos Péter Citera- és Népdalkor. A kiállítás augusztus 19-ig tekinthető meg, keddtől szombatig 10-17 óráig. Támogatott sportolók Jövőre boszorkányt játszik Horváth Erika első színháznál töltött éve nem szűkölködött feladatokban. Az idén a Magyar menyegzőben, a Godspellben, Az ember tragédiájában, az Olivérben és az Égi szerelemben mutathatta meg magát, de már készül a jövő évad első bemutatójára, A beszélő köntös Erika boszorkány szerepére. Színház- Kecskeméti születésű. Ösztönözte ez arra, hogy az iskola elvégzése után a város színházához szerződjön?- Alapvetően nem, mert nem túlságosan szerettem ezt a várost. Már gimnáziumi éveimet is Tiszakécskén töltöttem. S bár közben jártam Sirkó László tanodájába, érettségi után nem akartam sehová sem felvételizni. Teljesen véletlenül kerültem a GNM Színitanodába. Itt Nagy Sándor Tamás lett az osztályfőnököm, akitől szerencsére nagyon jó alapokat kaptam a színi pályához. A GNM Tanoda másik nagy pozitívuma az volt, hogy sokféle műfajban kipróbálhattuk magunkat. Én például játszottam a Hair- ben, de a vizsgaelőadásom a Pogány Judit által rendezett Liliom Marikája volt.- Hogyan értékeli első évadját?- Sokkal jobb helyzetben vagyok, mint a volt osztálytársaim, akik statisztálnak, és ki sem nyitják a szájukat a színpadon. Én is gyakorlatos színésznek szerződtem ide, de sok lehetőséget kaptam a bizonyításra. Azt hiszem, főiskola nélkül, az első évben igazán nincs okom panaszra. A jövő évadban viszont nagyon szeretnék egy kamaraszínházi feladatot. Pesten már játszottam kaHORVATH ERIKA 1976. szeptember 23-án született Kecskeméten. 1994-1996-ig Sirkó László tanodájának növendéke volt. 1999-ben végzett Gór Nagy Mária Színitanodájában. 1999 óta a kecskeméti Katona József Színház tagja. Családi állapota: szerelmes. marában, és úgy gondolom, ez áll igazán közel hozzám.- Míg GNM tanodás volt, sokszor szerepelt a televízióban, filmekben, reklámokban. Nem hiányzik ez a fajta munka1- De, nagyon! Kezdőként jó kecskeméti színésznek lenni, mert az ember sokkal több feladatot kap a színházától, mint a fővárosban, s így jobban meg is tanulja a szakmát. De ha három-négy és múlva is csak a színház van, úgy érezheti, hogy kalitkába került. Én szerencsére még mindig forgatok a Duna Tv-vel egy nyelvi és egy családi sorozatot. Ez utóbbi olyan, mint a Családi kör: mindig egy aktuális problémát dolgoz fel, felvüá- gosító, oktató célzattal. Úgy gondolom, ezekre fel kell hívni a figyelmet, mert szerintem nincs fontosabb dolog, mint az emberek és a család. Tudom, hogy ez közhelyként hangzik, de akkor is így van. Hiszen, ha jól belegondolunk, gyáripar lett mindenből, és mindennap elrohanunk egymás mellett anélkül, hogy az igazán fontos dolgokat észrevennénk. KULLAI ANIKÓ LAPOLVASÓT NYERTEK. A kecskeméti GM Consulting tanácsadócég pályázatán szkennert nyert a Szent Imre-iskola. A lapolvasót az informatikaoktatásban és az iskolaújság készítésére használják majd. FOTÓ: KOVÁCS JUDIT Programajánló VOKÁLPATRIÓTÁK. A Cotton Club Singers Vokálpatrióták című lemezének bemutató koncertje ma este 9-kor kezdődik a kecskeméti EFMK-ban. HAGYOMÁNYŐRZŐK. A Hon véd Hagyományőrző Egyesület kecskeméti szervezete ma délután 4-től tartja összejövetelét a kecskeméti helyőrségi klubban. HONVÉDEK KÖSZÖNTÉSE. Ma délelőtt 10.30-kor köszöntik a kecskeméti helyőrségi klubban azokat a veterán katonákat, akik 55 évvel ezelőtt önként jelentkeztek a német fasizmus elleni harcra. GYERMEKNAP. Május 19-én gyermeknapot rendeznek reggel 8-tól Helvécián. A sportpályára várják az iskolásokat és az óvodásokat. A gyermeknapra kétszáz fős diákdelegációt várnak Hetényegyházáról, Izsákról, Ja- kabszállásról és Méntelekről. ■ Ballagó diákok - 2000 A Gong Rádió és a Kecskeméti Televízió jövő heti műsora Gong Rádió VIRÁGH GEDEON SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA, KUNSZENTMIKLÓS 11. B osztály Osztályfőnök: Árgyelán László. Bakó Ferenc, Balogh Zsigmond, Baranyi Norbert, Batuska Ferenc, Bebők Zsolt, Dézsi Károly, Dezső Norbert, Doniján Milán, Illés Zoltán, Kara Tamás, Kasza Tibor, Katona Gábor, Kecskés Károly, Kiss Csaba, Kovács Zoltán, Kupits Attila, Mészáros Róbert, Molnár László, Pálfi Sándor, Pamuk Zoltán, Parrag József, Saiga László, Samu Imre, Sebestyén Attila, Somogyi Sándor, Szabó István, Szalai László, Sztaskó József, Sztaskó Tamás, Várkonyi Sándor. 11. C osztály Osztályfőnök: Pozsári Etelka. Bakos Zoltán, Balogh Mónika, Bódi Tímea, Döinők Anita Irén, Fehér Csaba, Ilornyák Adrienn, Horváth Zsolt, Ispán Zsolt, Janovics Péter, Kara Szilárd, Kecskés Attila, Kellemes Zsuzsanna, Kiss Dávid, Kolman Zsolt, Kozma Henrietta, Kutasi István, Magos Sándor, Mayer Tibor, Mihálovics János, Mihók Ferenc, Mihók László, Páricsi Anita, Pataki Lajos, Paulik Zoltán, Kupa Richárd, Steiner Gábor, Szabó Mária, Szekeres István Attila, Sztojka Róbert, Takács Mária, Weisz István. KANDÓ KÁLMÁN MŰSZAKI SZAKMUNKÁSKÉPZŐ ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA 12. B osztály Osztályfőnök: Kullai Józsefné. Bakos Richárd, Bangó Viktor, Bertók Szabolcs, Böbék Róbert, Dévai Tamás, Érsek József, Fülöp Gergely, Gyenes István, Hibó László, Hirt István, Horváth János, Jánosi Csaba, Józan Attila, Kalmár István, Kása Norbert, Keleti Csaba, Kocsis Péter, Kőházi Kis Gerzson, Laczkó Zsolt, Parádi Jenő, Rácz Roland, Sebestyén Zoltán, Staudt János, Subicz Attila, Suhajda Tamás, Verebélyi Gábor, Virág Szabolcs. 12. C osztály Osztályfőnök: Ludvigh Judit. Abonyi Róbert, Bartus Csaba, Benda Károly, Buka György, Dantesz Zoltán, Dévényi Krisztián, Kanizsai Gábor, Kastély Sándor, Kertész János, Kolozsvári Gábor, Körmendi Ferenc, Maczák Zsolt, Németh Zoltán, Putyora János, Sajti Zsolt, Schmáll Róbert, Simola Péter, Sinkovits József, Szabó Richárd, Török Norbert, Végei Tamás. 12. D osztály Osztályfőnökök: Lugosiné Simon Marianna, Keresztszeghy Istvánná. Bállá Melinda, Bíró Szilvia, Farkas Mónika, Fehér Anita, Gubicza Ildikó, Juhász Edit, Kiss Mónika, Kovács Andrea, Kovács Ildikó, Kócs Beatrix, Kucsera Melinda Éva, Kurta Ágnes, Latos Márta, Lestár Szilvia, Mészáros Mónika, Molnár Annamária, Nagy Mónika, Nyers Mónika, Nyírádi András Tamás, Obomyák Ágnes, Orbán Valéria Éva, Szabó-Kis Judit, Szabó Péter, Szász Annamária, Székesi Márta, Tompái Mária, Tóth Emma, Tóth Mónika. Elballagtak a Kecskeméti Református Gimnázium végzősei is. Stúdió, szerkesztőség: 6000 Kecskemét, Petőfi S. u. 1/B. Tel.: 76/414-010, 414-020. Állandó műsorok: Hírek reggel 6.55-21.55-ig óránként; Corner-va- lutaárfolyam reggel 8.54-18.54-ig óránként; Tőzsde információk reggel 7.00-10.00-ig, 17.00-19 óráig. Hétfő-csütörtök-vasárnap 18 órától Telefonos kívánságműsor. Hétfőtől péntekig 9.22: Nap kérdése (aktuális kérdések, válaszok). Hétfő 17.00: Aréna Top 20 slágerlista, 18.15: Sportmagazin. Kedd 18.00-20.00-ig: Pólus Gong (játékos szórakoztató műsor), 20.22: Gong kávéház (közéleti műsor), 21.10 Hit és élet (magazinműsor). Szerda 17.00: Videovilág, 18.15: Aktuális (politikai műsor), 20.00-tól: Mi és más (szórakoztató műsor). Csütörtök 17.10: Autósmagazin. Péntek: 17.22: Hátizsák (turisztikai magazin), 18.15: Parlamenti tudósítás (politikai műsor), 19.00: Telefonbetyár, 20.00: Zűrzavar, 22.00: Áloműző. Szombat 10.10: Szombati vendég (köny- nyed terefere), 9.45: Diéta magazin (életmódmagazin), 17.10: Gong Top 13. Vasárnap 17.00: Horoszkóp. 23., kedd: 17.20: Tükröm. 27., szombat: 6.25: Mottó. 6.45: Kalendárium. 6.50: Úthelyzet. 7.22: Éjszaka történt. 13.05: Natura magazin. 28., vasárnap: 6.25: Mottó. 6.50: Úthelyzet. 7.22: Éjszaka történt. 8.52: Lapszemle. 10.30: Kultúrkép. 10.45: Stílus. 21.05: BORSOKK. Kecskeméti TV Állandó műsorok hétfőtől péntekig: 7.00: Napóra. 7.20: Naptár. 7.40: A nap eseményei. 19.00: Hírős hírek. 21.00: Hírős hírek. Május 22., hétfő: 8.00: Tempó. 8.30: Útközben (ism.) 9.00: KUL- túra (ism.). 16.30: Napóra. 17.30: Lélektől lélekig (ism.). 18.00: KUL- túra (ism.). 18.30: Thalassa. 19.30: Napjaink. 20.05: Csengőszó. 21.15: Bűnös viselkedés (amerikai film). 22.45: Napjaink (ism.). 23.45: Csengőszó (ism.). 23., kedd: 8.00: Thalassa (ism.). 8.30: Napjaink (ism.). 9.00: Csengőszó. 16.30: Napóra (ism.). 17.30: Csengőszó. 18.00: Napjaink. 18.30: Memória. 19.30: TV Laci. 20.05: Sportmagazin. 21.15: Perla Negra. 22.15: Sport- magazin. 22.45: TV Laci. 23.45: Tempó (ism.). 24., szerda: 8.00: Fecsegő tipegők. 8.30: TV Laci (ism.). 9.00: Sportmagazin. 16.30: Naóra (ism.). 17.30: TV Laci (ism.). 18.00: Sportmagazin. 18.30: Mo- zimix. 19.30: Műszaki magazin. 20.05: Városélet. 21.15: Nápolyt látni (magyar filmvígjáték). 22.45: Műszaki magazin (ism.). 23.45: Városélet (ism.). 25., csütörtök: 8.00: Műszaki magazin (ism.). 8.30: Mozimix. 9.00: Városélet (ism.). 16.30: Napóra. 17.30: Mozimix (ism.). 18.00: Műszaki magazin (ism.) 18.30: Városélet. 19.30: Megyei Híradó, 20.05: Sajtópáholy. 21.15: Perla Negra. 22.15: Megyei Híradó (ism.). 22.45: Sajtópáholy (ism.). 23.45: Bencze- show. 26., péntek: 8.00: Most figyelj csak! 8.30: Megyei Híradó. 9.00: Sajtópáholy. 16.30: Napóra. 17.30: Megyei Híradó. 18.00: Sajtópáholy. 18.30: Akarj élni! 19.30: Razzia. 20.05: Porta. 21.15: Terra X. 22.15: Razzia. 22.45: Porta. 23.45: Bencze-show. 27., szombat: 8.00: Perla Negra. 16.30: Most figyelj csak! 17.00: Bencze- show. 17.30: Vadvilág (am. film). 19.30: Kisfilm. 20.00: Az éjszaka száméi II. rész. (amerikai film). 23.10: Terra X. 28., vasárnap: 8.00: Fecsegő tipegők. 9.00: Most figyelj csak! 16.45: Tempó. 17.15: Akarj élni! 17.45: Bencze-show. 18.15: Terra X. 19.30: Kisfilm. 20.00: Őrizetben (amerikai film). 21.45: A kincs (amerikai film). 23.15: Terra X.