Petőfi Népe, 2000. május (55. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-13 / 111. szám
2000. Május 13., szombat Petőfi Népe - 7. oldal SPORT A sorsoláson sok múlik Ökölvívás Ma kezdődik és jövő vasárnapig tart Tamperében az ökölvívó Európa-bajnokság. Ezen harminchat ország 190 bokszolója vesz részt. A rendezvényen az oroszok, az ukránok és a törökök számíthatnak a legtöbb éremre, ezek a nemzetek mind a 12 súlycsoportban kiharcolták az indulás jogát. Az 1998-as minszki Eb-n például az orosz öklözök négy aranyérmet szereztek, és valamennyi kategóriában dobogóra állhatták. A magyar válogatott erős, 11 tagú csapattal utazott Finnországba. Szántó Imre szövetségi kapitány együttesében kötelek közé lép a három olimpikon: Lakatos Pál, Balzsay Károly (71 kg, Kecskeméti SC) és Erdei Zsolt is. A sydneyi kvótát kiharcolt magyar versenyzők számára egy felkészülési lehetőséget, a többieknek viszont az év legrangosabb versenyét jelenti a kontinensviadal. Mivel Tamperében már nem lehet olimpiai kvótához jutni, a Sydneyről lemaradt bokszolók Eb-érmekkel kárpótolhatják magukat.- A válogatott csapat pénteken délben Helsinkin keresztül utazott el Tamperébe - mondta kérdésünkre id. Balzsay Károly, a KSC ökölvívóinak mestere, aki itthonról követi majd nyomon az eseményeket. - Az orvosi vizsgálat szombaton 8-10 óra között lesz, ezt követően kerül sor a mérlegelésre és a sorsolásra. Mivel az Eb kvalifikációs torna, minden súlycsoportban 16 versenyző indulhat. A beosztás szerint először a 48 és a +91 kilós súlycsoport öklözői mérkőznek. A fiam hétfőn lép először kötelek közé. Csütörtökön felkerestem a válogatottat a tatai edzőtáborban. Karcsi jó formában volt, a súlya 71,40 kg, azzal sincs gond. A súlycsoportjában induló 15 versenyző közül tizenkettőt már megvert. A sorsoláson sok minden múlik. Reális esélye van az éremszerzésre. Reméljük, jó ágra kerül. Összességében a magyar csapat akár négy érmet is szerezhet Tamperében. SZ. E. Új egyesület Félegyházán Lovassport Lovak, istálló, lovaglópálya, ez ma még csak álom Kiskunfélegyházán. A jövőben azonban dósággá válhat. Megalakult ugyanis a Félegyházi Lovasklub Sportegyesület. Gál László, az egyesület vezetője úgy véli, csak a jövő évben indul be igazán a klub élete. Távlati céljaik között szerepel egy önálló istálló építése, valamint lovak és egy megfelelő telek vásárlása is. Mindez azonban az anyagiak függvénye. Jelenleg 15- 20 tagja van a klubnak, néhá- nyuk saját lóval is rendelkezik. Istálló híján azonban mindenki ott tartja az állatokat, ahol helyet talál. Gál László elmondta: - Megalakulásuk célja az volt, hogy ezt a sportot szervezett keretek között űzhessék az érdeklődők, versenyezhessenek, és részt vehessenek oktatásban is. A klubvezető úgy véli, egyesületként van esélyük a pályázatok megnyerésére is. ______hódi anikó Jegyvásárlás sorsolással Bajnokok Ligája Madridban sorsolás útján döntik el, hogy ki kap belépőt a labdarúgó Bajnokok Ligája május 24-i, párizsi fináléjára. A spanyol házi döntőben a Real Madrid ellenfele az FC Valencia lesz. Mindkét klub 21 ezer jegyet kapott. Valenciában 12.500 belépőt lehet a pénztárban megvenni, a többi a szponzoroké lesz. Madridban faxon vagy e-mai- len kellett jelezni az igényléseket. A várható nagy érdeklődésre való tekintettel az egyesület csak a klubtagok jelentkezését fogadta el. Ennek ellenére negyedóra a- latt összeomlott a számítógépes rendszer, mert percenként kétezer igénylés érkezett a Real székházába. A jelentkezők sorszámot kaptak, a szerencsés jegy- tulajdonosokat sorsolás útján választják ki. Ezt az egész procedúrát a klub televíziós csatornája élőben közvetíti. A két klub között sor került az első „ütésváltásra” is: mindkét együttes a kedvenc fehér mezében szeretett volna pályára lépni. Mivel a felek nem jutottak egyezségre, az UEFA döntött a vitában: a tartalék felszerelésekben kell játszani. Ez azt jelenti, hogy a Real Madrid fekete, a Valencia narancssárga mezt húz a finálé előtt. ' ■ Kupaelődöntőben a Kiskőrös Makai Máté átlövő góljaira nagy szükség lesz a kupameccsen. Vasárnapi műsor AUTÓSPORT Országos roncsderbibajnokság: Kecskemét, az M5-ös autópálya és az 50. sz. főút csomópontja (Lajosmizse felé). Időmérő futamok 10.45-kor, széria géposztály 1. futam, 12.30-kor, II. géposztály 1. futam 13 órakor, I. géposztály 1. futam 13.30-kor. Második futamok 14 órától, harmadik futamok 15.30-tól, szuperfutam 17 órakor. Eredményhirdetés 17.30-kor. A tíz fordulóbál álló országos bajnokság második futamára kerül sor Kecskeméten. A versenyt a nemrég megalakult Kecskeméti Autós Motoros Sportegyesület szervezi, fő tá- mogatója.pedig a Transporter Bt. Az ob-n részt vevő megyebeli autósok: Szrnka Gábor, Kiss György, Zsikla Imre, Kiss Ferenc, Antal Mihály, Farkas Nándor, Koncz József, Gömöri Ferenc, Feró Tibor, Rácz Péter, Szűcs Bálint, Szabadszállási Mihály. KÉZILABDA Magyar Kupa férfimérkőzések, elődöntő: Budapest, Fáy u. sport- csarnok. Dunaferr-Fotex Veszprém 14.25-kor (Ml), Kiskőrös KKC-Pick Szeged 16.05-kor (M2). A két győztes csapat hétfőn 18 órakor ugyanott játssza a döntőt (M2). A két vesztes nem játszik újabb meccset, mindketten a 3. helyen végeznek. A kupagyőztes csapat - kivéve, ha a bajnok Dunaferr nyer - indulhat ősztől a KEK-ben. A dunaújvárosiak mindenképpen a rangosabb Bajnokok Ligájában indulnak. Ha a Dunaferr nyeri a kupát, akkor döntőbeli ellenfele lesz a KEK résztvevője. A másik két kupaelődöntős csapat a bajnokságban elért helyezése alapján az EHF Kupában versenyez majd. Virág László szakosztály-igazgató: - Bács-Kiskun megye sporttörténetében először fordul elő, hogy kézilabdacsapat bejutott az MK négyes döntőjébe. A bajnokságban elért 4. helyünkkel már kivívtuk a nemzetközi kupában való indulás jogát. Ezúttal a Magyar Kupában szeretnénk a döntőbe kerülni. Egész héten erre készültünk, bár tudjuk, hogy a mérkőzésnek a Szeged az esélyese. Ezzel együtt mindent megteszünk, hogy megnehezítsük a dolgukat. A szegediek is nyerni akarnak, mert döntőbe jutásuk esetén esetleg a KEK-ben indulhatnának. Abban a kupában pedig könnyebb továbblépni, mint a várhatóan jóval erősebb csapatokkal rajtoló EHF-ben. A MK-ban a másik ágon a Veszprémet várom a döntőbe. NB I/B-s női mérkőzés: Hajdú- nánás-Kecskeméti Delfin KC. Hajdúnánás, 14 órakor. NB Il-es férfimérkőzés: Soltvad- kerti TE Poli Farbe-Solymár. Solt- vadkert, 18 órakor. NB Il-es női mérkőzés: Kiskun- majsa-Bácsbokod, 17 órakor. Megyei férfibajnokság: Kecel- Zsana, 11 órakor. KOSÁRLABDA NB I-es férfi juniormérkőzés a döntőbe jutásért, visszavágó: Bajai Honvéd KK Turmix SE-Albacomp Székesfehérvár. Baja, Német Nevelési Központ, 18 órakor. Tizenkilenc pontos hátrányt kell ledolgoznia a bajai együttesnek ahhoz, hogy magyar bajnoki döntőt játszhasson. A Hosszú István irányította gárda eddigi sorozata is hatalmas bravúrnak számít, ám a csapathoz közel állók tudni vélik, hogy az idén ezüst-, tavaly OIK-aranyérmet szerzett együttes megfelelő szurkolói támogatással csodákra képes. LABDARÚGÁS NB I-es mérkőzés: Kecskeméti FC-BVSC, 17 órakor. Nagy László edző:- A hétközben lejátszott bajnokival kapcsolatban kollégám, Szentes Lázár véleménye tökéletesen igaz. A tiszaújvárosi edző szerint mi minden helyzetet kihagytunk, ők viszont hibáinkat kihasználva mindhárom helyzetükből gólt értek el. Már az első félórában eldönthet- tük volna a 3 pont sorsát, annyi lehetőségünk volt. Mindhárom bekapott gólunkat nagy egyéni hibák előzték meg, elöl pedig a befejezésekkel adósak maradtak a játékosok. A pontvesztés miatt a riválisok felzárkóztak mögénk, mi pedig távolabb kerültünk az óhajtott 3. helytől. A vasárnapi, BVSC elleni mérkőzést meg kell nyerni, hogy ne csússzunk még lejjebb a táblázaton. Gyánó Szabolcs három sárga lap, Barna Csaba térdsérülés miatt nem szerepelhet. AZ NB I. ÁLLÁSA 1. Videoton 31 26 4 1 79-16 82 2, Matáv Sopron 3f 19 6 6 68-22 63 3. BKV Előre 31 17 7 7 51-24 58 4. Békéscsaba Ül te 7 8 46-30 55 5. Kecskeméti FC 31 16 4 11 44-32 52 6. Kaposvár 31 14 8 9 33-25 50 7. Cegléd 31 14 7 10 58-44 49 8. Szolnok 30 15 3 12 53-53 48 9. Dunakeszi 30 13 8 9 43-37 47 10, III. Kerület 31 13 Ő 10 43-48 47 11. Százhalombatta 31 13 6 12 51-37 45 12. BVSC 31 Ilii ül 111 45-39 43 13. Tiszaújváros 31 11 9 11 38-37 42 14. Komló 31 9 8 14 36-49 35 15. REAC 31 11 2 18 36-64 35 16. Hajdúszoboszló 31 9 5 17 41-71 32 17. Demecser 31 6 10 15 36-55 28 18. ÉrcKSatas 31 .& Ilit 19 34-61 22 19. Komárom 31 4 6 21 35-83 18 20. Csepel 31 3 Ilii 25 22-65 12 NB II. Keleti csoport: Fót-Kiskő- rös, Gyula-Kalocsa, 17 órakor. NB III. Alföld csoport: Mélykút- Szajol, Csongrád-Hajós, Kisújszál- lás-Kerekegyháza, 17 órakor. Dráva csoport: Harkány-Bajai LSE, 17 órakor. Megyei I. osztályú bajnokság: Bátya-Kiskunmajsa, Kunbaja-János- halma, Harta-Kiskunhalas, Izsák- Solt, Nemesnádudvar-Dusnok, Solt- vadkert-Bácsalmás, Lakitelek-Tisza- alpár, 17 órakor. Megyei II. osztály, Északi csoport: Kunszállás-Dunavecse, Tabdi- Nyárlőrinc (Akasztó, Stadler-sta- dion), Helvécia-Csólyospálos, Kecskeméti MÁV-Szabadszállási Honvéd, Akasztó-Orgovány, Jakabszál- lás-Tass, 17 órakor. Déli csoport: Kelebia-Bátmo- nostor, Géderlak-Császártöltés, Du- nafalva-Csávoly, Nagybaracska-Sü- kösd, Katymár-Bácsborsód, Szak- már-Gara, 17 órakor. Megyei III. osztály, Északi csoport: Kaskantyú-Izsák II., Apostag- Kunszentmiklós FC, Cséngőd-Bal- lószögi Váll., Kunadacs-Fülöpszállás, 17 órakor. Nyugati csoport: Dunaegyháza- Uszód, Érsekhalma-Újtelek, 15 órakor. Fajsz-Öregcsertő, DunatetétlenGéderlak II., Dunapataj-Foktő, Or- das-Dunaszentbenedek, 17 órakor. Déli csoport: Rém-Bácsbokod, Ér- sekcsanád-Szeremle, Dávod-Felső- szentiván, Hercegszántó-Kisszállás, Borota-Tataháza, Bajaszentistván- Miske, 17 órakor. Megyei női bajnokság: Jász- szentlászló-Sükösd, 10 órakor. III. Hírős Ép. Kupa gyermektorna (1988 után szül.): Kecskemét, GAMF pálya, selejtezők 9 órától, helyosztók 14 órától. A résztvevő csapatok: Lánchíd U. Általános Iskola Kmét., Tiszakécs- ke, Nyárlőrinci és Jakabszállási Ált. Isk., II. Rákóczi Ált. Isk. Kmét., Kossuth Ált. Isk. Nagykőrös, Tóth L. Ált. Isk. Kmét., Vásárhelyi P. Ált. Isk. Kmét., SC Híröp Ép. Kmét. RÖGBI NB I-es mérkőzés: Kecskeméti ARC-Kispesti Elefántok. Kecskemét, Széktói Szabadidőközpont (bejárat a Tó Hotel felől), 16 órakor. A szezon utolsó hazai mérkőzését játssza a KARC, amely a múlt héten elbukta az esztergomi rangadóját, így, két fordulóval a bajnokság vége előtt az ezüstéremért harcolhat. A vasárnapi párharc érdekessége, hogy tétmérkőzésen a Kecskemét még soha nem győzte le az Elefántokat. A kadetcsapatok 15 órakor mérkőznek. RÖPLABDA NB I-es női rájátszás a 13-17. helyért: Kalocsai SE-TFSE. Kalocsa, Városi Sportcsarnok, 11 órakor. TENISZ OB III-as férfimérkőzések: Kecskeméti TT-Szolnoki USE, Szentesi Kinizsi-Ujhidy TI SE, 11 órakor. TÖMEGSPORT A Ford olimpiai ötpróba kerékpáros próbája: Kecskemét, Tesco Áruház parkolója, 10 órakor. A táv: 20, 40 és 80 kilométer. Az útvonal: Méntelek-Kerekegyházi út-Kun- szentmiklósi út és vissza. Nevezni a helyszínen lehet 10 óráig. A próba ideje alatt - 10 és 14 óra között - az áruház parkolójában kerékpáros ügyességi versenyt rendeznek, melyen bárki indulhat. Ennek a nevezési díját a tiszai árvíz- károsultak javára utalják át. VÍZILABDA Női Magyar Kupa elődöntő mérkőzés: Villanó Fókák Variens-Szen- tes. Kecskemét, fedett uszoda, 18 órakor. Hírek A SPORTNAK az egymáshoz tartozást, a becsületet kell megjeleníteni. Ezt mondta II. János Pál pápa, amikor fogadta a ma rajtoló Giro d’Italia kerékpáros körverseny résztvevőit. A kerékpársport egyik legjelentősebb országúti viadalán a résztvevők 22 nap alatt 3707 km-t tesznek meg. A rajtnál ott lesz az egy évet kihagyott Pantani is. Az olasz kerekest tavaly két szakasszal a viadal vége előtt vezető pozícióból kizárták, mert vérében a megengedettnél magasabb volt a haematokrit értéke. ÚJRA KELL játszani az Oros- háza-Győr NB I-es női kézilabda-mérkőzést, mert az április 29-i találkozón bírói műhiba történt. Az összecsapáson, amelyet nagy meglepetésre az Orosháza nyert 22-21-re, a hazaiak egyik játékosa idő előtt tért vissza kiállításából. BEFEJEZŐDÖTT a belga labdarúgó-bajnokság: az Ander- lecht lett az első. Az MTK-val partneri szerződésben álló Geel 2-0-ra kikapott a 2. helyen végző Bruges-zsel szemben, és kiesett az élvonalból. HAJDÚ János, a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitány kihirdette keretét. A május 16-ától június 12-éig tartó felkészülési sorozatba - melyben két vb-selejtező is szerepelt a norvégok ellen - Kiskőrösről Ben- dó Csabát és Farkas Rolandot hívta meg a keretbe. VASÁRNAP 11 órakor rajtol a 7. Dreher Maraton Váltó utcai futóverseny. Budapesten, a Parlament körül kijelölt hét kilométeres kört a hatfős csapatok tagjai egymást váltva teljesítik. Nevezni a helyszínen lehet a verseny előtt. A NEMZETKÖZI Asztalitenisz Szövetség május 13-15. között először rendezi meg a női klubcsapatok vb-jét. A ldnai versenyre meghívták a 24-szeres BEK-győztes Statisztikát is. INTERNETES árverésen értékesítik a londoni Wembley-sta- dion darabjait. A futballaréna átépítése az október 7-i, Anglia- Németország vb-selejtező után kezdődik el. A rajongók a díszpáholy ülőhelyeitől a szöglet- zászlókon át a gyeptéglákig mindenre licitálhatnak. Az előzetes felmérések alapján a legértékesebb darab az a felsőkapufa lesz, melyről az 1966-os vb-döntőben Geoff Hurst lövése nyomán lepattant a labda, s máig vitatkoznak rajta, hol ért földet. Az árverés szervezői abban bíznak, hogy a bevételből fedezni tudják az átalakítási költségek minimum tizedét. KARATEBEMUTATO. Dr. Mustafa Dorbayani, a shitokan karate nagymestere tartott bemutatót Ladánybenén a napokban. A hat- danos iráni mester minden mozdulatát lelkesen figyelték a ladány- benei lurkók. fotó. s. h. Éremszerző karatésok, bajnok atléta KARATE Isztambulban rendezték a napokban a karate Európa-bajnokságot, ahol először a csapatküzdelmekre került sor. A magyar női válogatott tagjaként tatamira lépett Tápai Ágnes, a kecskeméti Sankudo SE sportolója is. A magyarok először a franciákkal kerültek össze, akiktől 3:0 arányú vereséget szenvedtek. Ezután a vigaszágon javítottak, mert 2:l-re legyőzték a lengyeleket, majd 3:0-ra a horvátokat. A következő körben a törökökkel már a bronzéremért csatázhattak - ami a sportág története folyamán magyar női együttessel még nem fordult elő. Sajnos nem sikerült a bravúr, a házigazdák válogatottja 3:0 arányban győzött. így a magyar válogatott az ötödik helyen zárta a versenyt. Másnap az egyéni küzdelmekkel folytatódott az Eb. Tápai a -53 kg-os súlycsoportban képviselte a magyar színeket. Sajnos, kevés sikerrel. Angol ellenfelétől egy pont különbséggel kikapott, és már az első körben búcsúzni kényszerült. Ugyanakkor idehaza, Dunakeszin zajlott a nyílt utánpótlás magyar bajnokság. A kecskeméti Sankudo SE versenyzői közül különösen Domokos Szabina és Szabó Márkó küzdött kirobbanó formában. Ellenfeleik többségét 6:0-ra verték, a döntőben azonban elpártolt tőlük a szerencse, és meg kellett elégedniük az ezüstéremmel. Említést érdemel még Aranyosi Szandra harmadik helyezése, valamint Járó Gábor látványos küzdelmei. Rajtuk kívül - korcsoportjukban - a legjobb nyolc közé került: Pödör Szabolcs, Molnár Alex, Horváth Krisztián, Szabó Alpár, Kovács Ágnes, Oláh Emese. A karatebajnoksággal egy időben Tökölön rendezték az ifjúsági és junior kick-box országos bajnokságot. A kecskeméti Sankudo SE sportolói ott is szép eredményeket értek el. Teljesítményük értékét növeli, hogy e sportág ob-jén először vettek részt. Eredményeik, fiúk, juniorok, - 63 kg: 3. Oláh Károly, 4. Dómján András. Ifjúságiak, - 69 kg: 3. Laczkó Roland. Lányok, juniorok, - 50 kg: 3. Marosi Nikolett. Korcsoportjukban a legjobb 8 közé került még: Gál Richárd és Szabó Rózsa. Edzőik: Beke Béla, Tápai Ágnes, Dósa András. KERÉKPÁR Hegyikerékpár, páros szlalom, 1. forduló, Visegrád (40 induló). A versenyen a bajai Fehér Zoltán 6. lett. Mivel a Sugovica-parti városban nincs kerékpár-egyesület, az egykori bajai evezős ettől az évtől kezdve a budapesti Blue Banana színeiben versenyez az extrém sportok kategóriájába tartozó hegyikerékpározásban. A páros szlalomot követően Fehér a down hill (amikor a biciklisek a hegyről lefer lé erdőn-mezőn át nagy sebességgel tekernek a cél felé) stílusban is rajzhoz állt. Ott a 80 tagú mezőnyben a huszonkettedik helyen végzett. ATLÉTIKA Kismaratoni országos bajnokság, Budapest. Koch Renáta ezúttal sem tévesztett. A Mogyi Triatlon SE Baja válogatott sportolója idén is magyar bajnoki címet szerzett a serdülő (15 éves) lányok mezőnyében. Említésre méltó, hogy Borbély Miklós edző tanítványa sorozatban harmadik éve magyar bajnok.