Petőfi Népe, 2000. április (55. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-15 / 89. szám

SPORT Petőfi Népe - 7. oldal 2000. Április 15., szombat Ismét felbőgnek a motorok Gokart Belgiumban az elmúlt héten rendezett Európa-bajnokság el­ső két futamával megkezdődött az idei nemzetközi gokartsze­zon. A Formula-C kategóriában rajthoz állt Bakos András, a Kecs­keméti Motorsport Egyesület ver­senyzője is, aki az első futam­ban a 12., a másodikban a 8. he­lyen ért célba. A kecskeméti piló­ta elmondta, hogy a gumi, az új váz beállításával akadtak gond­jai, és a pálya is elég szokatlan volt a számára. Mivel a belgiumi volt az idei első versenye, a fel­készüléséhez képest tulajdon­képpen elfogadható a helyezése. A kontinensviadal az olasz gyá­ri profi csapatok fölényét hozta. E hét végén már idehaza is fel­bőgnek a motorok, hiszen meg­kezdődik a gokart országos baj­nokság. Az első két futamra az Ostffyasszonyfa melletti Pannó- niaringen kerül sor. A verseny szombaton 15 órakor, vasárnap 10.30-kor kezdődik. Az ob-n in­dulnak a kecskeméti Rapid Autó­sport Egyesület, a Quaestormá- si MSE és a Kecskeméti Motor­sport Egyesület gokartosai is. Garbai Kupa Halason Diáksport Tizennegyedik alkalommal ren­dezik meg e hét végén Kiskunha­lason a Garbai Kupa középisko­lás sportversenyt. A résztvevő fiúcsapatok hagyományosan lab­darúgásban, kézilabdázásban és kosárlabdázásban mérik össze felkészültségüket, míg a lányok a kézilabdázásban teszik próbá­ra ügyességüket. A létszám az eddigieknek megfelelően magas, hiszen sportáganként hat-nyolc csapat nevezett. Kiskunhalason a város minden középiskolája indí­tott csapatot. Emellett Bács-Kis- kun megyét kecskeméti, kiskun­félegyházi és kiskőrösi iskolások képviselik. A résztvevők között találunk két erdélyi együttest is. Az egyik Nyárádszeredáról, a másik Kiskunhalas testvérváro­sából, Sepsiszentgyörgyröl érke­zett. A verseny tegnap kezdődött és szombaton délig tart a városi sportpályán, a Garbai-szakiskola sportudvarán, valamint az ÁMK- sportcsarnokban. Újonc- és veteránsiker Lovassport Kerekegyházán tegnap a díjhaj­tással megkezdődött a Komon­dor Tours Kupa fogathajtó orszá­gos minősítő verseny. Az érdek­lődők főleg a vb-re készülő egyes- és négyesfogat-hajtók ver­senyére voltak kíváncsiak. Az egyeseknél az újonc Zsók Csaba, a szekszárdiak versenyzője jött, hajtott és győzött. A két techno- texes, Varga Péter és Balaska Gyula osztozott a 2-3. helyen, míg a kerekegyházi Virág Mihály az 5. helyen áü. A kettes fogatok­nál az élmezőny távolmaradása miatt nyílt lett a verseny. A díj­hajtást a rutinos Nagy Sándor (Technotex) nyerte, klubtársa, Kósa János előtt. A kécskei Re- hoczki Béla a 6. helyről várja a folytatást. A négyes fogatoknál a vecsési Dobrovicz József külön párbajt vívott a nagy visszatérő bugaci világbajnok Juhász Lász­lóval. Vetélkedésükből előbbi került ki győztesen, Józsa Vendel (Lajosmizse) az 5., Farkas István (Bugac) a 6. helyen áll. Az első nap után együtt maradt a me­zőny, így a mai maratonhajtáson (9 óra) nagy küzdelem várható. __________________ ___________________B. A. A futballklub felajánlása Kecskemát A Kecskeméti FC és a Szolnok NB I-es labdarúgócsapata vasárnap 17 órakor játssza bajnoki mérkő­zését a kecskeméti Széktói Stadi­onban. A meccs rendhagyó lesz abból a szempontból, hogy a KFC a mérkőzés bevételének 30 száza­lékát a szolnoki árvízkárosultak megsegítésére ajánlotta fel. A kecskeméti klub vezetése reméli, hogy a nemes cél növeli a néző­számot, a mérkőzés bevételét s így a felajánlott támogatás össze­gét is. A két klub képviselője mindezt tegnap jelentette be a kecskeméti városházán, egy saj­tótájékoztatón. (Az adakozók az alábbi számlaszámra is fizethet­nek felajánlásokat: 11745004- 15408930-06530000.)________■ E züstérem a játékos versenyen A kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola ezüstérmes csapata a felkészítő tanárokkal az egri országos döntőn. fotó: pn Lassan visszatér megszokott kerékvágásába a kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola diákolimpia játékos sportversenyeiben részt vevő gyerekeinek élete. Szeptembertől ugyanis szabadidejük nagy részét edzés, fel­készülés töltötte ki, melyek egyhangúságát a négy döntőbeli szereplés színesítette. Kiskunhalas A gyerekek először a városi-körzeti, majd a me­gyei döntőt nyerték januárban hatalmas fölény­nyel. A Békésen megrendezett országos elődön­tőn már nehezebb volt a dolguk, de bebizonyí­tották: három megye versenyzői közül is ők a legjobbak. Nagy Ernő és Simon Magdolna test­nevelők tanítványai ezzel jogot nyertek az or­szágos nyolcas döntőben való részvételre. A diákolimpia játékos sportvetélkedője már több éve zajlik. A kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola alsó tagozatosai a sorozat 3. évétől kap­csolódtak be a versenybe. Azóta ötször jutottak el a legmagasabb szintre, az országos döntőbe. Ez önmagában is óriási eredmény. A felsővárosi diákok eddig egy 3., egy 4. és két 5. helyezést szereztek. Ezúttal pedig remek teljesítménnyel ezüstérmet nyertek az utóbbi években kimagas­lóan szereplő, rendező egriek mögött - és a ta­valyi bajnok Szombathely előtt. Ezzel a második hellyel megszerezték Bács-Kiskun megyének a Millenniumi Diákolimpiák első országos döntős helyezését. Az eredményhirdetésen gyerekek, tanárok és szülők egyaránt boldogan fogadták a gratuláció­kat. A játékos sportversenyeken részt vevők kö­zül a negyedikes diákoknak ez az eredmény gyönyörű búcsú is egyben. Nagy Boglárka és Péter Máté négy-négy éves munkával, Csúcs Ivett, Pap Viktória, Zsán Klúcsó Ivett, Harkai Dá­vid, Győrfi Alen, Szigetvári Gergő, Gyöngyi Fe­renc, Pecséri Viktor három éven keresztül járul­tak hozzá a sikerhez. Ők - koruk miatt - jövőre már csak a pályán kívülről biztathatják a jelenle­gi alsóbb osztályosokat, akik bizonyára hallat­nak még magukról. V. K. Hírek A THAI BOX magyar bajnok­ság második fordulóját vasár­nap rendezik Perkátán. A viada­lon a Jánoshalmi VSE két ver­senyzője indul, Matúz Gábor és Csábi Betüna. Mindketten öt­menetes mérkőzést vívnak. MÉG NEM sikerült mérkőzést nyerniük a magyaroknak a Ho­tel Mercure Budában zajló juni­or snooker Európa-bajnoksá- gon. Tarr Dávid három, ifj. Föl­des Vilmos négy vereséget szenvedett a csoportmérkőzé­sek során. A 15 ország 31 indu­lója szombattól kieséses rend­szerben folytatja. A döntőre hétfőn 10 órakor kerül sor. AZ EURÓPAI Labdarúgó-szö­vetség döntése értelmében a tö­rök Galatasaray szurkolói nem kaphatnak jegyet a Leeds elleni UEFA Kupa-elődöntő jövő csü­törtöki visszavágójára. A MAGYAR női kézilabda-válo­gatott vasárnap 11 órakor Eb­selejtező visszavágót játszik Nyíregyházán a csehek ellen. Az első meccset idegenben 26-25-re a magyarok nyerték. MEGMŰTÖTTÉK a szerdán új­ra megsérült brazil labdarúgó, Ronaldo térdét. Gérard Saillant francia sebészprofesszor úgy véli: a labdarúgó idén biztosan nem játszhat, arra azonban van esély, hogy a jövő év elején visszatérjen. FÉLMARATONI versenyt ren­deztek Tápióbicskén, ahol a kis­kunhalasi Tabajdi József 2., Szentirmai Péter pedig 3. lett korcsoportjában. __________■ Va sárnapi sportműsor * * Vasárnapi sportműsor * Vasárnapi sportműsor Izsák-Kiskunmajsa futballrangadó ASZTALITENISZ NB Il-es női mérkőzés: CBA Kecske­méti Spartacus Il.-Siketek SC, 11 óra­kor. KARATE Országos utánpótlásverseny: Orosháza, 10 órakor. Az év első nagy utánpótlás K.O. kategóriás versenyén a TDSE Kiskunhalas öt-, a Jánoshalmi VSE harminctagú csapattal képviselte­ti magát. KÉZILABDA NB I/B-s női mérkőzés: Kiskőrös KC-Hódmezővásárhely, 11 órakor. NB I/B-s férfimérkőzés: Csömör- Kunpetrol Kiskunmajsa, 18 órakor. NB Il-es női mérkőzés: Soltvadkerti TE-Bácsbokod, 12.30-kor. NB Il-es férfimérkőzések: Kalocsa- Martonvásár, 11 órakor. Soltvadkerti TE Poli Farbe-Mizse KC, 18 órakor. Megyei férfibajnokság: Zsana- Miklós KC, 11 órakor. LABDARÚGÁS NB I-es mérkőzés: Kecskeméti FC- Szolnok, 17 órakor. NB II. Keleti csoport: Gyula-Kiskö­rös, Hatvan-Kalocsa, 17 órakor. NB III. Dráva csoport: Mohács-Ba­ja, 16.30-kor. Alföld csoport: Algyő-Hajós, Mély- kút-Csongrád, Hódmezővásárhely-Ke- rekegyháza, 17 órakor. Megyei I. osztályú bajnokság: Izsáki Sárfehér SE-Kiskunmajsa, Ne- mesnádudvar-Jánoshalma, Soltvad­kerti TE-Harta, Bátya-Kunbaja, Solt- Tompa, Lakitelek-Bácsalmás, Dusnok- Tiszaalpár, 17 órakor. Megyei II. osztály, Északi csoport: Helvécia-Kiskunfélegyházi Honvéd, Kecskeméti MÁV-Nyárlőrinc, Akasztó- Tabdi, Kunszállás-Tiszaug KTE, Ko- lonker-Szabadszállási Honvéd, Jakab- szállás-Orgovány, Csólyospálos-Tass, 17 órakor. Megyei II. osztály, Déli csoport: Nagybaracska-Bátmonostor, Katymár- Császártöltés, Szakmár-Csávoly, Kecel- Dunafalva, Kelebia-Géderlak, Sükösd- Gara, Bácsborsód-Vaskút, 17 órakor. Megyei III. osztály, Északi csoport: Csengőd-Ballószögi KSK, Apostag- Kunadacs, 17 órakor. Nyugati csoport: Dunaegyháza II.- Homokmégy, 14 órakor. Érsekhalma- Solt II., Fajsz-Uszód, Géderlak II.-Új­telek 15 órakor. Öregcsertő-Foktő, Du- natetétlen-Dunaszentbenedek, Duna- pataj-Ordas, 17 órakor. Déli csoport: Dávod-Szeremle, Hercegszántó-Érsekcsanád, Borota- Rém, Bajaszentistván-Tataháza, 16.30 órakor. LOVASSPORT Vili. Komondor Tours Kupa egyes-, kettes és négyesfogat-hajtó minősítő verseny: Kerekegyháza, akadályhajtás, 10 órától. VÍZILABDA A női utánpóüás bajnoki forduló: Kecskemét, fedett uszoda, 9 órától. A hazai csapat mérkőzései: Villanó Fó­kák Variens-BVSC, 11 órakor. Villanó Fókák V.-Becse, 14 órakor. Gyermek I/B. bajnokság: Kecske­mét, fedett uszoda. Villanó Fókák Kecs- kemét-Kassa, 8 és 12 órakor. DIÁKSPORT Á katolikus iskolák diák sportszö­vetsége 7. országos versenye Kecske­méten. Kispályás labdarúgás, helyosz­tók 9 órától a Széktói stadion 3-as, 4-es pályáján és a Hírős pályán. Kosárlabda- helyosztók 8 órától a Bolyai-gimnází- umban a Móra- és a Tóth László-isko- iákban, a Széchenyi-szakiskolában és a Kocsis Pál-szakközépiskolában. Kézi­labda 8 órától a Gáspár András Szakkö­zépiskolában. Röplabda 8 órától a Ka­tona-gimnáziumban és a Szent-Györgyi Albert-szakközépiskolában. ________■ JÁ RMŰ WARTBURG 82-es 1,5 év mű.-val, vonóhorog­gal jó állapotban eladó. T.: 06-60/449-477.---------------------------------------------------------------*26966­YUG0 Skála 91-es évj. 32.000 km-rel eladó (515.000 Ft). Tel.: 30/95-59-530----------- •26456* ■ Zsuk 1985-ös, erősített, alacsonyított pla­tóval, ponyvával eladó. Érd.: 77/487-571.-----------:-----------------------------------------------— *26847* ■ Zsuk 85-ös, lemezplatós, műszaki nélkül, jó állapotban eladó. Utánfutót beszámítok. Irányár: 110 E Ft. Tel.: 76/368-282-----------------------------------------------------------------*26799* 17 soros vetőgép eladó. Skif sátras utánfutó: 79/371-331.------------------------------------------------------------- *27052* 1 996-0S évjáratú, 626-os 2000-es Mazda megkímélt állapotban, első tulajdonostól, új nyári és téli Michelin gumikkal eladó. (ABS fékrendszer, szervofék, szervokormány, veze­tő- és utasoldali légzsák, klímaberendezés, elektromosan mozgatható és fűthető tükrök, elektromos tolótető). Érd.: 59/314-005 vagy 30/900-9657.-------------------------------------- *27096* * 2 db robogó eladó. Érd.: 78/368-553.--------------------------------------------------------------- *26645* 2 1053-AS Lada B+G üzemű 4,5 éves, újszerű állapotban eladó. Érd.: 06-20/9374-105.---------------------------------------------------------------*26093* 8 1-ES 1.6D Golf eredeti festéssel, enyhén kor­rodált, felújított motorral, friss műszakival: 76/378-031.--------------------------------------------------------------- *25862* 88-AS évj. Trabant eladó. 78/421-915.--------------------------------------------------------------- *27412* ■ 91-es fix, platós Liaz szerelvény egyben vagy bontva eladó. Érd.: 06-20/9-618-731. —:----------------------------------------------------------- *27399* 8,31 billenős pótkocsi takaróponyvával, friss műszakival eladó. 79/361-851, este.---------------------------------------------------------------*25433* 9 2-ES Toyota Hiace 2.0B, friss műszakival el­adó. 30/905-3732. GÉPEK ALU. öntözőcső 100-as, 85-ös, tárcsa, balos ekefejek, permetezőszivattyú, Olitref 48, Patoran 50, Racer, Trophy, Buvilan olcsón el­adó. 79/372-027 este; 30/9720-407. _ AXIÁLIS szőlőpermetező 500 literes függesz­tett: 150.000; 1000 literes vontatott: 230.000 és szőlőprés 1200 literes fakosaras, automata: 210.000 Ft-ért eladó. T.: 96/256- 203, Dénesfa, Kossuth u. 15.-------------------'------------------------------------------- *26515* BAL KANCAR dízel robbanómotoros villás tar­gonca eladó. Teherbírás: 3,21. Érd.: 77/425- 271. BORTERMELŐK! Automata szőlőprés, SAVÁL­LÓ, alkalmi áron eladó. Tel.: 06-37/322-198------------------- ---------*----------------------------*— *26179* B SS pótkocsi 7 m-es, 161 össztömegű eladó. Érd.: 20/9345-038---------------------------------------------------------------* *26746* CLAAS-105-ÖS kombájn 2 asztallal, új motor­ral, 516-os kombájnra szalmaszecskázó el­adó. Városföld, Béke út 4.---------------------------------:----------------------------- *27358* C SÓNAKOT a gyártótól: 06-20/9530-663.--------------------------------------------------------------- *23713* EG Y- és kéttengelyes pótkocsi fixes kb. 31 ket­tes eke kisebb traktor után, egysoros burgo- nyakipörgető eladó. 77/451-148.--------------------------------------------------------------- *27306* ELADÓ kis fülkés MTZ-50-es jó motorral, mű­szaki nélkül és platós Barkas üzemképesen, akár bontásra is. Tel.: 79/352-057-------------------------------------------------------------- *25541* ELADÓ UE-28-as ekével, forgalmival, rend­számmal: 360.000 Ft. 76/376-141.------------------------i-------------------------------------- »26649* ELADÓ 51 olajsütő, 20 I olajsütő, Presszó ká­véfőző gép, kávédaráló, pizzasütő és étel- melegentartó. Érd.: 76/472-724.-------------------------------:-------------------------------- *25118* ELBA 250. betonkeverő komplett állapotban eladó. 77/425-271.--------------------------------------------------------------- *27212* EMELŐVILLÁS MTZ 45 és 50-es traktorok üzemképes állapotban eladók. 77/425-271. E-514-ES kombájn és 1 db 11 m3-es tartály el­adó. 06-77/483-015, 06-30/9637-287. E514-ES kombájn jó állapotban eladó: 1.350.000 Ft. Tel.: 06-30/258-24-79----------------------------------,----------------------------- *21152* FAGYASZTÓLÁDA, hűtő, mosógép. 60/321- 095.--------------------------------------------------------------- *26275* FAIPARI gépek eladók. 76/429-921.---------------------------------------------------------- *25120* FE LÚJÍTOTT hajó 16 m x 3,4 m x 4,7m D üze­mű 90 LE, kabinos, 2 fekhelyű eladó. 20/3203-564.-------------------------------- *27137* JD-970-ES kombájn 480-as vágóasztallal, kukoricaadapterrel eladó; szemes takarmányt beszámítok. Érd.: 06-30/9432-285.--------------------------------------------------------------- *27143* GÉPÁRVERÉST tart a tiszabögi kertészeti kft. 2000. április 19-én, 10.00 órakor Lakitelek, Felsőalpár 1-3. telephelyén (Népfőiskolával szemben), gépek megtekintése ugyanezen a npon, 8 órától.----------------------- *26651* ■ Griggo Sc-3000 lapszabászgép eladó. T.: 06-20/9973-544---------------------- ——---------------------------- *27139* G YÁRI 5 soros kultivátor eladó. 76/352-606.--------------------------------------------------------------- *26878* G YORSVARRÓK, interlockok eladók. 06- 30/9788-964.--------------------------------------------------------------- *27261* I FA terepes billencs, piros rsz. munkagép el­adó. Tel.: 06-20/9324-115---------------------------------------:----------------------- *25338* JA VÍTÁSRA szoruló Castor önjáró markoló; kör- bálaszállító pótkocsi 1 tengelyes; RCV műtrá­gyaszóró új szalaggal; 5 q-s szgk. gyári után­futó papírok nélkül eladó. T.: 06-30/245- 2956--------------------------------------------------------------- *27177* M ARÓGÉP eladó. Tel.: 06-30/259-58-32---------—----------------—----------------------------*26755* K ÖRFŰRÉSZ 630-as koronggal vontatható kar­dános eladó. Érdeklődni a 06-30/9783-992 telefonszámon.---------------------------------------------------------------*26708* LAK ÓKOCSI és nagy teljesítményű befúvó gáz­kazán eladó. 06-20/333-0211.--------------------------------------------------------------- *27274* M A-200 CS motoros szivattyú eladó. Érd.: 76/372-556, este 19 óra után.-----------------------------------------------------------------*27018* 8 MIA motoros csettegő rendszámmal eladó. T.: 76/371-840--------------------------------------------------------------- *27482* M Z 150 TS motorkerékpár eladó. 78/421- 527.---------------------------- *24450* O PTIMA villany írógép eladó, esetleg bérbe adó. 76/329-918.--------------------------------------------------------------- *26584* PLATÓS UAZ, Multicar motor eladó. 77/402­012.--------------------------------------------------------------- *27298* R ÁBA 853 tip. dupla húzós nyerges vontató (sebváltó-hibával) fixes pótkocsival egyben v. külön eladó. 77/425-271.--------------------------------------------------------------- *27211* R ÁBA-180-AS, 5 fejes IH eke, 630-as IH tár­csa, 85-ös Dominátor 50-es Super 50-es Dutra eladó. Érd.: 78/346-202, 06- 30/9783-992.------------------------------------------------------*-------- *26714* S PÁRGAVÁLOGATÓ gép eladó. Irányár: 395.000 Ft. Érd.: 06-60/472-108, 06- 70/211-0407.------------------------------------------------------------- *26843* SPC 6-os kukoricavető gép házilag felszerelve folyékony talajfertőtlenítő egységgel eladó. T.: 20/997-9994, 30/9954-588--------------------------------------------------------------- *27381* ■ Talajmaró 1,6 méteres, Trabant motor, nagy teljesítményű szivattyú eladó. Irányár: 165 E Ft, 20 E Ft, 65 E Ft. Érd.: napközben 76/353-584; este 76/355-414.--------------------------------------------------------------- *26380* ■ Teherautó-gumiköpenyek, tömlős és tömlő nélküliek használt, jó állapotban eladók. T.: 76/428-085, 20/9859-286--------------------------------------------------------------- *27346* T RAKTORRA szerelhető targoncatorony és tolólap eladó. Érdeklődni: 06-20/3348-528 telefonon.--------------------------------------------------------------- *27162* ■ T4K kerti traktor eladó. T.: 76/419-746--------------------------------------------------------------- *27333* U AZ platós bontásra eladó. 77/482-422. —------------------------------------------------------------ *26904* U E-28-AS Dutra eladó. 76/423-937.--------------------------------------------------------------- *27270­UTÁNFUTÓT a gyártótól. Telefon: 06-20/9530- 663.--------------------------------------------------------------- *23705* 8 Zetor 16145-ös eladó. Mezőberény, Vörös­marty u. 26. Érdeklődni lehet: 06-60/304- 508------:-------------------------------------------------------- *25202* Z ETOR 6045-ös, összkerekes eladó, vagy 4-5 éves 82-es MTZ-re cserélhető. Telefon: 76/378-031.--------------------------------------------------------------- *25866* Z ETOR 9540-es traktor 3 fejes ekével eladó. Csere is érdekel. Érdeklődni lehet: 79/358- 080------------------------------------------------|-------------- *27310* Z ÖLDBAB- és fűsz.paprika-szedő: 20/320- 3564.--------------------------------------------------------------- *27140* 1 db fűrészgép eladó. Telefon: 77/400-036, este.--------------------------------------------------------------- *27136* 1 0 hl-es műanyag tartályos Rapitox permete­ző eladó. Soltvadkert, Bocskai út 113.--------------------------------------------------------------- *25677* 2 ,2 m kombinátor és 2 fejes eke eladó. Érd.: 06-20/341-4567.--------------------------------------------------------------- *27088* 2 ,8-6,6-ig új kombinátorok, 4-6 soros kukori­ca- és zöldségkultivátor. Telefon: 20/9775- 395.*25g9g. 5 éves kisbálázó gép eladó. Telefon: 0/9415- 540.------ __ _-------------------------------------------*26365* 6 045-ÖS Zetor motor és kisbusz hátsóhíd el­adó. 76/412-436. 8 t-s billencs és 10,8-as fixes pót eladó. T.: 20/9748-582

Next

/
Thumbnails
Contents