Petőfi Népe, 2000. április (55. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-13 / 87. szám
■ ■■■ 2000. ÁPRILIS 13., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 3. oldal Beiratkoztak az elsősök Bács-Kiskun megye (Folytatás az 1.oldalról) Baján az Újvárosi ÁMK-ban és a József Attila Általános Iskolában egy-egy, a Dózsa György Általános Iskolában és a Központiban két-két, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában pedig három tanulócsoport indul a 2000/2001- es tanévben. Az intézmények befogadóképessége jelenleg 350-400 fővel haladja meg az igényeket, azaz ennyivel több kis elsősnek is lenne hely a sukkban, ha több gyerek lenne. A város három önkormányzati fenntartású iskolájában, a Kiscsávolyi Általános Iskolában, az Újvárosi ÁMK-ban és a Központi Iskolában vannak üresen álló vagy nem teljesen kihasznált tantermek.- Politikai ellenállás nélkül városrészi iskolákat megszüntetni nem lehet. Ezt nem is tervezi az önkormányzat - tájékoztatta a Petőfi Népét ennek kapcsán Kiing József városházi osztályvezető. A kihasználalan tantermeket oktatási vagy pedagógiai szakszolgálati célokra használnák a jövőben. Erre vonatkozóan a polgármesteri hivatal munkatársai most készítik az előterjesztést. Baján egyébként tavalyhoz képest némileg ismét nőtt az elsősök száma. 1999 szeptemberében ugyanis 413 kisdiák kezdett iskolába járni. Ez azonban csupán átmeneti emelkedés, hiszen az önkormányzat az elkövetkezendő években további létszám- csökkenést prognosztizál. 2001- ben már csak 364 elsőssel terveznek, s 2005-re várhatóan 300 alá csökken a beiratkozó gyerekek száma. Kiskunmajsán ősszel 137 gyerek kezdi el tanulni a betűvetést, a számolást. Az Arany János Általános Iskolába 75, a Széchenyi- iskolába 34, a Szent Gellért Katolikus Általános Iskolába 28 nebulót írattak be. Néhány gyerekről még szakértői bizottság dönt, hogy elkezdheti-e tanulmányait valamelyik suli padjában. Mindkét bácsalmási intézmény két első osztályt indít. Az osztálylétszámok nem emelkedhetnek a közoktatási törvényben meghatározott maximum fölé, ami 26 fő. Hat esztendővel ezelőtt még 106 gyerek indult őszszel iskolába Bácsalmáson. Három év múltán viszont az is lehet, hogy ötven elsős sem lesz a kisvárosban. 1999-ben ugyanis mindössze'46 kis polgára született Bácsalmásnak. A megye városainak elsőseiről a napokban folyamatosan írunk. MUNKATÁRSAINKTÓL Erős faluk versenye Bugac Mely település bizonyul Magyarország legerősebb falujának? Idén harmadik alkalommal rendezi meg a Magyar Technika és Tömegsportklubok Országos Szövetsége (MTTOSZ) a Magyar- ország legerősebb faluja elnevezésű vetékedőt. A népszerű verseny döntőjét ebben az évben Bugacon tartják augusztus 11-13. között. A program célja a magyarországi falvak lakosait bevonni egy országos méretű versenysorozatba, amely feleleveníti a régi népi játékokat. Erről Horváth Gyula, az MTTOSZ ügyvezető elnöke beszélt tegnap Bugacon. Az elnök elmondta, hogy ösztönözni akarják a falvakban élőket a sportolásra, az egészséges életmódra. Céljuk még elősegíteni a települések közötti barátságok kiépülését is. A versenyre tízfős csapatok (4 nő és 6 férfi) nevezhetnek. A nevezési határidő május 15. Horváth Gyula a tegnapi sajtó- tájékoztatón elmondta: az MTTOSZ által szervezett versenyekből befolyt nevezési díjak 10 százalékát az árvízkárosult településeknek ajánlják fel. Támogatást nyújtanak még Szegi községnek is, ahol a Magyarország legerősebb faluja verseny egyik területi döntőjét tartják. Gazdasarok Növényvédelmi teendők a szántóföldi kultúrákban Az időjárás szeszélyességéből adódik, hogy a vegetáció kicsit megkésve indult be az idei tavaszon. A gabonavetések vegyes képet mutatnak, annak ellenére, hogy a fejlődésükre az intenzivi- tás jellemző. A különbözőség elsősorban a vetési idők eltéréséből adódik, de más tényezők (a rossz elővetemény és talajelőkészítés, a hiányos tápanyag-utánpótlás stb.) is közrejátszottak ehhez a képhez. Mit lehet tenni a gyenge állományú vetésekkel?- Elsősorban a fejtrágyázás mielőbbi elvégzésével gyorsítható a növények fejlődése.- A gyomirtások időbeni elvégzésével erősíthetők a növények. A ritkább állományokban már jelentős a gyomok száma és fejlettsége, melyek veszélyeztetik a főnövényeket.- A későbbiekben a károsítók (rovarok és növényi betegségek) elleni védelemmel megtarthatók a betervezett termésmennyiségek. Jelenleg csak az érzékeny fajtákon lehet lisztharmatot találni. Az őszi erős lisztharmat- és vö- rösrozsda-fertőzéseknek a téli időjárás kedvezőtlen volt, ezért most nem jelentenek problémát. Az állományok besűrűsödésével a kedvező mikroklíma berobbanthatja a kórokozók fertőzését. Kalászhányáskori csapadékosság esetén a fuzárium elleni kezelések sem maradhatnak el. A helminthospóriumos levélszáradásra is oda kell figyelni és a korai tünetek megjelenésekor (az alsó leveleken találhatók) védekezni kell ellene, mert ekkor vissza lehet szorítani a betegséget. Az őszi káposztarepce bim- bós állapotban van megyeszerte. A táblákat most kell levédeni a repcefénybogár és a repceszár- ormányos ellen. Mindkét bogár a bimbókat károsítja, így a termés mennyiségét nagymértékben veszélyeztetik. Több készítmény áll rendelkezésre, melyet most kell kijuttatni, mert kései védekezéssel már nem érünk el eredményt. Felhasználható készítmények például a Bancol 50 WP, a Chinmix 5 EC, a Serpa stb. Most kelnek, vagy most kerülnek talajba a kapás kultúrák nagy része, melyeket a barkófélék veszélyeztetik. Rendszeres határszemlével lehet eldönteni a védekezés szükségességét. Száraz, meleg időjárásban képesek a kikelő növényeket tarrá rágni, ezért 1-2 db/négyzetméter fertő- zöttségnél már védekezni szükséges. Bármely készítményt használnak is fel, az előírt óvó rendszabályok betartása kötelező! BÁCS-KISKUN MEGYEI NTÁ, KECSKEMÉT Víz alatt a folyó menti rétek Lakiteleken is naponta több ezer homokzsákot töltenek meg A tiszabögi révlejárónál közelít a folyó a tavalyi rekordszinthez. FOTÓ: SZÁSZ ANDRÁS Tegnap 928 centiméterrel tetőzött a Tisza Tokajnál. Tiszafüred alatt azonban még mindig napi 15-20 centiméternyit emelkedik a folyó vízszintje. A Tisza mente Szerda reggel Szolnoknál 935, Tiszaugnál 755, Csongrádnál 824 centiméteres vízmagasságot mértek. A tetőzést Tiszaug térségében április 21- 22-re valószínűsítik. Tegnap reggel már megjelent a víz a Tiszaalpárt Lakitelekkel összekötő út közelében. Ha nem lassul az áradás, szombaton vagy vasárnap a víz eléri a vasúti töltést. Egyébként az áradás Tiszaug és Csongrád között ismét felgyorsult, miután a tiszaalpári öblözet teljesen feltöltődött. Tegnap összefüggő vízfelület borította a tőserdei szabadstrandot. A holtág vize reggel 9 óra tájban már a sarki vendéglő lépcsőjénél volt. Hogy meddig emelkedik, egyelőre senki sem tudja. Tavaly homokzsákokkal akadályozták meg, hogy elárassza a vendéglőket. Kérdés, idén sikerül-e? Homokzsákokból biztos nem lesz hiány. Anka Balázs lakiteleki polgármester elmondta: a községben folyamatosan töltik a zsákokat. Több ezret naponta. Bőven jut belőlük a tőserdei részre is. A védekezési munkálatokat, melyekben helyi vállalkozók is részt vesznek, a Közép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság fogja össze és irányítja. A tiszabögi révlejárónál a víz elérte a tavaly felállított emlékmérce alját. A révkikötőtől Óbög végéig terjedő, közel öt kilométeres szakaszon félszáznál többen (a városgondnokság és a Kötivizig emberei), tíz szállító és nyolc rakodó jármű dolgozik folyamatosan. A védekezésbe, akárcsak Tőserdőn, helyi vállalkozók is besegítenek. Ki gépekkel, ki a saját keze munkájává. A házak alatti nyúlgátakat megszakítás nélkül erősítik. TETŐZŐ VÍZÁLLÁSOK __________ 1 999. márciusi tetőzés Várható tetőző vízállás Szolnok 974 1020±20 Martfű 926 965±20 Tiszaug 844 880±20 Csongrád 891 950±20 1 1 S zolnok Tóth Dezsőék háza Bács-Kiskun és Szolnok megye határán áll. A zsákokkal, fóliával megerősített töltés bástyaként veszi körül a házat, amely félszigetként nyúlik be a tengerré duzzadt folyóba. A 77 éves Tóth Dezső nem fél a Tiszától. Ott született, ott nőtt fel. Igaz, nádfedeles szülőháza már nincs meg, de minden egyéb ugyanolyan, mint hetvenhét esztendeje. A Tisza is. Melyre Dezső bácsi szerint értelmetlen haragudni. A víz ugyanis csak saját törvényeit követi: mindig megkeresi a legalacsonyabb helyeket. Nem mindenki osztja Dezső bácsi derűlátását. Az emberek többsége aggodalommal figyeli a tengernyi vizet. Félelmük legfeljebb húsvét után kezd el apadni, együtt a fékevesztett folyóval. SZÁSZ ANDRÁS Balesetek, bűnügyek Kiutasított külföldiek Idegenrendészeti akciót tartott a soltvadkerti rendőrőrs a kiskőrösi kapitányság embereivel közösen a hét elején. 50 román állampolgárt állítottak elő. Közülük engedély nélküli munkavállalás miatt Í8 embert kiutasítottak az országból. Megbírságoltak 32 személyt. Ők első alkalommal kerültek összetűzésbe a törvénnyel, ugyanis a 30 napos tartózkodási engedélyük mellett munkavállalási engedéllyel nem rendelkeztek. TŰZESETEK. Egy pillanat alatt végigsöpörtek a lángok egy jászszenlászlói tanyán tegnap reggel. Három ötven méteres fóliasátor és 300 darab kis- bálás szalma veszett oda. A sátorólakban aznapra várták a napos kislibákat. A tűz feltehetőleg a sátrak fölfűtésekor keletkezhetett, egy dobkályhából kipattanó szikra miatt. Á kár megközelíti az egymillió forintot. Kedden pedig több mint öt hektáron pusztítottak el a lángok egy Kecel melletti fenyőerdőt. Az oltásban Kecel, Kiskőrös, Kiskunhalas és Kalocsa tűzoltói is részt vettek. A tűz okát szakértők bevonásával vizsgálják. RENDHAGYÓ BALESET. A mentőszolgálattól érkezett bejelentés a kalocsai rendőrségre egy rendhagyó baleset miatt. A Széchenyi úton, a kerékpárúton két biciklis ütközött össze. Egy személy súlyos, míg a vétlen kerékpáros könnyű sérülést szenvedett. Közlekedés FORGALOMKORLÁTOZÁS. Mossák a bajai Duna-hidat. A dunaföldvári hídon érvényesek a megszokott korlátozások. Kátyúznak az 54-es út 0-18. és az 55-ös út 56-60. km-ei közt. TRAFFIPAX. Ma Kalocsán, Kiskőrösön, Izsákon, Kis- izsákon, Kecskeméten, Baján számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. ■ Kevesebb a gyermek a kiskőrösi óvodákban Kiskőrös Csökken a gyereklétszám az óvodákban. Elbocsátásokat tervez a kiskőrösi ön- kormányzat. A belügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértésben pályázatot írt ki az önkormányzatok részére létszámcsökkentési döntéseik támogatására. Kiskőrös képviselő-testülete tegnap rendkívüli ülést tartott. Úgy határozott a testület, hogy a napközi otthonos óvodák dolgozói létszámát hat fővel csökkenti. Döntésüket a gyermeklétszám csökkenésével indokolták, amely már az iskolai beiratkozások idején is számottevő volt. Az iskolába távozó 167 gyerek helyére csak 130 körüli óvodás várható. A következő években is folytatódik ez a tendencia. A képviselő-testület a számadatok ismeretében egy korábbi határozatában 23-ról 21-re csökkentette a nyolc tagóvodában indítható gyermekcsoportok számát. A létszámleépítéssel egyetértett az óvodák szakszervezete és a közalkalmazotti tanács is. A hat dolgozó közül négyet illet meg a törvényben előírt felmentés, illetve végkielégítés. Ennek az összege meghaladja a 4 millió forintot.Az önkormányzat kötelezettséget vállalt a járandóság kifizetésére, de pályázatot nyújtott be a teljes összeg megtérítésére a Belügyminisztériumhoz. SINKOVICZ LÁSZLÓ PERFEKT RT. AJÁNLATA BEFEKTETŐISKOLA Az IE-NEW YORK BROKER RT (Kecskemét, Rákóczi út 26.) és a PERFEKT PÉNZÜGYI SZAKOKTATÓ ÉS KIADÓ RT. Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság közös szervezésében. Az előadások szerdai napokon, 17.00-19.00 óráig tartanak (tervezett időpontok: 2000. április 26-június 28-áig). Részvételi díj: 20.000 Ft. • Tőzsdei alapfogalmak, részvény-, határidős, opciós ügyletek bonyolítása, kereskedelmi technikák. • Fundamentális elemzések I. • Fundamentális elemzések II. • Technikai elemzések I. • Technikai elemzések II. • Makrogazdaság, állampapírpiac • Részvényelemzés I. (vegyipar, gyógyszeripar, műanyagipar) • Részvényelemzés II. (gépipar, olajipar, áramszolgáltató) • Részvényelemzés III. (telekommunikáció, informatika, bankszektor) • Befektetési alapok működése 2000. április 18-áig személyesen jelentkezhet vagy jelentkezési lapot igényelhet: Perfekt Rt Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága . 6000 Kecskemét, Kisfaludy u. 6-8. II. em. 204. Tel./fax: 76/484-806 | perfekt Hajnali háztűz Tűzre riadt tegnap hajnalban egy kunfehértói család. Arra lettek figyelmesek, hogy morajlás hallatszik a fürdőszobából. Riasztották a tűzoltókat, akik eloltották a lángokat. A vízkazán, a fürdőszoba tartozékai, és ruhaneműk égtek el. A kár félmillió forint. A fürdőszoba aznap lett mázolva, és feltehetőleg a száradó festék oldószere lobbant be a vízmelegítő lángjától. _______■ A z Angolkisasszonyok Ward Mária Leánygimnáziuma, Pedagógiai Szakközépiskolája és Kollégiuma EKO BÚTORBOLT (6000 Kecskemét, Czollnertér 5.) pótfelvételt hirdet Tel.: 76/485-136 . a nyolcosztályos gimnázium iránt érdeklődő STÍL- ÉS IWSZNÁLtJM| negyedik osztályos leányoknak, valamint a BÚTOROK J(|^» négyosztályos középiskolai képzés iránt érdeklődő Műszaki cikkek nyolcadik osztályos lányok számára.- háztartási gépek « *4- híradás-technikai cikkek ^ A pótfelvételi időpontja: 2000. május 6., de. 9 óra, készpénzben vagy bizományi konstrukcióban mindkét iskolatípusba jelentkezőknek. történő adásvétele. Érdeklődni a Kecskemét, Czollnertér 5. szám platt, Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 9-18; illetve a 76/416-418-as telefonszámon lehet, 8.00-16.00 óráig. 27005 szombaton: 9-12 óráig. 25223 r