Petőfi Népe, 2000. március (55. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-30 / 75. szám

4. oldal - Petőfi Népe VILÁG TÜKÖR 2000. Március 30., csütörtök II. JÁNOS PÁL a szerdai álta­lános kihallgatáson örömét és háláját fejezte ki amiatt, hogy ellátogathatott a Szentföldre, kifejezve reményét, hogy Jeru­zsálem „a béke jelképévé” vál­hat. A pápa köszönetét nyilvá­nította ki a jordániai, az izraeli és a palesztin hatóságoknak, amelyek áldozatkészen szer­vezték meg programjait, és há­láját fejezte ki a meglátogatott területek lakosainak is, amiért olyan szívélyesen fogadták őt. MECIAR ELLENÁLLÁSA? A szlovák rendőrségnek kész ter­ve van arra, hogyan járjon el, ha a Vladimír Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) netán za­vargásokat kívánna gerjeszteni. Ezt közölte tegnap a szlovák nyomozóhivatal szóvivője vála­szul arra, hogy a tanúkihallga­tását következetesen megtaga­dó Meciar jelezte: ellenszegül a rendőri elővezetésnek, és ha kell, az utcára viszi az embere­ket. AZ UKRÁN KORMÁNY szer dai ülésén határozatot fogadott el arról, hogy a csernobili atomerőművet 2000 végéig - tehát a tervezettnél korábban - be kell zárni. ELINDULT MOSZKVÁBÓL Bajkonurba két orosz űrhajós, hogy két hónapos munkával - kereskedelmi célokra - ismét használhatóvá tegye az elha­gyottan keringő Mirt. Szergej Zaljotyin parancsnok és Alekszandr Kaleri fedélzeti mérnök április 4-én indul az űrállomásra egy Szojuz-TM tí­pusú űrhajóval. A tervek sze­rint április 6-án a televízió élő adásban fogja közvetíteni a Szojuz és a Mir összekapcsoló­dását és az űrhajósok beköltö­zését. ■ Gyűlik a pénz a Balkán számára Szerbia addig kimarad a programból, amíg nem lesz demokrácia Banja Lukán folynak a boszniai választások előkészületei. fotó: feb/reuters Az egész balkáni térség korszerűsítéséhez és közvetve politikai stabilizálásához is hozzájáruló tervezetek finanszírozásának megoldását várják annak a nemzetközi felajánlási konferenciának a szervezői, amely szerdán kezdte meg munkáját. _______________Brüsszel_____________ A kétnapos eseményen a mintegy 40 ország kö­zött Magyarország is képviselteti magát. Az érte­kezlettől több mint egymilliárd dollár összegyűj­tését remélik, mégpedig többnyire olyan terve­zetekre, amelyek legalább két országot érinte­nek, és elsősorban infrastrukturális beruházá­sokból állnak. A találkozót megnyitó Christo­pher Patten külügyi EU-főbiztos szerint a fel­ajánlások révén mind a hat érintett államban és térségben javulhatnak a létfeltételek. Szerbia egyelőre kimarad a konferencia cél­országai közül, de a jugoszláv régiók közül Ko­szovó és Montenegró a segélyezendők listáján szerepel Macedónia, Albánia, Horvátország, Bosznia, Bulgária és Románia mellett. Megnyitó beszédében Patten értésre adta, hogy Belgrád- nak is tartalékolni kívánnak pénzt a várt átala­kulás esetére, a rendszerváltozásig azonban eh­hez nem nyúlnak. James Wolfensohn, a társszervéző Világbank elnöke annak fontosságát hangsúlyozta, hogy olyan tervezeteket kell segíteni, amelyek előre­láthatólag hatékonyan javítják a helyzetet az említett államokban. Cél a politikai stabilizálás előmozdítása is. Bodo Hombach, a stabilitási paktum keretében indított programok főkoordi­nátora azt hangoztatta, hogy a mostani segítség a térség államainak európai beilleszkedését is segíti. Hozzájárul ahhoz is, hogy megkezdjék vagy folytassák a gazdasági és politikai reformo­kat - hangoztatta Hombach. , , ■ Finnugor együttműködés Több figyelmet az oroszországi régiókra Budapest A finnugor együttműködés illeszkedik Magyarország külpolitikájához: kedvező hatással van az európai integrációra, valamint a határon túli magyarok iránti felelősségvállalásra - közölte Herman János. A Külügyminisztérium közigaz­gatási államtitkára megbeszé­lést folytatott az Interparlamen­táris Unió (IPU) finnugor cso­portjának Magyarországon tar­tózkodó oroszországi, szlová­kiai, romániai, finnországi és észtországi képviselőivel. Az ál­lamtitkár felhívta a figyelmet ar­ra, hogy az elmúlt években elő­relépés történt a Magyarország és szomszédai közötti kapcsola­tokban. „Vannak azonban még területek, ahol előre lehetne lépni. Ilyen például Szlovákiá­ban a kisebbségi nyelvhasználat ügye” - mondta. A találkozón szó volt az észt­országi orosz ajkú lakosság in­tegrálódási problémáiról, vala­mint az Oroszországgal történő együttműködés ügyéről is. Va- lerij Markov, az orosz duma ko­mi nemzetiségű tagja szerint Magyarországnak több figyel­met kellene fordítania az egyes oroszországi régiókkal zajló együttműködés erősítésére. Barak beleegyezett Szeptemberben kikiáltják a palesztin államot Jeruzsálem Az izraeli miniszterelnök nemrég kötelezettséget vál­lalt arra, hogy elfogadja a palesztin állam egyoldalú szeptemberi kikiáltását. Március elején a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren tartott talál­kozón Ehud Barak arról biztosí­totta Jasszer Arafatot: Izrael ak­kor sem ellenzi a palesztin állam szeptemberi megalakítását, ha - a kettejük által elfogadott me­netrend ellenére - májusig nem sikerül megkötni a keretmegál­lapodást a végső rendezésről. Az egyezmény egyébként a Gázai övezet és Ciszjordánia végső státusát rögzítő, szeptem­berre tervezett megállapodás feltétele. Az izraeli kormányfő többek között arra is kötelezettséget vállalt, hogy a harmadik cisz- jordániai csapatkivonás - ame­lyet az 1993. évi oslói megálla­podások idén júniusra irányoz­tak elő - a megszállt palesztin területek sokkal több mint egy százalékára vonatkozzon. Szemben azzal, ahogyan azt az előző, Benjámin Netanjahu vezette kormány szerette volna. Hírek szerint a következő csa­patkivonással Ciszjordánia terü­letének újabb mintegy tíz száza­léka kerülne palesztin ellenőr­zés alá, a jelenlegi, összesen ki­csit több mint negyven százalé­kon felül. Jasszer Arafat, a Palesztin Ha­tóság elnöke még a tegnapi nap folyamán igykezett megcáfolni minden, a megállapodásra vo­natkozó hírt. KUKORICA GYOMIRTÓ SZER Hatásos a magról kelő egynyári fűfélék és széles levelű gyomok ellen egyaránt A vetéstől kezdve a kukorica 34 leveles koráig is kockázat nélkül használható Kategóriájában az egyik legkedvezőbb hektárköltségű készítmény Szaktanácsért és információért forduljon helyi területi képviselőinkhez: KOSCSÓ ÁRPÁD: 06-20-9-326-714 PAPP KÁROLY: 06-20-9-106-980 GÖRCS FERENC: 06-30-9-435-983 VISZKOK MIHÁLY: 06-30-205-1062 DECSÁK JÓZSEF: 06-30-228-3037 hibridkukorica VETŐMAG Az unió fő korrupcióvadásza Alig egy hónapja foglalta el hivatalát, máris az Európai Unió csalások és panamák elleni hatóságát vezeti. Az 54 éves államügyész kijelentette: kitakarítjaz istállót. Brüsszel Franz-Hermann Brüner íróaszta­lán három különösen nagy telje­sítményű számítógép sorakozik, hiszen az Európai Unió 16 ezres hivatalnokserege egyszerre ha­tóság és multiminisztérium: francia szerkezeti felépítéssel, német igényességgel, brit gya­korlatiassággal. Ráadásul egy kicsit dél-euró­pai is - a régióra jellemző jelleg­zetes hanyagsággal. Az utóbbi évek botránysoro­zata után, amely a csalástól a hűtlen kezelésig a korrupció csaknem minden változatát tar­talmazta, az EU nem engedheti meg nemhogy a törvénytelensé­get, de még a szabálytalanságot sem. Túl sok milliárdjába került már a rossz gazdálkodás a Ti­zenötök polgárainak. Máig ter­jeng az esztendővel ezelőtti, az EU-bizottság lemondását ered­ményező botrányos robbanás puskaporszaga. Napjainkban is legalább har­minc, a dicstelenül távozott Santner időszakából származó ügy fekszik az ellenőrzőtestü­let asztalain. Mindenki, aki szeretne végre tisztán látni és tisztességgel dol­gozni is, a német ügyészben bí­zik. „Nem vagyok politikai dön­tőbíró” - mondja Brüner, és hoz­záteszi: szerencsére senkit sem ismer, nincsenek személyes kö­tődései. Nyugodt lelkiismeret­tel ragaszkodhat a tényékhez, a bizonyítékokhoz. Jelentéseinek értékelése viszont mindenkép­pen a politikusok dolga. Romano Prodi, az EU „minisz­terelnöke” és a 19 „miniszter” megkönnyebbülve veszi tudo­másul, hogy a zűrösnek látszó ügyek aktái sorra Brüner aszta­lán landolnak. Az Európai Parlament is föllé­legezhet, miután megszavazta a függetlenséget a részleg számá­ra. Az ügyész vezeti a vizsgálato­kat, és reméli, hogy hagyják majd dolgozni, miként tette pél­dául a bajorországi gazdasági bűnözés elleni küzdelemben. Akkor alapozta meg nemzetkö­zi tekintélyét az Európai Unió „korrupció vadásza”. KULCSÁR LÁSZLÓ Az űrhajósnő késsel alszik Moszkva Különös kísérlet folyik egy orosz kutatóállomáson. A hosszú távú űrutazás alatti bezártság hatása a legénységre című kutatási prog­ramról van szó. Kezdetben csak négy orosz vett részt benne, az­tán decemberben csatlakozott hozzájuk még egy orosz, egy ja­pán és egy osztrák kísérleti alany, egy kanadai kutató is, aki végül is 110 napot töltött el a laboratóri­umban az elzártság hatásainak a vizsgálatával. A német DPA hír- ügynökség beszámolója szerint a 32 éves nő egy idő után már kénytelen volt késsel a párnája alatt aludni, hogy megvédhesse magát az orosz parancsnok sze­xuális zaklatásaitól. A japán kol­léga hamar megköszönte a lehe­tőséget, és időnek előtte távozott. A résztvevők időnként részegek voltak, összeverekedtek, és a ka­nadai hölgy állítólag fényképpel bizonyította, hogy a falak itt-ott maszatosak voltak a vértől. Sze­rencsére van még idő eldön­teni, melyik a jobb: ha visz ma­gával a Mars-utazásra vodkát a legénység, avagy nem. Orosz rabszolgák egy farmon Egy dagesztáni farmon tizenhat rabszolgaságban tartott oroszt szabadított ki kedden a rendőr­ség. Az ország különböző részei­ből való tizenhat orosz közül egyeseket már öt éve robotoltat­tak rabszolgaként a dagesztáni hegyekben lévő lévő Ratlub falu­ban. A település nyolc lakosát, akik rabszolgasorban tartották az oroszokat, letartóztatta a rendőr­ség. Az elmúlt években az orosz rendőrség számos rabszolgatartó hálózatot göngyölített fel. Szep­temberben például négy olyan orosz katona szabadult ki, akiket helyőrségbeli társaik adtak el csecseneknek. ■

Next

/
Thumbnails
Contents