Petőfi Népe, 2000. március (55. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-24 / 70. szám
Találkozzunk! Ma: Soltvadkerten, a fagyizónái Holnap: Kiskőrösön, a központi ABC-nél Heti tévéműsorral MA: Al Petőfi Népe apár AUTÓS MELLÉKLETTEL 2000. március 24., péntek • Ára: 49 Ft, előfizetve: 38 Ft • LV., 70. szám Bács-Kiskun és Dél-Pest megyei kiadás 9»7 7 0 1 3 3 235051 Lesz-e a népszavazás a parkolásról? Baja Tegnap a várakozásra voksoltak a városatyák. Maradnak a jelenlegi parkolási tarifák és bérletárak. Hosszas vita után úgy határoztak, kivárják a népszavazási kezdeményezés eredményét. Három hét alatt 6 ezer aláírás gyűlt össze a fizető parkolás ellen. A tiltakozás szervezői keddig gyűjthetnek. Mint Tajcs Sándor elmondta: bíznak benne, hogy sikerül a tervezett 9 ezret összegyűjteniük. Az utolsó héten további több száz ív van forgalomban. Amennyiben legalább 7584 hiteles aláírást gyűlik össze, helyi népszavazás dönthet a februártól hatályos rendelet sorsáról. MUNKATÁRSUNKTÓL Leálltak a kutatók Ausztria Úgy tűnik, hogy nincs több remény arra, hogy megtalálják a múlt csütörtökön eltűnt magyar alpinistákat. így ítélték meg a helyzetet Heiligenblutban a hegyimentők, a hegyicsendőrök és más szakértők szerdán, szokásos délutáni megbeszélésükön. Ezért döntöttek úgy délután 15 óra körül, hogy egyelőre lezárják a kutatást. Sürgető a szerkezetváltás Torgyán József nyitotta meg Kecskeméten az Aranyhomok Expót A szakmai tanácskozások szünetében az expo resztvevői a növénykiállításban gyönyörködtek. fotó: b. r. Kecskemét Tállyán, a tokaji borvidék központjában 30-35 mázsa szőlőt terem egy hektár. Brazíliában 800- 1000 mázsát. Igaz, egyelőre kísérleti ültetvény adja ezt, és kétszeri szürettel. De már azon dolgoznak, hogy évente háromszor lehessen szüretelni. Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter állította szembe ezeket az adatokat tegnap Kecskeméten. Ő nyitotta meg a kertészeti főiskolán az Aranyhomok Expót. Azt akarta érzékeltetni a példával, hogy óriási változások mennek végbe a világ mezőgazdaságában. Mozdulni kell a magyar agráriumnak is - mondta a miniszter. Elsődleges feladat a termelési szerkezet átalakítása. Továbbiak a 3. oldalon. KOMMENTÁR A 2. OLDALON. Mikor lehet újra horgászni a tiszai holtágakban? Tisza-völgy A szennyezések sorra levonultak a Tiszán, de a halfogási tilalom továbbra is érvényben van. Hogy pontosan meddig, azt még a szakemberek sem tudják biztosan. A szikrai és az alpári holtágakon a napokban fejeződött be a halállomány felmérése. Kovács Sándor, a megyei horgászszövetség (Bács-Hosz) titkára elmondta, a vizsgálat eredményeit eljuttatták Gönczy János tiszai kormánybiztoshoz. Döntés azonban csak a jövő hétre várható. A horgászok abban bíznak, hogy tekintettel a túlszaporodott nem őshonos halfajtákra (busa, amur), még június előtt feloldják a halfogási és -telepítési tilalmat. Ezt egyébként a megyei halászati felügyelet is kezdeményezte. A víz minőségét egyébként is rendszeresen mérik a szakemberek. Június közepén feloldható a kiskörei víztározón a ciánszennyezést követően, a folyó egész területére elrendelt halfogási tilalom. Ezt a hírt Gönczy János tiszai kormánybiztos jelentette be tegnap Poroszlón. Zavar az atomerőműben Paks A Paksi Atomerőmű 2. reaktorának tervezett, szokásos évi fűtőanyagcseréje és karbantartása során rendellenesség történt. A reaktort március 11-én állították le. A reaktor közvetlen környezetében végzett munka során a robot, amely a fűtőanyagot megfogja és a mozgatását végzi, az egyik hőmérséldet-érzékelő berendezés védőcsövét deformálta. Kemenes László információs szolgálatvezető tájékoztatása szerint a minősítő skálán nulla fokozatot sem elérő eseményt azért minősítették első fokozatú rendellenességnek, mert a berendezésnél egy korábbi műszaki módosítás során nem tartották be maradéktalanul az illetékes hatóság követelményeit. Az esemény kivizsgálása megtörtént, az ellenőrző karbantartó munkálatok zavartalanul folytatódnak. Elérhetetlen lakáshitelek Hamarosan kedvezően változik a kamattámogatásos rendszer A jövő hónaptól már az 1999. január elsejétől érvényes építési engedélyekre is járni fog a kedvezményes lakástámogatási hitel. Eddig csak az ez évtől érvényes engedélyekre járt a 8 százalékos hitel. PÉNZÜGYEK A február 1-jétől élő otthonteremtési támogatásról szóló kormányrendelet hamarosan változni fog. A miniszterelnöki hivatal ügyfélszolgálatán megerősítették rendelet átdolgozásával kapcsolatos információinkat. Konkrétumokat azonban még nem tudtak közölni. Annyi biztos, hogy a kormány a kedvezményezettek körét szeretné bővíteni valamilyen formában. Eddig ugyanis 35 év alatti fiatal házasok első új közös lakáshoz jutását támogatták, valamint 35 év feletti három- gyermekes családokat. A rendelet átdolgozására mindenképpen szükség van. Hiszen a nagy érdeklődés ellenére a hitelező bankok szinte alig kötöttek lakástámogatási szerződéseket. A kecskeméti Postabank illetékesétől megtudtuk, hogy több százan érdeklődtek már a bankban a 7-8 százalékos lakástámogatási hitelért, de csupán csak egy százaléknyi volt az, akivel sikerült szerződést kötniük. Az OTP megyei központjában Szabó György a lakáshitelosztály osztályvezető helyettese elmondta, hogy sokan érdeklődnek a kedvezményes lakáshitel iránt, ám a szerződéskötéshez szükséges feltételeknek kevesen tudnak megfelelni. Eddig egyetlenegy 8 százalékos kamatozású hitelszerződést sem kötöttek. Ugyanakkor jelenleg egy tucat ügyfél kérelmének ügyintézése folyik. A hitelkérelmek nagyságáról annyit árult el, hogy azok 3-4 millió forint között mozognak. MUNKATÁRSUNKTÓL HÁROM A KISLÁNY. A kecskeméti hármas ikreket és boldog szüleiket tegnap meglátogatta a város két alpolgármestere. Az elöljárók nem érkeztek üres kézzel, ajándékot vittek a Bagó családnak. fotó: b. r. Egyeztetés a repülőnapról Kecskemét Tegnap Kecskeméten járt a honvédség parancsnoka és a légierő vezérkari főnöke. Azért jöttek, hogy megkezdjék a részletekbe menő egyeztetést a május végi nagy repülőshow-val kapcsolatban. Mint arról már beszámoltunk, látványos nemzetközi repülő- és haditechnikai bemutató lesz a honvédelem napjának központi rendezvénye, melyre több százezer vendéget várnak a hírős városba. Fodor Lajos vezérezredes és Tállá István vezérőrnagy a megyei közgyűlés alel- nökével, Nagy Ferenccel és Kecskemét alpolgármesterével, Jánosi Istvánnal egyeztettek. A végleges programot egyébként e napokban állítják majd össze. Kécskén rombol a belvíz Sági József házának falai kívOl-belül megrepedtek. fotó> szász andrás Tiszakécske Bár országszerte jelentősen csökkennek a belvízzel borított területek, Kécskén még mindig dú- colnak, árkot mélyítenek, szivattyúznak. A városgondnokság emberei a helyi tűzoltókkal együtt folyamatosan szivattyúzzák a vizet az alacsonyabban fekvő területekről. Eddig 125 épületet dúcoltak alá, de még nem sikerült mindenhová eljutniuk. A helyzetet nehezíti, hogy az elmúlt hét végi havazás nyomán újabb épületfalak roppantak, repedtek meg. A szakemberek minden bejelentést kivizsgálnak. Kilakoltatást csak abban az esetben rendelnek el, ha életveszélyesnek látszik az épület. MUNKATÁRSUNKTÓL Gyermeket gázolt a vonat Hajdúsámson Elütött egy másfél éves kislányt ma kora délután egy személy- vonat Hajdúsámsonban, a gyermek a helyszínen életét vesztette. A kislány a keresztszüleinél játszott az udvaron, amely közvetlenül a vasúti sín mellett található. Eddig tisztázatlan okok miatt épp akkor szaladt a sínekre, amikor Nyíradony felől érkezett egy vonat. A mozdonyvezető valószínűleg nem láthatta a kislányt.