Petőfi Népe, 2000. március (55. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-23 / 69. szám

2000. Március 23., csütörtök Petőfi Népe J7 1 IN “IVdlcI U ipar, ipar, pénz, infrastruktúra Szerkeszti: Bálái F. István Új néven őrölnek a malmok Élelmiszer-ipari egyesülés - a legnagyobb cég a magyar gabonaiparban A fővárosi cégbíróságon a közelmúltban je­gyezték be Magyarország legnagyobb gabo­naipari vállalatát. A Békés megyei Agrimill Rt., a Bács-Kiskun megyei Viktória Rt. és a budapesti Agrimpex Rt. fúziójával jött létre az Agrimill-Agrimpex Rt. Az Agrimill-Agrimpex Rt. irányítása Békéscsabá­ról történik a korábbi Agrimill Rt. menedzs­mentjének irányításával. Megerősítették vezér- igazgatói posztján dr. Simon Imrét, Hideg And­rás közgazdasági vezérigazgató-helyettest és Siági László kereskedelmi és termelési vezér­igazgató-helyettest.- Milyen változásokat jelent ez az átalakulás a fúzióval létrejött új cég életében, illetve a Bács- Kiskun megyei termelők számára? - kérdeztük Siági László vezérigazgató-helyettest.- A cég fő tevékenységi profilját jelentő malmá- szatban az Agrimill-Agrimpex Rt. hazai piaci ré­szesedése 14,07 százalék, ami 3 százalékkal ma­gasabb, mint a második helyezett konkurensé. Tavaly az Agrimill Rt. 132.240 tonna búzát őrölt. A 102 ezer tonna liszt értékesítéséből Bács-Kis­kun 28.500 tonnával részesült. Ez - Blázsik Fe­renc értékesítési igazgató munkáját minősítve - lényegesen meghaladja a korábbi években el­adott mennyiséget. Míg Bács-Kiskun malmai az elmúlt években mindössze heti két napon át őröltek, ma már a hét minimum öt napján dol­goznak. A döntően hazai értékesítés mellett 7000 tonna liszt talált gazdára külpiacokon, főként Románi­ában. Keveréktakarmányból - 10.500 tonnás Bács-Kiskun megyei részesedéssel - 79 ezer ton­nát állítottunk elő és adtunk el 1999-ben, míg a korszerű táplálkozást jelentő puffasztott gabo­SIÁGI LÁSZLÓ 1953-ban született. 1974-ben az Agrártudományi Egyetemen szerzett diplomát. 1982-től az Agrimill Rt.-nél, illet­ve jogelődjénél vezetői munka­kört tölt be. 1997 óta kereskedelmi és termelési vezérigaz­gató-helyettes. Jelenleg az Agrimill-Agrimpex Rt. kereskedelmi és termelési vezérigazgató-helyettese nafélékből (HAM-LET termékek) 300 tonnát gyártott és adott el az Agrimill.- Milyen mennyiségű alapanyag felvásárlását tervezi az idén a cég?- A 2000. évben az Agrimill-Agrimpex Rt. 150 ezer tonna búza, valamint 40-50 ezer tonna ku­korica (ebből legalább 25 ezer tonna emberi fo­gyasztásra való kukorica) felvásárlását tervezi. Az Agrimill-Agrimpex Rt. tárolókapacitása több mint 300 ezer tonna, ebből a cég Bács-Kiskun- ban 83 ezer tonnát befogadó raktárral rendelke­zik.- Mekkora árbevételre számítanak?- Az idei évet közel 10 milliárd forintos árbevé­tellel tervezi az Agrimill-Agrimpex Rt., amely 600 főt foglalkoztat, beszállítóin keresztül pedig több ezer embernek ad munkát. A társaság meg kívánja őrizni vezető helyét a hazai malomipari cégek piacán, és mint jogutód részvénytársaság részvényei szerepelnek a Budapesti értéktőzsde kereskedésében. Új érdekvédelmi szervezet Az üzletkötők és szolgáltatók jogi védelme Bács-Kiskun megye Az országban megalakult egy új érdekvédelmi szerve­zet, ami Bács-Kiskun me­gyében is megkezdte műkö­dését. A tavalyi év október 31-től nem kötelező hazánkban a kamarai tagság. Elsősorban az üzletkötők és szolgáltatók képviseletét vál­lalja fel az az új érdekvédelmi szervezet, amelynek Csanádi Zoltán a Bács-Kiskun megyei el­nöke. Tevékenységeik közé tar­tozik az üzletkötők és szolgálta­tók jogi érdekvédelme is. Egyelő­re 16 per van folyamatban a szer­vezet segítségével. Ezekben az ügyekben túlnyomórészt peren kívüli megegyezés várható. A szervezet vállal adóügyi, marke­ting- és gazdálkodási szakta­nácsadást is. Képzési lehetőséget nyújt, ta­nulmányi utakat, árubemutató­kat szervez. Szakértők közvetí­tésével foglalkozik, reklámügy­nökségi tevékenységeket foly­tat, de vállalnak fordítást, tolmá­csolást is. Előkészítés alatt van a Magyar Üzletkötők című lap kiadása is. A Magyar Üzletkötők és Szolgáltatók Országos Érdek- védelmi Szervezete tárgyaláso­kat folytat az EU hasonló szerve­zetével, az EUCAB-vel. Elsősor­ban a már kialakult külföldi gya­korlat és a több éves szakmai ta­pasztalat miatt vették fel a kap­csolatot az európai érdekvédel­mi szervezettel. Hazánkban az országos szervezet központja - elnöksége - Tatabányán székel. A Bács-Kiskun megyei szer­vezet február elején kezdte meg működését, tudtuk meg az el­nöktől. Egyelőre a technikai hát­tér biztosítása és a felmerülő igé­nyek felmérése köti le erejüket. Terveik szerint egy hónapon be­lül Baján is irodát nyitnak. PÁNCSICS HAJNALKA Komplex brókeriroda Ám, értékpapír és valuta egy helyen Kecskemét Az értékpapíron elért árfo­lyamnyereséget rögtön ha­táridős gabonaopcióba vagy valutába fektetheti az ügyfél a Kecskeméti SWAP Tőzsde- ügynöki Rt. irodájában. Az egyre-másra szaporodó s a vi­déki városokban is megnyíló bró­kerirodák között ismét bővült a választék. A SWAP Tőzsdeügy­nöki Rt. kecskeméti irodája ab­ban hozott új színt a kínálatba, hogy itt egy cégen belül, s egy he­lyen bonyolíthatók le ügylet az értéktőzsdén, az árutőzsdén és a bankközi devizapiacon. Az azon­nali és határidős részvénypiacon, a BUX-ban, az opciós termékek­ben, az állampapírokban és a vál­lalati kötvényekben „utazó” be­fektető helyben átválthat akár kukoricára, malmi búzára, de választhat akár kamatkontrak­tust is. A SWAP iroda a Csányi ut­ca 1-3. szám alatt, a Piramis üz­letházban található. A kecskemé­ti iroda a cég első vidéki irodája. Fő tevékenységét a SWAP eddig az árutőzsdén gyakorolta, ott a piac meghatározó szereplője. A Budapesti Árutőzsdén 1999-ben a SWAP volt a legnagyobb forgal­mazó. Ám Kecskeméten arra is lehetőség van, hogy az ügyfelek a bankközi devizapiacon próbál­janak szerencsét. Jegybanki tartalékok Magyarország A jegybank nemzetközi tartalé­kainak értéke január végén elérte a 11,513 milliárd eurót. Ezt a Ma­gyar Nemzeti Bank (MNB) közle­ménye adja hírül. Egy hónappal korábban, de­cember végén 10,874 milliárd euró, 1999. január 1-jén pedig 8 milliárd euró volt a nemzetkö­zi tartalékok értéke. A jegybank államháztartással szembeni net­tó követelései 158,7 milliárd fo­rinttal csökkentek januárban. Az MNB hitelmérlegének for­rásoldala szerint az államház­tartás betétei január végén 472,6 milliárd forintot tettek ki, míg de­cember 31-én állományuk 367,8 milliárd forint volt. Eszközolda­lon az államháztartás tartozásai december végén 2.300,2 milliárd forintra rúgtak, míg január végé­re ezek 2.246,3 milliárd forintra csökkentek. A jegybank külföldi tartozásai január végén 2.777,3 milliárd forintot tettek ki, szem­ben az egy hónappal korábbi 2.764,7 milliárd forinttal. Ugyan­akkor a külföldi követelések állo­mánya egy hónap alatt 3.269,1 milliárd forintról 3.453,1 milliárd forintra nőtt. A belföldi hitelin­tézetek a jegybanknál vezetett pénzforgalmi számláikon január utolsó napján az előző hónap végéhez képest 156,7 milliárd forinttal több számlapénzt tar­tottak, a fel nem mondható be­tétek állománya 53,4 milliárd fo­rinttal növekedett. ■ A Tesco beváltotta ígéretét Munkatársunktól Hétfőtől a Tescóig szállítja az uta­sokat Kecskeméten a 10-es busz. A Tesco hipermarket és a Kunság Volán között megkötött megálla­podásnak köszönhetően egészen az áruházig megy a járat. Ezzel a Tesco vezetése beváltotta koráb­bi, erre vonatkozó ígéretét. Sőt a 10-es buszok már nem csak órán­ként, hanem félóránként indul­nak a városközpontból. A Tes- cóban egyébként március 24-én nagyszabású kuponakció veszi kezdetét. Aki április 2-ig 10 ezer forint értékben vásárol a hiper­marketben, az egy 1000 forint ér­tékű kupont kap. Ezt április 3. és 16. között lehet beváltani az áru­házban. A Tesco munkatársai emellett számtalan húsvéti meg­lepetéssel is készülnek. __________Hírek_________ É PÍTŐIPAR. Az építőipari ter­melés januárban 2,8 százalék­kal haladta meg a decemberi, és 8,4 százalékkal az egy évvel ko­rábbi értéket. Ezt a szezonáli­san és munkanappal kiigazított indexek alapján kell érteni. Tavaly januárban 5,6 százalé­kos növekedést regisztráltak az egy évvel korábbi építőipari ter­melési adatokhoz képest. A termelés növekedése ebben a szektorban 1999-ben 6,4 száza­lékos volt. FRANCIÁK. Április 25-e és 28-a között kerül sor Budapesten az Expo France 2000 elnevezésű kiállításra a Hungexpo B pavi­lonjában. A kiállítás francia be­ruházási és fogyasztási javakat, valamint szolgáltatásokat mutat be a magyar közönségnek. ÉPÍTŐANYAG. Bármely gyer­mekintézmény vagy -szervezet ingyen építőanyagra pályázhat a Weinberger Téglaipari Rt-nél. A téglát óvoda, iskola, kórház, gyermekotthon vagy tornate­rem építésére lehet felhasznál­ni. A Jövőház pályázatra má­jus 5. a beküldési határidő. Tíz­millió forint értékű téglát kíván­nak szétosztani. EUROMONEY. Várhatóan az idén is fennmarad a gazdaság 1999. második fél évi növekedé­si dinamizmusa. így ^ tervezett 5 százalékos gazdasági bővü­lés mellett végrehajtható lesz a kormány gazdasági programja - mondta el Hegedűs Éva, a Gaz­dasági Minisztérium gazdaság- politikai főcsoportvezetője szer­dán a Euromoney konferenci­án, Budapesten. A tárca az egyes programoknál arra törek­szik, hogy a korábbiaknál na­gyobb mértékű legyen az álla­mi források felhasználása. OLAJÁR. Az ázsiai piacokhoz hasonlóan szerdán Európában is folytatódott az olajárcsökke­nés annak hatására, hogy az Egyesült Államok mind erőtel­jesebb nyomást gyakorol a fő termelőkre a kínálat bővítése végett. A londoni olajtőzsdén a Brent olajféleség hordónkénti ára csaknem negyed dollárral, 25,48 dollárra süllyedt. Hurrá, utazzunk kedvezménnyel! Március 22. és 26. között rendezik meg az Utazás 2000 kiállítást Budapesten. Aki mégsem akar ebben az időszakban felutazni a fővá­rosba, hanem Kecskeméten szeretné megrendelni vala­melyik kedvezményes uta­zást, az Extra Utazásközve­títő Irodában megteheti. A részletekről Piszóné Füredi Krisztina irodavezetőt kér­deztük.- Miért érdemes most lefoglalni az utazásokat?- Az összes nyári utazási aján­lat megjelent, így az utazni vá­gyó a legjobb ajánlatokból vá­logathat. A kiállítás ideje alatt akár 5-15 %-kal olcsóbban vehet­nek igénybe utazási szolgálta­tásokat, ellenben az elhíresült „Last Minute” formával, ahol - gyakran a leggyengébb, már ki­válogatott szállásokból - a ked­vezmény nem haladja meg a mostanit.-Mi az előnye a kecskeméti iro­dának a pesti kiállítással szem­ben?- A fővárosban körülbelül 500 iroda ajánlja az utazásokat. Ezek közül egyáltalán nem könnyű megtalálni a legjobbat. Mi viszont személyes tapasztalataink alap­ján ebben is tudunk segítem. Rá­adásul a további ügyintézést is felvállaljuk. A kecskeméti iroda a megyei könyvtár mögött található.- Milyen konkrét kedvezmé­nyek vannak?- Harminc utazási iroda aján­lotta fel 5-15 %-os kedvezményét. Kiemelném a körutakra igénybe vehető 5-7 %-ot, a Medina Tours (Tunézia) 15 %-át, valamint fel­hívnám a figyelmet az Express 10 %-ra, melynek útjait ez évtől irodánk forgalmazza. Végezetül szeretném elmonda­ni, hogy az egyes akciók jövő hét kedd estig, míg mások akár már­cius 31-éig is élnek. Kérem, a to­vábbi engedményekkel kapcso­latban hívják vagy keressék fel irodáinkat. Extra Utazásközvetítő Iroda 6000 Kecskemét, Arany János utca 3. (a könyvtár mögött). Telefon: 76/479-467, 76/416- 488. Fax: 76/416-487. Nyitva tartás: H-P: 8.30-18. Sz: 8.30-13. (csak 03. 25-én) 6100 Kiskunfélegyháza, Molnár B. u. 5. Telefon: 76/467-401. Nyitva tartás: H-P: 9-18. Sz: 9-13. (csak 03. 25-én) Kevesebb tőke jön? A Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium lépései nyomán enyhülhet az értékpa­pír piacok év eleji túlfűtöttsége. Ezt Pető Sándor, a Reuters mun­katársa ismertette, beszámolva a cég márciusi felméréseiről. Noha a gyorsuló gazdasági növekedés továbbra is fenntartja a külföldi érdeklődést, az elmúlt egy hónapban alig több, mint 20 milliárd forintnyi külföldi tőke áramlott az állampapír-piacra, szemben az első két hónap 100 milliárd forintot meghaladó eredményével. Az addig mere­deken eső hozamok mintegy fél százalékponttal növekedtek. Távközlési befektetések A távközlés területén a jövő évben bekövetkező liberalizá­ció nyomán minden bizonnyal megnő a befektetők érdeklődé­se a magyar piac iránt. A liberalizált magyar piacot az Európa fejlett országaiban al­kalmazott szabályok működte­tik majd. A liberalizáció követ­kezményeként megnő majd a választék, a hagyományos tele- fóniában is az elkövetkezendő időszakban várhatóan erős lesz az árverseny - hangzott el egy győri szakkiállításon. ECC-CONSULTING KECSKEMÉT Állami támogatások a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban Egy héttel ezelőtt megjelent cikkünkben Farkas Zoltánt, az ECC-Consulting Kft. közgazdászát a 2000. évi ipari és idegenforgalmi beruházásokhoz kapcsolódó állami támogatásokról és a finanszírozási lehetőségeiről kérdeztük. Milyen támogatási lehetőségek léteznek az agrárberuházások vonatkozásában ez évben? A pályázatos agrárberuházások vonatkozásában kiemelnék néhányat. Egyes élelmiszer-ipari beruházások 30%-os mértékben vissza nem térítendő, valamint a pénzintézeti hitel 40%-os kamattámogatásban részesülhetnek. Pályázati lehetőségek vannak a szőlő, gyümölcsös és egyéb ültetvények telepítésére és a szőlőültetvények felújítására. Az árutermelő ültetvények telepítése esetén átlagosan 50% alaptámogatás, valamint a pénzintézeti hitel 40% mértékű kamattámogatása nyerhető el. Az építési jellegű beruházásokat támogatja-e az agrárkormányzat? A növényház és fóliaház beruházások, a zöldség, hűtőház és manipuláló építése esetén a vállalkozás 30% mértékű vissza nem térítendő alaptámogatásra pályázhat, valamint a kapcsolódó pénzintézeti hitel 40%-os kamattámogatása a jegybanki alapkamatra, nyerhető eí. Léteznek-e támogatások a forgóeszköz-finanszírozás vonatkozásában? A mezőgazdasági vállalkozások, valamint az integrátorok tartós forgóeszközhiteit vehetnek igénybe. A hitel összege maximum 150 millió Ft. Türelmi idő egy év, a futamidő három, legfeljebb hat év lehet. Az elnyerhető kamattámogatás mértéke átlagosan 50%. A hitel biztosítékaként 80% mértékben az Agrárgarancia és a Hitelgarancia Rt. kezességvállalása vehető igénybe. A garanciadíj 50%-a visszaigényelhető. Milyen kapcsolata van a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari vállalkozókkal a tanácsadó cégnek? Közel hat éve foglalkozom az ágazatban működő vállalkozókkal. Egy személyes találkozó alkalmával feltárjuk a fejlesztési elképzeléseket és a célok eléréséhez igénybe vehető forrásokat. Megbízás alapján vállaljuk a teljes finanszírozási folyamat sikerorientált menedzselését. Az ECC-Consulting irodája Kecskeméten, a Füzes u. 3. szám alatt található. Előzetes bejelentkezés alapján (Tel.: 76/508-750 és 76/508-751) fogadják ügyfeleiket. *22504*

Next

/
Thumbnails
Contents