Petőfi Népe, 2000. február (55. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-07 / 31. szám

I 2000. Február 7., hétfő MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 3. oldal Kevés a pénz, sok a feladat Feszes költségvetésre számítanak idén Tiszakécske Idén 5,3 százalékkal maga­sabb költségvetési juttatás­ra számíthat Tiszakécske, mint tavaly. A normatív támogatásból és sze­mélyi jövedelemadó-kiegészítés­ből származó mintegy 28 millió forint kedvezően befolyásolja az önkormányzat pénzügyi helyze­tét. A saját bevételeket tekintve is várhatóan 18 százalékos lesz az emelkedés. Mindez az idei költségvetési rendelet tervezetének múlt heti, első fordulós tárgyalásán fogal­mazódott meg. A tervezet szerint a város idén 964 millió 779 ezer forintból gaz­dálkodhat. Ez mintegy 88 millió forinttal több, mint a tavalyi fő­összeg. Ennek ellenére a tisza- kécskei önkormányzat ebben az évben "is feszes költségvetésre számít. A költségvetési rendeletterve­zetet a héten közmeghallgatások keretében ismertetik a tisza­kécskeiekkel. Ma délután 4 óra­kor az óbögi gazdakör épületé­ben, holnap szintén 4 órakor az ókécskei református kollégium­ban, este 6-tól pedig a kerekdom­bi iskolában lesz közmeghallga­tás. Végül szerdán délután 4 óra­kor az Arany János Művelődési Központban lesz téma az idei, kécskei büdzsé. MUNKATÁRSUNKTÓL Nem jöttek el a vádlottak Baja Elmaradt a Bajai Városi Bírósá­gon egy rablás tárgyalása még múlt hét csütörtökön. A két vád­lott, a csátaljai I. István és a her­cegszántói K. József szabadlábon védekezhet. A kiküldött idézés ellenére nem jelentek meg a bíró­ság előtt. Dr. Cserjés Sándor ezért a tárgyalást elnapolta és március 28-ára elrendelte a két férfi előve­zetését. A vádirat szerint a két férfi 1999. március 6-án együtt szóra­kozott Csátalján. Iszogatás köz­ben elhatározták, hogy betörnek a helyi presszóba. Pénzt és egyéb értéktárgyakat akartak szerezni. Végül inkább egy idős férfi házá­ban próbáltak forintokhoz jutni. Este nyolc óra tájban, a kerítést átugorva jutottak az udvarba. Csak bent vették észre, hogy az egyik ablakból fény szűrődik ki. K. József bekopogott. Az egye­dül élő, 75 éves férfinak azt mondta: meg akarták verni, ezért ugrott be az udvarba. Amikor az idős ember kilépett az ajtón, a két vádlott ellökte, majd többször belerúgott. Tízezer forintot köve­teltek tőle. A bácsi kihozta a kért összeget, a vádlottak pedig elme­nekültek a pénzzel. A bajai rend­őrök néhány napon belül elfog­ták őket. __________ _________ PÁNCSICS K özelít megyénkhez a cián Tisza A ciánnal szennyezett víz várha­tóan ma délelőtt éri el Kisköre térségét, és kedden hajnalban Szolnokot. A Szolnokra érkező víz szennyezettségéről egyelőre nincsenek végleges eredmények. Megbízható értékek akkor lesz­nek majd, ha a szennyezést „át­buktatják” a kiskörei duzzasztó­művön. Ettől a művelettől a cia­nidos víz homogenizálódását várják a szakemberek. Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere közölte: a Tiszából nyert vezeté­kes vizet akkor minősítik ivásra, főzésre alkalmatlannak, ha a szennyezés meghaladja a 0,2 milligramm/litert. A csapból ki­folyó víz azonban még ekkor is alkalmas fürdésre, mosdásra, mosásra, mosogatásra. ___________________________ MTI ______________________Ga zdasarok_____________________ M unkák az enyhe napokon Aki keres, az az enyhe napo­kon már talál magának mun­kát a kertben. Ha a fagyos ta­laj kiengedett, hozzá kell látni a szőlőtőkék harmatgyökerezé- séhez. A szőlőtőkék közvetle­nül a talaj felszíne alatt is képez­nek gyökereket. Minthogy ezek még a nyári harmat csekély vi­zét is képesek hasznosítani, jog­gal nevezték el őket harmatgyö­kereknek. Ha megerősödnek, akkor el- satnyulhatnak a talaj mélyebb rétegeiből a vízben oldott táp­anyagot felvevő és szállító gyö­kerek. Ennek az lehet a követ­kezménye, hogy - tartós száraz­ság esetén - a harmatgyökerek nem tudják ellátni a tőke föld feletti részeit tápanyagokkal, így a fürtök nem fejlődnek ki, a bogyók nem érnek be. Ezért a harmatgyökereket a tél végén, vagy kora tavasszal tőből le kell metszeni. Arra azonban ügyelni kell, hogy a túlságosan megerősö­dött, vastag harmatgyökereket ne egyszerre távolítsuk el, mert akkor az elsatnyult felszívó gyökerek sem lesznek képesek a tőkét elegendő tápanyaggal ellátni. El lehet kezdeni a kert nagy- takarítását is. A téli hónapokban sok idegen anyag juthatott a kertbe, ezeket szedjük most össze, és semmisítsük meg. Ilyenkor a gyep is nagyon érzé­keny arra, hogy elegendő nap­fény érje, és az esetleges lomb­takaró alatt a fűcsomók kipálla­nak, elpusztulnak. Ezért fontos feladat az, hogy a pázsitról a le­veleket legereblyézzük. Most a legalkalmasabb az idő a gyep fogasolására. Ehhez na­gyon alkalmas eszköz kapható a szakboltokban: egy nyeles, két keréken gördülő szerszám, amelynek a vízszintes tengelyé­re egymással párhuzamos, éles késeket illesztettek. Ezek meg­hasogatják a talajt, elősegítik a gyökerek levegőhöz jutását, ki­tépik a gyomokat és a mohát, ezenkívül a talajba keverik a kiszórt komposztot és a mű­trágyát is. A fogasolás hatására a pázsit megújul, megszépül és még az öreg gyep is megfia­talodik. .______________________________BÁLINT GYÖRGY Ötvenéves a városi kórház Kiskunfélegyháza Ma, ötven évvel később, hat osztály és 275 be­tegágy van a Kiskunfélegyházi Városi Kórház­ban. Az intézmény jelenleg 600 embernek ad munkát. Félévszázada, 1950. február elsején nyitotta meg kapuit a Kiskunfélegy­házi Városi Kórház. Akkor két osztá­lyon, a belgyógyászati és a sebészeti osztályon összesen 120 ágyon látták el a betegeket. A kórház fennállásának 50. évfordulója al­kalmából nagyszabású ünnepséget tartottak a minap a városházán. A rendezvényen a kórház negyvenöt nyugdíjas dolgozója ré­szesült jutalomban. Kiemelkedő munkájáért ajándéktárgyat kapott Bajnóczi Hermina, Balaton Jánosné, dr. Balogh Gézáné, dr. Bendéné Szántó Ágnes, Bugyi Lászlóné, dr. Dobos Ferencné, Fekete Fe- rencné, Fricska Nagy Jánosné, Jankovszki Ferencné, dr. Kamarás Gézáné, dr. Kasztory Ferencné, Kátay Béláné, Kókai Jánosné, Ko­vács Mária, dr. Lux Jánosné, dr. Marschalek Györgyné, Megyesi Mátyásné, Mészáros Györgyné, Nagy Józsefné, Ónodi Balázsné, Palásti Ágnes, Parádi Tiborné, Répa Jenőné, Rigó Ilona, Szabó Borbála, dr. Szabó Gyuláné, Szálkái Szabó Lászlóné, Szolnoki Lajosné, Tar­jányi Antalné, Tóth Jánosné, dr. Balogh Géza, dr. Édes István, Fekete Sándor, Kapus Konrád, Keserű Antal, dr. Kiss Nándor, Kosztor Miklós, dr. Lux János, Retkes Illés, dr. Sütő Mihály, dr. Szabó Endre, dr. Szabó Gyula, Tóth József, dr. Varga Gyula és Varga Sándor. V. P. A fél évszázados intézményt köszöntötték. Munkához juthatnak többen is JÁSZSZENTLÁSZLÓ Csaknem nyolcmillió forintot nyert a jászszentlászlói önkor­mányzat az Országos Foglalkoz­tatási Közalapítvány pályázatán. A pénz a helyi munkanélküliek foglalkoztatására fordítható. Kovács István körjegyző la­punknak elmondta: a pályázat­nak kettős célja van. Amellett (és azzal együtt), hogy a munkanél­küliek tartós foglalkoztatását se­gíti, a helyi közintézmények, közterületek, dűlőutak, csator­nák karbantartását, új erdők tele­pítését is meg kívánja oldani. A jászszentlászlói program megvalósítása összesen 13,7 mil­lió forintba kerül. Ehhez a foglal­koztatási közalapítványtól most nyertek 7,7 milliót. A munkaügyi központ még 3,8 millió forintos támogatást nyújt, a szentlászói önkormányzat pedig a fennmara­dó 2,2 millió forintot állja. A jegyző szerint tizenhárom, hátrányos helyzetű embernek ad­hatnak most hosszabb időre munkát a községben. A pályázat emellett lehetővé teszi új gépek beszerzését is.- VAJDA ­Balesetek, bűnügyek Életveszélyes fejsérülés Súlyos következményekkel járó kocsmai verekedés tört ki pénte­ken éjjel egy csávolyi bárban. Egy bajai férfi kelt bírókra egy falubelivel az ivóban. Az inci­densnek aztán tragikus eredmé­nye lett. A csávolyi férfi kopo­nyasérüléseket szenvedett, s életveszélyes állapotban szállí­tották kórházba. A bajai vereke­dőt őrizetbe vették a Sugovi- ca-parti város kapitányságának rendőrei. VESZTEGETÉSI KÍSÉRLET. Megpróbált megvesztegetni egy rendőrt egy jugoszláv férfi. A külhoni autóst az 53-as úton ál­lította meg az egyenruhás. A déli szomszédságunkból érke­zett férfi 50 schiMinget ajánlott fel a rend őrének. Cserébe azt kérte, hogy hagyja abba a járőr a vele szemben megkezdett in­tézkedést, s mindketten menje­nek békével a dolgukra. A rend­őr azonban becsületesnek bizo­nyult, s nem fogadta el a kenő­pénzt. A jugoszláv férfit őrizet­be vették, s vesztegetés miatt indítottak ellene eljárást a kis­kunhalasi kapitányságon. SIKERTELEN AKCIÓ. Tetten értek Kecskeméten pénteken egy kocsifeltörő tolvajt. A férfi délután nyitott ki erőszakkal egy parkoló járművet a Szilády utcán. Különféle értéktárgyakat akart elvinni az utastérből, ám akció közben rajtakapták. A hírős városi rendőrök őrizetbe is vették. ROBBANT A TÉVÉ. Egy fel robbant tévé miatt kiégett egy budapesti, XVIII. kerületi csalá­di ház alsó szintje. Az otthon­ban szombaton délután rob­bant fel a televíziókészülék. Az alsó szint pillanatok alatt ki­égett. A ház tulajdonosa égési sérülésekkel került kórházba. Traffipax Ma délelőtt Kiskőrösön és Bá­tyán számíthatnak a jármű­vezetők radarellenőrzésre. Lé­zeres sebességmérés délelőtt Bátmonostoron, Baján és La- josmizsén, délután Kecskemé­ten lesz. Tragédia Izsákon Öngyilkosságot követett el szom- életének. Fürdőszoba-ajtajának baton délelőtt egy idős izsáki kilincsére akasztotta fel magát. A asszony. A 87 esztendős néni la- rendőrök a bűncselekményt ki­kásában vetett véget önkezével zárják az ügyben. __________■ H a eredetiségvizsgálat, akkor: .—«ft TECHNOLÓGIÁJÚJIAXIMÁUS BI7Tn.,»: Motoroshalál Soltszenti M RE - Kaska NT YÚ Halálos balesetnél kellett hely­színelniük a megyebeli rend­őröknek egy alsóbbrendű úton a hét végén. Szombaton reggel a Soltszentimre és Kaskantyú kö­zötti úton egy 21 esztendős csengődi fiatalember esett el Suzuki motorkerékpárjával egy jobbra ívelő kanyarban. Az út­padkára sodródott, majd felbo­rult. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. növényvédőszer- és tavaszi lemosószervásár a készletek erejéig a Zephyr Kft. régi és ^üzletében! Akciós áraink: Ammónium-nitrát, 34% 1550 Ft/50 kg 2595 Ft/50 kg 1658 Ft/50 kg 2202 Ft/50 kg 416 Ft/10 kg 445 Ft/10 kg Áraink az áfát tartalmazzák. Kecskemét, Tatársor 18. Tel.: 76/480-330 § Kecskemét, Szabadkai u. 2. (Halasi út-Szabadkai u. sarok) Tel.: 76/483-084 Kálisó, 60% Szuperfoszfát, 18% NPK 0-10-24 NPK 8-8-8 Pétisó, 27% BAUSTAR 6000 Kecskemét, Jókai u. 35. „A ^OMtevi te>iet euL!" Az 1992-ben alakult, és azóta a régió egyik legnagyobb építőipari társaságaként számontartott cég fővállalkozói tevékenysége az egész ország területére kiterjed az építőipari szolgáltatások teljes vertikumát felölelve. A Baustar Kft. a tevékenységét segítő agilis, munkáját önállóan szervező munkatársakat keres, GÉPÉSZ ÉS ELEKTROMOS MŰSZAKI ELŐKÉSZÍTŐI f ZEPHYR, munkakörök betöltésére. Feltételek: VÁRJUK ÖNT szakirányú végzettség- német és/vagy angol nyelvtudás- szakmai gyakorlat Előny: műszaki ellenőri gyakorlat Versenyképes jövedelmet és továbbfejlődést kínálunk. Jelentkezés a 76/SOO-Oll-es telefonszámon Halász István ügyvezető igazgatónál.-« * Ezávi meglepetéseink: februárban 1 i10% ÁRENGEDMÉNY 1 csak nálunk ingyenesen: ' Elektronikus "forgalmi engedély1 O Körözési adatok ellenőrzése AUTÓ BÁCSKA KFT. 6500 Baja, Monostori u. 53. Tel.: 79/421-971 COCO CAR KFT. 6100 KKFélegyh, III. Tanya 165/a. Tel.: 76/467-067 BARNA SÁNDOR 6090 Kunszentmiklós, Vásártér 9. Tel.: 76/351-080 HONDA MÁRKAKERESKEDÉS 6500 Baja, Dózsa Gy. u. 153. Tel.: 79/422-958 JANSIKAIT 6000 Kecskemét, Szegec rÓHÁZKFT. i út 90. «Tel.: 76/498-554 TROMF • Biztos ami biztos!

Next

/
Thumbnails
Contents