Petőfi Népe, 2000. február (55. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-26 / 48. szám

Petőfi Népe 2000. Február 26., Szombat ecskemé és környéke Szerkeszti: Mihályka Gyula Minden út a színházba vezet Harsányi Tímea lágy koloratúrszopránja idestova nyolc éve erősíti a kecskeméti szín­ház zenés előadásait. Első fontosabb szere­pét a Marica grófnőben alakította, majd szép sikert aratott a János vitéz francia ki­rálylányaként. Láthattuk igazi primadonnaszerepben is, a tava­lyi Csárdáskirálynőben. Miközben játszik, tanít is. Nemcsak az M. Bodon Pál Zeneiskolában, hanem a színházban is. Hangképzőtanár és az ő dolga például az, hogy minden zenés előadás előtt beénekeltesse a színészeket.- Debrecenben végzett, ma Kecskeméten él. Miért telepedett le itt? A színház vonzotta?- A férjem a kecskeméti műszaki főiskolán ta­nult, miatta jöttem Kecskemétre. S azért, mert olvastam az újságban a színház felhívását, hogy énekeseket keresnek a színházi kórusba. Akkor még nem volt állásom, gondoltam, megpróbá­lom. Dömötör Zsuzsa hallgatott meg, s nemcsak a kórusba vett fel, hanem hangképzőtanárnak is. Előbb kisebb szerepet kaptam, majd a Marica grófnő Cigánylány szerepével bedobtak a mély­vízbe. Velem kezdődött az előadás, egyedül vol­tam a darab első jelenetében a színen. Nagyon izgultam, de az élmény óriási volt. Megszeret­tem a színházat.- Négyéves kora óta énekel, s úgy tudom, eredeti­leg operaénekesnek készült. Feladta?- Nem hiszem, hogy életemnek ezt az álmát meg tudom valósítani. De operaszerepeket még énekelhetek. Erről nem mondtam le. Csalódott­ság, keserűség egyébként egyáltalán nincs ben­nem. A színház átalakította az életemet, s nem bánom, hogy így történt. Kecskeméten kiváló operett- és musicalszerepek eléneklésére volt, s remélem lesz még alkalmam. Nagyon szerettem a Csárdáskirálynő címszerepét, amelyet Vásári Mónikával kettőzve csinálhattam. Szerettem a János vitéz, a Leonce és Léna, a Szabad szél női szerepeit és az idei évadban nagy feladatot je­lentett a Godspell. Ebben az előadásban nem­csak az énektudás, hanem a szöveg és a színpa­di jelenlét is legalább olyan fontos volt.- Szeretne'prózai szerepeket játszani?- Vágyom arra, hogy prózai szerepekben is ki­próbáljam magam, hiszen ez is egy nagy kihí­vás. Sokat beszélgetek az idősebb kollégákkal, mindig kikérem a véleményüket, mert számom­ra nagyon fontosak a tanácsaik. HARSÁNYI TÍMEA 1969-ben született Nyíregyhá­zán. 1992-ben végzett Debrecenben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főis­kola magánének szakán. 1992 óta játszik a kecskeméti Katona József Színházban. 1995 óta tanít az M. Bodon Pál Zeneiskolában. Férjezett.- A színház mellett nem fárasztó a tanítás?- Nem könnyű összeegyeztetni a két feladatot, de a tanítást semmiképp nem szeretném feladni. Szeretem a tanítványaimat, szeretek tanítani. Időnként azért - főleg a próbaidőszak utolsó he­teiben - összecsapnak a fejem fölött a hullámok. A délelőtti és esti próba közt gyalog, busszal, ta­xival rohanok át a zeneiskolába, ahol nagyon megértőek velem. De az óráimat akkor is meg­tartom, ha játszom, így a rohanás állandósult. Sőt, ha éppen nem játszom, de zenés darab megy, esténként kezdés előtt fél órával akkor is mindig bent kell lennem a színházban, hiszen az előadás előtt be kell énekeltetnem a színésze­ket. Minden utam a színházba vezet. Á.E. Gyűlnek az aláírások a moziéit Kecskemét _________ M ár ezer aláírás gyűlt össze a kecskeméti Városi mozi ügyében. Kecskeméti polgá­rok azért indították útjára az aláírásgyűjtést, hogy megmentsék a végleges be­zárástól a mozit. A kezdeményezéssel Nyitray András országgyűlési képviselő is egyetért. Aláírta ő is azt a petíciót, amelyet a város polgármesteré­nek szándékoznak az akció kez­deményezői átadni.- Véleményem szerint a Városi mozira szükség van. Hibás dön­tés volna halálra ítélni Kecske­mét egyik legrégebbi, kulturális intézményét. A mozihoz gyer­mekkori emlékek is kötnek, nagypapámnak annak idején sa­ját páholya volt a moziban. Oda­járt édesapám, odajártam én is, és odavittem a fiamat is. Túl a személyes, családi kötődésen, mint kecskeméti, kultúrát szere­tő polgár is azt gondolom, hogy Kecskemét elképzelhetetlen egy saját mozi nélkül. Érdemes azon elgondolkodni, hogy milyen for­mában tudná intézményesíteni a mozit a kecskeméti önkormány­zat. Véleményem szerint célsze­rű volna egy olyan közművelő­dési intézményt létrehozni, a- mely integrálná magába az ifjú­sági otthont, a városi mozit és az Erdei Ferenc ÁMK-t. Természetesen a gazdaságos­ság és az értékmegőrzés szem­pontjainak tiszteletben tartásá­val. Az integráció nem zárná ki annak a lehetőségét, hogy a mo­zi működtetéséhez külső befek­tetőt keressen a város. Lehet, hogy állami pályázati források is felhasználhatók lennének akkor, ha az önkormányzat ismét fel­vállalja a mozi működtetését - mondta Nyitray András ország- gyűlési képviselő. ÁBRAHÁM ESZTER Ki tud valamit a balesetről? Jakabszállás ____ E gy baleset okozóját keresik a rendőrök. A karambol február 11-én, 12 óra 10 perckor történt Jakabszállás határában, az 54-es főút 15.441. méterénél. A kere­sett autós egy piros Lada Combi­val Kecskemét irányába hajtott. Meg akarta előzni az előtte sza­bályosan haladó Volkswagen Jettát. Ám nem tartotta be a kel­lő oldaltávolságot, s az előzés befejeztekor a kocsi jobb elejé­nek ütközött. A ladás elhajtott a baleset helyszínéről. A rendőrök kérik azokat, akik információval ren­delkeznek a Lada Combival vagy annak vezetőjével kapcsolatban, hogy hívják a kapitányság köz­lekedésrendészeti alosztályát a 76/484-684-es telefonszám 3524-es mellékén. A baleset szemtanúinak jelentkezését is várják. Bibliai előadás A TIT Bács-Kiskun Megyei Egyesülete szervezésében feb­ruár 28-án, hétfőn tartják a kö­vetkező bibliai előadást. A soro­zat keretében ezúttal a valódi is­tentisztelet módjairól lesz szó. Dr. Reisinger János irodalomtör­ténész és munkatársai este hat órakor várják az érdeklődőket a Rákóczi úti Tudomány és Tech­nika Háza tanácstermébe. Az előadást beszélgetés követi. Egy héttel később, március 6-án, hétfőn a technika házában bib­liakört beszélgetést szerveznek. A Zsoltárok Könyve programso­rozatban este hat órakor a téma a Szent történelem tanulságai lesznek. Báli mulatság A kecskeméti Németh László Gimnázium és Szakközépisko­la március 11-én tartja alapítvá­nyi bálját. Az iskola immár he­tedik alkalommal rendezi meg a táncos összejövetelt. A vendé­geket 17 óra 30 perctől várják. Ünnepi köszöntőt 18 órakor Lezsák Sándor, az Országgyű­lés oktatási és tudományos bi­zottságának elnöke mond. Ezt követően a diákok műsorát lát­hatják a vendégek. Az est to­vábbi részében pedig a mulat­ságé lesz főszerep. Bíborka és Márió Bíborka és Márió címmel mu­tat be bábjátékot a kecskeméti Ciróka Bábszínház társulata ma délután 3 órakor a Rákóczi út 3. szám alatt. A bábokat és a jel­mezeket Horváth Mari tervezte, a darabot Rumi László rendez­te. Az/ előadást a művészek a nemrégiben elhunyt Hideg An­tal és Vezsenyi István emléké­nek ajánlják. Bányai-gimnázium és a Kodály-iskola diákjai a Kecskeméti Ifjúsági Otthonban. Majd Jókai kedvenc ételeit kóstolhatták meg az érdeklő- dők. Szabó Regina szívesen kínálta a süteményeket. fotó: kovács j. A forgalommal szemben Lajosmizse Megint felbukkant egy ámokfutó az M5-ÖS autósztrádán - telefo­nált be egy autós szerkesztősé­günkbe. A forgalommal szemben hajt egy piros Opel Astra - tudtuk meg a telefonálótól. A megyei fő- kapitányság sajtószolgálatának munkatársai érdeklődésünkre utánanéztek az ügynek. Mint Zentai Ida őrnagytól megtudtuk: valóban telefonált az AKA Rt. diszpécsere az autópálya-rend­őröknek, hogy a lajosmizsei Total benzinkútnál egy autó a rossz oldalra hajtott föl, a forga­lommal szemben halad. Ám a rendőrök már hiába keresték a szabálytalanul közlekedő jármű­vet. MUNKATÁRSUNKTÓL Előadás Japánról A Kecskemét-Aomori Baráti Kör ügyek megbeszélése után kezdő­összejövetele február 29-én, 17 dik a Japán története című elő- órakor lesz a kecskeméti Katona adás-sorozat harmadik része. József Könyvtárban. Az aktuális _____________________S I smét jazznapokat rendeznek Munkatársunktól Jazz, pop, rock, soul, funky. Sokszínűség jellemzi az idei kecskeméti jazznapokat. Február 28-án és 29-én jazznapok lesznek Kecskeméten. A rangos eseményt idén is Basa István, a kecskeméti Katona József Szín­ház dobosa szervezi. Február 28- án, hétfőn a kamaraszínházban a Borbély Mihály Quartet örökzöld jazzmelódiákat játszik. Az est má­sodik részében a Kaltenecker Trió mutatja be The Crossing című új CD-jét. Február 29-én, kedden es­te 7-kor a Katona József Színház­ban folytatódik a rendezvény. Elő­ször a Wolfgang Haffner Trió lép fél. A trió tag­jai: Wolfgang Haffner (dob), Kirk Lightsey (zongora), Marc Abrams (bőgő) kiváló, világhírű mu­zsikusok. Az est második ré­szében a hazai jazz fenegyereke, Ferenczy György játszik. Am nem a megszokott Herfli Davidsonnal, hanem egy húsztagú kísérőzene­karral és a BM Duna Táncegyüt­tessel. Ferenczy György és barátai koncertje várhatóan a legjelentő­sebb eseménye lesz a kétnapos rendezvénynek. Több mint két órás, 16 táncost felvonultató igazi közönségprogramot kínálnak, ki­tűnő szórakozást azoknak, akik a populárisabb műfajt kedvelik. Ferenczy György - amint azt lapunknak elmondta - szívesen jön Kecskemétre. Sok helyütt fel­lépett már a városban, de a szín­házban még soha. Kétórás zenei showműsorát tavaly a budapesti Kongresszusi Központban mutat­ta be óriási sikerrel. Ezt a produk­ciót hozza Kecskemétre. A mű­sorban régi és új szerzemények hallhatók, a kísérőzenekart 11 fú­vós erősíti. A BM Duna Tánc- együttes táncosai külön koreográ­fiát készítettek minden nótához, amelyben a népi tánc és a mo­dern tánc elemei keverednek. ÜZLETEMBEREK EGYMÁS KÖZT. A Quaestor Exclusive Gazdasági Club a kecskeméti Aranyhomok Szállodában tartotta első megyei találkozóját. Az eseményen több prominens személyiség is megjelent. A klub lehetőséget teremt a tagok számára üzleti kapcsolataik bővítésére. _ fotó: banczik Róbert A paprika tartja az árát Piaccsarnok Virágdömping van a kecske­méti Budai utcai piacon. A vásárlók tegnap nehezen tudtak ellenállni az illatos virágkölteményeknek. Sárga, lila, piros, narancssárga és fekete tulipánok sokasága von­zotta a vevőket. Szálanként 120- 250 között adták. A nárciszt szá­lanként 100-120 forintért, a jácin­tot 80-150-ért, a fréziát 50-70 fo­rintért kínálták. A fréziát ennél kedvezőbben is megvásárolhat­tuk: tíz szálat 300-ért, húsz szálat pedig 600-ért. Hóvirág már csak néhány asztalon díszelgett, az il­latos csokrokat 30-50 forintért vi­hettük haza. Ismét csökkent a tojás ára. Da­rabját 13-15 forintért adták. Ked­vezőbb lett a karfiol ára is. Az el­múlt hetekben a termék kilóját 400 forintért adták. A napokban azonban már 250 forintért is hoz­zájuthattunk. A káposztafélékből szerény felhozatal jellemezte a PIACI ÁRAK, KECSKEMÉT FT/KG Mandarin 200-240 Citrom 220250 Savanyú káposzta 120 Vöröshagyma 4560 Karfiol 250380 Paradicsom 400500 Kígyóuborka 1 Jr 450550 Dióbél 800900 Gesztenye 500 Paszternák 100110 Fonás: PWNFO piacot. Fejes és kelkáposztát csak elvétve találhattunk. Az előbbi kilóját 60-70, az utóbbi 80-90 fo­rintért mérték. A paradicsom ki­lóját 400-500-ért adták. Az édes paprika darabját 60-110, a fejes salátát pedig 50-100 között vehet­tük meg. Nagy mennyiségben ta­lálhattunk sárgarépát 80 forint­tól, gyökeret 150-től, vöröshagy­mát 45-től, burgonyát pedig 35- től. A fokhagymát kilónként 200- 300 forintért adták. De néhány eladó darabonként is kínálta, 10- 20 forintért. A tavasz közeledté­vel a virághagymák is megszapo­rodtak a piaccsarnokban. A kard­virághagymákat színétől és mé­retétől függően 10 és 20 forint kö­zött kínálták. A déligyümölcsstandok a na­rancsosládáktól roskadoztak. A görög és a spanyol termékeket ak­ciósán 120-150 között vásárolhat­tuk meg. A banán kilóját 208-220, a mogyorót 400, a szőlőt 650-800 forintért adták. TUDÓSÍTÓNKTÓL

Next

/
Thumbnails
Contents