Petőfi Népe, 2000. február (55. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-22 / 44. szám

2000. FEBRUÁR 22., KEDD ELŐTÉRBEN A Z AGRÁRGAZDASÁG Petőfi Népe - 11. oldal TÖRETLEN TÉRHÓDÍTÁS. A Carnation Research előrejelzése szerint 2000-ben a vártnál is di­namikusabban bővül majd a magyar elektronikus kiskeres­kedelmi piac: mintegy 440 mil­lió forintos forgalom mellett sok új szereplő belépése és a szolgáltatások színvonal-emel­kedése várható. A kutatóintézet szerint egy év múlva 975 millió, két év múlva pedig 2,2 milliárd forintra bővül a forgalom. ELKELT A DRÉGELYVÁR. Tu lajdonosváltás történt a drégely- palánki Drégelyvár Kft.-nél. A korábban svájci érdekeltségű céget a német Zentis AG vásá­rolta meg. A nyugat-nógrádi bogyósgyümölcs-termés felvá­sárlására és feldolgozására ti­zennégy éve alapított társaság minden jel szerint jól jár a tu­lajdonosváltással: a német gaz­da jelentős fejlesztésekben, bő­vítésekben gondolkodik. A Né­metországban 1500 embert foglalkoztató, s évi 750 millió márka forgalmat lebonyolító Zentis sem csinált azonban rossz vásárt. Hiszen a Drégely­várral nemcsak Nógrád megye legjelentősebb gyümölcs fel­dolgozója, hanem egyben Ma­gyarország tejipari cégeinek legnagyobb gyümölcsadalék- beszállítója került érdekeltségi köreibe - közölte a drégely- palánki társaság vezetője. Ez pedig azt jelenti, hogy a fej­lesztendő kft. termékeire hosz- szú távon piac van. Gyakorolni kell a párbeszédet Jelentősen átalakult tavaly az érdekegyeztetés intézmény- rendszere: különvált a gazdasági, a szociális és a munka­ügyi egyeztetés. A makro mellett létrejöttek az ágazati érdekegyeztető fórumok is. Budapest - GM Az érdekképviseletek részéről mégis sok kritika éri ezt a tevé­kenységet. Ennek okáról kérdez­tük Herczog Lászlót, a Gazdasá­gi Minisztérium (GM) helyettes államtitkárát.- Annak ellenére, hogy sok vi­ta övezi az érdekegyeztetést: ezek a fórumok jól működnek - mond­ta a gazdasági tárca képviselője. - A viták nem az átalakulásból adódnak, inkább a belpolitikai konfliktusok vetülnek az érdek- egyeztetés rendszerére. Köztu­dott például, hogy a kormányzó pártok és a szakszervezetek kö­zött nem felhőtlen a politikai vi­szony, ami az egymástól lényege­sen különböző értékrendből fa­kad. A szereplők nem bíznak egy­másban, e nélkül pedig nagyon nehéz eredményes párbeszédet, szociális dialógust folytatni. Ám nem lehetetlen, csupán a jelenle­ginél nagyobb erőfeszítéseket igé­nyel az egyeztetés. Párbeszéd te­hát van, csak nem mindig sikerül közös platformot kialakítani. A je­lenlegi helyzet javulni fog, miután a partnerek megismerik, megértik egymás szándékát. A kölcsönös engedményeknek ugyanis ez elő­feltétele. Az egyetértés egyébként Euró­pában sem követelmény, inkább csak az az elvárás, hogy a kormá­nyok mindent tegyenek meg azért, hogy együtt tudjanak mű­ködni a szociális partnerekkel, és olyan intézkedések szülessenek, amelyek többé-kevésbé élvezik az érdekképviseletek támogatását. Elmondható: Magyarországon általában az érdekegyeztetés eu­rópai szintű szervezeti keretei megvannak, politikai természetű konfliktusok nehezítik a párbe­szédet. Ezt érzékelik jelenleg a különböző ágazatban dolgozó szervezetek A társadalom elvárja, hogy jól működjenek ezek a fóru­mok, és ott megállapodások szü­lessenek. Véleményem szerint már annak is nagy jelentősége van, hogy létezik egy fórum, ahol az érdekképviseletek információt kapnak a kormány terveiről, tö­rekvéseiről. Persze nincs az a rendszer, amelyen ne lehetne ja­vítani. U. G. A kamatadó előnyei és hátrányai A kamatadó a magyar Pénzügyminisztérium örökzöldjei közé tartozik. Időnként felröppentik az ötletet, hogy aztán ismét elejtsék. A pénzügyi hatóságok kedvelik ezt a bevételt, mert úgyneve­zett forrásadó, a keletkezési helyén adóztatják meg. Az adózók is könnyebben elfogadják, mert ezt a jövedelmet nem adják hozzá az egyéb bevé­telekhez, azaz elkerülhető a magasabb adókulcs. Adminisztratív költségei is szerények, hiszen a bankok által az ügyfeleik számára kiszámított kamatokból kis számú adófizetőnél, hitelintézet­nél, államkincstárnál, kötvényt kibocsátó válla­latnál kell az adót levonni, amelynek viselője persze a betétes, illetve az állami, önkormányza­ti vagy vállalati kötvény tulajdonosa. Ez egyike azoknak az adóknak, amelyek fizetése alól nem lehet kibújni, s ilyen értelemben a forgalmi és fogyasztási adókhoz hasonlatos. A pénzügyi igazgatás számára kényelmes bevételről van te­hát szó, bevezetésével kapcsolatban el lehet büszkélkedni azzal is, hogy lám, nemcsak a munkajövedelmeket, hanem a tőkejövedelmeket is megadóztatják. A kamatadónak azonban számos hátránya is van. Tőkejövedelem-adóként bemutatni demagó­gia, mert az állítás ugyan elméletileg igaz, ám a kamatjövedelem a legnagyobb (gazdaságilag já­ratlan) tömegek, illetve a kamatmegtakarításo­kat használó élet-, nyugdíj- és egészségbiztosító intézetek tőkejövedelme. Egyébként a megtakarí­tásoknak kamatot hozó formái már személyi jö­vedelemadóval megadóztatott pénzből származ­nak, amelyek után nem jár adókedvezmény. Az adófajta bevezetése nagy valószínűséggel a ka-, matlábak emelkedéséhez vezetne, mert a betétes vagy a kötvényvásárló a nettó, adózás utáni ka­matjövedelmet hasonlítja össze a többi befektetés hasznával, s dönt a hovafordításról. A magasabb kamatláb egyébként a legna­gyobb kölcsönfelvevő, a kormányzat számára is megdrágítja a forrásokat. A magasabb forrás-ka­matláb megdrágítja a hitelkamatlábakat is, ami fékezi a növekedést. A magasabb kamatlábak­kal dolgozó cégek pedig igyekeznek e többletkölt­séget a fogyasztókra hárítani, vagyis árfelhajtási törekvéseket is kivált. bácskai tamás SERTESFELVASARLASI ARAK 7. HÉT I. Országos élősertés-felvásárlási átlagár: __________210,56 E bből: 1 gazdasági társaság átlagár 215,31 2. szövetkezeti átlagár: 214,33 3. egyéni vállalkozói átlagár: 196,30 II. Húscéhtagok által felvásárolt élősertés-átlagár: 209,42 Ebből: 1. gazdasági társaság átlagár: 214,40 2. szövetkezeti átlagár: 217,58 3. egyéni vállalkozói átlagár: 197,91 III. Régiónkénti átlagárak: ________________________ 1 . E-Magyarorszag (Heves, Nograd, BAZ): 214 2. É-Alföld (Szabolcs-Szatmár-Beneg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok): 205 3. D-Alföld (Békés, Csongrád, Bács-Kiskun): 198 4. Központ (Budapest, Pest megye): 213 5. É-Dunántúl (Komárom-Esztergom, Veszprém, Fejér): 215 6. D-Dunántúl (Tolna, Somogy, Baranya): 215 7. Ny-Dunántúl (Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala): 219 IV. Orszáqos átlaqár hasított súlyra vonatkoztatva: E: 278,32; U: 266,61; R: 256,00; O: 241,91; P 233,70 V. Nemzetközi hasított félsertés átlaqár: 2,16 DM Fonás: HÚSCÉH Törvényre varva Hulladékhasznosítás Budapest A Magyarországon évente kelet­kező mintegy 25,3 millió torma hulladék jelenleginél hatéko­nyabb hasznosítása üzleti ala­pon valósítható meg - állapította meg Király Ödön, a Magyar Be­fektetési és Kereskedelemfejlesz­tési Kht. (ITDH) vezérigazgató­helyettese hétfőn. Elmondta: mára Magyarorszá­gon összesen 500 millió tonna hulladék halmozódott fel, ame­lyet évente kiegészít további 21 millió tonna ipari és 4,3 millió tonna háztartási szemét. Amíg az európai uniós országokban az újrahasznosítási arány eléri a 80 százalékot, addig a magyar hulladékok 20 százaléka haszno­sul másodlagos nyersanyagként.- Az újrahasznosítás haté­konyságát a jelenleg parlament előtt álló hulladékgazdálkodási törvény, és az ez évtől induló környezetvédelmi háttéripart tá­mogató program javíthatja. Az akciót a GM a gazdaságfejleszté­si célelőirányzatból finanszíroz­za, amelynek a pontos keretösz- szegéről február 28-án döntenek - mutatott rá a vezérigazgató-he­lyettes. Király Ödön szerint a be­gyűjtés és a hasznosítás egyik legnagyobb gátja, hogy a környe­zetvédelmi tevékenységekhez szükséges eszközök többsége importból származik. Az újra­hasznosítás hatékonyabbá válá­sában döntő szerepe van olyan külföldi beruházásoknak, ame­lyek a hulladékhasznosítás terü­letén tapasztalatokkal rendel­keznek - hangsúlyozta. Hagymások reményei Szolnok A hagymatermesztők jövedelme jórészt azon múlik majd, hogy az agrártárca miként támogatja a vö­röshagyma piacra jutását - hang­zott el a napokban Szolnokon szakmai összejövetelen. Dankó István, a Hagyma Terméktanács Szolnok megyei területi bizottsá­gának elnöke elmondta: a tavalyi haszonból csak a felvett kölcsö­nöket tudták kifizetni. Az idén is csak reménykedhetnek a kedve­ző időjárásban, és abban, hogy a belvíz mégsem okoz nagys káro­kat - tette hozzá. DUNAHOLDING BRÓKERHÁZ RT. Értékpapírpiac 2000. február 11-február 18. Nép László A jövő meséje Sztárok a magyar parketten: MATÁV, Antenna Hungária, Synergon. A befek­tetői láz elérte Budapestet is a világ többi tőzsdéje után. Amikor a Nasdaq inter­netes és telekommunikációs (és/vagy mobil-) papírjai esetenként több százas P/E-vel forognak, vagy a France Telekom 60-as és a Deutsche Telekom 100-as mutatóját nézzük, nem is csodálkoz­hatunk, hogy az elmúlt héten szárnyaltak a kezdő mondatban felsorolt részvények (talán kicsit késve indultak meg, de az éves eredmények lehettek igazán meggyőzőek a még hitetlenek számára). A MATÁV szerdai szereplése volt lenyű­göző, mikor több mint ötmillió részvény fordult meg a parketten, és az árfolyam 2.500 Ft felett járt. Igaz, ezután inkább lefelé tartott az árfolyam, de a heti záróár így is mintegy 6%-kal volt magasabb az előző péntekinél. Az "Antenna" még ezt is túlszárnyalta: bár forgalma meg sem közelítette a Matávét, de az árjegyzés mintegy 20%-kal került magasabbra egyetlen hét alatt. A trió harmadik tagja, a Synergon pedig a kifejezetten gyászos eredményadatok után lódult meg, a 3.500 Ft-os hét közi rekordszintet követően 3.350 Ft-on zárt a hét végén, ami így is 7% pluszt jelent. A részvénypiac egésze azonban meglehetősen vegyes, sőt néhol lehangoló képet mutatott. A BUX teljesítménye heti szinten 78 pont mínusz, így pénteken alig valamivel a vízválasztó 10.000 pont felett állt a mutató. A kedvezőtlen irányzatot a Richter-, az OTP- és a MOL-részvények ármozgásá­nak "köszönhettük". A gyógyszergyártó a korábban publikált kedvező adatok elle­nére sem volt képes megküzdeni a rég nem látott 20.000 Ft-os szinttel, míg a banki papír esetében az eredmények sem sikerültek túlságosan fényesre. Az olajpa­pírnál pedig lassan már megszokhatták a befektetők, hogy "gáz van" (ez érthető szó szerint is: a kőolaj világpiaci ármoz­gását követve a földgáz ára is az "egekbe kerülhet" a közeljövőben, amit a MÓL az eladási áraiban nem tud követni). A rész­vény árfolyama ismét közelített az 5.000 Ft-hoz. A kisebb cégek esetében született egy-két meglepetés is. A Zalakerámia és a Graboplast emelhető ki talán leginkább, ugyanis mindkét eredményadat megle­hetősen alulmúlta a várakozásokat, még­is a részvények ára felfelé indult. Mozgal­masan alakult az Inter-Európa Bank piaca is, miután a várt hatalmas veszteség nem rázta meg a részvényt, sőt rakétasebes­ségre kapcsolt, és pénteken már 30%-kal magasabban jegyezték árfolyamát, mint hétfőn. De a hét kuriózuma az első nyil­vános ellenajánlat volt, amit a Kékkúti Ás­ványvíz Rt. részvényeire tett a COCA-COLA egyik cége, a Perrier- ajánlattal szemben. A nemzetközi részvénypiacok hangu­latát tükrözte a hazai tőzsde általános szereplése, bár a BUX mozgása alapján a világ egyik legjobban teljesítő piaca vol­tunk az elmúlt héten is. Főképp, ha fi­gyelembe vesszük, hogy a DOW JONES lassan leereszkedik a 10.000 pontos szintre, ezzel elbizonytalanítva vezető börzéket, habár a jóslatokban már rágóta várták az amerikai piacok most zajló korrekcióját. Dunaholding Brokerház Rt. 6000 Kecskemét, Horváth D. krt. 10. Tel.: 76/486-606, 486-607 Fax: 76/481-884 Talpra kell állítani a paradicsomtermelést Budapest Talpra kell állítani az ipari para­dicsomtermelést. A termelése mintegy a harmadára esett vissza a 80-as évek végéhez képest - mondta Mártonffy Béla, a Ma­gyar Zöldség-Gyümölcs Termék- tanács ügyvezető igazgatója hét­főn. A szakember közölte: 1989- ben Magyarországon mintegy 350-400 ezer tonna ipari paradi­csomot termeltek. Az elmúlt években ez a mennyiség 120-200 ezer tonna között mozgott. A ter­melés visszaesésének oka első­sorban a tőkehiány és a technoló­giai korszerűsítés elmaradása volt. A cél az volna - az ügyvezető igazgató szerint hogy a magyar ipari paradicsomtermelés az uni­ós csatlakozásig elérje és stabilan tartani tudja az évi 200 ezer ton­nát. Ehhez jövőre mintegy 1,5-2 milliárd forint állami támogatásra volna szükség, az idén pedig leg­alább 1 milliárd forintra. Ez ebben az évben kilogram­monként mintegy 5 forint támo­gatást jelentene. Ezt a szakember szerint úgy kellene felosztani, hogy egy kétforintos kilogram­monkénti termelői támogatás mellett, három forint kiviteli szubvenciót adnának paradi­csomsűrítmény-exportra. Jövőre pedig a támogatásnak el kellene érnie az uniós szintet, azaz a kilogrammonkénti 7-8 fo­rintot, amely már csak termelői típusú volna.- így a magyar paradicsomter­melők hasonló helyzetbe kerül­hetnének, mint a franciák, az ola­szok vagy a spanyolok - jelentet­te ki Mártonffy Béla. _______ MTI M elaszból akarnak üzemanyagot készítem Győr Az alkohol üzemanyag célú fel- használása kiemelt helyen szere­pel a Győri Szeszgyár és Finomí­tó Rt. tervei között. A cég sajtótá­jékoztatóján hangzott ez el a na­pokban Győrött. Folláth György vezérigazgató elmondta: a cég törekvése össz­hangban van a megújuló energia- források részarányának növelé­sét célzó európai uniós program­mal. Ez a biológiai eredetű üzem­anyagok részarányát az összes üzemanyag-fogyasztás 12 száza­lékára emeli 2010-ig. Az előirány­zott 18 millió tonna mezőgazda- sági eredetű üzemanyagból 8,3 millió tonna a biodízel és 9,7 mil­lió tonna a mezőgazdasági erede­tű alkohol, azaz a bioetanol. Ez utóbbi alapanyaga a győri szeszgyár esetében a cukorrépa feldolgozásából keletkezett me­lasz lehet. Az üzemanyag célú al­kohol felhasználását az EU több tagországában, egyebek között Franciaországban, Hollandiában, Spanyolországban adókedvez­ményekkel, vagy teljes adómen­tességgel támogatják.- A Magyar Szeszipari Szövet­ség és Terméktanács azt szeretné elérni, hogy a következő években a hazai üzemanyag-felhasználás legalább 2 százaléka biológiai eredetű etil-alkoholból származ­zon - mondta a vezérigazgató. OREL. ■©■ TORMÁSI Éljen a rendkívüli lehetőséggel! Most minden nálunk vásárolt használt autóhoz INGYENES EREDETISÉGVIZSGÁLAT! Kedvező hitelkonstrukciók a *-gál jelölt autókra! MODELL: ÉVJÁRAT: KM: ÁR/Ft: Opel Corsa City 5a, 1.2i 1996.12. 50.877* 1.580.000 (OK-H modell, 1 év garanciával) Opel Corsa City 3a, 1.2i 1996.09. 60.512* 1.450.000 (Ok-H modell, 1 év garanciával) Opel Corsa City 5a, 1.2i 1996.04. 41.082* 1.580.000 (OK-H modell, 1 év garanciával) Opel Corsa 3a, 1.5 D 1991. 199.000 750.000 Opel Corsa 5a, 1.0-12V 1997.12. 28.292* 1.870.000 (OK-H modell, 1 év garanciával) Opel Corsa Del Van 1996.06.129.553* 1.050.000 Opel Astra GL 5a, 1.4i 1996.09. 76.862* 1.650.000 (OK-H modell, 1 év garanciával) Opel Astra GL 5a, 1.6i 1992.12. 130.415 1.250.000 Opel Astra GL 5a, 1.4i 1995.11. 101.172* 1.590.000 Opel Astra GL 5a, 1.4i 1992.04. 69.088 1.190.000 Opel Astra 5a, 1.4i 1995.08. 62.423* 1.550.000 Opel Vectra GL 4a, 1.6i 1995.06. 134.743* 1.850.000 Opel Vectra B GL 4a, 1.6-16V 1995.11. 66.948* 2.750.000 (OK-H modell, 1 év garanciával) Opel Vectra B CDX 5a, 2.0-16V 1996.06. 83.785* 3.050.000 Opel Vectra GL 4a, 1.6i 1990.12. 153.176 1.130.000 Opel Omega MV6 3,0-24V 1997.10. 55.000* 7.500.000 Opel Omega MV6 3.0-24V 1998.02. 24.134* 9.500.000 Opel Omega CD 4a, 2.0-16V 1998.12. 2.080* 8.300.000 Skoda Felicia Caravan, 1,3B 1997.05. 143.174* 1.350.000 Ford Fiesta 5a, 1.3i 1999.05. 39.450* 1.900.000 Ford Escort 5a, 1,3i 1994.11. 104.162* 1.490.000 Lancia Prizma 4a, 1,5B 1987. 157.358 490.000 Suzuki Swift 5a, 1.0i 1994.12. 85.978* 1.050.000 Daewoo Lanos 3a, 1.4i 1998.01. 39.890* 1.700.000 Audi A4 Avant 1.8i 1997.08. 106.512* 4.400.000 6000 Kecskemét, Jász u. 24., Tel.: 76/500-240 Fax: 76/482-201 2

Next

/
Thumbnails
Contents