Petőfi Népe, 2000. február (55. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-18 / 41. szám
2000. Február 18., péntek MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 3. oldal Borotvaélen táncol a megyei költségvetés? Dr. Balogh László, az MSZP képviselője szerint köny- nyen eladósodhat Bács-Kis- kun megye önkormányzata. Borotvaélen táncol a megyei ön- kormányzat idei költségvetése. Ha a politikusok nem vigyáznak, két éven belül komoly anyagi gondokkal kell szembenéznie a vezetésnek. Mindezt dr. Balogh László, az MSZP megyei listás országgyűlési képviselője nyilatkozta lapunknak a napokban elfogadott megyei költségvetési rendeletről. Hangsúlyozta, hogy a legrosszabb esetben akár pénzügyi csőd is bekövetkezhet. Részben azért, mert csak átmenetileg jelent némi könnyebbséget a 300 milliós tervezett hitel- felvétel. De ez csak az egyensúlyi gondokon segít ideiglenesen. Később a pénzt vissza kell fizetni a folyósító pénzintézetnek. A képviselő szerint a gondokat súlyosbítja az is, hogy az önkormányzat nem megfelelően használja fel a pénzeket. A honatya, aki az Országgyűlés Önkormányzati és Rendészeti Bizottságának tagja, az ön- kormányzatok működésének kérdéseivel foglalkozik a T. Házban. Megemlített egy problémát, melyben pártja markáns álláspontját ő alakította ki. Mint mondotta, komoly probléma az, hogy a települések intézményvezetőit be lehet-e választani, avagy nem az önkormányzatokba. Vagyis egyáltalán jelöltethetik-e magukat a választásokon, avagy nem? Az MSZP véleménye szerint a jelenlegi rendszeren nem szerencsés változtatni. Amennyiben ugyanis egy kistelepülésen az intézmények vezetői nem jelölhetők a választások során, úgy a falvak nagy részében az értelmiség kiszorul a közösség irányításából. Ez pedig az adott falu hátDR. BALOGH LÁSZLÓ ogy. képviselő, MSZP 1977-ben Pécsett szerzett diplomát. 1977-1989-ig a megyei főügyészségen illetve a pártapparátusban dolgozott. 1990-1994-ig a megyei önkormányzat alelnöke. 1994-1998-ig a megyei önkormányzat elnöke. 1998-tól az MSZP megyei listás országgyűlési képviselője. rányára válhat. Dr. Balogh László elmondta azt is, hogy az önkormányzatok ez évi helyzete egyáltalán nem rózsás. Az apparátusok feladatai évről évre nőnek. Bár a kormány - mondja a honatya - azt állítja, hogy leutalja a feladatok ellátásához szükséges forrásokat, egyre több település küzd financiális gondokkal. Ma a városok és a falvak kétharmada az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került települések közé tartozik. Ez azért történhet így, mert a támogatási rendszer alapvetően rossz - mondotta az országgyűlési képviselő. ___ BARTA ZSOLT T ilosban parkolt a szenátor Baja Szerdán délután a város alpolgármestere, Dancsa Bálint kért rendőri intézkedést a hivatal elé. A helyszínre érkező rendőrök figyelmébe ajánlott egy jogtalanul ott parkoló autót. Amint megtudtuk, a gépkocsi tulajdonosa éppen Czirok István, a Városgazda Kht. (tehát a fizetőparkolót működtető cég) vezetője. (Ráadásul az FKgP színeiben mindketten tagjai a helyi képviselő-testületnek.) A képviselő kérdésünkre elmondta, hogy egy fénymásolatért szaladt be a városházára. Mire kiért, két egyenruhás - az alpolgármester társaságában - a kocsija adatait írta fel. Czirok Istvánnak korábban volt parkolási engedélye erre a helyre, ám azt visszavonták. így, amennyiben a rendőrök megbüntetik, természetesen kiegyenlíti a számlát, válaszolta érdeklődésünkre. Ám az egyenruhások nem tettek feljelentést, és helyszíni bírságot sem róttak ki. Beérték a szóbeli figyelmeztetéssel. PÁNCSICS HAJNALKA __________________Gazdasarok__________________ É bredő gyümölcstermők A tél utolsó hónapjában az éhező egerek igyekeznek oda költözni, ahol valami élelemhez jutnak. Ezért a mostanában lakatlan hétvégi házakban egyre többen észlelik, hogy az ott levő élelmiszert, valamint a papírokat, szöveteket a mezei és a güzüegerek szétroncsolták. Csalétek kihelyezésével vagy még inkább egérfogók felállításával lehet irtani őket. Ha a fagyos föld kiengedett, el lehet kezdeni a gödrök ásását a bogyós gyümölcsűek ültetéséhez. Ezek a házikert legjellegzetesebb és leghasznosabb növényei közé tartoznak, az ültetésük utáni második évben már teremnek. Közéjük tartozik a legkorábban érő, pompás za- matú szamóca, a málna, a piros és a fekete ribiszke, a köszméte, a josta (a fekete ribiszke és a köszméte fajhibridje) és az áfonya. Termőhely szempontjából a bogyósok nem mondhatók igénytelennek, de a szélsőséges talajok kivételével egyikük- másikuk minden kertben találhat magának megfelelő helyet. A köszméte (pöszméte, egres, piszke, büszke) a legkorábban „ébredő” gyümölcstermő növények közé tartozik. Amikor a hóvirág kinyitja a szirmait, akkor a köszméte rügyei is zöldülni kezdenek. Ebből következik, hogy a köszmétefács- kákat és -bokrokat minél korábban kell megmetszeni. Először a sűrűn álló és a felkopaszodott, elöregedett vesszőket kell tőből kimetszeni, majd a hosszúra nyúlt termövessző- ket kell bekurtítani. Nem szabad megfeledkezni a fácskák tövéből előtörő sar- jak eltávolításáról sem. Most már érdemes vesszőt szedni az aranyvessző és a japánbirs- bokrokról. Ha ezeket néhány órán át langyos vízben megfürdetjük, majd a fűtött és világos szobában, vízzel megtöltött vázában hajtatjuk, akkor a virágbimbók rövidesen duzzadni fognak, és nyolc-tíz nap múlva a vesszők virágba borulva szépítik otthonunkat. Hajtathatók a mogyoróbokrokról, a szőlőtőkékről és a Vadgesztenyefákról vágott ágak is. Aki karácsonykor gyökeres, földlabdás fenyőfát díszített fel, most ne késlekedjék a fácska kiültetésével. ____________________BÁLINT GYÖRGY Megóvni a kisgyermekeket A miniszterelnök felesége a miskei óvodában ajándékokat adott át a kicsiknek Egy évig 96 miskei gyermek ingyen étkezik az óvodában. Tehetik ezt egy gyermekmentő szervezet jóvoltából. Miske A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének 14 tagú csoportja tegnap Miskére látogatott. Támogatásukkal a faluban 1 évig 96 gyermek étkezik az óvodában és az iskolában a civil szervezet jóvoltából. Ennyi a valóban rászoruló a helyi kimutatások szerint. Az országban, mint azt dr. Edvi Péter ügyvezető elnök elmondta, ebben a tanévben 4000 gyermek kap étkezési támogatást. De ez csak egy a 12 féle program közül (van egészségügyi, nevelőszülői, üdültetési, továbbképzési is, hogy csak néhányat említsünk). Nyugati mintára számos óriáscég megteheti, hogy adóköteles jövedelmének egy részét visszaforgatja humánus célokra. Polt Péter helyettes ombudsman kiemelte, hogy a törvényalkotásba is bele kíván szólni a civil szervezet. Nevezetesen abba, hogyan lehet a gyermekeket megvédeni a családon vagy intézményeken belüli atrocitásoktól és a médiából, az Internetről feléjük áramló káros hatásoktól. A vendégek, köztük Lévai Anikó (Orbán Viktor miniszterelnök felesége) és Kimberly Tufo (az USA nagykövetének neje) az óvoda- és az iskolalátogatás során minden gyermeknek ajándékot adtak. A kicsik pedig népdalokkal, tánccal, tornabemutatóval és verssel örvendeztették meg segítőiket. KIRÁLY LÁSZLÓ Rács mögött már a betörők Ennyi maradt a plébános Rat Seicentójából. Az autótolvajok kíméletlenül dolgoztak. fotó. v.p. (Folytatás az 1. oldalról.) rozót. Főleg cigarettát és kész- Tiszakürtről egy Seat Cordobát A bűnügyi osztály vezetőjétől pénzt lopott, több mint 200 ezer vittek el. Ez később Félegyházán megtudtuk: a szerda éjszaka elő- forint értékben. Sikerült elfogni került elő. Ellopták a tiszaalpári állított férfi rovására is több betö- két autótolvajt is. A fiatalemberek plébános Fiat Seicentóját is, rés írható. Meglátogatta a Kulacs Alpárról loptak el egy Volkswa- melynek maradványait szerdán vendéglőt, a Nádas és a Virágos- gén Golfot. Az autónak egyelőre találták meg a rendőrök, kert büfét, illetve a Kisfarkas bo- csak a négy kerekét találták meg. ______________vajda piroska T eljes hosszában árad a Tisza A Tisza völgye Árad a Tisza. A szakemberek szerint a levonuló árhullámot csak részben okozza a kiskörei duzzasztónál „elengedett” vízmeny- nyiség. A magas vízállás (zöldár) elsősorban a Tisza vízgyűjtő területén megindult olvadás következménye. Az áradás tovább javítja a víz minőségét. Egyébként ezt igazolják a folyamatosan vett vízminták elemzései is. Szendi József, a Kötivizig (Közép Tisza-vi- déki Vízügyi Igazgatóság) kerületi felügyelője úgy tájékoztatta lapunkat, hogy a hét elején a Tisza- kécskén vett vízmintában literenként már csak 0,05 milligramm cianidot találtak. Ez gyakorlatilag elhanyagolható. Ennek ellenére folytatják a víz elemzését. A vízmintavételezéssel párhuzamosan próbahalászatokkal próbálják felmérni, mekkora károkat okozott a különböző halfajtákban az elmúlt héten a Tiszán levonult cia- nidszennyeződés. A próbahalászatok a folyó egész területére kiterjedtek. Gulyás Antal, a szegedi Tisza Halászati Szövetkezet ügyvezető igazgatója munkatársunknak elmondta, a hozzájuk tartozó 100 kilométeres szakaszon végzett vizsgálatok végleges eredményei még nem ismertek. Az viszont már szinte biztos, hogy az előrejelzés beigazolódott. A Tisza élővüága szinte teljesen kihalt. A halállomány elvesztése mellett a másik súlyos problémát az jelenti, hogy teljesen kipusztult a halak tápláléklánca: a csigák, rákok, algák. HJL-SZJL Balesetek, bűnügyek Milliós bolti kár Alaposan megkárosítottak egy kiskunmajsai mezőgazda- sági boltot szerdára virradó éjszaka. Miután eltávolították a lakatot a bejáratról, 41 darab kardánt és egy műtrágyaszóró hajtóművet loptak el a kereskedésből. Az üzletet 1 millió 117 ezer forintnyi kár érte. ELKÖTÖTT ROBOGÓK. Két segédmotor-kerékpár tűnt el még február 12-én egy kecskeméti autókereskedésből. A robogók 130 ezer forintot érnek. Az ismeretlen betörő kivágta egy darabon az István király körúti kereskedés kerítését, úgy jutott be. NEM ADTA VISSZA. Sikkasztás gyanújának árnyéka vetül egy tiszakécskei polgárra. A férfi ellen eljárás is indult a kecskeméti rendőrkapitányságon. Az illető nagyméretű, alumínium borostartályokat kért kölcsön, amelyeket hiába kért többször is vissza a gazdájuk. A tartályok mintegy 600 ezer forintos értéket képviselnek. HAMIS KULCCSAL. Feltehe tőén hamis kulccsal vagy álkulccsal nyitott ki egy vagy több ismeretlen tettes egy kiskunfélegyházi garázst. A Nyár utcai tárolóhelyiségből elektromos szerszámokat vittek el, amelyek értéke körülbelül 106 ezer forintra taksálható. Közlekedés FORGALOMKORLÁTOZÁS. Az 5-ösön a 85-87. km között takarítják a burkolatot. Kátyúznak az 51-esen, a 85-88. és a 103-120. km, az 52-esen az 51-55. km között. TRAFFIPAX. Ma is találkozhatnak sebességmérő rendőrökkel az autósok. Délelőtt például Kiskőrösön, délután Bátyán, Dusnokon számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Lézeres sebességmérésre Baján, Bátmonostoron, Kecskeméten, valamint Jakabszálláson számíthatnak. Közéleti hírek Harrach Péter Szociális és Családügyi Miniszter ma egész napos hivatalos látogatást tesz Bács-Kiskun megyében. Délelőtt 11-kor átadja a Bács-Kis- kun Megyei Munkaügyi Központ Bácsalmási Kirendeltségét, majd délután Kecskeméten részt vesz a Jövőnk, a család címet viselő konferencián. SAJTÓ m PRESS Kecskemét, Arany J. utca 3. MEGNYITOTTUNK! Külföldi és hazai napilapok, folyóiratok széles választéka! H a Ön márciusban Petőfi Nép 1 // r • a // • előfizetője, 10%-ot takaríthat meg apróhirdetése árából. Előfizetési számláját, kérjük, hozza magával! | Információ: 06-80/480-756.