Petőfi Népe, 2000. február (55. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-16 / 39. szám

2000. Február 16., szerda HAZAI TÜKÖR Petőfi Népe - 5. oldal Indulnak a kártérítési perek Budapest-kormányülés Elsősorban a több mint 200 halászcsalád megélhetési gondjain kívánunk enyhíte­ni, miközben a most kineve­zett kormánybiztos irányí­tásával a tiszai élővilág új­ratelepítése is megkezdődik - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a keddi kor­mányülést követően. Tiszai kormánybiztossá Gönczy Jánost nevezték ki, aki öt minisz­térium munkáját hangolja majd össze. A szakmai körökben elis­mert halászati szakértő pénteken egyeztet a környezetvédelmi, a külügyi, a foglalkoztatáspolitiká­ért felelős, a gazdasági és a víz­ügyi tárca képviselőivel. A kialakult helyzetről szólva a miniszterelnök elmondta, hogy a súlyos katasztrófa ellenére sze­rencsére emberéletben nem esett kár. Köszönetét mondott a tiszti- orvosi szolgálat és a vízügy szak­embereinek, akik kellő időben és kellő szakértelemmel intézked­tek. Időben megtörtént az árte­rek, illetve a csatornák lezárása, és megfelelően gondoskodtak az érintett lakosság ivóvízellátásáról is. A miniszterelnök kijelentette, hogy a közvetlen és a közvetett károk mértékét jelenleg még megbecsülni sem lehet. Hiszen nemcsak a halállomány pusztu­lásával és a halászat ellehetetle­nülésével kell számolni, hanem a turizmus és az idegenforgalom visszaesésével is. A központi költségvetés tarta­lékaiból fedezik az új kormány- biztos hivatalának felállítását. Ám a további, kárfelméréssel, il­letve kárenyhítéssel kapcsolatos kiadások az érintett szakminisz­tériumokat terhelik. Szükség ese­tén viszont az állam további költ­ségvetési tartalékokat is mozgó­sít. A magyar kormány mindent megtesz azért, hogy kártérítési igényeit érvényesítse. Magánjogi pert indít a szennyezést okozó román vállalattal szemben, vala­mint Ausztráliában az anyaválla­lat ellen is. A kabinet komolyan mérlegeli egy harmadik per indí­tását is, amelynek alperese a ro­mán állam lenne. Újságírói kérdésre válaszolva a kormányfő elmondta, hogy nem minősítették katasztrófa sújtotta területté a Tisza menti települé­seket, hiszen akkor sem lenne több pénz a károk elhárítására, ha ezt megtették volna. N. ZS. Nyitnak a kerekesszék- kölcsönzők Várhatóan április elejétől már az új térítési díj igény- bevételével lehet beszerezni a mintegy 2500 termékből álló gyógyászatisegédesz- köz-választékot. Ezzel egy időben Heves és Pest megyé­ben modellkísérletként meg­kezdődik ezeknek a speciá­lis termékeknek a kölcsön­zése, visszavásárlása, illetve a részletre történő árusítása. Budapest Dr. Hagymási Miklós, az Orszá­gos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) osztályvezetője lapunknak elmondta, hogy az átlagos áreme­lés mindössze kétszá­zalékos lesz. Vannak olyan termékek, például a műanyag fűzők, ame­lyeknek csökken az ára, ugyanakkor előfordul­hat kétszázalékosnál magasabb áremelkedés is, például a felsővégtag- protézisek esetében, de a 100 százalékos tb-támogatás miatt a betegek ezután is ingyen jutnak hozzá. Közel kétszáz va­donatúj készítmény is megjelenik a választékban. A lúdtalpbetéttől a legújabb, legmodernebb elekt­romos kerekes székig, minden fontos eszköz hozzáférhető lesz a betegek számára. A társadalombiztosítás 50, 70, 85 és 100 százalékos támogatást nyújt a rászorulóknak. Azt, hogy kinek mekkora összeg jár, a be­tegségének jellege, súlyossága alapján szabályozzák. Az osz­tályvezető hangsúlyozta, hogy a rosszindulatú daganatosok és a beteg gyermekek számára igye­keznek a lehető legmagasabb, többnyire 100 százalékos támo­gatást biztosítani. A gyógyászati segédeszközök ára meglehetősen eltérő, vannak 1000 forintba kerülők és egymil­lió forintnál is drágábbak. A leg­olcsóbb termékek közé tartoznak például a járást segítő botok, míg a legdrágábbak az elektromos kerekes székek, illetve a bioelektromos felső végtagok. Mivel a tb-támogatás ellenére is nagy anyagi terhet jelent ezek meg­vásárlása a rászorultak­nak, a sikeres modellkí­sérletek után várhatóan még az idén bevezetik az egész ország területén a köl­csönzési, részletfizetési, illetve a visszavásárlási rendszert. Ugyan­csak a betegek érdekében készül az a katalógus is, amely végre a teljes hazai gyógyászatisegéd- eszköz-választékot bemutatja majd. NÉMETH ZSUZSA Vége a sztrájknak, nincs egyezség A szakszervezeti vezetők szerint eredményes volt a munkabeszüntetés A vasutasok befejezték a sztrájkot, ám egyezség továbbra sincs a MÁV és a szak- szervezetek között. Az érdekképviseletek a kompromisszumos megállapodások egy ré­szét aláírták, több témában azonban tovább folytatnák az egyeztetést. A közlekedési tár­ca vezetője csak azt tartja elfogadhatónak, ha valamennyi kérdéskörről egyszerre írják alá a dokumentumokat. Budapest - MÁV A közlekedési tárca vezetője a sztrájk lefújása után úgy nyilatkozott, hogy eredménytelen és fölösleges volt a vasutasok munkabeszüntetése, hiszen a hétfő este aláírt dokumentumok már két hete, a sztrájk kezdetén - a MÁV Rt. által egyoldalúan aláírva - a másik fél szignójára vár­tak. Katona Kálmán egyúttal azt is közölte, hogy a kölcsönös kompromisszumok árán meg­fogalmazott dokumentumok csak együtt, egy­szerre írhatók alá, és csak ez esetben tartja fenn ajánlatát a MÁV. Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke a közlekedési tárca vezetőjének nyilatkozatára reagálva lapunknak elmondta: csupán a sztrájk 12. napján mutatott hajlandóságpt a vasúttársaság arra, hogy a szak- szervezeti követelések közül néhányat megfon­toljon. Ekkor körülbelül 2,7 milliárd forintot tu­dott a munkáltató „elővarázsolni”, közölte a szakszervezeti vezető, aki szerint ezért sem va­lós a miniszter nyilatkozata. A VDSZSZ első embere szerint a MÁV ügy­rendi praktikákkal, időhúzással késlelteti a szak­értői munkát, amelynek feladata lenne a több mint 200 oldalas dokumentum egyeztetése. Ad­dig, amíg ez nem történik meg, tulajdonképpen nincs megállapodás - véli Gaskó István, aki egyúttal cáfolta, hogy a szakszervezetek a mun­kaügyi kapcsolatok továbbtárgyalását újabb sztrájkfelhívásra akarnák felhasználni. Nem kell tartani ismételt sztrájktól, amennyiben a MÁV is aláírja a kölcsönös kompromisszumok árán lét­rejött, egyeztetett megállapodást - hangsúlyozta az elnök. A három reprezentatív vasutas szakszervezet együttes elhatározásból hirdette meg a sztrájkot, és a megállapodás kölcsönös aláírása előtt azért fújták le, mert többé-kevésbé teljesültek a szak- szervezetek követelései. Mint azt Gaskó István elismerte, a munkaügyi kapcsolatok - a szak- szervezeti tisztségviselők munkaidő-kedvezmé­nye, annak pénzbeli megváltása, a szakszerve­zeti tagdíjak levonása, és az érdekképviselet ál­tal használt infrastruktúra -, még nyitott kérdés, vitás pontjaiért nem sztrájkolnak, ezek rendezé­se a következő napok-hetek feladata. Sikeres, és eredményes sztrájkot fújtunk le hétfőn - vélekedett Borsik János, a Mozdonyve­zetők Szakszervezetének (Mosz) ügyvezető alel- nöke. Szerinte sem igaz az az állítás, miszerint nem értek el semmit a szakszervezetek, hiszen a MÁV tavaly novemberi álláspontja a sztrájk Nagyjából helyreállt a menetrend. fotó: feb/kallus györgy végén megfogalmazotthoz képest jelentős válto­zást mutat több kérdésben is. Borsik János úgy látja, az érdekképviseletek joggal kötik a három­éves megállapodás aláírását a tagdíjlevonás ügyéhez. Mint mondta, a MÁV lépése, miszerint nem hajlandó tovább a munkabérekből levonni a szakszervezeti tagdíjat, kifejezetten szakszer­vezet-ellenes, diszkriminatív lépés, amelynek célja, hogy ellehetetlenítsék a szakszervezete­ket. Egy gyenge érdekképviselet pedig nem je­lenthet majd komoly akadályt a vasút privatizá­ciója során - fejtette ki véleményét a Mosz alelnöke. HORVÁTH MAGDOLNA Az idén 2,6 milliárd telepítésre Az ország területének 18 százaléka erdő Magyarország Az idén erdőtelepítések tá­mogatására a tavalyinál fél- milliárd forinttal többet, összesen 2,6 milliárd forin­tot fordít a kormányzat a költségvetésből. Csóka Pé­ter, az Állami Erdészeti Szolgálat főigazgatója egy keddi sajtótájékoztatón nyi­latkozta ezt Budapesten. A főigazgató elmondta: miköz­ben világszerte 14 millió hektár erdő tűnik el évente, addig Ma­gyarország erdeinek nagysága az utóbbi negyven évben 7 százalék­kal növekedett. Az utóbbi eszten­dőben mintegy 8.000 hektárral bővült Magyarország erdőterüle­te, amely jelenleg megközelíti az 1,8 millió hektárt. Ez az ország összterületéhez viszonyítva 18 százalék erdősültséget jelent, amely 13 százalékkal kevesebb, mint az európai átlag. Csóka Péter kifejtette, hogy a viszonylag alacsony erdősültségi arány ellenére a magyar erdők fenntarthatóság szempontjából jóval meghaladják az európai át­lagszintet. Ennek oka a szilárd jogrendben keresendő, hiszen az 1996-os erdőtörvény biztosítja az Európai Unió tartamos erdő- gazdálkodást célzó összes krité­riumát. Magyarországon a főigazgató szerint az erdőértékelés a fenn­tartható gazdálkodás fő gátja. Ugyanis a magyar erdők érté­kének megállapításakor az öko­szisztémában betöltött szerepé­nek figyelmen kívül hagyásával kizárólag a fatömeget veszik fi­gyelembe, amely így hozzávető­leg 330 milliárd forintot tesz ki. A magyar erdők valódi értéke azonban mintegy 1.500-2.000 milliárd forint körül mozog - álla­pította meg Csóka Péter.- A fenntartható fejlődés és a tényleges gazdasági feltételeken alapuló gazdaságpolitika kialakí­tásáról a napokban született ja­vaslat a Nemzetközi Erdészeti Fórum New York-i ülésén. A konferencián 115 ország - köztük Magyarország - határo­zott arról, hogy az elkövetkező öt évben kidolgozzák a fenntart­ható erdőgazdálkodás megalapo­zásához szükséges értékelési módszert - ismertette a sajtótájé­koztatón Csóka Péter. ■ FÉLRESIKERÜLT. A minisz­terelnököt és a belügyminisz­tert félrevezették: az okmány­irodák működése nem sikertör­ténet - jelentette ki Kéki Zoltán, a Megyei Jogú Városok Jegyzői Kollégiumának elnöke. Kéld Zoltán kollégái tapasztalatait is összegezve rámutatott: az infor­matikai eszközöket késve szállí­tották ki, a megfelelő szoftver hiányában nem tudtak időben felkészülni a feladatra a munka­társak, s az adatátviteli program sem működött megfelelően. ÚJ KONCEPCIÓ. Jövő héten már kormányülés elé kerül az új családpolitikai koncepció - jelentette be Őry Csaba, a szoci­ális tárca politikai államtitkára tegnap. A legfőbb törekvések között említette a szociális in­tézményhálózat megerősítését, a családias gondozóotthonok további elterjesztését, a gyed összege megháromszorozását és időtartamának három évre növelését. MSZP-S JELÖLT. Az MSZP el­nöksége azt javasolja a parla­menti frakciónak, hogy Lad- vánszky György jogászt, az MTV felügyelőbizottságának volt elnökét jelölje a rövidesen lejáró mandátumú Országos Rádió és Televízió Testületbe (ORTT) - nyilatkozta Kiss Péter ügyvezető alelnök a szocialis­ták elnökségének keddi ülése után. MINISZTERI AJÁNDÉK. Dá vid Ibolya tegnap ellátogatott a Jó Pásztor Nővérek Kongregáci­ójának budapesti Anyaoltalma­zó Házába, amely jelenleg ti­zennégy hányatott sorsú édes­anyának és huszonhárom gyer­meknek ad menedéket. A mi­niszter a mindennapi élet meg­könnyítéséhez mosógépet aján­dékozott az intézménynek. TURIZMUSKUTATÁS. Az ide genforgalom adatait összegezve a hazai turizmus alakulását ku­tatja egy nemzetközi szervezet. Az elemzés segítséget nyújt majd a turizmussal kapcsolatos gazdaságpolitikai döntések meghozatalához - közölte teg­nap Budapesten Richard Miller, a projektet finanszírozó társa­ság alelnöke. ADÓPEREK. Nem várható az adóperek számának drasztikus emelkedése a következő idő­szakban - nyilatkozta Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság fő­titkára kedden annak kapcsán, hogy lejárt az egyéni vállalko­zók és a civil szervezetek adó­bevallásának határideje. Véle­ménye szerint kétségtelen, hogy a bevallásoknak mintegy fele hibásan érkezik az APEH- hez, de csupán kevés esetben keletkezik jogvita a hivatal és az adózó között. ■ O tpárti megegyezés I született arról, hogy országgyűlési eseti bizottság foglalkozzon a Tiszán és a Szamoson le­vonult ciánszennyezés ügyé­vel. Eközben szaporodnak az arra utaló jelek, hogy töb­ben ettek azokból a hal­tetemekből, amelyeket a Tisza partra vetett. Budapest - Szeged Orbán Viktor miniszterelnök a romániai Krónika című lapnak nyilatkozva elmondta: Magyar- országnak erkölcsi és jogi érte­lemben egyaránt lehet és lesz is kártérítési igénye Romániával, valamint az ausztrál céggel szemben. Hozzátette, hogy a magyar álláspont egyértelmű: aki más­nak kárt okoz, az fizessen, még akkor is, ha nem írt alá erre vo­natkozó nemzetközi egyez­ményt. Megcsonkított halak a Tiszában Eközben a vétkes Esmeralda Exploration vezetősége tegnap újra azt nyilatkozta, semmi nem bizonyítja, hogy a halpusztulás és a ciánszennyezés között ösz- szefüggés van. A Csongrád megyei Termé­szetvédelmi Egyesület osztály- vezetője, dr. Szalma Elemér fel- tételezése szerint vannak, akik ettek vagy enni készülnek a döglött halak húsából. Óva int: a ciános hal húsa hosszabb mélyhűtés után is, főzve, sütve is veszélyes az em­beri életre. További csapda,' hogy az iszapos rétegekből csak ezután kerülnek följebb a na­gyobb testű pontyok. Minden­kinek tudnia kell, hogy a Tiszá­ból még évekig nem lehet halat fogyasztani, meg kell várni az új állomány telepítését és fejlő­dését.- Megcsonkított haltetemeket találtak a Tiszában az elmúlt na­pokban. Hogyan szereztek erről tudomást?- Úsztak lefelé a vízen, egyik kollégám látta ezeket - mesélte dr. Szalma Elemér. - A Közép-Ti- sza környékén nagyon szegény emberek is laknak, vannak tele­pülések, ahol sokan dögkutak- ból nyerik a húst. Ezek az embe­rek most a Tisza által kivetett halakat viszik el.- Kereskedelemi forgalomba kerülhettek ezek a megcsonkított tetemek?- Valószínű, hogy nem.- Hová lettek a halakból kivett részek?- Feltételezésem szerint a ház­tartásokban vannak.- Milyen veszélyeket rejthet magában, ha valaki ezt elfo­gyasztja?- Ha keveset eszik ezekből a halakból, megúszhatja köny­nyebb mérgezéssel, ha többet eszik, testsúlyától függően akár meg is halhat. Minél kisebb va­lakinek a súlya, annál köny- nyebb halálos dózist megenni. Szóval a gyerekeket féltem leg­inkább.- Milyen halfajokról van szó?- Általában a nagyobb testű busákat csonkították meg, a pon­tyok még nem kerültek elő, mert a fajsúlyúk nehezebb a vízénél, lesüllyednek, várhatóan majd egy következő hullámban érkez­nek a bomló tetemek.- Mennyi idő elteltével lehet azt mondani, hogy a halak már nem fertőzöttek?- Mire felnő egy új állomány. Talán tíz év múlva, ha most magára hagyjuk a folyót. Ha összefog a társadalom, meg­próbálhatjuk lerövidíteni ezt az időt. _______________________IW.1.1 M agyarország legkeresettebb kisteherautója. A fejlesztés során csak az ár maradt érintetlen E2200/D platós 2 320 000 Ft-tól* A megújult Mazda E2200/D platós kisteherautó kategóriájának legkeresettebb modellje. A funkcionalitás, a biztonság és a kényelem fokozása érdekében még több tárolórekesz, nagyobb kézelőgombok, elektromos sebességmérő, könnyeb­ben kezelhető szellőző/fűtőberendezés, nagyobb kartámasz az ajtóban, új üléskár­pitok és biztonságosabb vezetőülés kaptak helyet a modernebb kinézetű vezető­kabinban. A plató magasabb oldalfalai a nagyobb terhelési kapacitást szolgálják. A fejlesztés során csak az árat nem módosítottuk, mely így továbbra is verhetetlen. MAZDA DAKO 6000 Kecskemét, Mindszenti krt 53. Tel.: 06-76-485-715, Fax: 06-76-487-810 AUTÓ SZREMKÓ 6500 Baja, Wesselényi u. 41. Tel./Fax: 06-79-326-802 www.mazda.hu Mazda Info: 06-80-323-626 *A feltüntetett ár ÁFA nélkül értendő. Még szép, hogy Mazda

Next

/
Thumbnails
Contents