Petőfi Népe, 2000. február (55. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-15 / 38. szám
10. oldal - Petőfi Népe ELŐTÉRBEN AZ AGRÁRGAZDASÁG 2000. Február 15., kedd Veszélyben a vetés 15 százaléka A földtulajdonosoknak, a bérlőknek kötelességük a belvíz elvezetése Sajnos egymást érik a kisebb-nagyobb „tavak” a megyében. Bár csökkent a belvízzel borított összterület, még mindig nagy kárt okoz a nem óhajtott víz a termelésben. Ki számíthat a belvíz okozta károk enyhítésére? Milyen állapotban vannak a vetések? Kalocsai körzet Kalocsa térségében is a gazdálkodók dolga a belvíz elvezetése. A kötelezettség egyaránt vonatkozik minden földtulajdonosra és bérlőre. Aki saját területéről nem vezeti le a belvizet, nem részesülhet kárenyhítésben. Persze vannak kivételek is. Például ha a parcella mélyebben fekszik, mint az elvezető árok. Ezeket az eseteket azonban minél előbb jelenteni kell a falugazdásznak. Fejes László falugazdász elmondta, hogy a kalocsai térségben ezt a felhívást még január 3-án minden településre elküldték. Sajnos a földek melletti árkok karbantartását az 1-2 és a 10-20 hektárral rendelkező gazdák elhanyagolták. Számtalan helyen leszántották, vagy áteresz nélkül feltöltötték a csapadékelvezetőket. A meglévő árkok azért sem képesek elvezetni a vízfelesleget a nagyobb üzemi csatornákba, mert elgazosodtak. A nagyüzemek az általuk bérelt területeken gondoskodnak a csapadékelvezetésről. Részben azonban az üzemi árkok is elhanyagolt állapotban vannak. A térségben a dunavecsei vízgazdálkodási társulás feladata volna ezek rendszeres karbantartása. A gazdák azonban hiába erőlködnek a saját földjeiken, ha a közbeeső üzemi csatornákon a víz nem folyik le. Most, hogy megenyhült az idő, az olvadással és az esőkkel ismét gyarapodott a belvíz. Megnyugtató, hogy a vízügy a Duna-völgyi, a Csorna-foktői és a Sárközi-főcsatornát folyamatosan karbantartja. Fejes László szerint az őszi kalászosokkal és az őszi káposztarepcével bevetett táblák 15 százalékát borította belvíz. Ez' mintegy 1800 hektárt jelent Dusnoktól Harta- tetétlenig. A térségben ugyanis 12 ezer hektárt vetettek be. A kár ennél valamivel kisebb lehet, mert a belvíz szintje jelentősen csökkent január folyamán. Összességében gyenge-közepes aratás várható. A kemény fagyokban a gabona hótakaró nélkül volt. A kifagyásokat ma még pontosan nem lehet megállapítani. Minél előbb sok napfényre, szélre volna szükség. Februárban és márciusban fejtrágyázással lehet még javítani a helyzeten. Ahol azonban befulladt az őszi vetés, csak kukoricát lehet majd vetni májusban és júniusban. __________________________________KIRÁLY LÁSZLÓ FEJES LÁSZLÓ 1944-ben született Baján. 1978-ban diplomázott Mosonmagyaróváron, az Agrártudományi Egyetemen. 1999 óta a kalocsai térség körzetközpont-vezető falugazdásza. Nős, 2 felnőtt gyermeke van. Ne nyíljék tovább az agrárolló Kecskemét A mezőgazdaságban az idén sem kezdődhet el az Európai Unióhoz mért támogatottsági hátrány mérséklése - tájékoztatta az MTI-t a Magyar Agrárkamara elnökségének hétfőn Kecskeméten tartott, az agrártámogatásokkal foglalkozó ülésén kialakított álláspontjáról Csikai Miklós. Az agrárkamara elnöke a zárt ülést követően elmondta: a tervek ismeretében úgy ítélik meg, hogy noha a tavalyihoz képest a mezőgazdaság költségvetési támogatása nominálértékben nő, viszont reálértékben csökken. A kecskeméti ülés résztvevői úgy vélték, hogy a mezőgazdasági termelés jövedelmezősége - amely tavaly a megelőző esztendőhöz képest 55-65 milliárd forinttal romlott - az idén tovább csökken, az 1998- as bázisévhez képest 65-75 milliárd forinttal. A prognosztizált jövedelemromlás mérséklésére, illetve elkerülésére a testület tagjai szerint mindenekelőtt az agrárolló nyílását fékező piacszabályozásra van szükség, s ugyanakkor a támogatások ésszerű fel- használására. Csikai Miklós kifejtette: véleményük szerint nagyon fontos, hogy az agrártámogatások maradéktalanul a termelést, feldolgozást és a mezőgazdasági termékek értékesítését segítsék elő. ______________________________MTI Véget ért a sertésválság Kiskunmajsa Kezd kikecmeregni a világméretű válságból a sertéságazat a szakemberek szerint. A magyar disznóállomány létszáma drasztikus mértékben csökkent néhány éven át. A zuhanás megállásának a jele, hogy tavaly már 5,8 milliós volt az állomány, idén pedig 6 millió sertéssel számolnak Magyarországon. Az ágazat helyzetéről egy kiskunmajsai tanácskozáson számolt be dr. Zádori László, a Vágóállat és Hús Terméktanács titkára. A terméktanács feladata: olyan helyzetet teremteni a szabályozó eszközök segítségével, hogy a termékpályán - a sertéstartótól a húskereskedelemig - jövedelem képződjön. A tavalyi év sem a sertéstartók, sem a húsipar számára nem voít nyereséges, az átlag „nullásra” teljesített. A belföldi húskereskedelerti ugyanakkor tisztességes nyereséggel zárt. A terméktanács most a termékpályának ezen a szakaszán szeretne közbeavatkozni. Zádori László szerint tarthatatlan ez az állapot. Példaként említette, hogy Magyarországon az energiaárak ugyannyiba kerülnek, mint Ausztriában, a takarmányárak is megütik az Európai Unió szintjét. Az üzletekben azonban nálunk már 200 forintért is lehet sertéshúst kapni. Ugyanannak a karajnak a kilója az osztrákoknál már 1400 forint. A húsiparral szemben csak egyetlen hatékony eszköz működik: aki nem fizeti meg a minimumárakat, az nem kaphat exporttámogatást - vélte az előadó. A magyar sertéshús jelentős részét külföldön kell értékesíteni. A hazai sertéshúsfogyasztás csak 28-29 kg/fő évente. Az ágazatnak idén hárommillió sertést kell exportálnia. Olyan piacokon kerültek versenyhelyzetbe a magyar sertések, ahol korábban ez elképzelhetetlen volt. Több mint három tucat országba exportálnak magyar sertéshúst, Spanyolországba 44 ezer tonnát, Dél-Koreába 15 ezer tonnát. Tavaly már Japánba is szállítottak magyar sertéseket. A piac összeomlása - pontosabban a kialakult versenyhelyzet - miatt Oroszországba tavaly csak 4800 tonna magyar sertéshúst exportáltak. Ugyanis az amerikaiak nagyon olcsón szállítanak oda, és az EU- országok is hatalmas támogatással juttatják el áruikat az orosz piacokra. így a magyar húsoknak kevés az esélyük, ami érzékeny veszteséget okoz. Mint elhangzott, ha nem tudunk exportálni, akkor térdig járhatunk a sertéshúsban. Az export segítésére idén 5 milliárd 800 millió forintot terveztek a költségvetésben, de szakemberek szerint ez az összeg nem lesz elegendő a húshegyek elhordására. GYARAPODÓ SERTÉSÁLLOMÁNY (DB) 512 642 562 953 575 406 1997 1998 Forrás: KSH Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága 1999 Többet áldozni a bormarketingre Budapest A magyar boroknak csak akkor van esélyük az Európai Unió piacán, ha a marketingre több pénzt áldoznak a borászok. Illetve nem tömegbort készítenek, hanem tájjellegű és eredetvédett borokkal jelentkeznek. Tiffán Ede villányi borász mondta ezt a magyar borászat és az Európai Unió kérdéskörét taglaló, a február 18-19-én sorra kerülő szakmai konferencia sajtótájékoztatóján csütörtökön, Budapesten. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának adatai szerint a magyar borexport - amely az elmúlt év első 11 hónapjában mintegy 879 ezer hektolitert tett ki - 72 százaléka irányul az Európai Unióba. A magyar borok átlagára literenként 1,2- 1,7 dollár között mozog minőségtől függően. Ez az ár tavaly 11 százalékkal emelkedett az előző évihez képest. Az FVM tavaly mintegy 200-300 millió forintot költött bormarketingre. Bercsényi László, az AMC ügyvezető igazgatója szerint az idén hasonló összeg jut rá. Tejtermelők gondjai A Tej Terméktanács, amelynek piacszabályozó szerepet kellene betöltenie, maga okoz káoszt. Körösszakái polgármestere jelentette ezt ki a napokban sajtótájékoztatón. Samók Gyula közölte: a terméktanács azzal, hogy nem határozza meg a termelési kvótákat, bizonytalanságban tartja a kistermelők tízezreit. Intő jel: 1997-ben még 50 ezer család vett részt a háztáji tejtermelésben, számuk ma már csak 27 ezer. 1NGATLA1NVÁSÁR Maii Ingatlan Rt. Q lakások, garázsok eladók Azőlöcsoport tagja birtokba VcllCtÓlí Szociálpolitikai kedvezménnyel megvásárolható új lakások (szoc pol., if], takarékbetét külön kölcsön, lakástakarék betét stb. beszámításával, a bruttó vételárból 400.000 Ft áfa beszámít a vételárba): ■ KECSKEMÉT, EPER U. 3-5. SZ. (Hetényl út - Vízmű térsége) 3 garázs eladó vagy bérbe adó: 8.000 Ft - 12.000 Ft + áfa + rezsi. A garázs bérlőjének elővételi jogot biztosítunk. A főbejárati kapu automatizált és távirányított. ■ KECSKEMÉT, BEM U. - KLAPKA U. sarok, városközpontban 31 új lakásból 2 lakás és 2 garázs eladó. A lakások alapterülete: 97,17 m!, a szobák száma: 3. A lakások vételára: 12.750.000 Ft. A főbejárati kapuk automatizáltak és távirányításúak. ■ Kecskemét városközpontjában, Füzes utca magasföldszintjén, 3,5 szobás, 96,4 m!-es, egyedi gázfűtéses, radiátoros, osztrák redőnyös (Nem a tömbházakban! Füzes u. - Lehel u. sarok, horgászbolt van a sarkon), eladási ára: 12.000.000 Ft + garázsrészvételi lehetőség: ikergarázs 1/2 része, első kocsiállás, eladási ára: 1.200.000 Ft. A lakások és garázsok megtekinthetők az OTP Ingatlan Rt-nél, előzetes egyeztetés után: Kecskemét, Petőfi S. u. 3-5. Telefon: 76/328-165/16 mellék, 482-562/16 mellék, 06-30/9519-911 17408 Eladók- Akácfa utcában üzletek, lakóház- Kaffka M. utcában értékes ház- Klapka utcában házrész- Széchenyi krt.-on családi ház- Tetőtér Széchenyivárosban- Kaszap u. sarkán lakóház- Bethlen krt.-i családi ház- Őz utcában családi ház- Luxusházak Alsószéktóban, Vacsi közben és Hetényegyházán- Építési telkek a Petőfivárosban- Kápolna utcában iroda eladó- Értékes kereskedelmi ingatlan Felsőlajoson- Kadafalvi úton műhely- Műkertvárosi ipari telek PORTA Kft. Kecskemét, Szabadság tér 3/A Tel.: 76/486-966 18522 E5-ÖS Út 123-as km-nél található FEKETE SAS VENDÉGLŐ eladó. Érd.: 76/463-093. Ugyanitt iskolából átalakított tanya^ telekkel eladó. 1 Ingatlanfcö*vetí*é*’ „«rxídé.k *■>***’ "Kék Hold” Iroda Kecskemét, Batthyány u. 27. (Járműalkatrészbolt mögött.) Tál.: 76/416-144, 30/9252 407 § Nyitva: H-P: 8-18 óráig. 2 Februári -jétől gyorsabb - olcsóbb - könnyebb pénzügyi megoldás: vásároljon (1 milliótól több 10 millió Ft-ig)! 1 millió Ft = 19.964 Ft/hó 4,6 millió Ft = 49.662 Ft/hó 2,6 millió Ft = 27.583 Ft/hó 10 millió Ft = 103.363 Ft/hó Ingatlan - autó - vállalkozás (lakás-ház vásárlás, felújítás, építés, új és használt autó, beruházás) Még előnyösebb feltételeink: 1. Ezentúl nem kell kezes 4. Enyhébb fedezeti feltétel 2. Nem kell Jövedelemigazolás 5. Idő előtti előtörlesztésnél 3. Nem kötelező saját önerő lényegesen olcsóbb lett Ők megbíztak bennünkI Eddig 3700 ügyfél velünk vásárolt, közel S milliárd forintirtl ___________ K UNSÁG-tNVEST Kft Kecskemét Csányl J. krt. 12. ____________________Nyitva: 8-17 óráig. Tel.: 78/418-683_________________urna B ild és Fekete Ingatlanközvetítő, Forgalmazó és Értékbecslő Kft. 6008 Kecskemét, Hottmann J. a. 5/APf. 315 Tel./fax: 76/497-600, 466-012 BILD. FEKETE @MAIL.M AT AV. HU Ha kedvező feltételekkel szeretné ingatlanját értékesíteni, vagy ha ingatlant keres, akkor forduljon bizalommal hozzánk! Családi házak, lakások, telkek, irodahelyiségek, egyéb ingatlanok széles választékával várjuk leendő és régi ügyfeleinket. Ízelítő kínálatunkból: 93. Ballószőgben 1717 m2-es telek + 15 m’-es 8. Tlszakécskén 72 nf-es, 3 szobás, 2 szintes nyaraló téliesített faház eladó. Építési telekként is eladó. Irányár eladó. Irányár: 4.100.000 Ft. 650.000 Ft. 71. Kecskeméten 7 éves építésű, belvárosi 113. Kecskeméten a Műkertvárosban 100 nf-es, 2 kistársasházban lévő, 3 szobás, 72 m2-es lakás eladó, szobás, parkettás családi ház eladó. Irányár 8.200.000 Irányár 7 000.000 Ft. Ft. 76. Kecskeméten a Bercsényi utcában 50 m2-es, új 114. Szarkáson 1.574 nf-es telken 65 m2-es, 2 szobás építésű, irodának és lakásnak is alkalmas ingatlan családi ház, 120 m2-es melléképülettel + garázs és eladó. Irányár: 5.000.000 Ft. gazdasági épületekkel eladó. Irányár 3.100.000 Ft. 78. Jakabszállás külterületén 12.859 m2-es szőlő 115. Kecskeméten a Műkertvárosban 165 nf-es 2 eladó. Irányár: 900.000 Ft. szintes, 3 szobás családi ház eladó. Irányár: 8.000.000 82. Kecskeméten a Szeleifaluban 160 m2-es, 3 szobás Ft. családi ház + 90 nf-es nagy apartman eladó. Irányár 125. Kecskeméten a Bem utcában családi ház 659 28.000.000 Ft. nf-es portán eladó Irányár 8.000.000 Ft. 83. Kecskeméten a Szeleifaluban 83 rrf-es, kertes, 3 128. Kecskeméten a Szeleifaluban (új negyedben) 670 szobás, összkomfortos családi ház pincével, garázzsal m2-es telken, 275 nf-es, 4 szobás, 2 szintes igényesen és tetőtér-beépítési lehetőséggel eladó Bérházi csere kivitelezett családi ház eladó. Irányár: 25.000 000 R. beszámítás is lehetséges. Irányár 7.800.000 Ft. 132. Kecskeméten a Szeleifaluban 3.501 nf-es építési 84. Kecskeméten a Nagykőrösi utcában 116 m2-es, 3 telek eladó Irányár 2.500 Ft/m2. szobás földszint lakás, amely irodának is alkalmas, 163. Kecskeméten a Petőfivárosban 320 nf-es 4 eladó. Irányár: 100.000 Ft/m szobás, szaunás, konditermes, szuterénes családi ház 92. Urlhegyen 2 x 85 m2-es zártkert hobbi egyben eladó. Irányár:43.000.000 Ft. bekerítve eladó. Irányár 550.000 Ft. 165. Kecskeméten a Petőfivárosban 2 generáció 92. Szarkáson 31 477 m2-es szántó eladó. Irányár: részére is alkalmas 120 nf-es, 4 szobás családi ház 100.000 Ft/hold. különálló kis apartmannal eladó. Irányár. 16.000 000 Ft Építkezik? Ínoe<£ÍtÍi£ > Felújít? Keresse a BENDE STÁB Kft.-t! Szaktanácsadás Építőanyag (házhoz szállítással is) 10-20% engedménnyel! Kmét, Kiskőrösi út 12. Tel.: 76/501-486 Kiskunfélegyházán 370 m2-es, jelenleg is működő ÉLELMISZERÜZLET ELADÓ 750 mJ telekkel együtt. Más vállalkozásra Is alkalmas. Tel.: 76/463-189 16366 I ...................................... ■ K ecskemét, Batthyány u. 39-41. sz. alatt kb. 95 m2-es üzlethelyiség kiadó. Érdeklődni: Szigma Rt. 76/461-177, Szabó Gabriella. S Hirdessen keddenként Petőfi Népe NGATLANVASARBAN! 76/518-200 Gyirtísíi&ö-i;irtis3}: SCHMIDT ANTAL Operátorok: MAJORCSIKNÉ BURI FRANCISKA ÓNODI ÉVA Korrektor: MEZEI KLARA fi DOBÓ KÖRÚTI mQRTLRNFORQRLMflZÓ flJfÍNLflTfllBÓL: • Kmét, Hollandfalu, Ikerház fele 100 m! + garázs + pince: 13.500.000 Ft • Kmét, Corvin J. u. 100 m! sorház + garázs: 11.000.000 Ft • Széchenyi- és Hunyadlvárosban lakások októberi beköltözéssel eladók. 17333 Érd.: 06-2O/9-l66-471. Kecskemét belvároséban 32 m2-es üzlethelyiség riasztóval, szalagfüggönnyel, világitó cégtáblával ellátva Érd.: 76/484-499, 484-501.1 Kecskemét belvárosában 30 mz-es üzlet kiadó. Érdeklődni: 30/998-68-68-as telefonszámon lehet. | BÉRBEADÁS Kecskemét, Izsáki út 3. szám alatti (a volt Rudolf laktanya területén) raktárak (összesen 4000 m2) és betonozott szabad területek kedvező feltétellel év végéig bérbe adók. Érdeklődni: Közép-Európai Nemzetközi Egyetem Alapítvány 6000 Kecskemét, Izsáki út 3. Telefon: 76/320-178, § 06-20/9-217-765, Nardai Károly t